A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-25 / 30. szám

A Csemadok életéből KELEMEN VILMOS PETRO LAJOS SZÍVVEL, AKARATTAL • • • Varga Ferenc tanítóval ismerősként köszöntjük egymást. Tavaly ősszel író-olvasó találkozóra hívtak Vilkére (Veliká nad Iplom), s akkor kérdezett is tőlem fontos dolgokat. A falu központjában futunk össze, álmos, esöszagú reggelen, amikor még az üzletek sem nyitottak ki. Készségesen szegődik hozzám kísérőnek, csak fél nyolcra jönnek a gyerekek az 1—3. osztályos, tizennyolc gyermeket foglalkoztató általános iskolába. Az épület régi, ablakai a templom mellől bámulnak a világra. Kísérőm újságolja, épül az új iskola, lehet, szeptemberben már ott kezdhetik a tanítást. Kifelé tartunk a faluból, alig-alig találkozunk valakivel. Akik Losoncra és Fülekre rajzanak ki Vilkéről, már elmentek a korai busszal. Akik meg otthon, az állami gazdaságban találnak munkát s megélhetést, még csak készülnek ki az udvarukból. Kelemen Vilmoshoz tartunk, a CSEMADOK helyi szervezet elnökéhez. Új, impozáns, emeletes családi házak előtt haladunk el. Varga Ferenc tanitó nem a kulturális munkáról beszélget velem. Lelkesedésének tüzét az táplálja, hogy keze alatt ígéretesen növekedik a gyerekek száma, még egy tanerőt fog kapni hamarosan. Takaros ház a Kelemen Vilmosé. Az udvar is tiszta. A feleség jön ki elénk. Kit keresünk, mit akarunk? Csóválgatja a fejét. Férje a losonci Pol'ana üzemben mester, csak nemrégen tért haza az éjjeli műszakból, éppen most feküdt le. Megnézi, talán még nem alszik. Kísérőm távozik, magamra hagy, én meg már bent ülök a konyhában Kelemen Vilmossal. Beszélgető társam — ahogy kibújt az ágyból — pizsamában. Egyre élénkebben néz rám. A felesége sem tágít a közelünkböl. Később látom, szükség van rá. Mielőtt az elnök válaszolna, a feleségétől kérdezgeti, ugye asszony? 1976-tól elnöke a helyi szervezetnek, amelynek jelenleg 192 tagja van. 1982-ig szeretnék elérni a 200 fős taglétszámot. Minden hónapban vezetőségi gyűlést tartanak, minden évben kétszer tagsági gyűlésre jönnek össze. Ami örvendetes esemény, hogy most alakult újjá két tánccsoport, a lányoké és asszonyoké, Danes Katalin vezetésével, és ha ennél többet akarok tudni, keressem fel a tánccsoport vezetőjét, a helyi nemzeti bizottság közelében lakik. Kelemen Vilmos inkább arról beszél, hogy a CSEMADOK helyi szervezetének kapcsolata jó a hnb-val, amelynek a gyűléseire két vezetőségi tagúkat hívják, közösen szervezik a 'társadalmi munkát, az új iskola építésénél is segédkeznek. Tavaly elkészült a szabadtéri színpad, a futballpályán, ahol pillanatnyilag a labdarúgás hanyatlóban, a kultúra viszont fellendülőben. Évről évre a futballpálya volt a színhelye a járási dal- és táncünnepélynek, most meg már még jobban az lesz, hogy fölépült a szabadtéri színpad. Kelemen Vilmos tagja a helyi pártszervezet vezetőségének, a helyi nemzeti bizottság tanácsának, tisztában van a körülbelül 1000 lakosú község minden problémájával. Tudja, hogy a járás harmadik vagy negyedik legnagyobb CSEMADOK helyi szervezetének, a vilkeinek, kellene az új kultúrház nagyon, nemrégen javítani is kellett a tetőt, mert már beesett az eső, tisztában van viszont azzal is, hogy megfelelő, korszerű üzlethálózat kiépítésére is nagy szükség van. A legutóbbi választás előkészítéséből jócskán kivették részüket a CSEMADOK-tagok; a választási program teljesítését is fontos feladatuknak tekintik. Arról is faggatom Kelemen Vilmost, hogy mit szeretne elérni a helyi szervezet? A válasz határozott és rövid. Citerazenekar összehozását és férfi tánccsoport megalakítását. Nem könnyű feladat. Akikkel számolnak, két műszakban dolgoznak. Meg az igazat megvallva, nincs is aki foglalkozzon velük. A tanitó nem lakik helyben, Losoncról jár be. S ha itt lakna, sem csinálhatna mindent. — Színjátszó csoport megalakítására nem gondolnak? —- Dehogyis nem — mondja. — Vükén a színjátszásnak hagyománya van. Az én gyermekkoromban nem múlt el úgy év, hogy a felnőttek ne mutattak