A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-09-11 / 37. szám
Csak egy percre KIKAPOS ASSZONYOK Numizmatika HORVÁTH LAJOST, egyelőre, elsősorban színészként tartja számon a hazai magyar közvélemény; neve azonban 1979 őszén lekerült a MATESZ kassai (Košice) Thália Színpadának színlapjairól. No, nem azért, mintha hűtlenné vált volna a színházhoz, hanem akkor, csaknem 30 éves korában valósult meg régi vágya: fölvették a prágai Színművésze1 ti Akadémiára, ahol a rendezői tanszakon kezdhette meg tanulmányait. — Szerencsésnek tartod magad, hogy meglett fiatalemberként — diák lehetsz? — Feltétlenül. A prágai színiakadémia növendékének lenni nem akármilyen dolog! Sőt, egy csöppet hasznát is veszem koromnak, mert lényegesen higgadtabb, megfontoltabb, tapasztaltabb és talán céltudatosabb is vagyok tíz-tizenegy évvel fiatalabb évfolyamtársaimnál. Én sem élek zárdái életet, de azért a hagyományos diákcsínyek helyett inkább olvasni, tanulni igyekszem. Nagyon sok kemény munka fekszik abban, hogy a harmadik évfolyamot három egyes és egy kettes osztályzattal sikerült lezárnom. — Hasznát veszed annak, hogy kereken tíz évig gyakorló színész voltál? — Természetesen, elvégre körülbelül harminc kisebb-nagyobb szerepet játszottam el a Tháliában. A főiskolán részben épp a saját tapasztalataimból kiindulva értettem meg, hogy a színészet belső átélést igénylő művészi játék, a rendezés viszont feladat. Feladat a színmű mondanivalójának, a mai nézőt érdeklő üzenetének kibontására. Ehhez kell megfelelő összhangot teremteni az írói szándék, a rendezői elképzelés és a színészi munka között. — Mind a MATESZ-hez, mind a színiakadémiára csak szigorú tehetségvizsga révén lehet bejutni. Emlékszel még arra: milyen különbség volt a két felvételi között? — A színházi tehetségvizsga, érthetően, elsősorban gyakorlatias jellegű volt. Szavaltam, prózát mondtam és jópár rögtönzést kellett bemutatnom. A bizottság például eljátszatott velem egy olyan kitalált helyzetet, hogy épp akkor s ott szabadulok a börtönből, de hogy örömöm ne legyen teljes, hát egy kőhajításnyira a börtönkaputól pont azokban a percekben temetik legkedvesebb hozzátartozómat... Ez bizony mind a fantáziámat, mind a mimikámat, mind pedig a belső és külső átélőkészségemet alaposan megmozgató feladat volt. Főiskolai felvételim viszont egy eredeti drámai szituációvá sikeredett: a sors úgy hozta, hogy csupán egyetlen hét állt rendelkezésemre a Macbeth általam elképzelt rendezői elemzésének kidolgozásához. — Nem érzed magad magányosnak — magyar diákként Prágában? — Ellenkezőleg, nagyon élvezem azt a szellemi, társadalmi és művészi légkört, amely a fővárosban körülvesz. Talán csak a kollégiumi életet szoktam meg valamivel nehezebben, mint fiatalabb diáktársaim. — Legközelebbi terveid, kötelességeid? — A terveim és kötelességeim szorosan öszszefüggnek, hiszen az új iskolaévben már a vizsgarendezésemre is sor kerül. Decemberben Ibsen híres drámáját, a Nórát állítom színpadra a kassai Tháliában. (mik-) A házastársi hűséggel kézen fogva jár a hűtlenség is, amely éppolyan régi. mint maga az emberiség. Egy lengyel faluban feltárt kőkorszaki emlék tanúsága szerint ősanyáink sem vetették meg a tiltott szerelem élvezetét. A sziklára vésett neolit kori domborműn egy ölelkező szerelmespár látható. A szeretők anynyira el vannak foglalva egymással, hogy észre sem veszik a közeledő féltékeny férjet, aki máris fejük fölé emeli kőbaltáját Az első történelmi házasságtörés a szépséges Teje nevéhez fűződik, aki felszarvazta II. Ramszesz fáraót. Ráadásul a mostohafiával csalta meg. Az ügy vérontás nélkül