A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-30 / 5. szám

★ ★★★★★ a rock jegyében ★★★★★★ Csak egy percre.. A posta Helyközi és Nemzetközi Távbeszélő Központjának kapcsolótermében olyan érzése támad az embernek, mintha valami tudományos szimpóziumra tévedt volna be. Egyszerre öt-hat nyelven is jönnek-mennek a hívások. Fülhallga­tóval a fején itt dolgozik NAGY JOLÁN is. — A postai bennfentesek úgy tudják, hogy karácsonykor, szilveszterkor az interurbáno­­sok „meghalni” sem érnek rá ... — Valóban csúcsidőnek számítanak ezek az ünnepek, hiszen ilyenkor szinte mindenki be­szélni kíván hozzátartozóival és ismerőseivel, igy aztán jóformán egy pillanatra sem állhatunk föl a kapcsolótáblák mellöl. — Hogy néz ki egy ilyen kapcsolótábla? — Ez egy négyzetalakú jelzőtábla, csupa villo­gó gombszemmel. Amelyik vonal zsúfolt, az pirosán hunyorog. A beérkezett megrendelése­ket tájegységek, körzetek, fontossági osztályok szerint szortírozzuk, nem pedig a kezelőnő szim­pátiája szerint, ahogy ezt sokan tévesen gondol­ják! — Az elmúlt karácsonyi és újévi ünnepek alatt hová ment a legtöbb interurbán hívás? — Bratislavából nagyon sokan hívták az ame­rikai kont'nens országait, de sokan akartak be­szélni Új Zélanddal, Izraellel, Ausztráliával, Ka­nadával és sok más távoli országgal is. Az emberek többsége türelmes volt, nem sürgette fölöslegesen a kapcsolást, és nekünk is sokan kívántak kellemes ünnepeket vagy boldog új­évet. Érdekességként hadd mondjam el, hogy szilveszterkor és újesztendö napján több mint háromezer személy részére létesítettünk távbe­szélő kapcsolást. — Tényleg, a távbeszélő központban mi­ként ünnepük az ó- és az újesztendő találko­zását? — Úgy mint másutt: egy-egy korty pezsgővel. Többre aztán már sem mód, sem idő, hiszen pillanatok alatt annyi a hívás, hogy alig győzzük a munkát. — Hányán dolgoztok a Helyközi és Nem­zetközi Távbeszélő Központban? — Több mint kétszázan. Négy-, hat- és hétó­rás műszakokban váltakozunk; az éjszakai ügye­let este héttől reggel hatig tart. — Szlovákia fővárosából hová lehet telefo­nálni automatikusan, tehát a posta távbeszé­lő központjának segítsége nélkül? — Európa valamennyi államába, legújabban már Írországba is, de részben a tengerentúlra is lehet már telefonálni közvetlen hívószámmal. — Ez ugyan nem rossz hír, de annál bosz­­szantóbb, hogy mondjuk egy-egy komáromi, lévai vagy galgóci beszélgetésre néha órákat is kell várni... — Ez nem a mi hibánk, mert amint szabadab­bá válik a vonal, azonnal kapcsoljuk a beszélge­tést. Úgy tudom, hogy három év múlva, tehát 1985-ben egy új automatikus helyközi közpon­tot helyeznek üzembe, amely Nyugat-Szlovákia egész területén lehetővé teszi majd a közvetlen hívószámok alkalmazását. — Milyen érzés az esztendő legmeghittebb ünnepeit hunyorgó kapcsolótáblák előtt töl­teni? A beszélgetések számát tekintve nehéz szol­gálat ez, de van valami megkapó is ebben a munkában, hiszen az emberek ezrei között te­remtünk kapcsolatot. (mik-) A Locomotív GT 1971-ben alakult, három együttes tagjaiból. Az Omegából jött Presser Gábor (billentyűsök, ének), Laux József (do­bok) valamint Adamis Anna szövegíró. Őket egészítette ki Barta Tamás (gitárok, ének) a Hungáriából és Frenreisz Károly (ének, basz­­szusgitár, fúvósok) a Metróból. Együtt tehát a szakma java, világos hogy első nagyleme­züket mindenki fokozott érdeklődéssel várta. Az együttes koncertjei elsöprő sikert arattak nemcsak a közönség, hanem a külföldi kriti­kusok körében is, akik a Kelet-Európából érkező új szenzációról írtak. A Locomotiv GT első nagylemeze kissé lehütötte a világsikert