A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-20 / 12. szám

épen szól a citera a CSEMADOK csúti helyi szervezetének évzáró gyűlésén. Kajtár János bácsi pengeti s dalol hozzá szép, régi juhásznótákat. De a juhásznak nem a citera az igazi hangszere. így aztán amikor látogatóba érkezünk, sorra előveszi a furulyáit. Legszebben az szól, amelyiket Bulgáriából kapott. El is játsza rajta legkedvesebb nótáját az Amott legel, amott legel... kezdetűt. Utána huncutul ránk kacsint s dalolva folytatja: Ki látott már egy lovon hét patkót, rongyos csárda négy oldalán ajtót. ..

— Ugye, még maguk sem láttak? Mert ezt Patkó Bandi dalolta. Négy patkó volt a lován, kettő a csizmáján, hetedik volt ő maga. Rózsa Sándorról is tudok beszélni. Akarják?

— Csak meséljen, szívesen hallgatjuk.

— Rózsa Sándornak az apja is betyár volt. Andrásnak hívták. Amikor vagyont szerzett, kiállt a betyárságból, megnősült, fia született. A Sándor gyerek korán kezdte a betyárokkal való mulatozást. Sok kontót csinált az apjának. Az már elunta fizetni az adósságot s elzavarta otthonról a fiát. Kiment Sándor az erdőbe, lefeküdt egy fa alá. Amint fekszik, egyszer csak kocsizörgést hall. Jön a báró felesége és lánya. A betyárok is ott tanyáztak az erdőben, a Sándor tudta, hogy ki akarják

szegényt nem bántják, a szegénynek adni szoktak. Máskor meg, éjszaka bent mulattak az öregapám házában a betyárok. Persze világ mellett. Arra jártak a pandúrok, bezörgettek. Megijedt az öregapám, de azért tudta mi tévő legyen. Kiment nagy bátran, azt mondta, beteg a lánykájuk, azért virrasztanak. Szerencsére nem mentek be a pandúrok, így nem esett bajuk. Látta a nagyapám, hogy nem lesz maradásuk, akkor költöztek erre a vidékre, Szentgyörgypusztára. Én már Mocsipusztán születtem. Tizenkét esztendős koromban lettem juhászbojtár.

— Mikor kezdett furulyázni?

— Úgy tizenöt esztendős lehettem. Mondtam az apómnak, hogy tanítson meg furulyázni, de azt felelte, tanulj meg magad, engem sem tanított senki. A citerázást meg úgy tanultam, hogy a barátom csinált egy citerát és 15 koronáért akarta eladni. Az anyám spórolós volt, sajnált annyi pénzt egy hangszerért kiadni. Még sírnom is kellett, hogy engedje megvenni, pedig akkor már saját keresetem is volt. Az apám meg porolt, hogy mit zakatolsz már megint. Klarinéton is megtanultam játszani. Tűzoltó zenekar tagja voltam. A Benyacska János igazgató vezette a zenekart. Szigorú ember volt, minden héten feladta a leckét, de bent nem gyakorolhattam a házban, mert a kislánykák nem tudtak aludni. Ki kellett mennem az istállóba, a tehénke mellé, mécses lángjánál gyakoroltam a nótát.

— Mit szólt a tehénke?

— Jobban tejelt, mint annak előtte. Most is hallottam a rádióban, hogy zene mellett jobban tejelnek a tehenek. Azt is elmondjam hogyan tanultam meg hegedülni? Egyszer januárban, eljött hozzám a cigány, hogy itthagyná a hegedűjét zálogba, ha adnék érte száz koronát. Adtam a cigánynak pénzt, nem jött a hegedűért csak húsvétkor. Addigra már reszketni is tudtam a vonóval, úgy mint a zenész cigány. Ezen kívül harmonikán is játszok és fuvolázní is tudok. A szép, ébenfa fuvolám már nincs meg, odaadtam a múzeumnak.

Míg János bácsi mesél, dalol, furulyázik, Gizella néni ragyogó szemmel nézi.

— Mit szólt ehhez a sok zenéléshez?

— Csak egyszer volt baj, amikor bandában játszott s hajnalban jött haza a mulatságból. Rázendített a citerán, hogy Rózsi, Rózsi mi bajod, mért nem akarsz szólni ... Persze, hogy nem szóltam, nehéz volt a munka meg sok, fáradtan feküdtem le, nem volt kedvem felkedni.

A történetet mindketten megmosolyogják.

