A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-31 / 44. szám

A MÉHEK VÖLGYE (Vladimir Korner regénye) „Az erdő közepén, moha és bozót között egy csendes, barátságos kis sziget csillámlott : a méhek lakta tisztás. Volt itt odvas fa, voltak apró gyümölcsösök meg a patak mentén füzek, égerfák, és igy a méhek nem is jártak el messzire, hanem meghonosodtak a tisztáson. Döngicsélésük betöltötte a levegőt, de a kasok fölött hajladozó kamasz fiú minden gondolatát is. Ő hordta át a kasokat a környező rengetegből a kis tisztásra, s a méhek tucatjával mászkáltak az alkarján, csiklandozták a bőrét, de ma még egy se csípte meg. Mintha közéjük tartozott volna." Ezzel az idillikus képpel indítja Vladimir Korner „A méhek völgye" című regényét, amely az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg magyarul is, Hubik István tolmácsolásában. S az idilli kép ellenpontjaként, alig néhány oldallal odébb már egy komor lovagvár falai között látjuk hősünket, aki apja akaratából lépett a lovagrendbe: „A refektóriumban, a fal mentén, fekete keresztes fehér köpenyükben ott álltak mozdulatlanul a rend lovagjai, kezüket kardjuk markolatán tartva. Élettelennek látszottak, akárcsak a falakra festett szentek. A szolgálattevő szerzetes kékesszürke köpenyt viselt, ... a szava úgy kongott, mintha barlang nyelte volna el:" Két véglet tehát; a festői, csöndes csehországi táj, majd a feketekeresztes Német Lovagrend, rideg, komor lovagvára, valahol a Keleti-tenger partján. S a színhelyek által érzékeltetett két véglet jellemzi a regény két főhősét, a méhek völgyéből a lovagvárba került Vlkovi Ondfejt, valamint a rend egyik idősebb tagját, Ármin von der Heidét is. Ondfejből ugyanis a rend szigorú, esetenként embertelen törvényei sem tudják kioltani az emberséget, az élet és a szép szeretetét. A .méhek völgyének idillje, a szerelmet szimbolizáló cselédlány képével állandó és ellenállhatatlan vonzerőként van jelen lényében, olyannyira, hogy a rend szigorú törvényei, a várható embertelen megtorlás ellenére is az otthonába való visszatérést, a szökést választja. Ármin von der Heide viszont maga a rend szigorú, embertelen törvényeinek megtestesítője. Az életöröm az emberi érzések számára szinte ismeretlen fogalmak, a rend iránti fanatikussága már az élet gyűlöletével és megvetésével azonos. S mivel eltökélt szándéka, hogy a rend törvényei értelmében „megmenti" szökevény rendtestvéreit, elkerülhetetlenné válik a tragikus összecsapás. Történelmi regénynek is tarthatnánk Korner művét, hiszen korhű ábrázolása révén könnyen elhelyezhetnénk az időben, de egyszerűen nem érezzük ennek szükségességét, mivel a szerző éppen a két életfelfogás megtestesítője között dúló harc idötlenítésével emeli általános érvényűvé a regény mondanivalóját; az ember lényéből fakadó humánum felszínre törését a kényszerítő körülmények ellenére is. „A méhek völgye" eredetileg filmre íródott (ennek egyes jegyeit magán is viseli), s csak a film nagy sikere után irta meg a szerző a film regényváltozatát. Viszont nincs ebben semmi különös, ha tudjuk, hogy a kortárs cseh prózaírók középnemzedékéhez sorolható (42 éves) Vladimir Korner „főfoglalkozásban" filmdramaturg és forgatókönyvíró. NÉMETH GYULA HELTAI GÁSPÁR MAGATARTÁSMODELLJE A romániai A Hét című hetilap (idei június 19-i számában) a fönti címmel közti Binder Pál sok érdekes tényt feltáró, tudományos eszmefuttatását Heltai Gáspárról, a magyar kultúrtörténet kiemelkedő alakjáról. A szerzőt — mint írja, — több impulzus késztette rá. hogy tollat ragadjon „a nagy prózaíró asszimilációjáról máig érvényes hiedelem kérdésében". Binder Pál a Heltaival kapcsolatos tények igazolásaként — a legújabb irodalomtörténeti kutatásokra hivatkozva — Molnár Szabolcs 1980-ban közölt megállapítását idézi, miszerint: He/tai Gáspár (1510?