szimatoló benfentesek lázát, de az album így is kiemelkedő helyet foglal el a magyar popzene történetében. Magyarország akkori négy legjobb zenésze (ha nem számítjuk a basszusgitáros Orszáczky Miklóst a Syrius­­ból), a zeneileg fénykorát élő Illés mellett a legjobb zenét nyújtotta Magyarországon. Kemény rockot játszottak, mégis tele fantá­ziával, izgalmas, Magyarországon addig nem ismert hangszerelési fordulatokkal, bravúros egyéni teljesítményekkel. Ez utóbbiban főleg Barta jeleskedett, akit máig is a legjobb magyar gitárosnak tartok. A Hungáriában még csak virtuozitását csodálhattuk meg, itt azonban a számok többségében tudását már az együttes szolgálatába állította. Mel­lette valósággal kivírultak az Omegások, Frenreisz is egy osztállyal jobb mint a Metró­ban. „Hajtott bennünket az idő. Olyan zenét akartunk csinálni, mely a nyugati piacon is versenyképes" nyilatkozta később Presser Gábor. Az első lemezt nézve a versenyképes­ség zenei feltételei adottak voltak, ha nem is teljesen. A zenészek tudása alkalmassá tette az együttest komolyabb célok elérésére is, de a lemez még magán viseli az összeszo­kottság hiányát. Még nem sikerült egységes stílust kialakítani, néhol üresjáratok vannak, túlméretezett és ezért vontatott részek is találhatók a lemezen, az egyes zenészeknél még nagyon kísért az előző együttes stílusa. A zene néhány részlete és az egész zenei elképzelés azonban már nagyon Ígéretes, a kritikusok biztosak voltak abban, hogy a következő lemezen a zenészek megtalálják a közös hangot. Az óhaj valóra vált. Az 1972- ben megjelent második LGT nagylemez (Rin­gasd el magad) a legvájtfülübb hallgatók igényeit is kielégítette. Kitűnő volt a felvétel LOCOMOTÍV GT/1 minősége ( a többi magyar lemezhez viszo­nyítva), mozgalmas, színes borítóba csoma­golták a lemezt, a zenészek csúcsformában játszották fel a zenei anyagot. Nyoma sem volt már a kezdeti bizonytalanságnak. Han­gulatában, színvonalában egységes kiemel­kedő lemez látott napvilágot. Az LGT zenéjét nem könnyű pár sorban meghatározni, né­hány jellegzetesség azonban nyilvánvaló. Számukra a kemény rock nem cél, csupán eszköz. Használják az akkor csúcson lévő rockegyüttesek néhány szokásos fordulatát, mindez azonban csak kis részét képezi zené­jük sokszínűségének, gazdagságának. A zene és a szöveg tökéletes összhangban vannak egymással. Elég ha csak néhány számot említek: a Cirkusz a maga mélységes emberi tragédiájával, az impresszionista ih­letésű Senki kertje, vagy a magával ragadó Lincoln Festival Blues. Eléggé elvont zenéről van szó ezen a lemezen. Gyakoriak a ritmus­­váltások, a dallamok bővelkednek a szokat­lan fordulatokban, néhol a jazz hatását is felfedezhetjük, az igényesség néhol a brit Yes-re emlékeztet. Az LGT a lehető legjobb zenét akarta nyújtani, de a magyarországi közönség nem volt elég érett az ilyen zene befogadására. Kevés a sláger a lemezen és ez visszatükröződött a példányszámban is. A lemez kiadása után kezdtek dolgozni a Kép­zelt riport . .. című musical zenéjén és szö­vegén. Frenreisz Károly távozik, helyére Somló Tamás érkezik, aki a hőskorban az Omega, majd a Non Stop tagja volt. A nagysikerű Képzelt riport után 1973-ban kiadják harmadik nagylemezüket (Bummml). A lemezt hallgatva azonnal feltűnik a stí­lusváltás, jobban mondva nem egyszerű stí­lusváltásról van szó, hanem gyökeres szem­léletváltásról. Az LGT nem akarta vállalni a progresszív, elvont zenét játszó magyar együttesek gyötrelmes sorsát és a populári­­sabb irányzatok felé fordult. Törés állt be az együttes fejlődésében, nem olyan úton ha­ladtak tovább, amit az első két