A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-13 / 11. szám
akoljában kötünk ki a végén. Sok-sok tisztán tartott jól táplált bárány mozdul nyugtalanul az ajtó nyitására. Látszik rajtuk a tavaszváró türelmetlenség. A negyvennyolcas szabadságharc Görgey Artúrja honvédeknek volt á parancsnoka. A hoszszúszói születésű, kálosai lakosú Görgei László hatszázat kitevő juhnyáj pásztora. Nyolc éves korától ismergette a mesterséget, mivelhogy édesapja is juhász volt. A harminchét éves Görgei László gyerekkorától a juhok körül forgolódik, de csak tizenhatodik esztendeje juhász. Aljazás, fejés, etetés a gondja. Naponkénti munkaideje fejési időszakban tizenkét-tizennégy óra. Nincs ünnepnapja. Szabad ideje sem nagyon. Ilyenkor télen tíztől tizennégy óráig maradhat nyugton a juhoktól. Márciustól a hó leeséséig a legelőket járja a nyájjal. Bottal a kezében, kutyával az oldalán. Felesége is juhokat gondoz. Szabadságon még nem voltak. Kemény, katonás foglalkozás a juhászmesterség. De látszatja is van a munkának. Görgei László feleségével együtt tisztán megkeresi a hatezret. A szövetkezetnek is jól jövedel— Mi az, hogy takarmánygazdagság? — vetem közbe a nagy szénakazal-maradvány közelében. Kísérőim összenéznek, mosolyognak. Gazda Istváné a szó. — Nálunk sem volt ez így mindig. Ezen a völgyön a száraztakarmány és a szalma soha nem tartott ki. Két év óta van elég takarmányunk az etetéshez és szalmánk az almozáshoz. Régebben úgy volt, hogy a szalmát még a tarlón elégették. A könynyebb megoldást választották. Ilyesmiről már szó sem lehet. Az utolsó szálig mindent betakarítunk. — S a szemestakarmány? — Abból is van elég. De nem szabad pazarolni. Száz kilogrammon alul nem adunk el sertéseket. Erre az évre hat és fél vagon sertéshús eladását vállaltuk terven felül. Amit ott fent határoztak, a takarmánykészlet biztosításáról, azt mi két év óta csináljuk — mondja Máté István főagronómus. Görgei László már régen nem tartózkodik a közelünkben. A kieresztett nyájat tereli vissza az akolba. Befelé indul az első juh, s a többi kígyózva vonul utána, Induszeretettel. Minden kiscsikót én neveltem fel! — mondja nem kis büszkeséggel a hangjában. Aztán felelősségre vonó kérdéssel fordul kísérőimhez. — Miért nincs Káloson hátasló ? Ne csak Vályban legyen. A kálosi gyerekeknek is legyen meg az az örömük, hogy lovagolhatnak. Legyen eszünk, szoktassuk őket időben az állatokhoz, a szövetkezethez! Máté Béla az ostort csak parádéból hordja, merthogy a lónak az abrak az anyja, az hajtja, nem az ostor. A csikók jó húsban vannak, öröm rájuk nézni. Ring rajtuk a hús, ahogy elindulnak. A kálosai szövetkezet versenylovakat is tenyészt. Az esztendő egy napján Vály völgye lóversenypálya. Olyankor csak úgy úsznak a levegőben az itt tenyésztett versenylovak. A völgy népe figyeli a versenylovak száguldását. Már régen eltűnt a lovasszekér a szemem elől, de én még mindig látom Máté Bélát az ülésen. Vályi ember láttatja velejn. — Máté Béla? Derék ember. Dolgos ember. A látottakon elgondolkodva térünk vissza a szövetkezeti irodába, ahol Orbán Ferenc mez a juhtartás. Átlag öt kilogramm gyapjút nyírnak le egy-egy juhról. Az akol közelében egy nagy kazal széna maradványa. Mondom a juhok pásztorának, hogy ha szabadidő nincs is a juhászmesterségben, de takarmány az van. — Hát igen — mondja az elnöktől eltanult szűkszavúsággal. — A két kiló takarmányt megkapja a juh. Szalma is megy hozzá szükség szerint. Ami hiányzik, az az abrak. Mert azt a sertések számára tartalékoljuk. Száraztakarmányból azonban van elég. — így igaz, teszi hozzá egyik kísérőm. Gazda István. S nem kis büszkeséggel jelenti ki: — Gazdagok vagyunk száraztakarmányban. Február elején százhúsz tehénnek tiszta szénaszecskát vágunk. így akarjuk tartani a jó tejhozamot. Tavaly a tervezett 2750 helyett 3002 litert értünk el tehenenként. Tejből 41 ezer literrel adtunk el többet a tervezettnél. — Száz tehéntől száznégy borjút választottunk el — veszi át a szót a másik kísérő, Máté István főagronómus. — A hízómarháknál kilencven dekagrammos súlygyarapodást értünk el. Hízósertéseinkkel is elégedettek vagyunk. Az előírt abraktakarmánnyal ötvenkét deka a súlygyarapodás. lünk vissza magunkba mélyedve, elgondolkodva. A faluba érkező autóbuszból rajzik ki a nép. A szikrázó fehérségben csak a műút feketéllik. Két kísérőm között láthatatlan az a harmadik, akinek a versét illetve költeményének egy további strófáját mormolom. Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi. Megvágja nagyjábul S a csizmaszárábul pipát húz ki. rátölt. és lomhán szipákol. S oda-oda néz; nem üres-e a jászol? Bizony, bizony, hogy ne legyen üres a jászol, arról a takarmányozók gondoskodnak. Akkor gondolom ezt, amikor szokatlan látvány tárul a szemem elé. Lovasszekér közeledik az úton. A jászolra oda-odanéző, huszonkét esztendeje szövetkezeti tag Máté Béla, a takarmányozó hajtja a mesébe illő, gyönyörű lovakat. A hároméves csikókat kétszázezer koronáért vinnék Argentínába. Az elnök azonban nem adja. Most adtak el egy lovat az erdészetnek negyvenezerért. A kocsis (a vers szerinti béres) négy lovat gondoz, 220 szarvasmarhát, 150 anyasertést és 1200 juhot takarmányoz. Megállítja a lovakat, az ostorával mutogat rájuk. — Hucul az anyjuk. Értékes lovak. Most várom a tizenhatodik kiscsikó világrajövetelét. A gyereket sem várják nagyobb elnök vár minket. Útközben benézünk egy-két istállóba. Éppen etetés idején. Mindenütt rend, tisztaság és sehol nem üres jászol. Azzal ülök be az elnökhöz, hogy mondom a tapasztalataimat. Vályvölgyön az ősz, az elnök és a több mint háromszáz szövetkezeti tag gondos jó gazda. A tél kincset talál a sok széna- és szalmakazlakban. — Mondana valamit az elképzeléseiről? — Fejleszteni akarjuk a juh- és szarvasmarha állományt. A sertéshús-termelést viszont csökkentjük. Abrakigényessége miatt. Egy helyen összpontosítjuk gépeinket. Melléküzem létesítése is célunk. Női munkaerőinket foglalkoztatja majd a nyugalmi időszakban. Apropó, a gépek. Traktorosaink mind fiatalok. Ez sem mellékes számunkra. Búcsúzáskor azt akarom mondani az elnöknek, jöjjön Tornaijára velem, de hirtelen visszafogom a szavaimat. Mert még csak alkonyodik, ő pedig, ahogy másoknak és mindenkinek mondja, csupán aludni jár haza. MÁCS JÓZSEF PRANDL SÁNDOR FELVÉTELEI 13
