A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-27 / 13. szám

Amit itt lát, azt három generáció alkotta — mondja kísérőm a hodrusbányai-alsóhámori (HodruSa- Hámre) Sandrik üzem udvarán. Végigmegyünk a különböző korú és formájú épületek között, s erről a sokféleségről is megállapíthatom, hogy csaknem minden itt dolgozó generáció a saját korához próbálta idomítani az üzemet, meghagyva közben azt is, amit az elődök alkottak. Már az alapkőletételkor, a múlt század végén úgy tervezték, hogy itt elsősorban ezüsttel bevont alpakka evőeszközöket gyártanak majd. Még ha időközben több szervezési változáson ment is át az üzem, ezeket a termékeket a mai napig gyártják. Most mégsem ezt a csaknem egy évszázados múltra visszatekintő üzemrészt látogatjuk meg, hanem talán a legújabb gyáregységbe megyünk. Oda, ahol a kíváncsi és szépre szomjas szemnek ugyan nem sokat tudnak nyújtani, de túlmotorizált korunknak annál inkább: olaj és más üzemanyagok tárolására szolgáló kannákat gyártanak itt. A csarnok, ahová belépünk, meglepően csendes, a gépek állnak, a kezelő személyzet sehol. — Műszakváltás van éppen — nyugtat meg Jozef Husár mérnök, műszaki igazgató. S valóban, pár perc múlva elfoglalják a gépek mellett helyüket a délutáni műszakban dolgozó munkások, alig fél órával ideérkezésünk után már teljes ütemben folyik a termelés. Fölvillannak a hegesztőpisztolyok, búgnak a prések, visszhangzik a hatalmas csarnok a zajtól.

— Mikor kezdték el itt a kannák gyártását?

— Az első pár száz darabot még 1939- ben készítették el nálunk. Gyanítom, a hadiipar megrendelésére. Ki gondolta volna akkor, hogy ez a termék állandósul nálunk, s hogy negyven év múlva már félmillió darabot gyártunk belőle. Pedig így történt. Igazán dinamikusan viszont csak az elmúlt tíz-tizenkét év alatt futtattuk föl itt a termelést. Most kétszer annyit gyártunk, mint tíz évvel ezelőtt. Az export kívánta ezt így. A kannáknak — kanisztereknek — több mint a fele kivitelre kerül. Nem meglepő, hogy nagy irántuk az érdeklődés, hiszen minden gépkocsivezető igyekszik beszerezni legalább egy ilyent. A tartalék üzemanyag, ami benne tárolható, csak fokozza a biztonságot, hogy nehézségek nélkül hazaér a gépkocsivezető. Érdekes, hogy az egész export mennyiség a tőkés piacon kerül értékesítésre, ami számunkra nagyon kedvező. Ezért is szeretnénk ebben az ötéves tervidőszakban tovább fokozni a termelést és 80 százalékra emelni a kivitel arányát.

Kíváncsi vagyok, hogyan lehet itt majd a következő négy év alatt ötven százalékkal többet gyártani a mai félmilliónál.

— Hát igen, ez nem kis feladat — mondja a műszaki igazgató —, különösen, hogy munkaerőfelvételi stoppot rendeltek el. Sőt, lehetőleg valamelyest csökkenteni kellene a létszámot. Ezért ütemtervet dolgoztunk ki a termelés növelésére. Ennek egyik legfontosabb célkitűzése a differenciált bérezés elvének maradéktalan betartása.

S miután Husár mérnök azt is elmagyarázta, hogy egyelőre csak egy munkahelyen próbálják ki ezt a módszert, történetesen a kannafüleket hegesztő brigádban, hozzánk kéreti Libuša Hromádková csoportvezetőt. Ő tartja itt a műhelyben az emberekkel a legszorosabb kapcsolatot, neki van legjobb áttekintése arról is. hogyan vált be az elmúlt hónapokban a vizsgált jutalmazási módszer.

— Teljes a megelégedés — mondja a

csoportvezető. — Azért döntöttünk úgy, hogy éppen itt nálunk vizsgáljuk meg a bérezés új lehetőségeit mert a gépsoron a fülhegesztés a legigényesebb művelet. Itt viszonylag magas még az élőmunka részaránya. A termelés növelését — azonos létszám mellett — kétféleképpen lehet elérni. Vagy új, nagy teljesítményű gépeket vásárolunk, de ezt pillanatnyilag a rendelkezésre álló devizakeret nem teszi lehetővé. A másik megoldás a munka termelékenységének a növelése. Ezt akarjuk elérni a differenciált bérezéssel.

— S az eredmény?

— Teljes a megelégedés. Már októbertől az új módszer szerint bérezünk, és itt vannak például a decemberi hónap eredményei. Húszliteres kaniszterből 2167 darabbal gyártottunk többet, s ezért 952 korona bért fizettünk ki. Mostanáig tovább javultak ezek az eredmények. Átlagosan huszonöt-harminc koronát keresnek naponta még az alapbérhez az asszonyok, s ez havonta nem ritkán hatszáz koronát is kitesz.

— A célunk tehát, hogy kevesebb munkaerővel is megtartsuk, esetleg túllépjük a termelés eredeti szintjét — teszi hozzá Husár mérnök. — A tapasztalatok nyomán úgy látjuk, hogy nálunk is alkalmazhatók a differenciált bérezés elvei.