—1574). A XV/. század legkiválóbb magyar prózaírója. Szebeni szász családból származik. Magyarul csak 1536-ban kezdett tanulni. Irodalmi munkássága 1551-től kezdve magyar nyelvű. " A Hettai nevének eredete körüli bizonytalanságok eloszlatására leszögezi, hogy a szásznak született Hettai Gáspár magát latin vagy német nyelvű írásaiban Kaspar He/ternek, röviden Kaspar Heltnek nevezte; állítása szerint a bukaresti Kriterionnái Molnár Szabolcs gondozásában tavaly megjelent Száz fabula, krónika és egyéb írások című Heltai-mű tisztázta, hogy He/tai Johannes Heltner szebeni polgárnak volt a fia". Arra is figyelmeztet, hogy a középkorban „a név — viselőjének származására, vagy születési helyére, tulajdonságára vagy foglalkozására, nem pedig anyanyelvére vagy nemzetiségére utal." Binder Pál arra a kérdésre kereste a választ, hogy He/tai Gáspár Kolozsváron magyarnak tartotta-e magát vagy nem. magyar irodalmi működése szász származásának megtagadását jelentette-e, s ha nem, milyen célból szolgálta a magyar írásbeliséget? Tárgyilagosan rámutat a történelmi tényre, hogy a vegyes lakosságú Kolozsváron a XV. század derekától fogva „a szász és magyar polgárok vegyesen vettek részt a város vezetésében: ha magyar volt a főbíró, a királybíró szász volt, a belső tanács 12 tagja közül hat szász, hat pedig magyar, a centumpáterek közül pedig 50—50 volt a két nemzetiség számaránya. Amint ismeretes, Hettai csak német nyelven prédikált, de írni — magyarul írt. 1553-ban Hettai Gáspár rágalmazóinak válaszul írt egy levelet, melyből Binder Pál szerint kiderül, hogy He/tai a szász-magyar vitában „egyértelmű/eg a szászok pártján állt, azonban híveinek érdekét úgy védelmezte, hogy megbecsülte és fejlesztette a vitapartner irodalmát és írásbeliségét. A szerző itt Waldapfei Józsefet is idézi: „Heltai a szász—magyar vitában ütközőpont volt — írja Waldapfei —, hivatásának érezte az ellentét tompítását..." A Habsburgok és Zápolya János közötti trónvillongások idején — állapítja meg Binder — a kolozsvári szászok s He/tai Gáspár számára a városban való megmaradást jelentette a Zápolya pártjára való helyezkedés, s áttételesen a „nemzeti király nyelvének — ami egyben a város egyik felének s a politikailag döntő jelentőségű nemességnek nyelve is volt — ápolása, s általában a magyar művelődés szolgálata". Fráter György halála után a protestáns vallás nyíltabban terjedhetett, s ezt He/tai a bibliai szövegek magyarra fordításával támogatta. A szerző a továbbiakban kifejti: He/tai magyar irodalmi munkássága döntő eleme volt annak, hogy az 1570-es évek után barátságosabbá s meghittebbé válik a kolozsvári szász—magyar viszony. Binder Pál a következőkkel zárja tanulmányát: nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk tehát, hogy Heltai „magatartásmódéin állított fel, amely egyes vonatkozásaiban máig is használható s hasznosítható". A romániai A Hét idei 29. számában Molnár Szabolcs Adalékok Heltai Gáspár magatartásmode/ljéhez cimmel válaszol Binder Pál tudományos fejtegetéseire. Molnár, a szóban forgó témakör kitűnő ismerője, lehetsé gesnek tartja, hogy Binder Pál érvei mellett elfogadható a megrajzolt magatartásmódéiI XVI. századi létjogosultsága ..." A továbbiakban azonban hozzáteszi: a XVI. századi modellt néhány disztinktiv összetevőjének kiemelésével „árnyalni lehetne ahhoz, hogy a későbbi polgári nemzettudattól determinált magatartásmodellektől elválaszthatóvá váljék." S leszögezi: az említett disztinkció mellőzése vezethette Binder Pált arra a megállapításra, amely szerint „Heltai Gáspár magyar irodalmi működésének egyik fő mozgatója éppen az volt, hogy mint a kolozsvári szászság vezérének bizonyítania kellett azt, hogy becsüli és müve/i a magyar nyelvet" A polemizáló Molnár Szabolcs nézete szerint Hettai Gáspár magyar szépíróvá válásának ezt a magyarázatát a XVI. századi feltételek között „nem tarthatjuk eléggé meggyőzőnek; Heltai nem válhatott a lojalitás bizonyítása kedvéért magyar