A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-19 / 25. szám
6 A család viszont valóban együtt volt, a ráadásul a rokonság is összeszaladt, alig fértek már az udvarban. — Látod, kislányom, apád is felkelt a tiszteletedre — intett az anya a fejével Sárközi felé. — Magára vette a régi ünneplőjét. Ha tudnád, milyen büszkék vagyunk rád! Ibolya az apjához ment. Csontos, aszott keze fölé hajolt és megcsókolta, aztán a mellére borult. — Alig állsz a lábadon, apám, miért keltél fel? — Erős vagyok én, Iboly, bírok én még — mondta halvány mosolyt erőltetve az arcára. — Még a hegedűt is kézbe bírom venni. Majd meglátod! — No, most már üljél az asztalhoz és egyél, igyál! — bíztatta az anyja, apja, a testvérei, rokonai. Közben az egyik bátyja, Aladár, aranykarórát csatolt a csuklójára, a másik bátyja. Elemér, meg aranyláncot akasztott a nyakába. — A születésnapodra! — mondták megcsókolva jobbról, balról. — Viseld egészséggel! Apja az asztalfön ült. Látva a jelenetet megrándult az arca és kemény férfikönny gördült rajta végig. — Egyél, kislányom, ne kínáltasd magad! Sárközi Ibolya szivét rettenetes érzések marcangolták. Mintha idegen világba cseppent volna, mintha a határtalan ragaszkodásból és szeretetből jégcsapok nőttek volna, amelyek hegyes dárdaként szegeződtek a mellének. Egyetlen korty ital, egyetlen falat étel sem csúszott le a torkán. Anyja észrevette a furcsa magatartását és tartózkodását. Nem hagyta szó nélkül. — Utálod, Ibolykám? — Hogy mondhatsz ilyet, anyám ? — Az arcodra van írva ... A szemedben borzadály ül... Hát ide jutottunk, kislányom? ... Anyád föztje kifordul a szádból? — Elsírta magát. Durva öklével dörgölte á szemét. Sárközi közbeszólt. — Ha egyszer nem éhezik, nem szomjazik, minek erőlteted? Majd hozzálát, ha megkívánja ... Bezzeg ettek, ittak a testvérei meg a rokonai. Egyre hangosabbá és emelkedettebbé vált a hangulat. Csakhamar előkerültek a hegedűk, elő a cimbalom, nagybőgő, klarinét, s néhány perc múlva egyetlen kavargó, cikázó, fergeteges forgatagból állt az udvar. Mintha vad ősi erők szabadultak volna el és csaptak volna át valami szilaj, virtusos, ősi szertartásba, mindent elsöprő, fékezhetetlen tébolyba ... Csak Ibolya ült az asztalnál az apjával. Mintha rémülten keresték volna egymás szemében a gyerekkort és az ifjúságot. Mindketten tudták, érezték — különösen Ibolya —, hogy mindaz, ami volt, végérvényesen a múltba hullt és soha többé nem tér vissza. Eltávolodtak egymástól. Két külön világban élnek. Két olyan világban, ami talán még évszázadok múlva sem ötvöződik eggyé. Ibolya ott és akkor döbbent rá teljes egészében, hogy nemcsak az ö számára vált idegenné a régi környezete, hanem ö is a fajtája számára. Itt MÁR nem fogadják be, s ott, ahová került, MÉG nem fogadják be. Hát akkor kihez, hová tartozik tulajdonképpen!? Jó éjfélig tartott a dáridó. Talán senki sem maradt józanul, kivéve Ibolyát meg az apját. Akkor Ibolya szétosztotta a hozott ajándékot és lefeküdt. A tiszta szobában készítettek fekhelyet a számára. Mintha parázsból lett volna alatta a lepedő. Sokáig hánykolódott, míg végre elaludt. Orra teljesen elszokott már az otthon jellegzetesen bűzös levegőjétől, pedig rend és tisztaság volt a lakásban, különösen a tiszta szobában. De a bűz az új bútorok között is tovább lappangott. Talán az évszázadok alatt lerakodott és felhalmozódott szennyből és mocsokból táplálkozott. Már kora hajnalban felkelt. Elköszönt az apjától, anyjától, egy-két testvérétől, akik fenn voltak, aztán beült a kocsiba és irány a Balaton! Távolodva az otthontól, mintha fokozatosan nagy lidércnyomástól szabadult volna meg. — Megver az isten, de verjen is! — mondta ki hangosan a sokszor hallott átkot és lába a gázpedálra feszült. Felbőgött a motor és fáradhatatlanul falta a kilométereket... xxx Pálos Pista egy szépen becsomagolt dobozzal és nagy virágcsokorral a kezében lépett ki az autójából a kórház előtt. A főorvost kereste, csakhamar meg is lelte. —■ Csak nincs valami baja az édesanyjának? — kérdezte összevont szemöldökkel a főorvos. — Nincs hál' istennek! Javul, erősödik. Tetszik tudni, az én anyám elnyűhetetlen. — Keménykötésű teremtés ... Ahogy így elnézem magát, tényleg