A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-07-10 / 28. szám

— Mindezek tudatában miben határozható meg a szakszervezeti mozgalom szerepe, illetve időszerű teendői ?

— Korábbi munkahelyeimen is, de főképpen jelenlegi beosztásomban már több üzemben és szakszervezeti tanácskozáson fordultam meg. Már azokon az összejöveteleken is, de most újra és újra azt tapasztalom, hogy a szakszervezeteknek kettős küldetésük van: az egyik a CSKP gazdaságpolitikájának valóra váltása; a másik pedig az, hogy a termelés mindennapi folyamatában érvényt szerezzenek a dolgozók jogos követelményeinek. A becsülettel végzett szakszervezeti munka ezért komoly odaadást és körültekintő figyelmet kíván. Azokon a munkahelyeken, ahol a szakszervezeti mozgalom üzemi vagy műhelybizottságának képviselői szorosan együttműködnek a gazdasági vezetőkkel, ahol a mindennapi munkának pontosan körvonalazott céljai vannak, ahol a jó munkaszervezés révén nem akadozik az anyagellátás, ahol konkrét eredményekkel mérhető formákat ölt a szocialista verseny• mozgalom — ott jól működik a szakszervezet, és persze a gazdasági eredmények is biztatóak. A Szlovák Szakszervezeti Tanács tavaszi kongresszusán Jozef Lenárt elvtárs nagyon pontosan, lényegre tapintóan fogalmazta meg mozgalmunk küldetését s gyakorlati szerepét, amikor kijelentette: „A szakszervezeti tisztségviselők elsődleges feladata az olyan kollektív szerződések kidolgozása, amelyek mindkét fél, azaz az üzemek gazdasági vezetősége és a dolgozók számára is nemcsak előnyösek, hanem kölcsönösen kötelezőek is. Az ebben a szellemben kidolgozott kollektív szerződések nagyban hozzájárulhatnak a mindennapi munka minőségének és a munkakörülményeknek folyamatos javításához, a hatékonyság növeléséhez, a dolgozók szakmai tudásának gyarapításához, a munkavédelmi előírások következetes betartásához; valamint ahhoz is, hogy szocialista társadalmunk, a becsülettel végzett munka után, megérdemelt pihenést, üdülést tudjon biztosítani a dolgozók millióinak."

— Ezzel lényegében újabb témakörhöz: a rendszeres munkásművelődés, az aktív közművelődés, a szabadidő célszerű eltöltésének kérdéséhez érkeztünk. Véleménye szerint a szűkösebbé vált gazdasági lehetőségek révén nem állt elő egyfajta jó értelemben vett „konfliktus" a termelési és a kulturális vagy művelődési érdekek érvényesítésében ?

— Dehogynem. Sokhelyütt elég nehéz megértetni az emberekkel, hogy a közművelődés ugyan a munka szerves része, de nem munkaidőben kell lebonyolítani, hanem esténként vagy akár szombat-vasárnaponként. A többség átlátja, hogy a szellemi befektetés mindenképpen megtérül valahol, de vannak, akik nem az önművelés céljával, hanem a mindennapi munka helyett vállalnának a legszívesebben közművelődési tevékenységet. Az ilyen szándék, vagy az ehhez hasonló formális alibitevékenység messze-messze távol jár szocialista társadalmunk valódi közművelődési céljaitól.

— A szakszervezeti mozgalom milyen művelődési lehetőségeket tud biztosítani a dolgozók széles rétegeinek?

— A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom közművelődési és kulturális tevékenysége olyannyira szerteágazó, hogy ezen a szűk helyen aligha tudom részletesen megválaszolni ezt a kérdést. Annyi viszont elmondható, hogy ismernünk kell az emberek befogadóképességét, és a közművelődési célok valóra váltásában is fokozatosan, lépésről lépésre kell haladni. Rengeteg függ az eredményes közművelődési munka feltételeinek megteremtésétől is. A jövőben ezért sokat várunk az üzemi klubok és a művelődési otthonok, illetve a társadalmi és tömegszervezetek rugalmasan kialakított együttműködésétől.

— Ennél a témánál járva, kérem, engedje meg, hogy személyes kedvtelései felől érdeklődjem. Például: jár-e művelődési házba ?