volna be színdarabot. Sajnos, egyelőre csak a próbálkozásnál tartunk, mert az igazság az, hogy nem tudunk összehozni színjátszó csoportot. Nincs aki vállalná a betanítást. Mások járnak hozzánk. Tavaly a fülekiek voltak nálunk a. Lúdas Matyival, meg a ragyolciak a Bolondos vasárnappal. Danes Katalint nem találom otthon. Losoncra ment, munkahelyére, a konzervgyárba. A falu központjában 1202-es Skoda gépkocsi áll meg mellettem. Ismerős arc hajol ki az ablakon. Petro Lajos, a helyi szervezet titkára, a CSEMADOK járási elnökségének tagja, a járási szolgáltató vállalat vilkei javítóüzemének anyagbeszerzője. Azt kérdezi tőlem: mi járatban vagyok erre? Mondom, és aztán én is szinte mellének szegezem a kérdést: — Hogy-hogy nincs Vilkén színjátszó csoport ? — Talán az én hibámból nincs — mondja Petro Lajos. — Elvégeztem a hároméves rendezői tanfolyamot, családi körülményeim azonban egyelőre nem teszik lehetővé, hogy foglalkozzam a színjátszó csoporttal. Most ősszel megpróbálom összehozni a csoportot. Azokból a fiatalokból, akik télen és tavasszal már bemutattak egy kabaréműsort. A népművelési otthonnal közösen előadásokat is szervezünk egészségügyi és irodalmi témákról, de ez nem elég. A színjátszó csoport értékes színfoltja lehet Vilke kulturális életének. Danes Katalint a konzervgyárban érem utol. Polgári védelem tanfolyamon vesz részt. A kétgyermekes asszony huszonegy év óta dolgozik a Risoban, mint munkásnő. A tánccsoport vezetése gondokkal járó munka. Miért csinálja? — Mert CSEMADOK-tag vagyok, kötelességemnek tartom. — Hol tanulta a mesterséget? — Losoncon, Nagykürtösön, aztán később, tizenkét napig Kassán voltam tanfolyamon. Kasza Ida vezette a tanfolyamot. 1965-ben betanítottam az Ördöglagzit. Fölléptünk vele Sóváron, Füleken, Ipolybalogon. Aztán szétesett a huszonegy tagú tánccsoport. A lányok férjhez mentek, a fiúk megházasodtak. Hetvennégyben én jöttem az ötlettel; nyissuk meg tánccal az Anna-bált. Újra kedvet kaptunk. A fiatalokkal betanítottam a cigánytáncot, a Csanádi leánytáncot, és felújítottuk az Ördöglagzit. Otthon és Rappon mutattuk be. Most tizenkét tagú az asszonycsoport. Két táncot tanultunk be: a Menyecsketáncot és a Medvesaljai menyecskeviganót. A tizenkét tagú leány-tánccsoport szintén tudja a Csanádi leánytáncot. Minden hétfőn este próba. Minden második héten szabadságot veszek ki a próbák miatt. Amikor délutáni műszakra járok. Ennyi, amit gyorsan elmondhatok. Azt tenném még hozzá, hogy kedvvel dolgozunk. Kezét nyújtja, távozik, nézek utána. És csodálom. Munkásnő, férje, két gyermeke, munkahelyi gondok, otthoni teendők, s mindezek ellenére hétfőn este nyílik a kapu, Danes Katalin elindul a kultúrházba. „CSEMADOK-tag vagyok, kötelességemnek tartom", muzsikálnak fülemben szavai. Aztán már az építőipari középiskolában a szintén vilkei Kovács Hilda magyar—szlovák szakos tanárnövel beszélgetek kulturális gondjainkról, illetve a vilkei kulturális gondokról. A járási népművelési szakbizottság irodalmi al-" bizottságának tagja, ebben az évben azonban nagyon elfoglalt volt, érettségiző diákoknak volt az osztályfőnöke, nem tudott annyira belefolyni a kulturális munkába. Az iskola irodalmi színpada ismert, diákjai szavalóversenyek nyertesei. Kovács Hilda iró-olvasó találkozók szervezésével kapcsolódik a vilkei helyi szervezet kulturális munkájához. Tavaly ősszel Csontos Vilmos és Duba Gyula volt a helyi szervezet vendége. Nagyon jól sikerült a találkozó. Az érdeklődők kérdéseket tettek föl, természetesnek vették, hogy elbeszélgetnek a két ismert íróval. Princz Sándor, a CSEMADOK járási titkára ismerteti velem a résztvevőket, a nyolc éneklöcsoportot, a füleki Palóc néptánccsoport kicsinyeit és nagyjait, a három népdalénekes nevét (Kovács Apollónia, stb.), a szlovák (Ipef) és a magyarországi vendégegyüttest, a MELÓDIA'81 táncdalfesztivál járási legjobbjait, s nem utolsósorban a vilkei táncosokat, akik Danes Katalin vezetésével készülnek az Ipoly menti nagy eseményre. MÁCS JÓZSEF ß