A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-09-04 / 36. szám
A Gsemadok életéből ÍGY IS LEHE! Ipolybéli falukép A Börzsöny hegységtől övezett Ipoly menti síkság egyik kis faluja Ipolybél (Bielovce). A hegységből az itteni lakosoknak nem sok jut, mivelhogy az országhatár túlsó felén található. Hanem az éghajlat éppen a Börzsönyi - katlan természeti viszonyai szerint alakul. Általában szélsőséges. Vagy kevés a csapadék vagy sok. — Abban bízunk — mondja Szalay József —, hogy az Ipoly szabályozásával javul a helyzet. A mi területeinket közvetlenül érintő, utolsó szakasz, az Ipolyság (Šahy) és Ipolypásztó (Pastovce) közötti folyamszabályozást az ötéves terv végére tervezik befejezni. Szalay József a falu mindenese. Igaz, ma már csak jobbára szívvel és lélekkel. Tenni nem sokat bír, a szíve lassított életritmusra kényszeríti. A munkában már nem vesz részt, de figyelemmel kíséri a szövetkezet gazdálkodását, számon tartja hol mi történik a faluban, segít a CSEMADOK helyi szervezetének munkájában. A közösségért aggódó ember szólt belőle, amikor a természeti viszonyokat említette. — Már csak külső szemlélő lehetek, de mivel annak idején, amíg egészséges voltam, a társadalmi élet minden területén dolgoztam, ezért ma is érdekel minden. Saját kérésemre tagja maradtam az Ipolyszakállas (Ipeľský Sokolec) székhellyel működő Csehszlovák-Magyar Barátság Földmüvesszövetkezet üzemi pártszervezetének. Pártszervezetünk nyolcvan tagú. számbelileg erős, aktivitás tekintetében közepes. Tavasszal a központi bizottság negyedik plenáris ülésén hozott határozat lebontásával, alapos körültekintéssel fogtunk munkához. Megtudtam Szalay Józseftől, hogy a termelőszövetkezet öt község határában gazdálkodik. Radikális intézkedéseket foganatosítottak az üzemanyaggazdálkodást illetően. A gépek csoportos bevetésben dolgoznak. . — Bár huszonöt kilométer hosszú a gazdaság — folytatja beszélgető partnerem — jó szervezéssel sok üzemanyagot meg lehet takarítani. Már két évvel ezelőtt üzembe helyeztük a gépjavító műhelyben azt a diagnosztikai műszerfalat, amely ellenőrzi a gépek hajtó- és kenőanyag fogyasztását. Szalay József, amíg bírta, a nemzeti bizottságnak alelnöke volt. Munkaidőben a szövetkezet közgazdászaként dolgozott, este otthon és a hétvégeken pedig a falu ügyesbajos dolgait intézte. Mekkora ez a község? — Lakosaink száma négyszázharminc fő. Bizony nagy az elvándorlás. Semmiben sem különbözünk a többi, a járási vagy ipari központtól távol eső falutól. A párkányi (Štúrovo) papírgyár, a Tolmácsi (Tlmače) Energetikai Művek zselizi (Želiezovce) üzeme, Ipolyságon a Strojstav és a Pieta vállalatok viszik el a fiatalokat. MŰVELŐDÉSÜNK ÚTTÖRŐI Amikor tavaly végleg eldöntöttem magamban, hogy hozzálátok műveltségünk megalapozóiról — tanítóinkról — összefoglalót készíteni, a CSEMADOK KB egyik ülésén Pintér Feri bácsi mellé telepedtem, s elsoroltam neki szándékaimat, megtoldva azzal, hogy vele is számolnék, ha vállalja az emlékezést. — Aztán miért magázol te engem? — szólt rám feddő hangon. A kérdés egy pillanatra meghökkentett, mert hiszen nem arról volt szó, hogy miként szólítsuk egymást, hanem hogy — beleegyezésével — szót váltsunk az elmúlt időkről. Csak később, amikor újra felidéztem magamban Feri bácsi váratlan — s megtisztelő — kérdését, jöttem rá, hogy tulajdonképpen e kérdésben nem csupán az volt, hogy vállalja az emlékezést, de az is, hogy barátsággal vállalja; mert tegeződve azt is elő lehet venni, amit a magázás kötelező távolsága olykor eltakar vagy eltakartat. így aztán könnyű szívvel fogalmaztam a pár soros levelet, miszerint Diószegre látogatnék, ha Feri bácsinak is megfelelne. Pár napra rá a válasz is megjött a diószegi „öreg magyar iskola" igazgatói lakásából: „Leveled nagy örömmel vettem. Már előre örülök a találkozásnak .. Derűs kedvvel indultam hát Diószegre (Sládkovičovo). Az „öreg magyar iskola" udvarán éppen érett a meggy, s az iskola folyosóin a közelgő éwégi nyüzsgés hasonlóan az érés közelségét jelezte: az egész évi munka összefoglalását. Csengetésemre Feri bácsi nyitott ajtót, s mivel még nyolc óra sem volt, nem ért váratlanul megjegyzése: — De korán keltél----— Csak magamat igyekeztem utolérni. — És utolérted? — A küszöbön állok. — Na, akkor lépj még egyet, és érezd magad otthon. Tágas nappali szoba. A falakon oklevelek, egy üvegezett szekrényben Pintér