A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-26 / 52. szám

••••• ••••••• ••••••• ••• ••• «» Ml ••••• ••••••• V» »•»»»» «VV*f 91 :::::::::::::: t Ml ••• Ml I in ••• siiiill ml • Mill • ••••••• Rimi ::: ::: ::: lit • •• ml ::: ::£ ' IMIIM :££££££ :£•£££: {££ :::::: ££££££* *£££$ {•MM • MIMI IM Mllll IM iii ml -DENES GYÖRGY: Szilveszter Szilveszter este nagy a zrí. szilveszter este, minden kocsmacégér behi s mindig megölel valaki szilveszter este. Most minden asszony, lány szabad, kédves és vidám, dal virul és füttyszó fakad, összehordnak hetet, havat, egy szöszke nő vállamra csap: „Huppanj le mellém, kisapám!" Szilveszter este nagy a zrí. konfetti hull. akár a hó. szia. szia. csaó. csaó. csak az búsuljon, aki ló, minden kocsmacégér behi. Szilveszter éjjel nagy a zrí, a bérház jajgat és hörög. midőn egy nyolcvanéves agg lányunokájával „csörög", vidám az élet és örök. Nem nyöszörög a heptikás, a gyomorbajos bort vedel, talpra szökken Kuczug Balázs mielőtt a földre hever, borral, konyakkal egyre ví, szilveszter éjjel nagy a zrí. És ha éjfélt kondít az óra. pezsgőspalack durrog, nagy ég. egy pajzán srác megragadja az újévi malac fülét! Hisz ilyenkor már nagy a zrí. nagy nyomás, nagy a ricsaj, el-e/mélázgat, aki vén, dibeg-dobog a fiatal, üdvözlégy újév. üdvözlégy, újévi dal. A feledékeny Mindent, mindent elfelejtek, nehéz könnyet mégsem ejtek. Elfelejtem a kalapom, névnapom, születésnapom, elfelejtek cigit venni, a teli tál mellett enni, elfelejtek vizet inni. nejemnek virágot vinni, pénzem is otthon felejtem, zsebkendőm, ha földre ejtem, elfelejtem adósságom, hogy az üres pipát rágom, elfelejtek lépcsőn járni, télen kesztyűbe dudálni. Mindent, mindent elfelejtek, borús könnyet mégsem ejtek. Elfelejtek cipőt húzni, az utcán az árral úszni, elfelejted énekelni, kukoricán térdepelni, elfelejtek lefeküdni, gyarlóságom helyre ütni, elfelejtek tévét nézni, tévé mellett heherészni, bámult nejem tegnapelőtt, hazavittem az esernyőt, elfeledtem a nagy lázban feledni a kávéházban. Feledni is elfelejtek, ós könnyeket mégsem ejtek. Már az Új Szó szerkesztőségében megfigyeltem, hogy a pályához ükséges szívósságot Egri Viktortól kell Itanulnom. Naponta rengeteg kéziratot olvasott el. Magyarázta, javította, dicsérte, elmarasztalta a munkát és még színdarab- és regényírásra is futotta az erejéből. j,,. Ma is csodálom a türelmét, és főképpen azt, hogy meg tudta őrizni ép nyelvérzékét. Csupán annyi történt vele, hogy a kéziratok elolvasása után szórakozottabb lett. Égre tekintőbb és fohászkodóbb, s ha sóhajtott mélyeket, azt jelentette, hogy Úristen, mennyi förtelem, gyöngeség, rajtam kívül ki tud itt még írni? Az ilyen reszketeg sóhajtások metszették rövidebbre képzeletének a szárnyát, tették, már-már veszedelmesen szórakozottá. Egyik reggel például kézirataink kijavíthatatlanságára gondolva, ágy alá nyúlva, a cipőjét keresve, összekeverte a sárgát a feketével, s felemás színű félcipőben jelent meg a szerkesztőségben. Egy napon nagy gondban találtam. Fölkínálták számára a Hét főszerkesztői székét. Nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon. Aztán önmarcangoló huza-vona után mégis csak elfoglalta a felkínált