végződött, pedig a férjek akkoriban is gyakran büntették halállal a hűtlen asszonyt vagy a csábítót Ubaner főmágust például egy aranyifjúval csalta meg a felesége. A szerencsétlent az e célra idomított emberevő krokodilok elé vetették. A házasságtörés jogi megtorlásra vonatkozó első adatok az III. évezred végéről származnak. Jellemző, hogy szinte minden törvénykönyv sokkal kegyetlenebbül büntette a nők hűtlenségét mint a férfiakét A sumérok törvényei szerint a férj meg is ölhette a feleségét, ha hűtlenségen érte. Nyomát sem találjuk viszont a korabeli törvénygyűjteményben, hogy a férj hűtlenségének fogalmát egyáltalán ismerték volna. Drakón és a férfiszolidaritás Az új-babiloni házassági szerződések is csak a feleség megölését írják elő hűtlenség esetére. Egyébként az ítéletet nem mindig hajtották végre. A hűtlen asszony sorsáról többnyire az ura döntött. Hammurabi törvénykönyve szerint a házasságtörő nőt ha a férje nem bocsátott meg neki, vízbe fojtották a szeretőjével együtt A férfiak egyébként teljesen büntetlenül éhezhették a szerelmi kalandokat de csak férjezetlen nőkkel. Némelyik törvényköny csak két kivételes esetben tartotta megengedhetőnek a házasságtörést: ha valamilyen okból maga a férj adott rá engedélyt vagy ha a férj életének megmentése volt a célja. Hyen törvénycikkel találkozunk többek között Hammurabi törvénykönyvében és a zsidóknál. Ábrahám kétszer is odaadta feleségét Sárát idegen királyok háremébe, azt állítva róla, hogy a húga. Később Mózes törvénye nagyon szigorúan ítélte meg a hűtlenséget A házasságtörő asszonyokat rendszerint megkövezték. Egyedülálló pontja a mózesi törvénynek, hogy a jegyesek hűtlenségét is bünteti. De a férfival szemben sokkal elnézőbb. A régi Görögországban jellegzetes kettős erkölcs érvényesült A feleség hűtlensége nemcsak válóok volt, de azzal a következménnyel is járt hogy a nő elvesztette asszonyi becsületét Azonkívül a férj megölhette az asszony szeretőjét Ezt Drakón törvénye is megengedte arra az esetre, ha a férj infíagranti éri a szeretőket Drakón törvényhozó — mindmáig a kérlelhetetlen szigor jelképe — mindamellett adott egy esélyt a csábítónak tó, férfiszolidaritás!): megúszhatta az ügyet ha kijelentette, hogy hajlandó megfelelő összegű bírságot fizetni a károsult férjnek. Szeleukosz törvényei szigorúan büntették a házasságtörőket mégpedig nemcsak azokat akiket tetten értek. A monda szerint Szeleukosz tulajdon fiát rajtakapták, amint más feleségével enyeleg. Az apa hű maradt törvényéhez, fiával sem tett kivételt: a fiút megvakították. Furcsa büntetést találtak ki a házasságtörőknek Athénban: retket dugtak a hátsó fertályukba. Az ókori Görögországban — mint valamikor a zsidóknál — a férj hűtlenségét olykor indokoltnak, sőt szükségesnek ítélték, például a feleség meddősége esetén, amint azt a trójai Heléna története tanúsítja. Lánya, Hermioné után nem született több gyermeke, így beleegyezett, hogy férje, Menelaosz az egyik rabszolganőt ejtse teherbe. Az így született fiú az Odüsszeia negyedik énekében szereplő Megapentész. Szolón törvényei szerint a hűtlen asszonyt halállal büntették, de csak akkor, ha férje panaszt emelt a bíróságnál. A feleségüket szerető férjek nem mindig éltek ezzel a jogukkal. Közéjük tartozott maga a törvényhozó is... Szolónt megcsalta a második felesége, de ő bölcsen belenyugodott a dologba, nem kívánta az asszony halálát Július Caesar egyszer együtt találta feleségét Poppeiát Clodiusszal, aki az enyelgő séta kedvéért női ruhát öltött Caesar rájött a turpisságra, de beérte azzal, hogy elvált a feleségétől. Kevésbé megértő volt Nagy Konstantin. Amikor