A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-27 / 9. szám

A KULTÚRKÖZI KAPCSOLATOK PSZICHOLÓGIÁJA (Robert Serpell: Kultúra és viselkedés c. könyvéről) ezért nem is volt neki állandó bandá­ja. Mindig is szeretett volna kiválni a cigánysorból, ehhez pedig egy ökör egész jó alaptőke lett volna. Gyönyörűen és fáradhatatlanul muzsikált hát az „ispán úr"-nak kivi­­lágos-kivirradtig. Valamennyi nótáját eljátszotta, pedig nem kevés nótája volt V. Ernőnek. (Később a temetőbe is cigánybanda kísérte muzsikálva.) Reggel azután az ispán úr nyájasan beszólította az egyik kocsisát (Ve­­szelka Józsi bácsi még mindig él, tehát tanúsíthatja a dolgot.) — Jóska — szólt a cselédhez — hozd be hát akkor Jónásnak azt az ökörre valót. — Természetesen, nagyságos úr, már itt is van! S Veszelka Józsi bácsi vidáman letett a meghökkent prímás elé egy fényes, acél ökörkötő láncot. Az ispán úr tehát állta szavát, nem illett rá haragudni. Egyébként taná­csos sem lett volna, mert nem csak erőszakos és mulatós — rendkívül erős ember is volt...! A DISZKÓBAN Ez viszont teljesen mai történet. Attila fiam István-napon diszkóba ment. Nem láttam még őt táncolni, holott, úgy tudom, tánciskolába is járt. Most hát akkor nézzük meg őt, tanácsoltam apámnak. így jutottunk el a zsélyi diszkóba. A zsélyi diszkó tulajdonképpen nem zsélyi, a nagykürtösi járási mű­velődési otthon „szolgáltatja", állító­lag potom 2000 (kétezer) koronáért. Van egy lemezlovas (őt itt diszkóki­­ráiynak hívják), akit sikerült oldalról megpillantanom, épp amikor felhá­borodottan utasította rendre a rende­zőséget (negyvenes, komoly férfiak), mert még nem adtak neki vacsorát. Ez a diszkó a hajdani István napi mulatságokat pótolja. A kettő között az egyik leglényegesebb különbség: a teremben nincsenek asztalok és nincs világosság. Ezzel szemben van­nak fényeffektusok, van ricsaj és van borzalmas félhomály. Sőt homály. Sötétség, amelyben az ember nem ismeri fel a saját fiát, tehát azt sem tudja megállapítani, hogyan és kivel táncol. A zene egyébként se nem szlovák, se nem magyar, feltehetően bantu-néger. Kétezer koronáért. A lá­nyok nagyon szeretik ezt a zenét, nem nehéz kitalálni, hogy miért. Itt ugyanis senkinek sem kell petre­zselymet árulnia, mert akit nem kér­nek fel a legények (mert nem szép, mert kövér, mert nem tud táncolni), az fogja magát és vidáman elkezd ugrabugrálni a félhomályban. És mivel itt mindenki táncol, akkor is, ha nem tud, Attila fiamat, aki ma már feltehetően remek táncos egy­szerűen nem találjuk. Midőn hazaértünk, ő már otthon, ágyban fekve hallgatta a Hungária együttest. Egyébként az is valaminő ismeretlen nyelven énekelt. Lehet, hogy hunul? „Ahhoz, hogy valakivel vagy valamivel, bárki­vel vagy bármivel megismerkedhessünk, ta­lálkoznunk kell vele; hogy összetalálkozhas­sunk vele, elébe kell mennünk; hogy elébe mehessünk, rá kell lépnünk az ő útvonalára. A találkozás annyi, mint behatolni egy más­fajta gondolkodásmódba." — amennyiben Mirko Zurovac gondolatait kiegészítjük G. Allport kutatásainak eredményeivel, mi­szerint az előítélet kialakulásában döntő sze­repet játszik az a tény, hogy a megítélt jelenséget (eszmét, viselkedést vagy népcso­portot stb.) az Ítélkező rosszul vagy csak hézagosán ismeri, ebben az esetben már fel tudjuk mérni a meg nem értésből származó viszályok jelentőségét, melyeknek egyik ere­dője, hogy az emberek vagy egész társadal­mak lemondanak a találkozás fent vázolt lehetőségéről. Századunkban, amikor tör­zseket, népeket, néptömegeket ítéltek a „magasabbrendü civilizáció" nevében kiha­lásra, legalábbis kulturális örökségük elha­gyására, szembetalálkozunk egy-olyan jelen­séggel is, hogy e kis népek kulturális sajátos­ságuk és másságuk révén ébrednek miben­létük, hovatartozásuk és azonosságuk öntu­datára. Elutasítva ezzel a gondolkodás, meg­ismerés, érvényesülés kizárólagos faji vagy nemzeti meghatározottságát. Míg például az amerikai civilizáció csak az amerikai kapita­lista termelési és társadalmi viszonyok által és csakis angol nyelven tudja elképzelni a tanulás és a tudományos