Ferenc kitüntetései. A sarokban zongora, szemben velem súlyos szekrény. (A beszélgetés során kiderült, hogy mind a zongorának, mind a szekrénynek külön története van.) Az ablakok között a sarokban egy asztalon virágok ... Feri bácsi hellyel kínál, s mint már annyiszor, most is beáll egy rövidke csönd, az első kérdés előtti, amelyről régóta tudom, hogy ami a nyomában elindul, az mindig más, mert mindig egy emberi élet küzdelmeit, szándékait, sorsának alakulását követi, olykor évtizedeken át. Most több, mint hét évtized szövetét kell fölfejteni. Azaz, dehogy kell, fejtődik az, szinte magától. — Holnapután leszek hetvenhárom éves — indul a beszélgetés fonala a röpke csendet követően. — Szegény gyerek voltam én nagyon. Apám uradalmi munkás volt, odaveszett a tizennégyes háborúban; előtte Ipolyság mellett Pereszlényben egy grófi birtokon dolgozott. Magam is jártam oda napszámba később. Ötéves voltam, amikor apámat elveszítettem. Anyám kilenc korona árvasági segélyt kapott rám ... Ha hiszed, ha nem, arról álmodoztam, hogy tanító leszek. Hogy miért, azt nem tudom megmondani. Ipolyságon beiratkoztam a gimnáziumba, négy osztályt el is végeztem, ezután következett volna a tanítóképző, de az 1918-as államfordulat után nálunk ilyen magyar intézet még nem létezett. .. így elmentem fogtechnikus-tanulónak. Amikor Pozsonyban megalakult az Állami Magyar Tanítóképző, azonnal felutaztam, de persze elkésve, mert már folyt a tanítás. Azt ajánlották, tanuljak odahaza, s ha sikeres vizsgát teszek, az egész évi tananyagból, felvesznek a második osztályba rendes tanulónak. Hát én tanultam, hajnaltól napestig ... Hárman készültünk így a következő évre, de csak engem vettek fel. Tiszta egyesre vizsgáztam minden tantárgyból; még zenéből is, mert már akkor is nagy zenebolond voltam. így lettem pozsonyi diák. — Ezek szerint ti voltatok az első csehszlovákiai magyar tanítóképző első diákjai; következésképpen az első tanítók is, akik idehaza szereztek képesítést. — Igen, ez így igaz. Ezzel kapcsolatban elmondok egy érdekes megállapítást, amely máig is érvényes. Nekünk a képzőben olyan tanáraink voltak, akik nagyon komolyan készítettek fel bennünket. „Maguk az első tanítók, maguknak ezt a népet fel kell emelni. Nemcsak az iskolában, de a nép között is kell hogy munkálkodjanak." Amikor végeztünk, fogadalmat tettünk, amelyet aláírásunkkal erősítettünk meg. Várj csak, megkeresem, olvasd el, mi áll benne ... Feri bácsi a szomszéd szobába megy, s nemsokára egy lapot tesz elém. Ezt olvasom rajta: „Négy évig éltünk és dolgoztunk együtt, négy év megérlelte mibennünk a nagy elhatározást, hogy harcosai leszünk a szlovenszkói magyar tanügynek és kultúrának. Most amikor bezárulnak mögöttünk az iskola kapui, és az előttünk álló életkapun átlépve megkezdjük munkánkat, fogadjuk, mi a pozsonyi áll. magyar tanítóképző intézet első abituriensei, hogy minden erőnkkel dolgozni fogunk az iskoláért, a faluért: a magyar kultúráért. Fogadjuk, hogy 10 év múlva összejövünk, magunkról beszámolunk és a jövő munkáinak terveit megállapítjuk. Gondoljunk az elkövetkező nehéz időkben arra, hogy a szenvedés mindannyiunk osztályrésze, mert emberek vagyunk, de erősítse akaratunkat a szebb jövőbe szőtt hitünk. Aláírásunkkal erősítsük, hogy 10 év múlva, 1941. év július első vasárnapján Pozsonyban összejövünk. 1931. július 15-én." —- Látod, így alakult meg a „nagy család", ahogy azóta magunkat nevezzük. Most már, a még élők, évente találkozunk, s e találko-Pintér Feri bácsi A Vox humana ► zásokon mindenki beszámol arról, mit tett, mit ért el. Van egy saját folyóiratunk is, az Életünk, s ebbe az osztályunkkal és a „nagy családdal" kapcsolatos minden esemény bekerül. — Hol kezdtél tanítani? — Garamszentgyörgyön. De még az év őszén be kellett vonulnom tényleges katonai szolgálatra. Ezt követően Libádra helyeztek. Közben meg is nősültem, vagyis Libádra már házas emberként mentem. — Milyen emlékeid vannak Libádról, hány évig tanítottál ott? — Nagyon sok szép emlékem fűz ehhez a faluhoz. Egyebek között Dóra lányom születése ... Libádon lelkes emberek élnek. Nagyon szerettek színdarabokat játszani; évente három-négy darabot is betanítottam a felnőttekkel, s persze volt felnőtt és diákénekkarom is. Hét évig éltünk és dolgoztunk ott kölcsönös egyetértésben. 1940-ben költöztünk Kőhidgyarmatra. — A háborút hol és hogyan élted át? 6
