A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-05 / 23. szám
Hallottukolvastukláttuk Innen-onnan KIÁLLÍTÁS Zurab Nizsaradze képei Zurab Nizsaradze képei — ezek az életet sugárzó, üde, kifejező, ugyanakkor poétikus alkotások, melyekből csak úgy árad a művésznek az ember meg az őt körülvevő természeti és tárgyi világ iránt érzett szeretete — bizonyára minden tárlatlátogatónak kellemes meglepetést jelentettek Bratislavában (Gorkij utcai kiállítóterem, április 28-tól május 23-ig). Nizsaradze képeihez hasonlítható, ennyire életteljes festményeket ugyanis már régen nem láttunk kiállítótermeinkben. E műalkotások láttán a „leglaikusabb" laikus is megállapíthatja, hogy a művész kedvvel, örömmel, szenvedéllyel dolgozott, szüntelenül törekedvén egyfajta sajátos harmónia megteremtésére: ez a harmónia a hideg és a meleg színek csodálatra méltó egyensúlyában jelentkezik. A Grúz SZSZK nemzeti művésze, az 54 éves Zurab Nizsaradze világa szinte hihetetlenül gazdag világ — színekben, témákban, ötletekben, megvalósításokban egyaránt. Külön említést érdemelnek portréi, melyek mindegyikéről egy-egy kitűnően megragadott jellem tekint ránk: egy-egy megismételhetetlen élet, egyszeri sors. Csendéletei mellett sem mehetünk el szó nélkül: a rajtuk szereplő tárgyaknak az anyagát is „láthatjuk", érezzük; Nizsaradze bőrzsákja csakugyan börzsák, ha megtapintanánk — hisszük —, tapasztalnánk is bőr voltát, annyira valószerű. Ugyanakkor a formák rendkívüli plasz - ticitása is megdöbbent bennünket: nem egy képen látni látni véljük az alakok és tárgyak harmadik kiterjedését. S ami a legfontosabb: Nizsaradze nem naturalista pontossággal ábrázolja alakjait-tárgyait, éppen ellenkezőleg; a jelentéktelen részleteket elhagyja, a lényeg megjelenítésére törekszik — Nymodon teremt sajátos, egyszeri, utánozhatatlan realista festészetet. S a „realista" jelzőt még azokkal a képeivel kapcsolatban is nyugodtan használhatjuk, melyeken a művész pl. a szürrealizmus kifejezőeszközeit is alkalmazta — mert a kifejezőeszköz az ő számára valóban eszköz csupán. Varga Erzsébet TELEVÍZIÓ Csehszlovák körkép Nem könnyű feladat bemutatni még keresztmetszetében sem azt a több mint fél évszázados fejlődést, amelyen keresztül a csehszlovák játékfilm eljutott addig, hogy iskolát teremtsen és meghódítsa a világot. Mégis figyelemreméltó módon oldotta meg ezt a Magyar Televízió, amikor megpróbálta legalább töredékesen felvonultatni azokat a filmalkotásokat, amelyek méltán szerepelnek előkelő helyen minden valamirevaló filmtörténeti összefoglalásban. Azért töredékesen, mert nem annyira a legjellemzőbb mint inkább a legismertebb filmeket láthattuk. Lényegében arról van szó, hogy foghíjas lenne a világ filmművészetéről alkotott képünk a bemutatott alkotások nélkül. Bizonysága az előbb elmondottaknak nemcsak a mennyiségében sem kevés fesztiváldíj és az Oscar, melyekkel az alkotásokat jutalmazta a nemzetközi filmszakma, hanem az a máig kisugárzó szellemi-erkölcsi hagyaték, amely sokrétűségében is oly egyértelműen megfogalmazott humanitás-tartalmakat hordoz. Ezzel magyarázható az a megtermékenyítőmobilizáló hatás is, amelyet a csehszlovák film a világ filmművészetére tett. Közhely, hogy e nemzeti filmgyártás iskolát teremtett, amely alatt minden bizonnyal nemcsak a hatvanas évek alkotásait értjük, bár e folyamat akkor vált igazán markánssá, leginkább kézzelfoghatóvá. Ez a betetőzés több forrásból táplálkozott. Sikerrel ötvözte egybe azt a formanyelvet, amelyet a nemzeti kinematográfia addig megteremtett, azokkal az aktuális társadalmi-emberi tartalmakkal, amelyeket a hazai valóság és az általános emberi létproblémák adtak feladatul a művészetnek. így tudott egyszerre nemzeti és világi rangra emelkedni, bizonyítván azt, hogy a kettő csak együttélésben képes igazán magasfokú művészi mondanivalóvá lényegülni. A fejlödéskép tehát evidens, ezt igyekezett tükrözni a válogatás is. A témáról szólva nem kerülhetik el figyelmünket azok a zseniális rendezői és színészi teljesítmények, amelyeken keresztül válnak igazán szuverén művészeti alkotásokká a látott filmek. Gondoljunk csak az Oscar-díjjal jutalmazott Jozef Krónerra (Üzlet a korzón), vagy arra a rendezőgárdára, amely megteremtője volt a „cseh új hullám"-nak. Summázatul egy kérdés: Mi ér a film, ha csehszlovák? Erre kaphatunk egyértelműen pozitív választ a filmsorozattól: tán többet, mint gondolnánk! Himmler György KÖNYV Hawaii mítoszok A Tatran Könyvkiadó rendkívül izgalmas Panteon-sorozata már eddig is jónéhány érdekes kötettel lepte meg olvasóit (Polinéziai mítoszok. Kodzsiki — japán mítoszok, Iszlám mítoszok és legendák), a Viktor Krupa összeállította és fordította Hawaii mítoszok című kötet azonban, úgy érezzük, föltette a koronát az egész vállalkozásra. Nemcsak azért, mert Krupa (aki a Kodzsikit és a Polinéziai mítoszokat is gondozta-forditotta) nemzetközi hírű mitológus és orientalista, s kiváló költői érzékkel megáldott műfordító is egyszemélyben, hanem azért is, mert ezek a mítoszok, legalábbis mifelénk, Közép-Kelet-Európában, teljességgel ismeretlenek. Igaz is: mi lehet az oka, hogy az oly kiváló magyar(országi) orientalisztika s mitológiai-tudomány figyelmét mindmáig elkerülte az egyetemes világirodalomnak ez a területe, s az egyetlen Rákos Sándor-fordította antológián kívül (Táncol a hullámsapkás tenger — Óceánia népeinek költészete), legalábbis tudomásunk szerint, a magyar olvasó jóformán semmit sem ismer ebből a rendkívül gazdag és módfelett érdekes irodalomból? Krupa kötete két jól elhatárolható részből áll. A könyv nagyobbik felét tizenhét „prózai" mítosz alkotja, másik, mennyiségileg kisebb, de minőség szempontjából összehasonlíthatatlanul súlyosabb felét a „Kumulipo" című verses mítosz. „Ének a világ kezdeteiről" — ahogy alcíme meghatározza. „Az eredeti hawaii filozófia és mitológia talán legjelentősebb alkotása — írja a fordító — »Kumulipo«, a világ eredetéről szóló mítosz ... Kumulipo eredetileg Kumu üli po, vagyis »eredet a mély sötétben«, tulajdonképpen geneológiai ének, amely a hawaii királyokat az istenektől származtatja. E tekintetben emlékeztet a »Kodzsiki« című japán krónikára." A kötet másik részét kitevő prózai mítoszok között olyan érdekes elbeszéléseket találunk, mint „A tűz-istennő", „A bagoly és a patkány", „A király lánya", „A tengeralatti táj asszonya" s a „Hina — a holdbéli aszszony". Ezek nem kevésbé izgalmas olvasmányok, mint az előbbi verses mítosz, noha kétségtelen, hogy amannak csupán variánsai; egyrészt „előmunkálatai" — ha szabad ezt a terminust használni jelen esetben —, másrészt „kiegészítési" téglái a nagy épületnek. „Ez utóbbi mítoszok és elbeszélések varázsa is kétségtelen — Írja Krupa —. Megtudjuk belőlük, minek örültek a hawaiiak, mit szerettek s mit gyűlöltek továbbá, hogyan viselkedtek fivéreikkel, nővéreikkel, szüleikkel, s feleségeikkel, barátaikkal s ellenségeikkel. Megtudjuk belőlük továbbá, hogyan látták a világot s isteneiket, tapasztaljuk, hogy ismerték a szerelmet, tudták mi a szenvedés és az igazság. S végül rájövünk, hogy ezek a tőlünk időben és térben oly távol élő emberek meghitt ismerőseink, mert ugyanazon erők mozgatják őket, mint bennünket". (cselényi) Őstörténetünk (László Gyula könyvéről) „Nem az a törekvésem, hogy mindenáron újat mondjak, hanem az, hogy az eddigi munkákat megvizsgáljam a magam és a mások számára, s ezzel megkönnyitsem a helyes tájékozódást." László Gyula Őstörténetünk c. kötetének előszavából idéztük a fenti sorokat. A könyv tavaly jelent meg a budapesti Tankönyvkiadónál. Benne egy régész foglalja össze gondolatait „néppé válásunkról", a magyar és a nemzetközi archeológia kiemelkedő alakja teszi közzé közel negyvenévnyi kutatómunkájának tapasztalatait. A szerző segítséget kíván nyújtani az östörténetkutatással kapcsolatos szerteágazó források mérlegeléséhez. Úgy gondoljuk, László Gyula eme figyelemreméltó összegezése hozzájárul majd ahhoz, hogy a történelemtankönyvek szerzői is számbavegyék a régészet újabb eredményeit, s ne egyértelműen az őstörténet egyik „lehetséges", de „legkevésbé valószínű megoldása" mellett döntsenek. László Gyula könyvében mindenekelőtt a legrégebbi történelmi forrásokról, a nyelvtudomány, a néprajz, az embertan, az állattan és a régészet kapcsolatáról olvashatunk figyelemreméltó jegyzeteket, logikus okfejtéseket és következtetéseket. Az „emberközpontú" régészet mestere, a kettős honfoglalás teóriájának megalkotója nem fikciókat fogalmaz, nem merev következtetéseket definál. Értekezésében többször is hangsúlyozza, hogy az őstörténetkutatás terén nem lehet végleges következtetéseket rögzíteni. Szerinte nagy hibába esnek azok, akik „végleges" eredményt kívánnak megtanítani az újabb nemzedékkel. Éppen ezért maga a szerző is számba vesz minden kutatási eredményt — következtetést. A „Más megoldás is elképzelhető" c. fejezetben ismerteti azokat az elméleteket, kísérleteket, melyek más szemszögből vizsgálják, világítják meg az általa is érintett jelenségeket. .. így kap helyet könyvében pl. az ipolysági Dr. Balta Zoltán hangfilozófiai vizsgálatainak ismertetése is. Csáky Károly Egy amerikai rákkutató és egy mérnök különleges karkötőt talált fel, amely a nők segítségére lehet az erőszakoskodók elleni védekezésben. A karkötő akkumulátorral működik, és ha két elektródját a támadó bőréhez szorítják, erőteljes áramütést ad. Ez elég ahhoz, hogy az erőszakoskodó elengedje áldozatát, de nem okoz maradandó károsodást. Ernst Butgereit, egy NSZK-beli géplakatos saját készítésű egyszemélyes tengeralattjáróval akar Európából Amerikába pedálozni. Egy hengeres kazán fedölemezéböl repülő csészealj formájú jármüvet hegesztett össze. A jármüvet hajócsavar mozgatja, a csavartengely villanymotorját akkumulátor táplálja, amelynek töltéséről kézzel-lábbal hajtható generátor gondoskodik. A moszkvai Gorkij utcában óránként ötméteres sebességgel 34 méterrel odébbsétált egy épület. Százhetven tonnás csörlök, sínpárok és vastag acélhengerek segítették a házat a lassú, szemmel szinte alig 8
