A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-06 / 10. szám
A JÖVŐRŐL például a nem bérjellegű egyéb személyi kiadásokra, az útiköltségekkel és a hirdetésekkel kapcsolatos pénzügyi keretre, az ajándékozás és a megvendégeléssel egybekötött reprezentáció költségeire vonatkoznak. Ezek a megszorítási intézkedések szinte mindenütt beváltak és jelentős költségmegtakarítást eredményeztek. Persze, anélkül, hogy mindez gátolta volna az üzemeket vagy egyéb szervezeteket a rájuk rótt feladatok teljesítésében. A különböző gazdaságirányítási tapasztalatok összesítése után hazánk szövetségi kormánya, illetve a nemzeti kormányok is jóváhagyták a „Hetedik ötéves tervidőszak gazdaságossági programja" című takarékossági tervezetet, amelynek fő célja racionálisabbá tenni a nem termelői jellegű üzemvitelt. Ez a dokumentum, többek között, az irányítás valamennyi szintjén az adminisztratív dolgozók számának csökkentését helyezi kilátásba. Remélhető, hogy ezek az intézkedések majd rugalmasabbá és gazdaságosabbá teszik a munkaszervezést, megtizedelik az adminisztratív bürokráciát. Gondolom, e törekvések helyességét érzékeltetve, elég lesz egyetlen példát említenem . . . Valóban jelentős ráfordítási költséggel kiépítettük a számítógépes üzemirányítás láncolatát, hogy ily módon hatékonyabbá váljon a termelés, gazdaságosabb, gyorsabb, precízebb legyen a pénzügyi gazdálkodás, a statisztikai nyilvántartás és a könyvelés. A valóságban azonban nemhogy csökkent volna, hanem éppen ellenkezőleg: emelkedett a hivatali dolgozók száma! Gazdaságossági törekvéseinknek azonban erkölcsi-politikai szempontjai is vannak. Nemegyszer tapasztalhatjuk például, hogy a vállalatok vezető alkalmazottainak dolgozószobáit vagy titkársági helyiségeit túlságosan fényűző berendezés díszíti; hogy egyszerre több és jobbnál jobb személygépkocsi áll rendelkezésükre; hogy a vállalatok üdülőtelepeinek és egyéb intézményeinek berendezése, fölszereltsége jócskán túllépi az ésszerű kényelem határát. És ami talán a legboszszantóbb: az ilyesmi olyan üzemekben is előfordul, amelyek termelékenység vagy nyereség dolgában nemigen járnak az élvonalban. Ezen a téren is tenni kell valamit, elvégre nem elég csupán hangoztatni a szocialista társadalom jellegéhez illő szerénység elvét, de annak következetes alkalmazása épp olyan fontos. — A CSKP KB negyedik plénuma különösen időszerű és Dél-Szlovákiát közvetlenül érintő társadalmi-közgazdasági problémaként tárgyalta az élelmiszerellátás folyamatosságának és a mezőgazdasági termelés fejlesztésének kérdését. Miniszterhelyettes elvtárs, biztosítottnak látja az ezzel kapcsolatos határozat megvalósítását? — A mezőgazdaságra fokozottan érvényes az üzemgazdaság intenzifikálásának általános követelménye. Amennyiben tényleg csökkenteni akarjuk a drága takarmánynövények és az élelmiszeripari cikkek behozatali arányát, akkor a rendelkezésünkre álló mezőgazdasági földterületen a termelési lehetőségek maximumát kell elérnünk. Különösen azokon a helyeken, ahol ezt az éghajlati viszonyok lehetővé teszik. Ennek érdekében az idén érvénybe lépett és hatékonyabb termelésre ösztönöz a mezőgazdasági termelésre vonatkozó pénzügyi-gazdasági szabályozók új rendszere. Ennek alapján élesebbé, nagyobbá válik a különbség az eredményesen dolgozó és a sorozatosan el-elmaradozó mezőgazdasági üzemek, szövetkezetek között. Nagyobb érvényesülési teret kapnak a kiskertészek és a kisállattenyésztök is. Szerződéses alapon vállalt munkájukból származó bevételüket nem fogjuk megadóztatni. — Már beszélgetésünk elején szó esett arról, hogy a népgazdaság egyensúlyi helyzete nagy mértékben függ az ország külkereskedelmi mérlegének alakulásától. Ezek a feladatok azonban rendkívül igényesek ... Mégis egyetlen járható út van csak: maradéktalanul teljesíteni kell őket! Nyilvánvaló, hogy a realitásokhoz igazodva csupán annyi árut hozhatunk be, amennyit exportálni tudunk. Persze, pusztán olyan árut szállíthatunk külföldre, ami iránt határainkon túl érdeklődés mutatkozik, és ami a csehszlovák népgazdaság számára is hasznot jelent. Ezeknek az árucikkeknek kifogástalan minőségüeknek s minden szempontból korszerűeknek kell lenniük, hiszen egyedül így forgalmazhatók világpiaci áron. Ezeknek a kérdéseknek gyakorlati megoldása, sajnos, egyelőre még nemegy esetben problémát okoz. — Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a belkereskedelem helyzete sem teljesen problémamentes. Gyakorta tapasztalható jelenség üzleteinkben, hogy a jóminőségűnek tűnő áru sem talál gazdára ... — A belföldi piacon főképpen kötött ruhaneműkből, konfekció ruhából és bútorból mutatkozik túlkínálat. A vásárlóközönség egyre igényesebbé válik, az emberek kisebb-nagyobb kiadásaikban is megfontoltabbakká lettek. Manapság már mindenki valóban csak korszerű és jobbnál jobb minőségű árut keres a boltokban. Ezt valamennyi gyárban, termelőüzemben tudatosítani kell és komolyan venni a termékszerkezetváltás fontosságának követelményét. — Eddig javarészt a termelésről beszéltünk. Az életszínvonal velejárói azonban az iskoiaügy, a kultúra, az egészségügy, a szociális ellátottság, az életkörnyezet kérdései is. Valószínű, hogy ezeknek az igényeknek kielégítése nagy mértékben azonban épp a gazdasági eredményességtől függ ... — Tényleg így van, valóban szoros kapcsolat van e két tényező között. Ezt mindenütt és mindenkinek tudatosítania kell, mert a járulékos beruházások csupán olyan ütemben fejlődhetnek, amennyit erre az államkasszából, a gazdasági egységek nyereségelvonásai és a vállalatok befizetései alapján, költeni lehet. Bátran kijelenthetem, hogy az 1982-es esztendő költségvetésében megfelelő anyagi fedezetet tudtunk teremteni ahhoz, hogy a társadalmi életnek ezek az ágazatai és területei is tervszerűen fejlődjenek. Persze, sehol sem szabad szem elöl téveszteni a szigorú beosztást igénylő, észszerű gazdálkodás elvét. — Miniszterhelyettes elvtárs, beszélgetésünk befejezéseképpen miképpen foglalná össze gazdasági fejlődésünk legfőbb irányát, legidőszerűbb teendőit? — Legfrappánsabban ezt az SZKP és a CSKP tavalyi kongresszusai határozták meg, ám ha most mégis jelszót kér tőlem, akkor a következőképpen fogalmaznám meg véleményemet: Gazdaságos közgazdasági módszerekkel és becsületes munkával — a szocialista társadalom nyújtotta boldog életért! — Köszönöm az interjút. MIKLÓSI PÉTER Hétvégi levél Elmúltak már azok az idők, amikor, ha valaki azt mondta, hogy ember, akkor ez a fogadalom csak a férfira vonatkozott, a féďt volt az ember, a nő csak nő volt, olyan másodrangú élőlény, akire úgy tekintettek, hogy nem tud önállóan gondolkodni, önmaga megélni. Mert a férfi hivatása, mondták, gondolkodni a nő helyett és eltartani őt mert a nő helye a tűzhely mellett van. Számunkra ma a szocialista társadalmi rendszerben ezek a nézetek nevetségeseknek tűnnek, azonban a világ számos országában mindez még élő valóság, és nem kevés olyan tőkésország van ma is, ahol a nők azonos értékű munkáját rosszabbul fizetik, mint a férfiakét Nem kevés olyan ország van, ahol még ennél is drasztikusabb megkülönböztető intézkedések keserítik meg a nők életét. így például nemrég olvastam, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság főbírósága megtiltotta a nőknek a síelést, mert úgymond „az ilyen öltözködés nem áll összhangban az iszlám tanításával." Megtiltotta a nőknek és a férfiaknak a közös strandolást a tengerpartokon és más fürdőhelyeken, hogy az arcot eltakaró csador kötelező viseléséről ne is beszéljek. Mindezek a középkori intézkedések ma történnek, a huszadik század utolsó negyedében. Megdöbbentő! Mindez azt jelenti, hogy a nők egyenjogúsága, ami nálunk a szocialista társadalmi rendszerben természetes, még sok országban korántsem az. Szocialista társadalmunk egyik legnagyobb vívmánya a nők teljes egyenjogúságának elismerése és ennek következetes megvalósítása. Ennek az egyenjogúságnak gyakorlati megvalósítása azonban nem egyik napról a másikra történik. Mi sem könnyebb, mint deklarálni a nők egyenjogúságát, megvalósítása azonban