A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-17 / 42. szám

SZÖVETSÉGE dett népi zenei együtteseket, s vezette a tábort az Érden kívüli foglalkozásokra. A tábor munkáját állandó néprajzi tárgyú könyvkiállítás keretezte, s a könyvek között a Madách Kiadónk publikációi is jelen voltak. A csöndes foglalkozások idején eredeti népi muzsika szólt, s a tábor érdi és itteni vezetői tisztelegtek a magyar néprajztudomány Érden élő nagy öregje, a századdal egyidős Domokos Pál Péter előtt, aki főleg a moldvai csángók népzenéjét kutatta. (A kiváló zenetudós éppen azokban a napokban kapta meg a Munka Érdemrend arany fokozatát. Látogatását beiktatták a tábor műsorába, de megbetegedett. ezért a tábor törzse kopogtatott nála.) A tábor utolsó napján az érdi szülők meghallgatták a gyerekek színes záróműsorát, megtekintették az ott készült tárgyakat, s az érdiek és a Duna utcaiak megfogadták, hogy az igy létrejött tartalmas kapcsolatot megszilárdítják, kibővítik és elmélyítik. Megszilárdítására augusztus utolsó napjaiban, az érdiek itteni látogatásával került sor. A Duna utcaiak még nem szervezhettek a kedvükért közös néprajzi tábort, csak a várost és közvetlen környékét tudták bemutatni vendégeiknek, de a találkozás így is sikeresnek, sőt tartalmasnak mondható. Nemcsak a főváros sok történelmi nevezetessége és szépsége, hanem a gyerekeknek szállást adó szülők kedvessége is emlékezetes marad számukra. A jövőt természetesen nem ez, hanem Kóka Rozáliának és Janda Ivánnak, a Duna utcai iskola igazgatójának a szóbeli megállapodása ígéri. Eszerint valamikor az ősz folyamán részletes szerződésbe foglalt megállapodás születik az érdi iskolák és a Duna utcai iskola kapcsolatának tartalmáról. Az előzetes megbeszélés során szó volt évente megismétlődő népművészeti táborokról, olvasótáborokról, turisztikáról, környezetvédelmi programokban való közös részvételről és ilyen tárgyú tapasztalatcserékről, mégpedig szigorúan kölcsönösségi alapon. A módszertani segítséget a tapasztaltabb érdiek nyújtanák, de az itteni foglalkozásokat lehetőleg helyi, csehszlovákiai magyar néprajzi és irodalmi tartalommai töltenék meg. Szó volt ének- és zenekari találkozókról és egyéb dolgokról is — de ez már a jegyzőkönyvre tartozik. Ilyen lesz hát a kapcsolat elmélyítésének, illetve kibővítésének a művelete. Itt áll pillanatnyilag a két partner kapcsolatának szép ügye. Nem titkoljuk, hogy nagy reményeket fűzünk e barátság jövőjéhez, hiszen nem formai, hanem mély, tartalmas együttműködésre építenénk. Ily módon növelni tudná az iskolák oktató és nevelő munkájának minőségét, s szellemi értékek és kezdeményezések cseréjét segítené elő. (A magyar olvasótáborok példájára indult meg két éve a szlovák olvasótábor-mozgalom!) Ha pedig ez a kapcsolat mintegy törvényerőre emelkedik és működni fog, más határon inneni és túli magyar iskolák tartalmas kapcsolatépítéséhez is mintául szolgálhat még. KONCSOL LÁSZLÓ (TÓTHPÁL GYULA felvételei) Utazás és meditálás Beke Györggyel (Az író új riportkötetéről) „Ösztönös érzékenység élt bennünk, önérzet, éppen ezért roppant tiszteltük egymást, azt, hogy egyiknek ilyen, másnak más a szava. " Beke György írja az iménti sorokat harmadik riportkötetében, a Búvópatakban. Az író „tudatos erdélyi barangolásainak" élményét rendszerezi könyvében. Azokat az élményeket, melyeket a Mezőség tájain, pontosabban a mai Beszterce-Naszód megye falvaiban, városaiban gyűjtögetett az előbb idézett emberi érzékenység és önérzet kutatása-vizsgá/ása során. Erdély olyan vidékeit járta be, ahol magyarok, románok és szászok élnek együtt. Mielőtt bővebb ismertetésbe bocsátkoznánk, máris leszögezhetjük; nem mindennapi vállalkozás a Beke Györgyé. Az író olyan feladatra vállalkozott, mellyel csak kevesen képesek megbirkózni. Az élet nagy iskoláját járatja velünk végig a riporter. Könyvének erkölcsi-etikai értéke felbecsülhetetlen. Újságíróknak, riportereknek kötelező irodalomként imám elő a művet. De okulniva/ó, szép példákat és megszívlelendő sorokat találhat benne más is bőven. Az újságíró korán elhunyt barátja, Horváth Pál tanár útján indul el. Arról a Horváth Pálról van szó, aki „munkát és hitet szögezett szembe a gánccsal is kishHűséggel", aki „beleirta életét a tájba", aki utat talált a „megőrző példához". Beke elmegy mindenüvé, ahol barátja „áldozatos életének tanúságával" találkozhat; ahol az emberré nevelődött tanítványok élnek, s ahol kemény munkával mutatnak példát ők maguk is. S hogy mi mindennel találkozhat az olvasó Beke riporterei útja során? Szinte mindent érdemes lenne idézni abból, amit ezek a férfikori tapasztalások szültek. Például azt, amit Kékesen a mezőgazdasági irányítás bürokratizmusával kapcsolatban mondtak. Kékesen, ahol sokáig nem volt „apelláta", ahol csak a merev tervek érvényesültek, miközben az egyén a maga józanságával és bölcsességével is háttérbe szorult. S ha a nehéz gondoktól már az elején elfáradnánk, megállhatunk egy pillanatra csicsó várának romjai alatt, ahol „Sűrű erdőségből emeli ki fejét egy éles vonalú kösüveg", úgy. mintha „idős férfi játékkoronát tenne dús fejére". A rövid kitérő után nagy lélegzetet véve indulhatunk tovább. Mondjuk a rettegi iskolába, ahová a magyar szülök kivétel nélkül beiratják fiaikat és lányaikat sőt az anyanyelvi oktatás szintje sok „vegyes házasságban született gyermeket is vonz". Ha Désre érünk, a román Stefanescu doktornál állunk meg akaratlanul. Nem csoda, hiszen ez az ember is az egyén iránt érzett tiszteletet példázta eddig. Már azáltal is, hogy „ha új beteg jött, előbb azt tudakolta meg, mi az anyanyelve". Mert a beteg „amúgy is gátlásos a rendelőben", s a „görcsöt" az orvosnak kell feloldani — „azzal is, hogy anyanyehén szól a betegéhez". Cserhalmi látogatása során a riporter képzeletbeli utazást tesz visszafelé az időben. László királlyal társalog, s ezt mondja neki: „Utódaid számára maga a nyelv, a szó lett a parancs, törvény, a lélek, a kultúra otthona. A nyelv és a kultúra, a lélek hatalma a miénk. Általa vállaljuk 'át vagy tagadjuk meg az elődöket a történelmet". És most számadás végett akár haza is rándulhatunk néhány évre. De sürgetnek Beke útjai is. Balla Tamáshoz, egy Horváth-tanítványhoz érünk, akinek már gimnazista korában megjelent Fehér virág és Fehér virágszál c. mesegyűjteménye. Talán nem véletlen, hogy Horváth Pál tanári munkálkodásának ilyen bizonyítéka is lett: mint ahogy az sem véletlen, hogy ezt a diákot többszöri nekirugaszkodásra sem vették fel az egyetemre. De Balla Tamás „a décsei parasztok konokságával fogadta el a sorsát: a számára megadatott körben is önmaga hite és szándékai szerint élni". És ha már eddig a nyelvről, kultúráról, történelmi tudatról oly sok szó esett ismerkedjünk meg mi si Pozson Gergellyel. Azzal a szeretmenti fiúval, akire Kallós Zoltán hívta fel Beke figyelmét. A Kárpátokon túlról jött Gergely csak érettségi után tanulta meg ősei nyelvét, de az egyetem után Besztercén erdélyi magyar értelmiségi lett belőle. Sok helyre elkalauzol még bennünket az író. Például azok közé a nemegyei ingázók közé, akik száz kilométernyi távolságról naponta hazajárnak, csak azért, mert ragaszkodnak a szülőföldhöz Eljutunk Zelykre is. ahol még tudják, hogy „a kultúrában csak a folytonosság őrzi meg az igényt", s „amelyik földet nem művelik többé, abban a nemes növényt felveri a gaz". Ha még bírjuk erővel, elmehetünk a köbölkút! „tatárlyukakhoz" is, ahol „a domb oldalát, mint derékszíj, szekérút futja körbe". Itt kerestek menedéket a tatárok és Básta generális martalócai elöl fejvesztve rohanó falusiak. De Beke még többet is elmond. Például azt, hogy Köbölkúton sokszor kellett az anyanyelvnek ilyen „tatárlyukakba" rejtőznie. „Ilyen tatárlyuk volt minden családi otthon, a ház és az udvar, a kapun belül." A hosszú út vége felé közeledve Somkerékre érünk, a riporter barátjához, Herman János református paphoz. Herman Hollandiából hozta feleségét Hannit akárcsak Apáczai Aletta asszonyt. Dami gyermekük tisztán beszél magyarul, de a falubeli apróságok már nem tudnak Petőfiről. Nem csoda, hisz — ahogy Herman János mondja — vannak erre olyanok is, akiknek csak akkor jut eszükbe az anyanyelv, amikor temetésre, „végső búcsúra összegyűl a család". Olyan ez, „mint a búvópatak, amely felszínre tör, aztán eltűnik megint ..." — olvashatjuk az egyik riportban. Úgy gondolom, Beke könyvének erényeit a fenti példák is meggyőzően bizonyítják. Mint ahogy azt is: kemény mesterség a riporteri munka, amit csak hozzáértéssel, szívvel, szívóssággal és tehetséggel lehet végezni! CSÁKY KÁROLY ír