A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-06-26 / 26. szám

Másutt magasságos ég a hegyek fölött, itt végtelennek tetsző fennsík, s mintha óriás tenyérből szórtak volna rá egy falunyi házat — Szilicét. Egyszer borús, másszor napos az idő, mint a legszeszélyesebb áprilisban, pedig már a nyári hónapokhoz érkezünk lassan.

Trágyaszag csap az orromba, s nem meszsze tőlem, a háztetőhöz hasonlító meredek kertben egy fiatal hölgy kapál pongyolától alig takart kétrészes fürdőruhában. Észreveszi, hogy nézem. Fölsiet a házba. S hogy ne maradjak egyedül a kihaltnak tűnő fennsíki faluban, asszonyok raja zúdul be a mezőről a házak közé.

Ahogy közelednek felém, elemózsiás táskával, szatyorral a kezükben, Mikszáth Szent Péter esernyőjéből idézem magamnak a következő sorokat: „... nyáron az összes glogovai férfinép elszéledve az alvidékre mezei munkákra és olyankor olyan magam vagyok itt..." Önkéntelenül is az jut eszembe, hogy vajon az Országos Kulturális Ünnep két napján ki marad Szilicén?

— Gombaszögre mennek? — kérdem tréfásan a szövetkezeti földekről hazatérő, káposzta-, karalábépalántát ültető asszonyoktól.

— Még nem — mondja az egyik szélesen mosolyogva. —De ha eljön az ideje, megyünk. Megy mindenki, aki járni tud. Felkerekedik az egész falu. Csak az öregek maradnak otthon házőrzőnek. Ki hogyan tud, úgy megy. A szövetkezet autóbuszán saját gépkocsin, biciklin, gyalog. A 210 tagú CSEMADOK helyi szervezetnek jó hírű tánccsoportja van. Flogyne kísérné el a falu apraja-nagyja Gombaszögre tánccsoportját?

Várady Jánosné, az 1 —4. osztályos magyar általános iskola pedagógusa, a tánccsoport egyik vezetője abban az utcában lakik, amelyben a mezőről haza tartó asszonyokkal találkoztam. Az udvarba bekiabálva, a láncra kötött kutya ugatását csendesítve hívom a kapuba.

— Községünk két napig a gombaszögi Országos Kulturális Ünnepély jegyében él — kapcsolódik a témához készségesen. — Már apáról fiúra szálló történet is él Gombaszögröl. Egyszer, amikor Lenárt elvtárs is részt vett a magyar dolgozók Országos Kulturális Ünnepélyén, az illetékesek megcsináltatták a Szilicére vezető utat. Mert a magasrangú vendég a jégbarlangot is megtekintette. Az Ifjú Szívek is fellépett már nálunk Gombaszög kapcsán.

— Mivel szerepel a tánccsoport?

— Konyhatánc című összeállításunkkal. Ág Tibor és Takács András siettek a segítségünkre.

A falu közepén, a régi óvoda egyetlen nagyobb termében néprajzi kiállítás várja a látogatókat. Ragályi László technikusnak, a CSEMADOK helyi szervezet elnökének és Várady Sándor pénztárosnak az agyában született meg a gondolat: rendezzék be a régi óvoda termét néprajzi tárgyakkal. A múzeum és a járási népművelési központ tanácsát meghallgatva két nap alatt gazdag anyagot hordtak össze. S a két lelkes fiatalember további elképzelése is rokonszenves.

— Szeretnénk nyitva tartani a kiállítást a gombaszögi Kulturális Ünnepély két napján is — mondja Ragályi László. — Reméljük, sokan kíváncsiak lesznek a kiállított tárgyakra. Itt nálunk, és mindenütt, az év minden napján élet van. De évente egyszer, az esztendő két nyári napján a benépesült gombaszögi rét és az eleven színpad jelenti errefelé a világot.

Mintha falnak ütközne az ember, olyan magas a hegy előtte. Tetején, beláthatatlan térségben a pelsőci fennsík. Körülöttem vigtelkei házak, kihaltak és eleven életet sejtetők. Csönd röpül a szelek szárnyán a gombaszögi kőbánya felől. Néptelen a falu, csupán egyetlen ember ül a háza előtt, s úgy bámul a világba, mintha senkit, semmit nem látna.

Egy másik a háza előtt tesz-vesz, az árokpartot kaszálja. Kockás ingben, munkásnadrágban, a fenőtok a nadrágszíjára akasztva. Mellette szőke lány gereblyéli össze a füvet s targoncára rakja. A tornaijai ruházati üzem harmadéves tanulója. Kérdem az apját, Bene Lajost, hogyan él a gombaszögi Országos Kulturális Ünnepély a vigtelkeiek tudatában? Rám néz, majd a falu fölé röppen a tekintete, mintha ég és föld között, de legalábbis a fennsíkon keresné a választ. Aztán titokzatosan mondja:

— Nem tudok véleményt mondani róla. Egyszer voltam Gombaszögön. Amikor a barlangot megnyitották. Vasárnap délután. Jákó Vera énekelt. Erre határozottan emlékszem.

— Van-e olyan ember Vigtelkén, aki egyszer sem volt?

— Biztosan van. De én ezt nem figyelem. Gombaszög számunkra öröm. Tudomásul veszi az ember. A gond foglalkoztatja többet. Például az, hogy falunkban csak negyvenkettő a házszám, nyolcvan a lakos, s a

A festői gombaszögi völgy várja a szereplőket és a közönséget

— Egyszer voltam Gombaszögön — mondja Bene Lajos

kevés is fogy, mennek el innen a fiatalok, csak az öregek maradnak. Már vagy hat házban nem is laknak. A minap kassai házaspár vett nálunk házat. Most rendezik be. Fecske, gólya évente egyszer, tavasszal jár vissza hozzánk. Ők minden hétvégén jönnek.

Bene Lajos vasutas, segéd-mozdonyvezetö. Őslakos Vigtelkén. Lánya, a tizennyolc esztendős Bene Ági Tornaijára jár dolgozni. Ő a fogékonyabb az olyan szavakra, hogy gombaszögi Országos Kulturális Ünnepély. Igazít szőke haján, bársony farmernadrágján, és emlékezik.

— Nagyon régtől járok Gombaszögre. Olyan év még nem volt, hogy ne lettem volna jelen a sok ezer ember között. Kicsi korom óta részt veszek a CSEMADOK egyik legnagyobb rendezvényén. Míg kisebb voltam, anyuval mentem. Most már a barátnőimmel megyek. Gyalog innen, fél óra az út. Át a vasúti töltésen, az országúton, és már ott is

A Farkas-család. Középen Farkas Éva, a CSEMADOK borzovai helyi szervezetének titkára

12