A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-01 / 18. szám

A Csemadok életéből

MINDIG ÍGY LEGYEN

A citerazenekar A tánccsoport

son, halljon minket, mert jó hírünk hozzájuk is eljutott. Éppen maltert kevertem, mert az építő csoportban dolgozom. Nagy cikket írt rólunk. Örültünk, s büszkén olvastuk. A helyi és a járási párt és állami szervek elismerését a nekünk nyújtott erkölcsi és anyagi támogatásban érezzük. Kosztümöt kapunk s autóbuszt, ha utaznunk kell.

— Miből áll a repertoár?

— Népdalokat játszunk, könyvet vettünk, abból tanultunk. Ág Tibortól sokszor kaptunk jótanácsot, szakmai útbaigazítást. A járási népművelési központ is segített. Ezidén imA dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási nemzeti bizottság kulturális szakosztályának vezetője. Hodosi Dezső köszöntő szavai nyitották meg a hodosi (Vydrany) kultúrházba a citerazenekar fennállásának tizedik, és az Aranykalász táncegyüttes megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából rendezett műsoros estet.

Patócs Lajossal, a citerazenekar vezetőjével, a kultúrház előcsarnokában beszélgettem arról, hogyan is telt el az elmúlt évtized.

— Nagyon jó érzés visszagondolni a soksok sikeres fellépésre. Az alapítástól, ahol jómagámon kívül ott volt az öcsém, Patócs Géza, Csánó Vilmos, Madi Dezső, Rácz Pali barátom, személyi változások is történtek a zenekar összetételében, ez mindig az elöbbrelépést szolgálta. Ma nem beszélhetünk csak egy korosztályt felölelő zenekarról. Tagjaink között általános iskolások és középiskolások is vannak.

A hét, citerát pengető lány közül Csánó Mártát kérdezem, hogyan került a zenekarba?

— A nagyapám is játszott ezen a hangszeren, tőle tanultam a mesterfogásokat.

Márta a dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola harmadik osztályos tanulója, de nem ő a legfiatalabb tagja az együttesnek. Mellette ácsorog Cucz Zoltán, aki kilencéves korától játszik citerán. Most tizenkét esztendős.

— Hallgatott minket — mondja Patócs Lajos — azután nekifogott játszani. Magam is elcsodálkoztam, olyan gyorsan megtanult. Mindössze egy hónap alatt.

— Mire emlékszik a legszívesebben?

— Tartalmat, egyéni érvényesülési lehetőséget adott életünknek a zenekar. A heti kétszeri rendszeres próba összekovácsolta a társaságot. Nyáron is, amikor a kombájnok még a határban zúgnak, mi este hét órakor már a húrokat pengetjük. Szerencsére egyikünk sem közvetlen résztvevője az aratásnak. A rendszeresen visszatérő fellépési alkalmak is szép emlékek. Egyik ilyen a közeli Eperjesen (Jahodná) megrendezett szakszervezeti napok. Nemrég magyarországi együttesekkel mértük össze tudásunkat. 1980- ban, a Spartakiád alkalmából, felléptünk a prágai Fučík parkban. Egyórás műsort szolgáltattunk. Jó érzés volt látni a plakáton a nevünket. Hivatalosak voltunk Skalicára, a népi hangszerek országos fesztiváljára, hogy csak a legkiemelkedőbb sikereket említsem.

— Hogyan reagál sikereikre közvetlen környezetük, s tágabb értelemben a társadalom?

— Nincs szebb érzés, mint fent állni a színpadon, akár a hazai kultúrházban, akár a környéken, mert mindenütt szeretnek, ezt bizonyítja a műsorunk után felcsendülő taps. Mindig megérezzük, ha a közönséget magával ragadja a hangszerből áradó zene. Örülünk, ha jól érzik magukat. Tapsuk a legnagyobb elismerés. Ezért a sok próba, de az sem volt mindegy, amikor a Pravda riportere jött el utánunk, hogy beszéljen velünk, lásmár negyedszer neveztünk be a Tavaszi szél... országos népdalversenyre. Országos döntőig még sohasem jutottunk, de azért most is bizakodunk, remélünk. Elviseljük, ha nem leszünk díjazottak, hiszen az állandó, hosszú évek óta tartó jó színvonal, a környéken kivívott tisztelet, szeretet, a közönség elismerő tapsa ér annyit, mintha egyszer megnyernénk az országos döntőt s utána megszűnne, vagy stagnálna a munkánk.

Patócs Lajosnak igaza van, de azért majd szorítok, hogy hosszú éves szorgalmas munkájukat végre országos siker koronázza. Hódos jó hírét nemcsak a citerások viszik a járás határain túlra. A falu népművelője, Angyal Sándorné, még csak három éve vette kezébe a kulturális munka irányítását, máris szép eredményt mutathat fel. Bár minden faluban lenne egy ilyen népművelő! Fia is, lánya is, ő maga is tánccsoportot vezet. Eleinte csak dalárda működött, de megfelelő tanító-vezető hiányában ez feloszlott. Angyal Sándorné 1977-ben tánccsoportot hozott létre. A két együttes közös műsora bebizonyította, hogy csak az összefogás vezethet sikerre. Együtt mindketten sokkal többet érnek. Az elmúlt esztendőben már három alkalommal közös műsort adtak. A kezdeti sikeren felbuzdulva, mostanra eleve összehangolt programmal lépnek közönség elé. Megbecsülik egymást, megdicsérik a másik jó teljesítményét.

— Milyen táncokat adnak elő? — kérdezem Angyalnét.

— Csallóközi szüreti tánc, kapuvári verbunk, üveges tánc, Zemplén környéki szlovák csárdás, cigánytánc és ukrán népitánc szerepel a műsoron.

— Hol gyűjtötték az anyagot, honnan tanulták be?

— A szüreti tánc már régen műsoron van, olykor-olykor átdolgozzuk. A zempléni táncot a komáromi Dunaj táncegyüttestől tanultuk, az ő zenéjüket vettük szalagra, arra táncolunk. A cigánytáncot a fiam tanította be, szintén a Dunajtól vett zenére.

— A tánccsoport tagjainak életkora jelentősen befolyásolja a továbblépést, a fennmaradást. Hogyan próbálják elejét venni a hullámvölgyeknek?

— A nagyok, tizenhat és huszonhárom év közötti fiatalok, többségük lány, összesen 18-an vannak. Ők már 1978-ban együtt táncoltak, innen számítjuk az alakulást, mert ök alkotják a mostani Aranykalász tánccsoport gerincét. A kicsik, hat-nyolc éves kislányok, lesznek a majdani utánpótlás, de hogy közben se legyen hiba, most alakul egy vegyes, fiúkból és lányokból verbuvált, 10—13 éveseket tömörítő tánccsoport.

Lám, a jó népművelő mindenre gondol. Ma este negyvenhat ember mozog a színpadon s a nézőtér is megtelt. A másfél ezer lelket számláló község életében jelentős esemény a kettős jubileum. Van, kinek rokona, van kinek ismerőse, jó szomszédja táncol, énekel, citerázik a színpadon. Persze, hogy eljött megnézni, mit tudnak. Van, kit a szórakozni vágyás, a kikapcsolódás hozott el. Mindenképpen jó, hogy a megszokott, papucsos-tévés szombat este helyett a szép, tágas kultúrházban, helyben is lehet szépet látni.

FISTER MAGDA Prandl Sándor felvételei

6