A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-19 / 25. szám
HÓDQĽUmS i*ť m o tta t« m 1 mm 2 A törökök türelmetlensége a kitenc■ venes évek végére se csillapodott. Újabb tervek, újabb készülődések kerültek napirendre. 1590 júniusában Bajcsy János, Csábrág kapitánya két levelet is küldött Pogrányi Benedek korponai főkapitányhoz. Az elsőben ilyen híreket közöl a törökök mozgolódásairól : „Ma kapu betételikor érkezék egy emberem, ki azt beszélté, hogy az törökök Budáról ide fel sokan takarodtanak Váccá és ma reggel minden végekben, mind Szécsényben, Nógrádban, Palánkban erősen lőttének. Az lovas uraimban bocsátottam vala ma ki 18 lovagot Nyékre (Alsó- és Felső), hogy azok is kerüljenek, halljanak, értsenek, lm ez órákban érkezének haza, kik azt beszélik, hogy ö nekiek is ezen hírt beszélették és az faluból szánokat is küldtek ma be, az nyékiek is küldtek és azt is hallották, hogy az török Vandkertnél gyüle. Immár hova vagyon szándékjok, nem érthetjük."' A második levélben Bajcsy segítséget kér a korponaiaktól, mert Csábrág védelmének ügye szerinte közügy. A kapitány többek közt így ír erről levelében: „Jó volna kleknek valami segítséget ide rendelni, ha többet nem csak mintegy háromszáz gyalogot Korponárúl és Selmecről. írjon kd mindenfelé. Bizonyosképpen lássák, minekünk csak életünkben jár, de az bányaságnak és országunknak veszteségben jár. Csábrágh. 27. January, 10 órakor 1590. Bajcsy János kdnek szolgál."2 Pogrányi korponai kapitánynak 1591. május 28-án Körmöcre küldött levele több mint egyszerű tudósítás. A híreken kívül a törökkel szemben tanúsított tehetetlen ellenállás okaira is rámutat. íme a bizonyíték: ......a törökök egészen Korponához jöttek, de üres kézzel tértek vissza; ma hajnalban azonban a Selmecre vezető útra lopódzva, két fiút, kik barmaikkal az éjjelt ott töltötték, elhurcolták és négy ökröt elhajtottak. Szabadon ide-oda portyáznak, mivel tudják, hogy itt nincsen lovasság. És ez mind a katonák rendetlen fizetése miatt történik."3 Drégely visszafoglalása után Csak 1593-ban kezdődött az a nagyszabású hadjárat, mely a vármegyét megszabadította a török hódoltságtól, a rablástól, adóztatástól és fosztogatástól. A vidék egy időre megszűnt a nógrádi bég szanzsákja, tartománya lenni. Miután 1594-ben a törökök Nógrádot is feladták. Hont megye egészen az Ipolyig felszabadult. Az Ipolyhoz közeli Drégelyvár azonban még sokáig török célpont maradt. Az 1594-es eredménytelen támadás után öt év telt el csak, s a török-tatár hordák Drégelypalánkot is felégették. Ebben az időben az Ipoly mentén 17 község pusztult el, az adózó házak száma pedig 4420-ról pár év alatt 854-re csökkent.4 A XVII. században a vármegye Bocskay hatalma alatt állott. 1605. nov. 19-én Bocskay Hont megyében Korponán.tartotta híres országgyűlését. Egy év múlva Hont, Korpona és Drégely ismét visszakerült a magyar király birtokába, s ettől kezdve a török hódoltság csak a megye keleti sarkára terjedt ki. Hont vármegye 1685 után szabadult fel végleg a török uralom alól. Ám a jobbágynép fosztogatása ezután sem szűnt meg. A császáriak és a magyar katonák egyaránt nagy teherviselést jelentettek számukra. Népünk történelmi emlékezete Az Ipoly menti nép emlékezetében még több olyan esemény, történet él, melyeknek gyökere a török időkig nyúlik vissza. Palást, Ipolyfödémes és Tesmag községek pl. közel estek a drégelyi várhoz, így ezekben a falvakban a „töröklátogatás": rablás, adóztatás és fosztogatás szinte napirenden volt. Ipolyfödémessel kapcsolatban a megye monográfiájának írói is feljegyezték, hogy „Hajdan a község Palást szomszédságában terült el, de a török zaklatásoktól megriadt lakosság 1552 körül mindenestül elköltözött, és a falu mai helyére települt át. Ennek emléke az a templom, melyet határában pusztatemplom néven ismerünk.5 Ugyancsak a megye monográfiája tesz említést arról az adószedő törökről is, akit Palást és Födémes között megölve találtak a határban. A nógrádi bég nyomozást indított a gyilkosság ügyében. Elrendelte, hogy abban az esetben, ha a gyilkos elő nem kerül, annak a községnek a bíráját kell karóba húzni, amelynek határában az adószedőt megtalálták. Mivel a nyomozás eredménytelen volt, a két szomszédos falu képviselőjét Szécsénybe rendelték. Az előbb érkező födémesi bíró megesküdött, hogy a kérdéses terület nem tartozik falujához. Koncz Ambrus palásti bírót, aki később érkezett, így minden tiltakozás ellenére karóba húzatták. A feljegyzések szerint a födémesiek később mégis használni akarták a vitás földterületet, mire az akkori bíróság „börtönbe vettetlek, tetvekkel étetlek" fenyegetéssel kényszerítette a palástiakat arra, hogy vegyenek sarlót és foglalják vissza azt a földet, amely őket illeti meg. A fenti esetet Pongrácz Lajos megyei bíró is feldolgozta Törökvilág Paláston c. munkájában.6 Ö gyermekrablónak vagy harácsoló török pribéknek titulálja a hullát, akit a két falu közti határban találtak. írásából arról értesülünk, hogy a kádi a palásti határ részének ismerte el a szóbanforgó területet. Ezért a bírónak megparancsolta, hogy a falu adja ki a gyilkost, mert ellenkező esetben vállalniuk kell a megtizedelést. Koncz Ambrus ekkor kényszerűségből és faluja iránt érzett szeretetböl magára vállalta a tettet és a karóbahúzatást. „Koncz Ambrus a maga népe fennmaradásáért a kénszenvedések halálával halt meg" — irta Pongrácz Lajos említett munkájában. Tettét mint „a közösségi önfeláldozás egy kicsi példáját tartotta fenn a szájhagyomány". Höke Lajos volt megyei levéltáros és történész feljegyzése szerint „a palástiak azt mondják, hogy a födémesieket Koncz Ambrus szelleme űzte tova".7 Évszázadok múltán talán nehéz lenne az ügyben igazságot szolgáltatni. A két falu lakói egyébként se kérnék ezt. Ma már békességben élnek egymás szomszédságában. Ám azért az esetről itt is, ott is tudnak valamit, főleg a palástiak beszélnek sokat róla. A ma (1981-ben) 80 éves Gazdag Pista bácsi emlékezetében így él az évszázadokkal ezelőtti történet „meséje": „Ahugy nagyapám (Fritz Pál, szül. 1856-ban Paláston — Cs. K. megj.) mondta, a régi határ arra Olvárnak, Lipóc felé, égisz Ipolyságig vót. Azt a törököt arra Födímestől jövet, valahol ott az oldalban találták agyonütve. A két közsig között ezért vita támadt. A födímesi bíró letagadta, hogy az nem az ö területük. Elhivatták a palásti bírót is. Ő az igazat állította, azt mondta, hogy az födímesi rész. Egyeztetni akarták a két bírót szemtől szembe Ipolyfödímesen. Eljöttek ide a bíróér. A török tisztnek türelme fogyott. Amint a palásti bíró odaért volna, már meghozta az ítéletet. Azóta Palásté is az a völgyrész. Azóta annak a résznek Krésznyavér a neve. Kényszervér volna az. Azaz kényszer vér által jutott Palást hozzá." A beszélgetés folyamán Pista bácsi még elmondta, hogy a bírót a falun kívül húzták karóba, ahol ma „vöröskereszt" áll. Szerinte véres kereszt lehetett az valamikor. Amint a régi öregek beszélték, a palásti bírónak a kivégzés után olyan maradt a haja, mint a fehér galamb. Ezt isteni csodának vélték, mert a bíró ártatlanul halt meg. Érdemes odafigyelni a vallatás helyével kapcsolatos megjegyzésekre, állításokra is. A mai adatközlő Födémest emleget, a monográfiában Szécsényröl van szó, Pongrácz Lajos pedig Palánkról ír. És nem pontos a karóbahúzás helyének megjelölése sem. Kiss István adatközlővel, palásti lakossal, aki hosszú időn át a falu krónikása is volt, 1981-ben beszélgettünk erről. Abban megállapodtunk, hogy a kivégzés mindenképpen a falun kívül történt. Csakhogy a határban három „vereskereszt" is van, melyek helye egyaránt számításba jöhet. A keresztek közül a legrégibb a „Sopa" dűlő alatti lehet. Ez van legközelebb a mai faluhoz is. A régi Födémes határában, a pusztatemplomhoz közel is van egy ilyen kereszt, ez viszont Palásttól nagyon távolra esik. A harmadik „vereskereszt" az Iszkomya felé eső területen áll. Ezen a tájon van Krésznyavér földje is, ahol a török hullát megtalálták. Van Palást fölött, a falutól északra egy „Fehérluk" nevű szikla is. A valóban fehéres sziklában egy nagyobb üreg, mélyebb lyuk található. A monda szerint