lemez alapján várhattunk. A lemez azonban még így is jobb mint az átlag. Egy kis változtatással még a fizika egyik törvényét is alkalmazhatjuk: a tehetség nem vész el, csak átalakul. így vagyunk az LGT zenészeivel is. Az új stílus­ban sem lettek igénytelenek, bár meg kell jegyezni, hogy igazi képességeik kihasználat­lanok maradtak. Felhagytak a nehezen emészthető zenekari részekkel, a bonyolult, slágerelemeket nélkülöző számokkal, az át­tételes szövegekkel. Az új album zenéje közérthető popzene, bonyolult megoldások nélkül. Az egész zene a közönség visszahó­­dítását szolgálja. Meglepetésre ebben nagy szerepet kapott Somló, akinek basszusgitár­ja és szaxofonja több számban meghatározó lett. Stílusa különbözik Frenreisz játékától. Az egyszerűbb de hatásosabb figurákat ked­veli, játéka nem annyira virtuóz, de az új zenéhez megfelelő ritmusalapot biztosít. Barta kissé visszahúzódott, szerepét Presser vette át, aki ezúttal kihagyta hangszerei kö­zül az orgonát. Játékáról nem mondhatom el hogy nagyot fejlődött, inkább alkalmazko­dott az új feltételekhez. Bartával együtt sike­rült több sikeres dalt írnia, és ez újra közel hozta őket a közönséghez, mindez azonban nem igazolhatja a hirtelen színvonalcsökke­nést. Átmeneti lemezről van szó, a váltás pedig nem sikerült problémamentesre. A lemezt kissé elsietettnek, nem elég gondo­san kimunkáltnak érzem. A megjelenése után Barta az USA-ban maradt, helyére a Generál gitárosa és énekese Karácsony Já­nos lépett. Egyéves szünet után, 1975-ben adták ki újabb nagylemezüket (Mindig ma­gasabbra). Lényegében ugyanazt az irányvo­nalat követik amit már a Bummm! jelzett némi különbséggel. Ezek közül a legfontosabb, hogy a lemez zenei anyaga kiérleltebb, a zenei ötletek kivitelezését körültekintőbben végezték el. Láthatóan több időt szenteltek a nagylemez koncepciójának kiépítésére, vala­mint magának a zenének a feljátszására. A zene már nem annyira egyszerű mint az előző lemezen, jutott idő és energia néhány rész finomabb kidolgozására is. Az egész zene valahogy kevésbé harsány lett. Nincs már jelén Barta, Hendrix által befolyásolt átütő gitárjátéka, Somló basszusgitárja sem dübörög már olyan áthatóan. Az új gitáros­nak egészen más a stílusa. Jobban háttérbe húzódik, nem vállal vezető szerepet, fel-fel­­villan, de nem ragyog állandó fénnyel mint Barta. Presser egyre inkább átveszi a zenei vezető szerepét, amely az LGT korai szaka­szában még megosztott volt Barta, Frenreisz és Presser között. Ezen a lemezen már vilá­gosan érezhető Presser egyéniségének ereje, célkitűzéseit, zenei elképzeléseit egyre job­ban tudja érvényesíteni. Az LGT-nek ez nem vált hosszú távon kárára, de személy szerint sajnálom, hogy nem maradt együtt a régi LGT. Karácsony belépésével sok minden megváltozott. Mint már említettem, megerő­södött Presser vezető szerepe, megjelent a tipikus egymásnak felelgető három ének­hang, jobbak lettek a vokálok. Ebben nem kis szerepe volt éppen Karácsonynak, akinek magas fekvésű, fátyolos hangja plasztiku­­sabbá tette a Locomotiv GT énekét. Szövegi szempontból is fejlődést tapasztalhatunk. Adamis ebben az időszakban talán a legjobb szövegeit irta, érzékeny emberi problémákat boncolgat elevenbevágóan. Presser és Laux is bemutatkoztak szövegíróként, Presser nem is akármilyen színvonalon. A „Neked írom a dalt” szövegében megfogalmazta ars poeticáját, melyet nyugodtan magáévá tehet minden zenész. Az átmeneti időszaknak vége, sikerült kialakítani egy jellemző stílust, mely egyszerre sikeres és színvonalas is. GYUROVSZKY LÁSZLÓ 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom