A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-06 / 10. szám

írók'történetek VAJDA JÁNOS ÉSGINA A Magyar Irodalmi Lexikon egyszerű és száraz adatokat közöl Vajda János és Kratoch­­will Georgina (Gina) kapcsolatáról: a fiatal költő beleszeretett budai lakásadója, Kratoch­­will fodrász Georgina nevű rendkívül szép leányába jakit verseiben Ginának nevez). Az üresfejű, hiú és nagyravágyó kispolgárlány azonban a szegény költő helyett egy gróf Eszterházyt választott, s mint ennek kedvese, 1856-ban Bécsbe költözött. A Gina iránt ér­zett rajongás és haragos megvetés közötti vergődése hatalmas hullámokat vet ekkor írt költeményeiben: Ginát csodás szépségéért is­tennőnek tartja, de azt is tudja, hogy szívtelen, üresfejű teremtés... Vajda mélységesen szenvedett a méltatlan szerelemtől, melyet szívesen kitépett volna magából, de ragaszko­dott is szenvedéséhez. Eszmei és lelki közös­ség nélkül való ez a különös szerelem, erkölcsi tartalma és fájdalmassága mégis megnemesí­ti. Szokatlan mély fájdalom érződik a versek­ből; hangjuk mélyebbről jövő, tettebb kiáltás, mint amit a kor mókázó, híg, csevegő verse­iből ismerünk. Olyan költő szól itt, aki — fiatal kortársa, ZHahy Károly szavaival — „beleveti magát öngéniusza karjaiba". Egyébként a magyar irodalomnak annyi haszna van Ginából, hogy Vajda János megrá­zó versekben énekli meg az elveszett boldog­ságot. Különösen a Gina emléke első ciklusa tesz ránk mély benyomást. E kapcsolatról egyébként ezt írja Dienes András egyik cikkében: Életírói úgy mondják, hogy két nő játszott az életében szerepet: A felesége, Bartos Róza, és Kratochwill Georgi­na, a szerelme... Szerintem csak egy, Gina: a feleségéhez csak annyi, hogy szerencsétlen­né tette ezt a szép, budai lányt... Gina arcképe Vajda ágya fölött függött, maga az asszony sohasem került a költő ágyába, de elérhetetlen azért maradt, mert a költő már nem akarta elérni. Vajda egyébként élete folyamán vissza-visz­­szatér Gina emlékéhez, újabb és újabb versek­kel gazdagítva szerelmi szenvedésének leltá­rát. így írja meg a „Húsz év múlva" című versét is, s a vers címe alá azt írja: Gina emlékkönyvébe. S most idézzük Vajda egyik legszebb költeményét: „Mint a Montblanc csúcsán a jég, /Minek nem árt se nap, se szél,/ Csöndes szívem többé nem ég; /Nem bántja újabb szenvedély/ Körültem csillagmirriád/ Versenyt kacérkodik, ragyog/. Fejemre szórja sugarát;/ Azért még föl nem olvadok./ De néha csöndes éjszakán/ Elálmodozva, egyedül —/ Múlt ifjúság tündér taván/ Hattyúi képed felmerül./ És akkor még szivem kigyúl./ Mint hosszú téli éjjelen/ Montblanc örök hava, ha túl/ A fölkelő nap meg jelen..." Dénes Zsófia „Bécsi levél" című írásában érdekes adalékokkal szolgál Gináról. Elmond­ja, hogy Bartos Róza, akit felvitt Vajda Bécsbe és „ottfelejtett", meg akart ismerkedni Giná­­val. Meg is találja az asszonyt, akit főúri szeretője már régen elhagyott, s aki egyre lejjebb csúszott a társadalmi ranglétrán. Töb­bek között cirkuszi lovarnőként is szerepelt „A Bécsben összekapkodott zenekar nem ért a ló táncoltatásához. Mellé játszik. Rossz rit­mus, hibás lépés. Összefügg. Mit ordít a karzat? Csupa gikszer. És az ódivatú lovagló­ruha, amiből kihízott... A bécsi közönség kiröhögi..." Dénes Zsófia írásában ilyennek látja Róza Ginát, aki elkótyavetyélte két palotáját, s min­denét, amit nagyúri szeretőjétől, az elhunyt Eszterházytól kapott. Róza megismerkedik vele, szóba hozza Vajda Jánost is, de Gina már nem emlékezik rá. Végül Róza gondol egyet, levelet ír Vajdának, feltárja Gina helyzetét, s kéri őt, jöjjön Bécsbe. Szeretné, ha hármasban találkoznának. A kilencvenes évek elején Vaj­da kötélnek áll, fölutazik Bécsbe. Róza reméli, hogy a szívességért, amellyel Vajdát összehoz­za Ginával, volt férje majd nála száll meg s talán helyre áll a viszony. „A legelőkelőbb cukrászdába viszi Ginát, a Dehnelbe — írja Dénes Zsófia. Az ablak melletti asztalhoz ülnek. Vajda benéz, látja Ginát. Bejön és leül egy másik asztalhoz, szembe a törődött öreg­asszonnyal. Alig hisz szemének. Üt, ül, aztán fizet, fölkel, elmegy. Nem szállt meg Rózánál." A találkozásból azonban megszületett 1892-ben írt híres verse, a „Harminc év után". Idézzük a negyedik versszakot: Ki bája­idból méltatlan vadakra /Pazaroltál nem érett kincseket;/ Én, a hideg bálvány vezeklő rabja/ Ki minden kéjt szivébe temetett:/ Most itt ülünk, siralomházi lelkek,/ és nézzük egymást hosszan, szótalan.../ Tekintetünkben hajh! nem az elveszett/ Az el nem nyert éden fájdalma van... Mi történt aztán Ginával? Egy külvárosi rozoga ház ócska szobájában tengette életét, majd ágynak esett. Bartos Róza vitette be az Allgemeines Krankenhausba, Bécs egyik leg­nagyobb kórházába. Bartos Róza így mesélt étről Pásztor Árpád írónak :„Ott feküdt szegény utoljára abban a kórház-labirintusban, en­gem nem akartak hozzáengedni, de azt mond­tam, hogy a rokona vagyok. Hát nem ágyban feküdt de fürdőkádban, langyos vízben lebeg­tették, mert sebei nem tűrték a matracot. Elképesztő volt Vajda már nem élt, tizenhá­rom éve halott volt. Másnap újra bementem hozzá, hát már a boncteremben feküdt, mert ingyen beteg volt Befizettem rögtön egy har­madosztályú temetésre, így nem boncolták föl." Pásztor Árpád kutatásai során elment az Allgemeines Krankenhausba is, ott megkeres­ték neki Gina halálának törzslapját „ Véghelyi Georgina, (később így hívták) 54 éves (az artistanők azt mondták: 71) felvétel napja: 1910. H. 8. Halála oka: szívbénulás. Stb... A koporsóba Vajda hálóingébe fektették, abban vált porrá — írta Dénes Zsófia. így végezte Kratochwill Georgina, Vajda János sóvárgott szerelmese és múzsája, az irodalomtörténet Ginája. Dénes György ZAVAROS ÖRÖKSÉG TAJOVSKÝ-BEMUTATÓ a MATESZ THÁLIA SZÍNPADÁN Talán kissé furcsa, ám távolról sem alapta­lan játéka a véletlennek, hogy'a kassai (Koši­ce) Thália Színpad nézőterén ülve, Jozef Gregor Tajovský: Zavaros örökség című tragikomédiáját figyelve, épp a magyar drá­maírás egyik legjellegzetesebb egyénisége: a nyersen igazmondó őszinteségéről és konfliktusainak érdességéről ismert Móricz Zsigmond jutott eszembe. Klasszikusunk A magyar színpadi tradíció című cikkében többek között megállapítja: „A magyar szín­padnak még ma sincs igazi szinmüirodalma, s így a magyarság élete a színpad világában ma sincs eléggé képviselvé." Móriczot ugyan a sajátosan magyar nemzeti dráma kérdése izgatta s tulajdonképpen ezért is vágott bele a drámairásba; ám Tajovský színműírói indí­tékai is nagyon sok tekintetben rokoníthatók Móricz elképzeléseivel. Igaz, Móricz Zsig­mond drámái bátran tekinthetők az akkori kort jellemző fájdalmas jajkiáltásoknak, míg Tajovský színpadi müveiben távolról sem teremtett olyan hátborzongató szenvedéllyel megirt jeleneteket, de célkitűzéseiben okvet­lenül fellelhető az éles társadalomkritikai szándék. írói hangvétele azonban sokkal in­kább tanulságosan anekdotikus, mint lelep- • lezöen drámai. A társadalmi kor- és kórkép hiteles megrajzolása, a problémafelvetés nyíltsága azonban — az akkori világ letűnté­­vel is — máig izgalmassá, általánosíthatóvá s