A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-10 / 15. szám
s másnap már hajtatott az állomásra, és utazott tovább. Útról jövet nagyon fáradt volt. Ilyenkor szertartásosan körülvette a család, elhalmozta szeretetével, hirtelen sütött húsokat készítettek neki. Ő lázat sugározva állt a szoba közepén. Lángolt a szeme, göndör és dús fekete haja arcába lógott. Homlokon csókolta a feleségét, és karonfogva asztalhoz vezette. — Terézia — mondta —, jöjjön kedves —, mert magázta őt, ami nekem nagyon tetszett. Károly azt beszélte, hogy ilyenkor a királytól jön. De mikor megkérdeztem az apától, igaz-e, nem felelt, hanem szigorúan nézett fiára. — Hallgass kisfiam — utasította rendre, és melltüjében az óriás rubinkő vörösen szikrázott. Az apa evett, bort hoztak, és hamarosan társaság verődött össze, új rokonokból, akiket még nem ismertem. Mert mindig akadtak újak. Kálmán bácsi borvirágos orral, szomorúan ült mellette, tárgyalt vele, halkan, hogy meg ne hallják a többiek. Géza bácsi pedig, aki Jókai regényeit írta, minden pillanatban ásítozott. Magánhintóban vágtattak végig a főutcán, a lányok gazdagon öltözködtek, és aki a városba jött, csak róluk hallott. Őket lehetett látni a korzón, jótékonysági bazárokban, a színházban, páholyokban, sőt egy műkedvelői előadás előtt a görögtüzes élőképben a három Martini lány angyalszárnnyal személyesítette meg a Hitet, Reményt és Szeretetet. Évről évre népszerűbbek lettek. Fényképészek kirakataiban arcképeik uralkodtak. Minden módon lefotografálták őket, utazóruhában, hónuk alatt ernyővel, kibontott hajjal és imádkozva, néma merengéssel egy papírsziklán, háttérben a tengerrel, hintán, csónakon, lovon, virággal és korbáccsal, cigarettával és zongorázva, parasztosan bekötött fejjel, sarlóval és kalásszal vagy allongeparókával, rokokó ruhában, ajkuk körül fáradt, élveteg mosollyal. Még a színésznők is őket utánozták. A férfiak pedig szívgörcsöt kaptak, ha elmentek mellettük. Este a korzón egy egy csomó fiatal tiszt állt nekik sorfalat. Azok, akik róluk ábrándoztak, megismerkedtek és bemutatkoztak egymásnak. A szerelem már nem volt elszigetelt jelenség. Járvány módra pusztít, mint a pestis. Ablakuk alatt minden nap éjjeli zene szólt. Természetesen a bálokon szintén vezettek. Itt egyforma ruhában jelentek meg, kék, lila és rózsaszín szalaggal. A császári és királyi kamarás szótlanul ült Stefánia mellett. Már egészen lefogyott, belecsúnyult a nagy szerelmébe. Malvin lehunyt szemekkel táncolt, szakadatlanul, megállás nélkül, Krisztina pedig teleíratta legyezőjét mindenféle bolond vallomással. Több heti távoliét után bőröndjeivel hazaérkezett útjáról az apa. Alig öt percre rá két férfi jelent meg, akik sürgős és fontos ügyben óhajtottak beszélni vele. A idegeneket eleinte nem akarták beengedni, de mikor erösködtek, az apa dolgozószobájába vezették. Azt hitték, hogy párbajsegédek. A két úr nagyon udvariasan bemutatkozott a lovagnak. Detektívek voltak és elövezetési parancsuk volt ellene, az életbiztosítási társaság tudniillik, melynek ügynökéül szerepelt, följelentést tett, hogy több százezer koronát ismételt fölszólítás ellenére sem fizetett vissza, huzamosabb ideje. Mosolyogva hallgatta a lovag a detektiveket és minthogy a legelőkelőbb körökben forgott, és ismerte a jó modort, monoklit csiptett szeme aljára, és raccsolni kezdett! — Valami félreértés lehet — mondta —, az egész igazán érthetetlen. Becsukta a szoba ajtaját, és aztán hellyel kínálta meg a detektíveket, akik leültek. íróasztalából kivett üvegtokos havannát a rendőrök elé tette, de azok nem nyúltak hozzá. Konyakot és likőröket is töltött. — Az én Ernő barátom — és a rendőrkapitányról beszélt, aki tegezőpajtása volt. A vitának az lett a vége, hogy a lovag félóra múlva beszállt az utcán várakozó kocsiba, és mintha csak kocsikázna, a rendőrségre hajtatott. Ekkor már az anya is átöltözött, és a főispánhoz rohant. Stefánia egy óra múlva a helyi bank igazgatójával tárgyalt kisírt szemmel. Délben az apa hazajött. — Csak kétszázötvenezer koronáról van szó — suttogta hangtalanul, de az összeget azonnal le kell tenni. Ebédnél a gyerekek is tudták, miről van szó. Az apa elment újra a két úrral, és ekkor, mint szokta, homlokon csókolta feleségét. — Félóra múlva itthon leszek — mondta. Estig hiába várták. A lovagot letartóztatták, és a rendőrségről átkísérték a törvényszéki épületben levő fogházba. Este a lányok anyjukkal együtt meglátogatták őt, kispárnát, plédet vittek neki. Aztán nem tettetett szeretettel hosszan és forrón csókolták kezét. Úgy volt, hogy mindennap kiszabadul. Eladták a szőnyegeiket, a rokonság szintén összeadott pár ezer koronát, de csak az összeg fele került meg. Egy napon aztán a lovagot Budapestre vitték. Arról suttogtak az emberek, hogy elítélték csalás és sikkasztás miatt, de biztosat senki se tudott, a hír nem volt benne a pesti lapokban. Martiniék tovább sétáltak a korzón, és azt mondták, hogy az apa „Karlsbadban üdül", „ideges gyomorbaja van”, vagy azt, hogy „kinevezték Pestre". Az udvarlók lassanként elmaradoztak, a szerelmesek átkozott fájdalmukkal otthon gubbasztottak. A császári és királyi kamarás áthelyeztette magát egy bosnyák helyőrségbe, a hösszerelmes a következő idényben a kolozsvári színházhoz ment, a jogász is eltűnt. Csak néhány közönyös alak ödöngött mellettük. El kellett ismerni, hogy méltóságosan viselték szenvedésüket. Magányuknak valami előkelő mázat tudtak adni, mintha maguk keresték volna és megvetnék azokat akik nem érintkeznek velük. Kapujukat bezárták, és nem szívesen nyitották ki senkinek. Egészen maguknak éltek, és boldogok voltak. Mindnyájuknak kiváló tehetsége volt a zenéhez. A fiúk hegedültek, az anya zongorázott, a lányok énekeltek. Ha nyitva volt ablakuk, csillagos éjeken egész hangversenyek hangzottak ki a poros utcákra, hol petróleumlámpák pislogtak. A hosszú áriák, melyekben vágy Sírt, és élet lüktetett, a fájó dalok lágy epedésükkel, végtelen szerelmükkel a csillagokig jajgattak. Stefánia napközben is énekelt. Ki lehetett hallani Carmen áriáját: Ha nem szeretsz, úgy én szeretlek! Ha én szeretlek, jól vigyázz! Károly a nevezetes napon nem jött az iskolába, de másnap már megjelent. Év végén két díjat vitt el, úszásból és diszkoszvetésből. Boldogan virágzott a hatalmas, elpusztíthatatlan fajta, a nagy család, mintha valami titkos életelixirje volna, melyet senki se ismer. Esténként még mindig felterítettek a kavicsos udvaron, vacsoráztak, s a fák közé japán lampionokat aggattak a leányok. Vad kedvvel, lázas szájjal, hajnalig beszélgettek. Ha arra mentem, be be-benéztem a kapu hasad ékán. Ott ültek a holdfényben, és hazudtak. ZS. NAGY LAJOS Zöld világ Zöld füzetbe írok, zöld tavaszról, s hogy kizöldülök néha a haragtól, zöldek a lányok (zöld pulóverei), s a zöldfülű, merész riporterek, s míg zöld pohárból zöldes szeszt iszom, a kék eget is zölddé álmodom, s ha zöld vagányok kékre-zöldre vernek, a zöld mezők bokorrá szeretnek, és zöld ágyakban ápolnak virággá, zöld költőből tündöklő prófétává. Ennyi zöldből már tenger is lehetne, kék hullámokkal, zöld pálmát nevelve, zöld szigetekkel és zöld állatokkal, zöld férfiakkal, zöldes asszonyokkal. Ilyen a tavasz, zöld füzetben írom s zöld kacagásom zöld füvekre sírom. FOTÓ : J. BETTES ISTVÁN Vízmentes dal (Bozsenkához) Bozsenka mikor öntöd a féldecit virul a remény szárnya/ a hit dísztribün a csapszék dobogója kisebb lesz a világ ebadója Bozsenka mikor öntöd a féldecit vaktölténybimbó is hóvirágot nyit fékcsigorgás kintről lenge altatódal fél szemmel huncutul szemezünk margóval Bozsenka mikor öntöd a féldecit szerencsés lapjárás kezünkben ász virít boldogság szigetén kocsmalámpa-bója nincs a mi partinkban jónak elrontója Bozsenka mikor öntöd a féldecit összeül a kormány — úgy dönt hogyha itt másképp döntünk más lesz medreink sodrása a lányok kecsesebbek — kis keblük formásabb Bozsenka mikor öntöd a féldecit: Bozsenka újraöntöd a féldecit. SÁMEL 11
