A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-02 / 1. szám
megjelenik Csallóközben. Egyes kutatók szerint kereszteződik a nagy fakopánccsal és ennek népességét fokozatosan kiszorítja. Csallóköz hüllöfaunája aránylag szegényes. A hazai fajok közül megemlítendő a kockás sikló. Ez a faj szorosabban kapcsolódik a vízi környezethez, mint rokona a vízi sikló. Bős közelében egy alkalommal megtalálták hazai hüllőfaunánk legféltettebb kincsét, a fialló gyíkot. Az idősebb halászok tán még emlékeznek az óriási vizákra. Az al-dunai folyamrendezés kapcsán tűntek el vizeinkből. Ha halászati szempontból nem is, de tudományos — zoográfiai értékként rendkívül értékes az 5—10 cm-es védett lápi póc. Gyakran tartózkodik a vízi növények között függőleges testhelyzetben. Jellegzetessége, hogy mell- és hasúszóit váltakozva használja. Ez a kutya futására emlékeztet. Innen kapta népi nevét „kutyahal". Ez a kis ragadozó halunk csak a Duna és a Dnyeszter vízrendszerében fordul elő. Nálunk éri el elterjedésének északnyugati határát. Sajnos állománya az 1965-ös nagy árvíz után erősen megfogyatkozott. A lápi póccal együtt fordul elő az oxigénre kevésbé igényes réti csík. Élőhelyét a békaliliom előfordulása jelzi. Csak a Duna. és így a Csallóköz vízrendszerében található a ritka 30 cm hosszúságú magyar bucó nevű hal és a hozzá hasonló, de kisebb, jóval ritkább német bucó. Sajnos a vizek szennyezése következtében meggyérültek amúgy is szerény állományaink. (Vizeink halfaunája sem kerülte el az egyes „szakemberek" kísérletező kedvét, így került be hozzánk Észak-Amerikából az ikrafaló naphal, a falánk törpeharcsa. Az utóbbi érdekessége, hogy egyike azon kevés halaknak, amelyeknél a hangok érzékelését bizonyították.) A hatvanas években hazánk halvilágát a növényevő amurikele („amúr") betelepítésével gazdagították. Ez a próbálkozás kétségtelenül hozzájárulhat a csatornák, halastavak elburjánzott hínárosainak irtásához. Hazai halaink nem képesek ezt a növényi táplálékot a tápanyagforgalomba fokozottan bekapcsolni, értékes állati fehérjeként értékesíteni. Óvakodni kell azonban az amurikelének a természetes vizeinkbe történő behurcolásától, ahonnan lehalászásuk nem oldható meg. Betelepítésüket a Duna vízrendszerébe a nemzetközi Duna Halászati Egyezmény kedvezőtlennek tartja. jogilag korlátozza, sőt az „amúr" szelektív irtásának lehetőségeit tanulmányozza. Sokkal nehezebo Követni a gerinctelen állatvilágunk átalakulását, pusztulását. A laikus „széplélek" számára is észrevehető a színpompás nappali pillangók megfogyatkozása. Ennek oka a mezőgazdaság fokozott mechanizálása és kemizálása. Jellemző példa erre a két legszebb és védett nappali lepkénk a fecskefarkú lepke és a kardoslepke csallóközi népességének pusztulása. A vizek sokat hangoztatott szennyeződése, gyors ütemű eutrofizálódása általában minden itt élő állatot és növényzetet is veszélyeztethet. A múlt század végén — századunk elején, az őshonos folyami rák népességét megtizedelte a rákpestis, amit az Aphanomyces astaci nevű penész okozott. A folyami rák elhagyott élőhelyeit a Lengyelországból betelepített kisebb oxigénigényű, gazdaságilag kevésbé igényes kecskerák foglalta el. Az agresszívabb kecskerák egyr^ inkább kiszorítja eredeti fajunkat. Fontos haltáplálék a magyar nótából is ismert népszerű tiszavirág nevű rovar. Élőhelyei a mederrendezések és a. vízszennyeződés folytán megfogyatkoztak. Évről-évre megújuló milliós rajzásai ma már fokozatosan csökkennek. Hasonló okokból veszélyeztetve vannak egyes szép dunai csigáink is: a rajzos csiga, a bödöncsiga, a folyami és a pettyes csiga. Ma már az orvosi pióca is csak ritkán fordul elő. A Bögellő környéki vizeknek van egy érdekes lakója: az édesvízi fátyolosmedúza. Két alakban fordul elő. Egyik a helytülő, néhány mm-es polip; a másik a kedvező hőmérsékleti viszonyok esetén megjelenő, tengeri medúzákra emlékeztető lebegő forma. Áttetsző harangocskája 20—22 mm átmérőjű. Máshol is előfordulhat ugyan, de megjelenése országszerte ritkaságszámba megy. Valószínűleg Csallóközbe csak újabban került. A Duna bal partján óriási méretű és ökológiai szempontból ma még beláthatatlan következményű tájátalakító munkák kezdődtek a Bős—Nagymaros vízlépcsőrendszer építésével. A munkálatok, amelyekről lapjainkban már több írás jelent meg, teljes egészében véve a csallóközi parton folynak. Ezért már most rendkívül érzékenyen érintik vidékünk természeti képét. Dr. POMICHAL RICHARD, a Csallóközi Múzeum dolgozója ben gólyáink népessége keveset tudunk. Bizonyára értékes lenne a biológiát tanító pedagógusok, diákok és a természetkedvelő emberek összefogása madaraink érdekében. A tudomány és a csallóközi természetvédelmi szakemberek számára hasznos lenne minden értesülés a fészkükre visszatért vagy új fészket rakó gólyapárokról. Közléseiket a Dunamenti Múzeum szakemberei is szívesen fogadnák. A természet rendjébe történő antropogén beavatkozások nemcsak az egyes fajok kiirtását, hanem közvetlenül vagy közvetve egyesek elterjedését is segítették. 1. Kányabangita 2. Kormomnak szigete 3. A rajzos- és a bödöncsiga 4. Nagygoda — Csallóköz mocsaras rétjeinek ritka fészkelő madara 5. Fiatal szürkegém 6. Dankasirály 7 A bögellöi halastó A szerző felvételei Ilyen faj a fácán. Eredetileg a Kaukázus, Burma és az Amur közötti tágas térségeket lakta. Nálunk a középkorban kezdték betelepíteni. Bél Mátyás 1735-ben kelt híradása szerint Közép-Európában ekkor már teljesen meghonosodott és beilleszkedett a kultúrsztyeppen kialakuló társulásokba. Megfigyelhető az egyes állat- és növényfajoknak az ember látszólagos beavatkozása nélküli természetes megfogyatkozása vagy terjeszkedése is. Ilyenkor a kevésbé agresszív konkurrens hazai fajok visszaszorulnak. A balkáni gerlének a vadgerlét kiszorító expanziója általánosan ismert. Hasonló, de kevésbé ismert folyamat a szíriai vagy balkáni fakopáncsnak délkelet felöl északra tartó terjeszkedése. Az ornitológusok ezt 1890 előtt még nem észlelték. A húszas években jelentkezik Magyarországon. Röviddel ezután 13