Végigsétálva az üzemen, meglep, hogy itt több mint 350 fajta terméket gyártanak, tíznél több termékcsoportba sorolva őket. Ilyenek például az aranyozott, ezüstözött alpakka-termékek, vagy a rozsdamentes evőeszközök, illetve a rozsdaálló acéledények és tálak. Gyártanak itt továbbá fém söröshordókat, kádakat, de légszűrőket is csaknem minden típusú robbanómotorhoz. Kihelyezett üzemei is vannak a Sandrik vállalatnak Szlovákia több helyén. A 250 főt foglalkoztató stószi gyár például késeket gyárt. A köztudatban természetesen mégis azok a termékek fűződnek a Sandrik névhez legszorosabban, amelyekkel naponta több ízben is találkozunk. S ezek mindenekelőtt a háztartási eszközök, vagyis ahogy itt nevezik őket, az eredeti Sandrik-termékek.

Kések, villák, különböző nagyságú, formájú és küldetésű kanalak, kézireszelők és egyéb hasznos eszközök ezrei fogadnak az egyik emeleti raktárban. Itt mindegyiket külön-külön selyempapírba csavarják, majd ha a megfelelő mennyiséget és választékot kartondobozokba csomagolják.

Az ott a termelés utolsó fázisa — mondja Husár mérnök. — Itt minden csillog-villog. pedig ahol a fényüket kapják ezek a termékek, elég szürke, egyhangú a környezet. Jöjjön, nézzük meg ezt is.

A csiszoló műhely valóban nem valami lenyűgöző látvány. Két, sőt három sorban állnak egymás mellett a csiszológépek. Mintha grafittal dolgoznának az emberek, fekete a kezük a korongról lepergő portól. Különféle tárgyakat fényeznek, van aki kést, a szomszéd gépnél villát, esetleg süteményes lapátkát s más dolgokat.

— Annak ellenére, hogy leginkább ezeknek a termékeknek köszönhetjük, hogy eszébe jutunk az embereknek, a fogyasztási cikkek termelése itt a Sandriknál nem haladja meg az össztermelés tizenhat százalékát. Ezekből viszont évek óta folyamatosan el tudjuk adni az egész legyártott mennyiséget, olyan nagy irántuk az érdeklődés. Ezeket a termékeket mind belföldi piacon értékesítjük.

— Gondolom, ez eléggé előtérbe helyezi a termékszerkezetváltás, az innováció kérdését, hisszen évekig nem árulhatják ugyanazokat a termékeket.

— Valóban nem, s ezért jobb ha összevetjük a következő két adatot. A termékszerkezet-felújítás gyorsaságáról tanúskodik, hogy míg ezeknek a termékeinknek öt százalékát innováltuk, az ötéves terv végére szeretnénk elérni a tíz százalékot. Tehát százszázalékos növekedést tervezünk. Hogy mire jó ez, azt már részben ön is jellemezte. Szeretném viszont hangsúlyozni, hogy van termék, amit évek óta változatlan formában gyártunk. Ennek egyik oka, hogy ilyen a fogyasztói igény. Ami viszont az általunk is támogatott innovációt illeti, nos ezzel a választékot óhajtjuk bővíteni.

Közben visszamegyünk a raktárba, s kiválogatjuk az egyik konyhai reszelő fejlesztésen átment változatait. Alig tíz év alatt ötféle változatot gyártottak belőle. Ez azt jelenti, hogy minden másik évben új típus kerül az üzletekbe. Az utolsó fajta, amellyel már a közeljövőben találkozhatunk a piacon, ötletes fém-műanyag kombináció. Higiéniai szempontból is kifogástalan a most hófehér, de később majd többféle színárnyalatban is gyártásra kerülő műanyag keret.

Kísérőm közben megmutatja azokat a további termékeket is, amelyeket felújított formában a közelmúltban hoztak, vagy a közeljövőben hoznak a piacra. Van köztük sonkaprés, galuskaszedő, szita, háromlábú kerti grill és sok más konyhai eszköz. Tehát zömével olyan cikkek, amelyeknek elsősorban a háziasszonyok örülnek majd.

— Erre a termelési ágra jellemző, hogy itt a legnehezebb gépesíteni a munkát. Gyakori a termékváltás, s viszonylag alacsony az egy típusból legyártott mennyiség — magyarázza Húsár mérnök. — Ezért a munkaerő nagy része is ide összpontosul. Gondjainkat csak fokozza, hogy egyre több törzsgárdatag, régi szakember megy nyugdíjba. Az utánpótlás viszont már minőségileg sem az, amire itt szükségünk van. A mai fiatalokban valahogy nehezebben alakul ki a régebben olyan természetes és általános jellegű jó viszony a munkához. Van saját szaktanintézetünk, ahol csaknem négyszáz ipari tanulót készítünk fel hat szakmára. Belőlük válogatjuk ki ide a legjobbakat.

A három generációhoz tehát most kapcsolódik a negyedik. Szaktudásban mindenesetre egyenlő az előzőekkel. Az sem kétséges, hogy idővel a mai fiataloknak is a szívükhöz nő ez a nem mindennapi foglalkozás. S ily módon szinte biztos, hogy a Sandrik jele, a hatszirmú virág, még sokáig ékeskedik az üzem termékein.

KESZELI BÉLA

4