íróvá, de a magyar nyelven való megnyilatkozás adta új, sokrétűbb lehetőségek vonzó hatására már inkább". A történelmi-hatalmi helyzetet vázolva Molnár megállapította, hogy hiába a tordai országgyűlés vallásszabadságot biztosító törvénye, az új fejedelem, Báthory István cenzúrarendelete meggátolja Heltait vallásos tartalmú könyvek nyomtatásában, fö és jószágvesztéssel riasztja el az unitárius müvek nyomtatásától. „Soha cenzúránakjlyen csodálatos eredménye nem volt: gazdag magyar széppróza sarjadt a nyomában. A lelkiismereti szabadságát féltve őrző Heltai meggyőződésének megfelelő könyveket nem tud. azzal ellenkező tartalmúakat pedig nem akar nyomtatni" — mutat rá a szerző. Összegzésképpen Molnár kifejti: Heltai Gáspár Luthertől megtanulta, „hogyan kell elsajátítani valamely nyelv plebejus bőségét, finomságait, olykor vaskosan nyers népi fordulataival együtt. Már a Dialógus vagy a Száz fabula arról tanúskodik, hogy írójukat a magyar nyelv logikai-fogalmi rendje, képszerűsége és p/aszticitása gyönyörködteti. (. ..) A vallásos munkák magyarra ültetésekor a választott »anyanyelvt beszélt, természetes népi keretei között Heltai gondolkodása is világiasodott, mígnem az erkölcsnemesítő, tanító cél mellett a gyönyörködtető szándék is érvényesülhetett. s szabadon szárnyalhatott az író elbeszélő-mesé/ő kedve." KOVESDI JÁNOS A Rigele Alajos-féle emlékérem első és hátsó oldala Liszt Fe - , renc, 66 cm maga* bronz mell szobra 1884-ből, filgner Viktor Oszkár alkotása KÉT NEVEZETES LISZT-PORTRÉ A hajdani Pozsony nem csupán mint emlékezetes kiindulópont, valamint a már világhírnévre szert tett zeneművészt mindig baráti szeretettel fogadó városként kapcsolódik elválaszthatatlanul Liszt Ferenc nevéhez. A sokrétűen szerteágazó Liszt hagyomány müvészettörténetileg is értékes, érdekes területén gazdag tanulmányi anyagot nyújt a különböző Liszt-portrék (fotók, festmények, metszetek, grafikai lapok, plakettek és érmék, szobrok) tekintélyes sora. Pozsony több példánnyal is szaporította ezt a gyűjteményt, s ami kiemelendő: a Lisztre személyesen emlékező kortársak állítása szerint itt találhatók a legélethűbb Liszt-portrék. Az idei Liszt-évforduló 170 éve született kapcsán éljünk az alkalommal és idézzük fel a pozsonyi Liszt-portrék sorából a két legjelentősebb szobrászi alkotást. A kettő közül a régebbi Liszt Ferenc utolsó pozsonyi látogatásához fűződik. 1884 októberében Batka János városi levéltárosnál tett magánlátogatást Liszt Ferenc, s ebből az alkalmából mintázta meg Tilgner Viktor Oszkár, a hírneves pozsonyi születésű szobrász a nagy zeneszerző egyértelműen legsikeresebbnek tartott mellszobrát. Ennek több különböző méretű gipszöntvényét ma a Városi Galéria és a Szlovák Nemzeti Galéria őrzi, az eredetiek a Városi Múzeum számára készültek. A Liszt-centenárium alkalmából került sor a szobor bronzöntvényének szabadtéri elhelyezésére: 1911 -ben a város Rigele Alajos szobrászművészt bízta meg a Liszt-emlékmü felállításával a Rudnay Téren. Rigele gránit alapra helyezve a szobrot, a Koronázó mise első taktusainak kottafejeiböl stilizált ráccsal kerítette el az emlékművet. A teljesség kévéért meg kell említeni, hogy ugyanennék a mellszobornak kisebbített bronz mását már 1893-ban felállították a soproni Erzsébet-kertben. Az egykori Liszt-tanítvány, gróf Zichy Géza jóvoltából az 1911-ben rendezett országos magyar Liszt-ünnepélyre a tiszteletbeli vendégek számára kétoldalú, forintnagyságú ezüst Liszt-érmet verettek. Feltételezés szerint a munkával megbízott Rigele Alajos Liszt Ferencnek 1881-ben Kozics Ede pozsonyi fotográfus műtermében készült fényképe alapján dolgozta ki az érem tervét, s a vázlatot minden korrekció nélkül fogadta el a bizottság. így 1911 nyarán 300 darab, egyenként 14 gramm súlyú, trikolórra fűzött ezüst emlékérem került Budapestre, a jubileumi ünnepségre. LEHEL ZSOLT (a szerző felvételei) 14