A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-09-11 / 37. szám

Morvaországi utakon robog autóm. És amikor több napos utazgatásom közben sorrendben már ki tudja hányadszor lépem át a Morva folyót, ezúttal a chríbyi és a hostýnskei hegyek lankáit hagyva a hátam mögött, tudom, a cseh-morva dombvidék termékeny talajú völgyeinek ölén, pontosabban a Haná-síkság tájain járok. A valamikori Zlýnbôl, azaz a mai Gottwaldovból jövet, amint a vizovicei erdők sűrűjéből kifut az országút, a Hanávidék Athénjének, vagy egyszerűbben csak Morvaország gyöngyének becézett KROMÉRÍŽ tornyait pillantom meg, melyek körül manapság már innen is, onnan is tízemeletes házak, a legfrissebb építészeti műszóval élve: új lakóterületek magasodnak. Hadd fűzzem azonban rögtön hozzá, hogy a mai városrendezők ügyességének köszönhetően, szerencsére, a távolból érkező idegen előtt ezek a korszerű blokkházak sem takarják el e gazdag történelmű járásszékhely látképének sajátos, messziről feltűnő jellegzetességeit.

így hát bátran haladhatok toronyiránt, s alig múlik el néhány perc, azonnal a több mint ezer éves múlttal bíró, már a Nagymorva Birodalom idejében is ismert település központjába érkezem. Ide azonban már gyalogszerrel, mert a belvárosba vezető utcák mindegyikének legelején ott a tiltó tábla, és e rendelet alól csupán a célforgalom jelent kivételt; úgyhogy a néhány esztendővel ezelőtt még forgalmi dugóktól zajos-bűzös meredek utcácskákon ma már csak sétálgatni, esetleg kerékpározni lehet szabadon.

Bő három-négy órám van, arra éppen elég, hogy körülnézzek, milyen látnivalókat kínál ez a csinos város. Már csak azért is nézelődöm a szokásosnál is kíváncsibban, mert a hazai magyar ember — jómagámat is beleértve —, általában nemigen járatos az országnak ezen a tájain. A Csallóközből, a Palócföldről vagy akár a Bodrogközből eleddig ritkán hozták errefelé az autóbuszok az iskolások vagy a felnőtt kirándulók népes csoportjait, hogy a dél-szlovákiaiak is megismerkedjenek e vidék flórájával s történelmével. Kár pedig, mert ahogy az már a hegyek és a síkságok találkozásánál lenni szokott, a Kroménz környéki táj is megőrizte természeti világának gazdagságát, pompáját, változatosságát. A buján zöldellő dombvidék és a folyóparti rónaság között fenyvesek, tölgyesek, gyertyánosok, kicsi patakok, csendesen csobogó csermelyek világát találni; maga Kroméfíž pedig — járásszékhely mivoltához képest — az egészségtelen túlnépesedéstől, a portóipiszoktól, zajtól, rohanástól mentes kisváros — és az is marad!

Ezt már LADISLAV FRGAL mérnök, a városi nemzeti bizottság aleinöke hangoztatja, aki sétára invitálja a riportert.

12