megtudta, hogy felesége hűtlen volt hozzá, megparancsolta, hogy fojtsák meg forró gőzzel a fürdőben. Szigorúan büntették a hűtlen asszonyokat a germánok is. Tacitus, a nagy római történetíró elmondja, hogy a germánoknál a házasságtörés ritka volt, mert a hűtlen asszonyt szörnyű halál várta. Lenyírták a haját végigkorbácsolták a falun, végül követ kötöttek a nyakába és mocsárba fojtották. Némelyik germán törzs olyan szigorúan vette a hűséget, hogy az özvegyasszonyok sem mehettek újból férjhez. A régi Indiában is sokféle büntetést találtak ki a házasságtörésre. Manu törvénye szerint a nőt kutyákkal tépették szét ha saját jószántából odaadta magát egy alacsonyabb kasztbeli férfinak. Manu törvénykönyve a hűtlen férfit sem kímélte: megcsonkították és száműzték az országból. A régi Kínában a férj megölhette feleségét ha félreérthetetlen helyzetben találta egy másik férfival. A férfiak hűtlenségét viszont egyáltalán nem tekintették vétségnek. Kíméletlenül büntették a hűtlen asszonyt az aztékok és az inkák. Csak egyfajta büntetést ismertek számára: a halált. A férfi viszont csak akkor számított törvényszegőnek, ha férjes asszonnyal lépett kapcsolatra. Az ószláv törzsi jog sem könnyítette meg a kikapós asszonyok helyzetét Ukrajnában például a hűtlen asszonyt lefejezték, a cseheknél annak idején a hűtlen asszonynak kutyakölyköt kellett szoptatnia. Ezt a hajmeresztő büntetést Lengyelországban is alkalmazták az első Piast királyok idején. Litvániában viszont szabados szokások uralkodtak. Erről tanúskodik az 1529-es első statútum, amely egyáltalán nem tesz említést a házasságtörésről. A lengyel nőknek évszázadokon át nem volt joguk panaszt tenni hűtlen férjük ellen. Csak a férjek panaszolhatták be hitvesüket Ám a lengyel törvények a csábítót sem kímélték. Főleg a parasztok esetében, akiket házasságtörésért még a XVIII. században is hóhérkézre adtak. BIZÁNCI PENZEK Theodosius császár halála után (395) két fia között véglegesen megoszlott a Római Birodalom. A nyugati részen Honorius, a keletin pedig Arcadius uralkodott. A keleti rész fővárosa révén a bizánci birodalom néven ment a köztudatba. A Balkán-félszigetet, Kis-Ázsiát, Szíriát és Egyiptomot foglalta magába. Szinte minden téren — így a pénzverés területén is — sajátságos művészeti stílust honosított meg. A pénzeken levő alakok — különösen az V. század közepétől — ünnepélyes, merev külsőt vesznek fel. Előtérbe kerülnek a keresztény jelképek, sőt néha egészen leszorítják a császárt a pénzről, csak a rövidített nevét és címét tudjuk kibetűzni. A felirat a latinról később görögre vált át. A vésés és az ábrázolás technikájának színvonala egészen elsatnyult és a bronzpénzek anyaga is egyre silányabbá válik. Viszont jó minőségű aranysolidusokat nagy számban vernek. Ezüstpénzt annál ritkábban. Ezek a gyűjtők körében nagyon keresettek. Anastasius (491 — 518) új bronzpénzeket veretett, melyeket nummiának vagy folisnak neveztek. A különböző értékeket a hátlapon kiemelkedő nagybetűkkel jelezték: 40 nummis (M), 20 num. (K), 10 num. (I) stb. Az ezredforduló táján megjelennek a jellegzetes bizánci típusú úgynevezett tál alakú arany- és bronzpénzek. Csehszlovákia és általában Közép-Európa területén sokkal kevesebb későkön bizánci pénz található, mint római. Ezért a gyűjtése sokkal nehezebb és nagy türelmet igényel. A bizánci stílus hatott a magyar pénzverésre is. Béla idejében vertek nagy alakú vékony rézpénzeket bizánci mintára, ponctechnikával. A bizánci birodalom 1453-ban szűnt meg. Ekkor foglalták el a törökök Konstantinápolyi „ ... , . Ozsvald Arpád V. Leo és Constantin aranypénze 90