függ az ország gazdasági erejétől, ehhez kapcsolódnak a szociálpolitikai intézkedések, a bölcsődék. óvodák létesítése és nem utolsósorban a nők foglalkoztatottságának érdekében új gyárak, üzemek építése. Mindezt nem lehet megvalósítani azonnal, csakis folyamatosan lehet és kell megteremteni előfeltételeit. A múlt társadalmak öröksége még ma is kísért bennünket. Nemcsak azért, mert évszázados elmaradottságot kell történelmileg rövid időn belül felszámolni és felépíteni a fejlett szocialista társadalmat, ami gazdasági területen még a dolgok könnyebbik része, hiszen aránylag gyors ütemben tudunk építeni gyárakat, gyártani gépeket, berendezéseket stb. aránylag magas színvonalon. De a múlt örökségéhez nemcsak a gazdasági problémák tartoznak, hanem az emberek gondolkodásában — egyebek között a nők egyenjogúságával kapcsolatban is — a múltból visszamaradt s még mindig fellelhető csökevények is. Ám az egyenjogúság megvalósításának gondolata — a kommunista párt és a szocialista állam politikájának köszönhetően — következetesen utat tör magának, mind a gyakorlatban, mind az emberek gondolkodásában. Mindennek természetesen nemcsak erkölcsi, politikai jelentősége van, de óriási a jelentősége a népgazdaság további fejlődése szempontjából is. Hisz társadalmunk több mint ötven százalékát a nők alkotják, akiknek munkájára társadalmunknak szüksége van. A tapasztalatok azt igazolják, hogy a nők megállják a helyüket a munka valamennyi területén. Ma már nemcsak az ügyintézésben találkozunk nőkkel, de ott találjuk őket, az üzemekben a munkapadoknál, a közlekedésben vagy felelős beosztásokban politikai tisztségekben, a tudományos kutatásban, sőt még a hadsereg kötelékében is, ahol főleg műszaki egységeknél teljesítenek szolgálatot. Bizony sokszor megcsodáljuk a nők következetességét a munkában, amely nemegyszer magasabb szinten van, mint az erősebb nem jónéhány tagjánál. Mindezen erények mellett azonban azt is kívánjuk, hogy szocialista társadalmunkban is a nők mindenkor maradjanak meg nőknek, szépeknek, csinosaknak, olyanoknak, akik szeretettel és gyengédséggel olyan légkört teremtenek maguk körül, hogy mindenki jól érzi magát Olyanoknak, akik hű szeretők, s még hűbb feleségek tudnak lenni. Olyanoknak akarjuk őket akik munkájukon kívül gyerekeket hoznak a világra, nevelik őket gondoskodnak a családról stb. Igen nehéz feladat ez, amelyet csak akkor tudunk igazán megvalósítani, ha minden családban az egyenjogúság gyakorlati megvalósítását úgy értelmezik, hogy a család életével kapcsolatos mindennapi teendőket és feladatokat a férfi és a nő között megosztjuk. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a férfi nem fél a mosogatástól, a főzéstől vagy a mosástól, de a bevásárlástól sem, és ha kell, mindenben segítő kezet nyújt feleségének. Nemrég találkoztam egy olyan esettel, amikor a férfi leült az asztalhoz, lett lévén ebédidő, és hosszú ideig várakozott, mire megkérdeztem tőle, mire vár. Hát arra, hogy a feleségem kimerje a levest a tányéromra, mondta, mire én megkérdeztem tőle, miért nem szeded ki te, hisz ott van előtted. A válasz: akkor nekem nem esik jól. Maradi gondolkodás. Mert az illető csak úgy néz a nőre, hogy annak kötelessége kiszolgálni a férjét. A család a társadalom alapja, szokták mondani, s ez így igaz. De úgy gondolom, hogy a gyakorlati egyenjogúságot éppen itt, a családon belül kell megalapozni. Itt kell formálni az egyenjogúsággal kapcsolatos gondolkodást is. És ne feledjük, hogy ha a férj és feleség között megvalósul a helyesen értelmezett egyenjogúság, ezt elsajátítják gyermekeink is, és eszerint fognak élni a jövőben. De ha ennek az ellenkezője érvényesül a családban, a gyermekek magukkal viszik ezt a helytelen gondolkodást. Igen, a családban kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy a feleség, az anya zökkenőmentesen kapcsolódhasson a munkába és egyenjogúan részt vehessen társadalmunk életében. Ehhez kívánok minden családnak és minden nőnek, főleg anyáknak sok megértést a nőnap alkalmából. 3