megismerés folya­matát, addig az afrikai törzseket jól ismerő zambiai pszichológus egy sor olyan pozitív viselkedési és észlelési tulajdonságot talál, amilyenekkel az amerikaiak nem dicseked­hetnek (közösségi élet. tájékozódási képes­ség, forma-, szín- és hangérzékelés stb.). Tehát itt már nem az a kérdés, hogy melyik jobb vagy rosszabb, hanem egyenlő értékük elfogadása mellett, létszámra való tekintet nélkül, miként teremtenek egymással értel­mes kapcsolatot a különböző kulturáltságú csoportok, értékeik feladása nélkül. A kultúr­­közi kapcsolatok pszichológiája éppen azok­kal a társadalmi és egyéni lélektani jelensé­gekkel foglalkozik, amelyek e kapcsolat- és viszonyrendszert elindítják, mozgatják és meghatározzák. Megfelelő gazdasági, törté­nelmi és társadalmi háttér nélkül persze ezek az ismeretek is talajukat vesztenék. Mint Korszakváltás Bevallom, a közelmúltig magam se tudtam sokat Kovács Endréről, aki egyébként törté­nészként, irodalomtörténészként ismert, s érdeklődésének, munkásságának közép­pontjában a közép-európai népek története és irodalma, ill. azok kölcsönhatásai állanak. Annál nagyobb örömmel olvastam a „Tények és Tanúk" sorozatban megjelent emlékirata­it. Kötete számomra — gondolom ebben nem leszek egyedül — elsősorban azért figyelemreméltó vállalkozás, mert nemzeti­ségi önismeretünk fehér foltjaiból tüntet el egynéhányat, nem kis bátorsággal és körül­tekintéssel. Könyve egy kicsit nagyobb odafi­gyeléssel revelációként is hathat. Olyan dol­gokra, olyan emberekre emlékezik ugyanis, akik és amik — valljuk be — jobbára hi­ányoznak köztudatunkból, köz gondolkodó­ahogy Serpell is tisztában van azzal, hogy a gyarmatosítás elsősorban gazdasági, politi­kai érdekeket szolgált s csak erre húzták rá a vallás vagy nemzeti érdek ideológiai köntö­sét. A másodlagosát aztán a köztudatban elsődlegessé téve egy olyan elöítéletrend­­szert alakítottak ki, melynek utóélete főleg a mai fajgyűlölő mozgalmakban virágzik. A békés együttélés előzményei persze nem vezethetők vissza egy egyszerű képletre. „Egy ember kiteljesedéséhez sok olyan do­log is szükséges, amely más emberek életét is érinti. A világ nagyvárosaiban egymáshoz szinte testközelben léteznek olyan kultúrák, amelyek a múltban élesen elkülönültek. Néha egész nemzetek fennmaradása is két vagy több, különböző etnikai csoport együtt­működését tételezi fel...; egyre inkább arra kényszerülnek, hogy figyelembe vegyék egy­más eltérő értékeit. Ennek szükségessége az egymást követő nemzedékek viszonylatában is felmerül — azokban a társadalmakban, ahol gyors társadalmi átalakulások mennek végbe.” Ennek igazolására még bennünk élnek a városba kerülő parasztembert nevet­ségessé tevő rosszízű történetek, amelyek­ben megítélnek valakit, csak azért, mert ügyetlenül viselkedik a számára idegen üzle­ti, kávéházi, polgári környezetben, de közben elfelejtik azt, hogy ez az ember a saját falusi közösségében nagyon is jól ismert mindent, hogy mikor, hol, miként viselkedjen, kit ho­gyan köszöntsön, milyen ruhát vegyen fel, mikor mit vessen, stb. Sajnos éppen ez a „megszégyenítés" eredményezte, hogy ki akart vetkőzni (szó szerint is) a saját közös­sége tárgyi és szellemi hagyományaiból, hogy az úri a polgári életmódhoz igazodhas­son, de mivel az semmivel sem volt értéke­sebb a-számára, a saját életviszonyai közt pedig kimondottan haszontalanná vált, azért a két szék között a földre huppant. Az egyiktől elszakadt, a másik nem fogadta be. „Milyen érzelmi megterhelést kell elviselniük a hatalomból kirekesztetteknek az ilyen ket­tős társadalmakban, ahol az emberekben elültetik a törekvést bizonyos célok elérésé­re. az erre való lehetőség azonban csak az uralkodó osztály számára biztosított" — fej­tegeti az afrikai gyarmatosítás következmé­nyeit Serpell. A gazdasági és társadalmi elemzés után felhívja a figyelmet az eddigi sunkból. vagy legalábbis nem a nekik kijáró helyet foglalják el benne. Kovács Endre nem akármilyen körképet fest a magyar nemzetiség életéről az első Csehszlovák Köztársaságban; mozgalmairól, amelyeknek aktív