őket rabolni. — Gyurka, állj meg! — így kiabált a kocsisra, de a Gyurka nem állt meg, hanem mellbe vágta a Sándort az ostorral. Az meg felpattant a bakra, leszúrta a Gyurkát és megmentette a nagyságát meg a leányát. De akkor már el kellett neki magának is bujdosni.

— Máskor meg, Rózsa Sándor és a betyárjai kirabolták a szegedi postakocsit. Akkor a hatóság tízezer forintot tűzött ki a fejére. Elment Rózsa Sándor a komájához. Katona Bálinthoz, aki egy tanyán lakott, hogy adná vissza a kölcsönadott pénzét. A koma visszaadta a pénzt, de hamis ember volt. Amint ment Sándor kifelé az ajtón, hátulról nyakon vágta. A felesége elszaladt a pandúrokért, elfogták szegény Rózsa Sándort. De a koma meglakolt, Rózsa Sándor pajtásai felgyújtották a házát, benne égett családostul. Hiába, mert Rózsa Sándor fogva volt. Halálra ítélték, de megkérdezték tőle mi az utolsó kívánsága. Azt kívánta, hogy még egyszer lovagolhasson. Híre ment az országban, hogy Rózsa Sándor a kivégzés előtt még egyszer lovagolni fog. Jött a sok nép, kíváncsiskodni. Rózsa Sándornak meg olyan lova volt, hogy minden mozdulatát értette a gazdájának. A lovagolás azzal végződött, hogy átugratta a kaput és elmenekült.

— Ugyan mondja már János bácsi, kitől hallotta ezeket a történeteket?

— Az apámtól, meg a nagyapámtól és a nagyanyámtól. Az öregapám Vadácson volt juhász. Egyszer legeltetett az erdőben, és meglátta, hogy a betyárok jönnek elő a pincéjükből, a rejtekhelyükből. Attul fogva nagy bajban volt. Hol egy ürüt kellett levágni, hol kettőt, hol sajtot kértek, hol meg vittek. Egy napon, nem volt éppen otthon a nagyapám, csak a nagyanyám, és jöttek ám a betyárok. Bort kértek. A nagyanyám lement a pincébe, de nem mert feljönni, annyira félt tőlük. A betyárok meg ott ringatták az udvaron az anyámat a bölcsőben. Elunták a várakozást és utána mentek nagyanyámnak. Mondták neki, hogy ne féljen, ne sírjon, ők a

Negyvenöt évi házasság után nem tudni, örömében-e, hogy párját még mindig dalolni látja, vagy az elmúlt idő fájdalmától Gizella néninek kicsordul a könnye.

— Bizony nehéz élet volt a juhász élet. Volt olyan év, hogy tíz mázsa sajtot is csináltam. A fejést együtt végeztük az urammal. Reggel is, este is két órai munka volt.

— Mikor legeltetett utójára János bácsi?

— Jó tíz évvel ezelőtt, a csúzi szövetkezet juhait. De a nyugdíjba vonulás nem jelentette a szakmától való elszakadást. Most is vannak juhaim. A bőrt is ki tudom készíteni. Juhász volt minden nemzetségünk, az enyém is, az asszonyé is.

Bizonyságul egy dalba kezd, amely még az ősöktől maradt rá : Túl a Tiszán, a Szentrét pusztába, öreg nyírfa leveledzik magába .. s alatta juhászlegény, aki egy kökényszemü barna lányt szeretne, de nem lehet, mert úri kisasszonyt nem szabad szeretni egy juhásznak. Meg is lakói érte, felakasztják.

— A papának nagyon a szívéhez nőtt ez a nóta .. .

— Már gyerekkoromban olyan fogékony voltam a zene iránt, hogy ha kétszer hallottam egy dalt, már tudtam. Úgy emlékszem a Barna menyecske fehérre meszelt háza kezdetű nótára, hogy azt a nagybátyám lakodalmán hallottam, tízéves koromban. A nagyapám bukócsárdást táncolt, jó lagzi volt... Az apám nótáira is tisztán emlékszem. Gyerekkoromban gyakran kértem: fújja meg atyus, mert atyusnak hívtam az apámat, olyan szépen fújta, majd a szívem szakadt meg belé ...

János bácsi nótáit most már nemcsak a csúziak hallgathatják. A CSEMADOK érsekújvári (Nové Zámky) járási titkárának. Őszi az ösztönzésére benevezett a Tavaszéi . .. népdalversenyre, s ott a járási versenyen sikerrel szerepelt.

FISTER MAGDA