— Meg fog lepődni: sokoldalú elfoglaltságom ellenére, ha időm engedi, szívesen veszek részt egy-egy színházi előadáson, hangversenyen vagy egyéb kulturális rendezvényen. Valamikor pedig, még bratislavai főiskolás koromban, a Duna utcai gimnázium Forrás Irodalmi Színpadának tagjaként, szinte mindennapos vendég voltam a művelődési otthonokban.

—Diákköri színjátszás?

— Igen. Régen volt, de kedves emlékek fűznek fiatalságomnak ehhez az időszakához.

— Jelenlegi, valóban felelősségteljes beosztásában is tudják, hogy valaha műkedvelő színész volt?

— Nincs kihirdetve, de nem is titkolom. És a munkatársaim körében is bizonyára sokan vannak, akik korábban részt vettek ilyesmiben. Megvallom, én még ma is nagy fantáziát, az önművelés nagyszerű lehetőségét látom az amatőr művészeti munkában.

— Befejezésül: miként vélekedik a közművelődés és a szakszervezetek kulturális tevékenységének időszerű feladatairól?

— Ezekben a kérdésekben is, mint a társadalmi, politikai és gazdasági élet valamennyi más szakaszán, a CSKP és az SZLKP legutóbbi kongresszusainak, illetve a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom tizedik országos tanácskozásának határozataiból kell kiindulni. Ezeknek lebontásával és a helyi körülményekhez mért céltudatos gyakorlati alkalmazásával mindenekelőtt egy valódi, a közművelődés társadalmi és egyéni érdekeit egyaránt kifejező értékrendet kell kialakítani. A szakszervezeti munka ideológiai célkitűzéseiből kiindulva, anyagi lehetőségeinkhez mérten, ehhez kíván hozzájárulni az üzemi szakszervezeti klubokban összpontosuló, vagy az üzemi bizottságok által szervezett és a dolgozók műveltségének gyarapítását szolgáló, esetleg pihenését célzó kulturális-közművelődési tevékenységünk.

— Olvasóink nevében köszönöm az interjút.

MIKLÓSI PÉTER

FOTÓ: GYÖKERES GYÖRGY

Hétvégi levél

Van Illyés Gyulának egy nagyon szép verse. Az a címe, hogy Az építőkhöz. A vers utolsó mondata így hangzik: „leomlanakI bálványok, trónok, égi-fö/di szentek,! de nem amit a munka megteremtett."

Társadalmunk a munka társadalma. A munka képezi életünk és fejlődésünk legfőbb alapját A társadalom és az egyén gazdagodásának is egyik legfontosabb forrása: az anyagi és a szellemi javakat létrehozó munka.

Jelenleg is, a jövőben is csak azt használhatjuk fel bővülő szükségleteink kielégítésére, csak azt oszthatjuk el és fordíthatjuk a közösség és ezen belül személyes életünk szebbé, tartalmasabbá tételére, amit munkánkkal, alkotásainkkal előteremtettünk.

A szocialista társadalomban a munka emberi értékmérő, társadalmi rang, méltóság kifejezője. A szűkebb és a tágabb közvélemény mindinkább aszerint teszi mérlegre és annak alapján értékeli a személyeket is, a közösségeket is, hogy azok a rájuk bízott munkát hogyan végezték, végzik. Nálunk a munka, a munkahelyi tevékenység sokak számára már nem csupán pénzkereseti forrás, nem egyszerűen a fogyasztási szükségletek kielégítésének kényszerű fedezete, hanem emberi-társadalmi kötelesség, egyre inkább hivatás, a szó nemes értelmében felfogott alkotás, belső megelégedettség tudata, öröm forrása, az élet egyik értelme. Természetesen — és nem mellesleg — azért is dolgozunk, hogy szükségleteinket, növekvő igényeinket kielégítsük. A jobb és szebb életre törekvés helyes, elismert és természetes emberi tulajdonság. A fontos csupán az, hogy ez a törekvés társadalmilag hasznos és tartalmas munkára épüljön. Am — sajnos — a sok-sok pozitív példa ellenére még ma is akadnak, akik munkájukat nem kötelességtudóan, nem belső kényszerből, nem a legjobb tudásuk szerint végzik.

Vannak, akik újabbnál-újabb ötleteket gyártanak, azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy mindenhez értenek, amikor viszont arra kerül a sor, hogy dolgozzunk, valahogy így vélekednek: „Jó. fogjuk meg és vigyétek."