igaza volt. Azt mondta: az ő fia batyuba kötve még a házat is levinné a hátán, olyan erős. Nekem ez nagyon tetszett. — Tud nagyokat mondani — mosolyintotta el -magát Pista. — Zsörtölődni is, ha elemében van. Dehát én ráhagyom, bár a legtöbb esetben nem egyeznek a véleményeink. Mit csináljak vele?... Tetszik tudni, főorvos úr, jórészt apa nélkül nevelt fel és mindent megkaptam tőle, amire szükségem volt. Megérdemli, hogy tiszteljem és szeressem. — Meg bizony! — Közben a virágcsokor elhervad, az édesség meg elolvad a kezemben ... — Tán csak nem engem akar megajándékozni, fiatal barátom?! — Nem. dehogy! — nevetett fel Pista. — Édesanyám a szívemre kötötte, hogy okvetlenül keressem fel a kis doktornőt... hogy egész pontos legyek: az üvegpohár kezűt... és ajándékozzam meg, s hogy köszönjem meg a jóságát, amit érte tett. — A kis doktornőnek bizonyára jól esne a figyelmessége, ha itt lenne ... Szabadságon van és csak két hét múlva tér vissza, ha közben össze nem töri magát a kocsijával. Állítólag nagyon vadul autózik. — Hát ez baj — mondta Pista tanácstalanul. — És hol tölti a szabadságát? — Úgy tudom Siófok környékén, talán Széplakon. — Hát ez érdekes: én is éppen oda készülök. — No, lám, egy kis szerencsével össze is találkozhatnak. — Sosem lehet tudni! — vigyorodott el Pista. Hogyisne: pontosan a kis doktornőt fogja keresni a szabadsága alatt, gondolta. — Ha meglát egy tűzpiros, hatszázas Fiatot tizenhárom-tizenhármas forgalmi rendszámtáblával, nyugodtan leállíthatja. — Csupa szem leszek, főorvos úr — nevetgélt Pista. — Ezt a kis ajándékot tessék átadni valamelyik ápolónőnek, vissza már nem viszem. Viszontlátásra! — Jó egészséget kívánok az édesanyjának! — szólt még utána a főorvos. — Köszönöm szépen! Csakhogy ezt is letudta, mert letudta, az tény, nem szólhat semmit az édesanyja. Mint aki jól végezte a dolgát, elégedetten ült be a kocsiba. Megállt a presszó előtt és bekukkantott: hátha Jucika van szolgálatban. Csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy Jucika helyett egy tenyeres-talpas, lompos leányzó sürgölődött a vendégek körül. Nagyon hátul állhatott szegény, amikor a szépséget osztották, gondolta magában, s már fordult volna kifelé, amikor az egyik asztaltól ráköszönt valaki. — Pista, szia, Pista! Irénke volt a szövetkezet elnökének a lánya. — Szevasz, Irénke! Leülhetek egy pillanatra? — Tessék! — Régen nem láttalak. — Én is téged ... Kocsival vagy? — Azzal — mondta s intett a pincérnőnek. — Egy üdítőt kérek! — Hozom. — Mintha hordóból bújt volna elő a hangja. Mély és férfias volt, s ahogy jobban megnézte, bajúsz is pelyhedzett az orra alatt. — Kivégeznének, ha mellém fektetnék — jegyezte meg Pista rosszmájúan. Irénke felnevetett, mint akit játékos kedvű ujjak megcsiklandoznak. De szépen tud nevetni, fene a jódolgára, gondolta Pista, s jobban szemügyre vette az elnök lányát. No, nézzük csak, milyen helyre egy teremtéssé fejlődött, s milyen huncutul csillog a szeme! De az én szememet is elvihetné a fene. hogy minden valamire való nőn megakad! — Miért nem tetszik, Pista? Szép kerek és ringó feneke van — kuncogott még mindig az elnök lánya. — Van, az van neki, akár egy muraközi kancának. Irénke még hangosabban nevetett, mint az imént. Hirtelen a szájára kapta a tenyerét s szégyenkezve körülnézett, nem keltett-e feltűnést a túl hangos ricogásával. Rá sem hederítettek a vendégek. — Hanyadéves is vagy, Irénke? — Ősztől már negyedéves leszek. — Problémák? — Nincsenek. Minden vizsgámon túl vagyok. — Gratulálok! — Koszi! — Beleélted már magad a jogászságba? — Bele ... Tetszik. A lány hozta az üdítőt, Pista felnézett rá. — Kérdezhetek valamit? — Tessék! — élénkült fel a lány. — Mikor találkozott utoljára a vőlegényével? — Tegnap este — felelte a lány felcsillanó szemmel. — Látod, Irénke, és van neki vőlegénye! — Minden zsák megtalálja a foltját. — Hát neked? — Vőlegényem? ... Más sem hiányzik! — Valakivel csak jársz? Vagy apácaéletet élsz? — Azt nem mondtam — felelte a lány sokat sejtetőn. — Pozsony veszélyes város, amint hallom ... Állítólag ott hamar felcsípik a csinos lányokat. Igaz? — Dörzsölt pasas vagy te, Pista — tért ki a lány az egyenes válasz elől. — Sok mindent 10
