A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-08-07 / 32. szám

Andrej Plávka/Tüzet rakok

Augusztus van, az est közeleg, fenn a Ďumbíeron szítom tüzemet, hogy ne legyek magam. Törpefenyők közt lobog a láng, sziklás hegyormon táncolva ráng, hallgatunk szóta/an,

mint minden évben, mikor a lomb rezdül, s a völgyeknek sóhaja bont szárnyat az emléknek.

S az emlék, mintha dúlna a harc, szívemben ébred, s él a sok harc, holt hősök ébrednek.

Látom őket a völgy peremén harcos erővel lépve felém sziklás hegyoromra, lm, már tüzemet körülülik, hallom, a szívük itt pereg, itt — nem hagytak magamra.

Pattog a füzem, fénye lobog a sziklán, s bennem égve lobog szívem sóhajukra. , Szemükben lángol az akarat, újra viperát kutat a had, fészkére lesújtva.

Tüzűk él, most is lobog a láng, s őrködik, míg a völgyre falánk ordas szemek lesnek.

Látom őket az alkonyi csendben a Poľanán, a Ďumbieron, s merengve emlékük melenget.

A tüzemet ti szítottátok, s amíg ezen a földön járok, lángja ne lohadjon.

Éljek népemért, mint ti, csendben, s holtom után is hűlt szívemben folytassam a harcom ...

A Ďumbieron, 1959 augusztusában (Farkas Jenő fordítása)