A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-21 / 34. szám
SZABÓ LŐRINC FÖLD Távol körökben és szüntelenül úgy kanyarogtak életem körül a barázdái; mint egy rokoni, egy óriási agy tekervényei, nem emberiek — barnák-feketék: azokkal gondolkozott. Benne még a tett volt az ige, a tárgy a kép és az anyag a szellem. Nagy, nehéz szeme néha gúnyolt: azt hitte, hogy cserbenhagytam. Eső és napsütés etette, s vér és trágya. Dolgozott s tűnődött, mint én. Szép kisasszonyok, nyírfák hajlongtak, édes álmai, a tavaszában, s szálló képei, rét, domb, vetés, tó, felhők és akác, ezrével díszítették dús nyarát... Most a Napból nézem ... Föld? Sár csupán ? Én úgy látom, hogy csillag. A hazám!
/