Gyakori a munkaidőben történő lógás, a látszattevékenység, az indokolatlan lazaság, a lazítás. Egyesek a munkahelyen pihenik ki az előző napi mellékmunka fáradalmait, és a munkaidőben gyűjtenek erőt a munkaidő utáni munkához, a pótkereseti tevékenységhez Akadnak, akik felületesen dolgoznak, és úgy vélik, a munkabérért csak jelen kell lenniük, dolgozniuk nem szükséges Élnek közöttünk még olyanok is, akik a munkát kizárólag vagy elsősorban a pénzszerzés forrásának tekintik, s akik különféle ügyeskedésekhez folyamodnak, hogy e forrás minél bővebben buzogjon. Előfordul, hogy néhányan a munka könnyebbik végét fogják meg, megpróbálnak mások nyakán és munkáján élni, a társadalmi- erkölcsi normákkal mit sem törődve, az előírásokat kijátszva, érdemtelen jövedelemhez jutni.

Az építők napja alkalmából legszívesebben csupán pozitív példákra hivatkoznánk. A legszívesebben dicsérnénk, hogy az építők milyen jól, milyen kifogástalanul dolgoznak. Ezt azonban a legjobb akarattal sem tehetjük. Azok, akik egyre több helyen „állványoznak", akik keze nyomát „frissen

felrakott falak" jelzik, akik az utóbbi öt év alatt 647 000, 1970 óta pedig 1 262 000 lakást építettek és ezzel lehetővé tették, hogy minden negyedik család korszerű lakásban éljen, az idén ismét nem teljesítették az előirányzott tervet És az építőiparban nem csupán a tervteljesítés akadozik. Sok problémát okoz a laza munkafegyelem is.

Nem akarunk ünneprontók lenni, de el kell mondani, hogy az építőipart jellemző sok-sok eredmény, a szebbnél-szebb építkezések ellenére az országban nincs még egy iparág, ahol olyan elégtelenül használnának ki a munkaidőt és olyan „Csáki szalmája" módjára bánnának a közösség vagyonával mint az építőiparban.

IHogy kik, hol, mikor és hogyan, arra vonatkozólag számtalan példát mondhatna mindenki a saját tapasztalata alapján.) A mulasztást elsősorban maguknak az építőknek kellene kiküszöbölni, az építőknek kellene változtatni magatartásukon. Mi, kívülállók csak bosszankodhatunk és korholjuk a pazarlást a hanyagul végzett munkát

Az elégedetlenségek láttán, az elégtelenségek tudatában nem csupán az építőkre gondolunk. Életünk minden területén károsan hatnak, tévútra visznek, olykor rombolnak a régi szokások.

Visszahúzó erő és tényező a burzsoá propaganda. Ellenfeleink a tömeghírközlés bonyolult és kifinomult hatásrendszere útján céltudatosan hívnak életre látszatszükségleteket, hamis vagy irreális igényeket Egyrészt a kapitalista múltnak, másrészt a burzsoá propagandának tulajdonítható, hogy egyesek még mindig rabjai a szerzésnek, különösen előszeretettel báhányoznak és fetisizálnak anyagi javakat és eszközöket

A régi és nem kívánatos szokásokat, életmód- és magatartásmintákat nem könnyű leküzdeni, kiküszöbölni. Az elavultat fokozatosan felszámoló szocialista társadalom és az igazságérzet azonban egyaránt megköveteli, hogy a környezet, a közvetlen szemtanúk, az érintettek — és mondhatjuk úgy is, hogy a kárvallottak — az említett negatív jelenségek, a rossz „szokások" láttán nyilvánítsanak lépten-nyomon félreérthetetlen és cselekvő türelmetlenséget.

A munkájukat becsületesen és kötelességtudóan végző dolgozók sokasága jogosít fel, kötelez arra, hogy leplezzük le és ítéljük el azokat, akik nem teljesítik a munka, a társadalom és az emberek iránti kötelességüket. Illyés Gyula idézett szavai, hogy „leomlanak/ bálványok, trónok, égi-földi szentek,! de nem amit a munka megteremtett" — legyen mindenki számára tanács, vagy ha úgy tetszik, figyelmeztetés.

3