a község népe ide menekült volna a török támadás elől. Hogy pontosan mikor lehetett ez, nem tudni. Egyesek az 1552-es palásti csatával hozzák öszszefüggésbe a történteket, mások szerint nem ekkor rejtőzött ide a falu népe. 1574- ben is hatalmas török sereg vonult át Paláston észak felé. Talán ekkor hagyhatta el faluját a nép? Nem tudni. Csak egy biztos, hogy a palástiak sokszor és sokat szenvedtek a nógrádi és a drégelyi táborok lakóitól. Az említett sziklát egyébként lentről nem lehetett megközelíteni. A nép megkerülte volna a kiemelkedést, és fentről ereszkedett volna le kötelekkel az üregbe. Azt sem tudjuk pontosan, hogy a födémesiek mikor költöztek mai helyükre. Az viszont tény, hogy új településhelyükön se hagyta őket békén a török. A „Ne félj addig Szent Mihály, míg Födémes talpon áll!"-féle kijelentésről ma is tudnak a faluban. Hajdanán a községi bíró kiáltotta ezt a falu végén álló szent Mihály szobor előtt (ez a falu védszentje is). Kapával és kaszával felszerelt népével a drégelyi pasa harcosai ellen indult. Sajnos, hiába emelte meg kucsmáját a szobor előtt, s hiába biztatta a szentet, a.fosztogató törökök leverték népét, újra felgyújtották a falut. A népi emlékezet szerint a török időkben helyváltoztatásra kényszerültek volna a tesmagiak is. A falu egykor a jelenlegi településtől jóval északabbra húzódott volna, a még ma is meglévő Olvár puszta irányába. Aki a vidéket járja, arra is felfigyelhet, hogy a környék községei közül Tesmagon még mindig megvannak a zárt udvarok és porták, sőt a kertek is magas kőkerítéssel vannak körülvéve. Valamikor a templomot is kőfal védte. Fallal megerősített templomot különben ma már csak Ipolybalogon látni ezen a tájon. — A hajdani tesmagi bíró esetéről szintén több mendemondát őriz a népi emlékezet. Állítólag azért szögezték volna őt ki fülénél fogva a drégelyi vár kapujához, mert egyszer megtagadta a bég parancsát: nem küldött asszonyokat a közeli várba. Mihály Ágoston (szül. 1912-ben) tesmagi lakos a történet egy másik változatát hallotta apjától (id. Mihály Ágoston, szül. 1878-ban). Eszerint várépítés volt Drégelyen, s ehhez kért a török egy szekér homokot a tesmagiaktól. Igen ám, csakhogy a bíró félreértette a dolgot, s „murva" helyett egy szekér nőt küldött a várba. A katonák bizonyára ezeket se vetették meg, de mivel a bíró nem a megfelelő parancsot teljesítette, megszégyenítése sem maradt el. Drégelyen a vár kapujához szögezték öt fülénél fogva. Hasonló esetről egyébként máshol is olvashatunk. Mikszáth egyik anekdotájában pl. a kékkőiekkel történt hasonló dolog, akik kavics helyett a Balassáknak küldtek több szekér öregasszonyt a várba. Tesmagon egy másik történetet is lejegyeztem Mihály Ágostonnál. A tréfás esemény röviden a következő: Termeltek a török korban a faluban sárgadinnyét is. Egy Sarkadiné asszony épp a beérett termést gyűjtögette, amikor török katona állott föléje. „Én is szeretem nagyon a sarka dinét!" — mondta rossz magyarsággal a kóborló török. Mire Sarkadiné ezt felelte: „Ugyan mit szeretnél te már rajtam, hisz elmúltam nyolcvanéves is!" Mondanunk se kell, hogy a töröknek nem őrá, hanem a dinnyére fájt a foga. Dűlőnevek is őrzik a nehéz idők emlékét Tesmagon. A Pogányárok vagy töröksánc mindenki előtt ismert. Valamikor itt a mély árok s a magas földtöltés képezhette a határt a hódolt meg a hódolatlan terület között. A sánc nyomai a falu északnyugati részén még ma is kivehetők. Jó, hogy már csaknem teljesen betöltötte az idő. CSÁKY KÁROLY JEGYZETEK 1. Drégely és Palánk katonai szerepe a törők alatt (1552-1593) 51. oldal 2. I.m. — 51. oldal (Mindkét másolatot a kormöci levéltárban találta Matunák — 10. 1729.) 3. I. m. — 57. oldal (1. lábjegyzet — Latin ered. 1796) 4. Magyarország vármegyéi és városai — Hont vármegye és Selmecbánya — Lásd.: A Hont vármegye az ország három részre való szakadása. a szabadság- és vallásharcok korában c. fejezetet) 5. Lásd a fenti monográfiában 6. Megjelent a Honfi Lapokban — 1899/26. 7. Pongrácz Lajos utal erre Törökvilág Paláston c. írásában 15