résztvevője, formálója volt maga is, elsősorban újságírói minőségben. Önmagában már ez is sok tanulságot ígér, igazán figyelemreméltóvá azonban az teszi könyvét, hogy nemcsak egyéni életútján ke­resztül láttatja a politikai, társadalmi, irodal­mi történeteket, de szélesebb összefüggése­iben európai, de legalábbis közép-kelet-eu­­rópai szemmel vizsgálja azokat. Az általa levont tanulságok, értékelések így kapják meg igazi értelmüket és objektivitásukat. Emellett azonban nem titkolja személyes vé­leményének esetlegességeit, szubjektivitását sem. Tehát másfajta vélekedések lehetősé­gét, elképzelhető jogosultságát sem zárja ki. pszichológiai kutatások hiányosságaira, mert azok módszerükben egy bizonyos kultúrkör szemszögéből értékelik a helyzetet. Pedig a személyiség és a viselkedés az adott közös­ség belső erkölcsi normái szerint alakult az értékek és az ösztönző ingerek szerint, s e kultúra erkölcsi elvárásai határozzák meg a társas kapcsolatok természetét is. Figyel­meztet arra is, hogy egy idegen ugyan meg­tanulhatja a befogadó csoport szokásrend­­szerét, osztozhat érzelmeiben, de „nem ké­pes magáévá tenni azokat a spontán érzése­ket és hiedelmeket, amelyek e szabályok és hiedelmek mélyebb értelmét adják, és kiala­kítják a kultúrára jellemző szerveződési és integrálódási mintákat." Tehát a közösség­ben felnövekvő egyénnek alkalma van utá­nozni a viselkedésmintákat, illetve az ő visel­kedését a közösség értékeli elfogadás (meg­erősítés) vagy elutasítás (kiiktatás) formájá­ban, sőt a dalok, balladák, nepmesek nyílt utasításokat is tartalmaznak afelől, hogy bi­zonyos helyzetben miképp kell viselkednie. Ez a szocializáció, vagyis a társadalmi beil­leszkedés lényege. Amennyiben tehát a gyermeknevelés terén egy közösség nem rendelkezik ilyen hagyományokkal, ezzel ön­maga továbbfejlődését gátolja. A kultúrközi vizsgálatok éppen ezeket az eltéréseket, kialakulásuk okait és az értékek megtartásának lehetőségeit kutatják. Mint a tanulmány szerzője megállapítja, fontos fel­tárnunk a megismerési folyamatok fogalmi, gondolkodásbeli, nyelvi és vizuális (képi) sa­játosságait, mint egy kultúrkör alapvető meghatározóit, hogy az azonosító (besoroló és elkülönítő) jegyek révén az összehasonlí­tástól eljuthassunk a kapcsolatteremtéshez. Afrikai példával illusztrálva a gyarmatosítás faji, nemzeti, nyelvi erőszakosságát, hogy az angol iskolák mennyire visszafogták a műve­lődést, mert „az eddig egynyelvű gyermek írás- és olvasáskészségét könnyen évekkel visszavetheti, hogy egy olyan nyelv közegé­ben kell a betűvetést elsajátítania, amelynek még beszélt formáját sem bírja tökélete­sen . . . ilyen módon könnyen elidegenedik benne egymástól az otthoni kultúra és az, amit az iskolában tanult." S vajon mennyire érezheti hazájának a néger munkás azt az Amerikát, ahol a fehér ember, a fehérek nyelvén kínálja hatalmas falragaszokon és tévéreklámokban az ö keze által gyártott terméket?! Mindenesetre a gazdasági elő­nyök nem igazolják a civilizáció ilyen torzulá­sait, mert így vagy úgy mindenki szeretné megtartani és folytatni szülei örökségét. Aki a megértő együttélést szorgalmazza, annak más kiindulási alapja nem is lehet. MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ Művében felsorakoznak olyan egyénisé­gek, mint Fábry és Kassák, Balogh Edgár és Peéry Rezső, és aki talán több figyelmet is megérdemelt volna: Jócsik Lajos. Megeleve­nedik előttünk Pozsony kozmopolita miliője, a vidék dzsentroid reménytelensége, a pol­gári köztársaság politikai küzdelmei, a nem­zetiségi politika és kultúra elgondolkodtató ellentmondásai. Továbbá sok szó esik a Sarlóról. Kovács Endre figyelmét nem kerül­ték el a hol megtermékenyítő, hol ellenszen­vet kiváltó politikai és eszmei kölcsönhatá­sok sem, amelyek kereszttüzében formáló­dott a magyar nemzetiségi politika és kultú­ra. Igazán tanulságossá — mindezen túl — az teszi Kovács Endre emlékiratait, hogy a nem­zetiségi tudat paradoxonait oly érzékletesen, egyéniségének varázsával tudja ábrázolni. • Himmler György 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom