A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-08-28 / 35. szám

Ha jól emlékszem, úgy az energiaválság csaknem tíz éve, 1973 tavaszán robbant ki. Ugrásszerűen magasba szökkentek az olajárak, és ezzel egyenes arányban elkezdtek fölfelé kúszni az üzemanyagfogyasztási s fűtési költségek is. Világszerte azóta egyre több intézet és kutató keresi azokat a korszerű energiahordozókat, amelyek olcsóbban és lehetőleg környezetszennyezés nélkül elégítenék ki az emberek egyre növekvő energiaszükségletét.

Az egyik ilyen energiaforrás a NAP sugárzása.

Tudósok, meteorológusok, különböző energiagazdálkodási szakemberek szájából mind gyakrabban halljuk: igenis, érdemes felhasználni a Nap energiáját, amelynek teljesítménye a laikus ember számára szinte csupán egy elképzelhetetlennek tűnő számmal fejezhető ki. (Napunk állandó teljesítménye másodpercenként mintegy 3,86 X 1026 joule, vagyis 3,86 X 1223 kilowatt!) Ennek az óriási mennyiségű, kisugárzott energiának azonban csupán csekélyke, mintegy tizedmilliárdnyi töredéke jut el hozzánk; ám ez is elegendő ahhoz, hogy röpke négy hét alatt a világ jelenleg ismert valamennyi szén-, kőolaj- és földgázkészletének megfelelő napenergia érkezzék a Földre.

Csoda hát, ha a földkerekségen egyre többen fordítják egyszer kíváncsi, másszor bizakodó tekintetüket a Nap felé?

És vannak, akiknek hivatása, mindennapi munkája a napcsalogatás — azaz a napsugárzás teljesítményét rögzítő műszerek, illetve a fűtés, melegvíz-ellátás vagy a villanyáram-termelés gyakorlati céljait szolgáló „napcsapdák" felállítása s kezelése.

Hazánkban vajon hol tartanak azok a kísérletek, amelyek a napenergia hasznosítását tűzték ki célul; ebben a tekintetben vajon álljuk-e a nemzetközi összehasonlítás mércéjét?

Erre voltam kíváncsi, amikor elindultam, hogy a fűtőberendezéseknek Prágában rendezett és külföldi vállalatok részvételével fémjelzett kiállításán tapasztaltakkal. illetve az ott kapott, avagy az