főképpen dramaturgiailag-rendezöileg lepo­­rolhatóvá teszik műveit. Tajovský, mint színpadi műveiben általá­ban, a Zavaros örökségben is sokszínű, érde­kes, minden tekintetben élő figurákat alko­tott. A jellemek, kapcsolatok hitelességét az uram-bátyámos, illetve a gazdagok és sze­gények sajátos családi viszonyainak erős hangulatú képe teszi teljessé. Az olykor már-már rögeszmés vagyonszerzési vágy ép­púgy része volt annak a világnak, mint a szegény ember lenézése, még rokon eseté­ben is. És az érdekházasság? Az pedig különösen nagy divat volt akkoriban ... A fordítói (Bereck József), dramaturgiai (Szigeti László) és a rendezői (Daniela Kapi­tálová) összmunkát dicséri, hogy a szöveg­ben megtalálták a drámai íveknek megfelelő arányokat. Sikeres a szereplők exponálása, a érzékeltetni a csalódottság és a féltékenység eltérő minőségű érzéseit. Tehetsége azon­ban kétségtelenül van, művészi kibontakozá­sa ezért elsősorban szorgalom és akarat kérdése. Az előadás egyetlen nagyobb szépséghi­bája Jaroslav Válek túlságosan naturalista díszlete, de a túlságosan sötét tónusú jelme­zek sem szolgálják mélyebben a mű színpadi atmoszférájának megteremtését. MIKLÓSI PÉTER Bodnár Gábor felvétele ZS. NAGY LAJOS Rendetlen napló BOLONDOS TÉLI LÁTOMÁSOK „Gyönge havazás, szórványosan havasesö valószínű". Ezt közli a rádió a tízórás hírekben. Kinézek az ablakon s látom, hogy a valószínűség valósággá vált: gyön­gén, egyenletesen, szépen havazik. Olyan, mint ezek a bolondos látomásaim, melye­ket nem jelez előre a meteorológiai inté­zet. Nem is most kezdődtek, hanem már tegnap estefelé: egy hatalmas varjú neki­szállt a villanydrótoknak s mint egy távi­rányítású szárnyasrakéta épp az ablakom alatt csapódott belé a térdig érő hóba, előzőleg természetesen kiverte a szom széd összes villanybiztosítékát. Átjön a szomszédasszony, mérgesen, mintha én lettem volna az a karambolozó varjú, s azt mondja, adjak neki valami vékony drótot, amivel a biztosítékot megjavíthatják. A pincétől a padlásig átkutatom a házam: drót sehol. Akkor legalább valami gyer­tyát kölcsönözzek, mert rögtön megbo­londul, mondja. Találok egy gyertyát. amolyan karácsonyfára valót, meg se kö­szöni, elmegy, jól becsapja maga után az utcakaput. Az ifjú festő, aki most épp nálunk tartózkodik, akkorát kacag, mint egy Mefisztó. Te jóisten, mondja, most gyertyafénynél fogják nézni a tévét! És hahotázik és azt mondja, ö pedig ezt nem bírja tovább, elmegy a kocsmába és be­vág egy féldecit. Ferdéket és ravaszakat kacsintva, hogy a feleségem észre ne vegye, engem is buzgón csalogat. Csak­hogy egy jo feleség mindent lát és közli a szürrealista lelkületű festővel, hogy a férje urának (vagyis nekem) mindenféle kor­­helykedés megtiltatott, és ha abba nem hagyja ezt a sanda és sátáni kacsingatást, kiveri azt a színérzékeny szemet. Ennyi elég is, művészbarátom egyedül indul a csehóba. Tehát: ablakom alatt egy döglött varjú, elmerülve a hóban, csak bánatos farktol­­lai látszanak. Ez persze még a teljesen szürke valóság, viszont minden bizonnyal ez a látvány indítja el bennem, vetíti elém a következő bohókás látomásokat: Egy különös, felfordított sodronyos vas­ágyat az udvar közepén. A sodronyon deszkalemez, amit a feleségem tisztára söpört és megrakott mindenféle madáre­­iemózsiával. Ez egyrészt rendben volna, egy ilyen madáretetőre van szükség ott, ahol sok a madár. Csakhogy: honnan ke­rült ide ez a vaságy? Ide repült? Repülő csészealjakról már sokat hallottam, de 14

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom