A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-27 / 13. szám
Következő számunk tartalmából: Fister Magda: A NYERS BETON TISZTA ILLATA Mécs József: VENDÉGSÉGBEN Miklósi Péter: MÚLT ÉS JELEN Zs. Nagy Lajos: TANMESE Dénes György: ÍRÓK, TÖRTÉNETEK Lacza Tihamér: AZ ÓKOR EMLÉKEZETE Gyurovszky László: PIRAMIS Címlapunkon Kurucz Sándor, a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 336-686, főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 814 59 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,—Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítö. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. endes, tavaszias napsütéssel borított falusi utca. Az út mentén néhány régies parasztház, ám többnyire jómódról tanúskodó, vadonatúj emeletes családi otthonok. Aztán egy-két kanyar után, amikor hosszas gyaloglás után az ember szinte már kiérni látszik a faluból, hirtelen valamiféle hatalmas udvar, bent az udvarban pedig több alacsony, földszintes épület tárul a szem elé. Naszvad (Nesvady), a régi iskola ... Igen-igen, a régi, mert van a községben sokkal újabb, korszerűbb iskolaépület is. De Méry Kálmán ebben a régi, ma már elavultnak tűnő oskolában kezdte meg tanítói pályafutását; és harmincegy esztendei becsületes szolgálat után, jónéhány hét múlva, a nyári vakáció eljöttével itt is fogja befejezni. A naszvadi tanító több mint három évtizednyi fáradságos munka után nyugdíjba készül. A gyerekek hazamentek már, de a tanítójuk itt van még az osztályban. Most is, mint az elmúlt harmincegy év alatt annyiszor, megpróbál rendet teremteni a tanterem sarkába szorult szekrényben. Talán már éppen indulna kifelé a régies hangulatú, olajjal fölkent padlójú osztályból, amikor az ajtóban egy nála is idősebb férfi áll meg: — Tanító úr, tényleg igaz, hogy nyugdíjba készül? — Igaz. Az embernek éreznie kell, mikor kell abbahagynia. Én is megöregedtem, fiatal, friss erő kell ide. — Hát ha már így van, akkor én sem tehetek másként, mint hogy megköszönjem azt, amit értünk, a gyerekeinkért és az unokáinkért tett... És azt a szépen szóló citerazenekart sem fogjuk elfelejteni soha — mondja az öreg, s tétován nyújtja a kezét. Méry Kálmán ellép a hangszerekkel, kottákkal zsúfolt szekrény mellől, hogy kikísérje a kisöreget. A tanító zömök, erőteljes, kerek arcú férfi, s bármennyire is beteg a szive, nem látszik meg rajta a hatvan esztendő. Körülnéz az osztályban, a jellegzetes hangulatú folyosón, körbepillant az udvaron, szemében békesség. Még nem vetette papírra, de tulajdonképpen bármely pillanatban megírhatná utolsó hivatalos jelentését a komáromi jnb iskolaügyi osztályára: mit végzett az 1951 óta eltelt három évtized alatt, s milyen állapotokat hagy maga mögött. Akkor koraősz volt, szeptember, amikor a faluba érkezett; most tavasz van, amikor búcsúzik. Ülünk a naszvadi tanító otthonában, az asztalon saját termésű itóka. Tölt, koccintunk. — Túlságosan hosszúra nyúlna a társalgás, ha azzal kezdeném, hogy búcsi származású vagyok, az apám ott volt részben a saját, részben pedig felesföldeken gazdálkodó kisgazda. Búcs ugyan közel esik Naszvadhoz, itt azonban mégis akkor jártam először, amikor a frissen kapott tanítói kinevezéssel bemutatkozni jöttem ide... De kezdhetném akár azzal is, hogy a lehető legrosszabb időszakban, a második világháború éveiben vágtam neki az életnek. Tizennyolc éves koromban, amikor . mindenki a legszebb álmait szövögeti, épp ezerkilencszáznegyvenet irtunk ... És hogy még komplikáltabb legyen minden, hát ugyanebben az évben kapott halálos kimenetelű romboló tüdővészt az édesanyám. A betegség kezdete és a temetés között alig egy hónap telt el... Közvetlenül a háború után viszont hiába is akartam volna tanító lenni, akkoriban nem voltak magyar iskolák. így hát dolgoztam a pincemester segítőjeként a szarvasi szőlöbirtokon Karván, voltam szakszervezeti bizalmi az árvízvédelmi hatóságnál; a búcsi szövetkezet megalakulása után, apám nadrágszijnyi földecskéjével pedig én is beléptem a közösbe, ahol egyszerű gyalogmunkás lettem. A csehszlovákiai magyar iskolaügy újjászervezése után, 1951 tavaszán azonban tanítókat kerestek országszerte. Az akkorra már férfisorba lépett, kétgyerekes családapának számító Méry Kálmán is jelentkezett. Fölvették, s azonnal be is sorolták őt egy több hetes tanítóképző gyorstanfolyamra — és mert tehetségesnek tartották, hát még ugyanannak az évnek szeptemberében bedobták a mélyvízbe; kinevezték őt az akkoriban induló naszvadi iskola tanítójának! — A családomat eleinte Búcson hagyva, átjöttem Naszvadra. Többedmagammal kaptam ugyan egy közös szobában kvártélyt, de a fizetésem egy harmada így is ráment a kosztra. Családos férfi lévén a többit hazaadtam, úgyhogy zsebpénzre, cipőre, új ruhára már nem nagyon telt. De hát miből is tellett volna, hiszen akkoriban még a falu sem volt sokkal gazdagabb. A szövetkezet csak alakulóban volt, a közös gazdálkodás kezdetéig pedig igencsak szegényes falunak számított Naszvad. Akiknek a gyerekeit vagy unokáit tanítanom kellett, azoknak sem volt különösebben sok lisztjük, zsírjuk. Mint az országban sokhelyütt, ebben a községben is csupán a társadalmi változások és az emberek lelkiismeretes munkája hozhatta meg a sikert. Mind anyagiakban, mind életviszonyokban csak a falu teljes villamosítása, az egykori napszámbéresekből verbuválódott szövetkezet és az állami gazdaság megerősödése után állt be teljes fordulat. De addig? Ahhoz, hogy a tanító — hivatásához hűen — lámpásként világítson, ahhoz nemcsak tudás, hanem rengeteg igyekezet s akarat kellett. Méry Kálmán is tudta: ahhoz, hogy megnyerje a falusiak bizalmát, hogy a szülők őrá, az idegenre bízzák gyermekük nevelését, ki kell nyitnia az ajtókat és be kell lépnie az olykor még dohos, olykor még zsúfolt és szegényszagú, vizes falú paraszti lakásokba. Oda, ahol eleinte gyanakvással vegyes röstelkedéssel fogadták. Pénzük akkoriban nemigen volt az embereknek, s ha akadt is valamicske belőle, azt azokban az időkben jobban féltették, minthogy iskolaszerekre, könyvekre költsék. A fiatal tanító mégis hozzálátott, mert tudta: ahhoz, hogy valaki a gyerekeknek igazán jó nevelője, oktatója lehessen, ismernie kell tanítványainak egész gondolatvilágát, az otthonát, a szüleit, az életmódját. És ami talán a leglényegesebb: ő magának sohasem szabad elégedettnek, kényelmesnek lennie! Méry Kálmán is beosztotta hát az idejét és sorra járta a házakat — ürügyként néhány ajánlott olvasmánynak szánt könyvet fogva kézbe vagy szülői látogatást említve ... Közben segített a szövetkezetesítésben ... tagja lett a hnb tanácsának... iskolazenekart szervezett.., felnőtt kórust vezényelt ... tánccsoportot szervezett... népművelőként előadásokat tartott, ahol tisztaságot és világos, nagy ablakokat követelt ... élére állt a lelkesedés fűtötte CSEMADOK-munkának — miközben ha fokozatosan is, de fejlődött a kapcsolat közte és a naszvadiak között, lassacskán megteremtődött a bizalom, pedig a naszvadi ember elég-