széket, s a Hétben is ugyanolyan rosszul megírt kéziratokat javított. Mikor először nyitottam rá az ajtót az asztala két szélén javítatlan kéziratok tornyosultak. S középen, az asztal fölé hajolva Egri Viktor, aki azon kívül, hogy irányította a szerkesztői munkát, még a lektori teendőket is elvégezte, s kezdetét vette a Hétben az Egri Viktor korszak. Gyerekek, a színjátszásról írjatok, az kell az olvasónak. Gyerekek, novellákat és kisregényeket írjatok, kik tegyék színvonalassá a lapot, ha nem ti? Az ő főszerkesztősége alatt tanult riportot írni és fényképezni Bábi Tibor, akinek az írás ment jobban, a fényképezés boszszúságot okozott neki. Egyszer lencsevégre akarta kapni az árokszélen legelésző kecskét, lássák az olvasók, hogy mihaszna rágcsálók is élnek a szocializmus-Történetek a semmiről ban, de a kecske nem bizonyult fényképezésre alkalmas állatnak, minduntalan elsétált Bábi elől, hiába üvöltözött rá: — Állj meg már te marha állat! A kecske persze fütyült rá, odébbodébb lépett, pedig már a sofőr és a riportertársak is tartották Bábi előtt a nyugtalan állatot. Úgy meggyűlölte akkor Bábi a kecskét, hogy még a kecskeszakállas embertársaira se kívánt ránézni sokáig. Elég hamar szögre akasztotta a fényképezőgépet. Gyurcsó István valamivel már ügyesebb volt Az ő képein a jövőjüket építő szövetkezeti tagok szépen összehúzódtak, csomósodtak, s az így elkészült felvételt nézve az ember szinte látta lendülni Gyurcsó összeterelő karját még a hangját is hallotta: — Nem tudnának, emberek, egy kicsit jobban összehúzódni? Nemelyik Gyurcsó-képen a szegény, széltében fényképezett szövetkezeti tagok hosszában jelentek meg a felvételen, annyira összeterelte őket. Olyankor Gyurcsó is tűnődött, gondolkozott: — Érdekes, annyian voltak, mint réten a fűszál. Ugyan hová lettek? A fényképezés Ozsvald Árpádnak sem ment jobban. Néha mintha a saját kabátja gomblyukának fordította volna a fényképezőgép lencséjét. Homályos volt a képen minden, elmosódott az emberek arca, akárkinek a nevét írhatta volna a felvétel alá, az illető úgy sem ismert magára. Mintha köd ereszkedett volna arra a tájra, ahol Ozsvald Árpád fényképezni megjelent. Mintha frissen kifejt tejben fürösztötte illetve hívta volna elő a negatívjait. Bábi, Gyurcsó, Ozsvald példáján felbuzdulva magam is vettem egy Flexaretet, de az sem bizonyult megbízható masinának. Ellenőrző tükröcskéjéből ki s bejártak a fényképezésre kiválasztott emberek, állatok és tárgyak. Akinek a kép közepén kellett volna lennie, szélre csúszott egészen. Akit a felvétel szélére képzeltem el, megsértődött és kilépett a képből. Néha olyan rendetlenség volt a képemen, hogy az előhívó sem látott rajta semmit, pedig állítja, hogy lát a sötétkamra sötétjében. De még az volt legkisebb baja Flexaretemnek, hogy felismerhetetlenné tette a fényképezett személyeket. Ma sem bocsájtom meg a gépnek, hogy rám haragított egy dálnoki embert, aki azzal állított meg a főutcán, a vállamról lelógó masinát látva: — Nem a fényképezési vállalattól jött-e? — Nem egészen onnan — nyögtem ki. — De hát miről lenne szó? -— Nézze — pislantott körül, bicikli támaszkodott az oldalához, farkaskutya dörgölődött a lábához —, én már le vagyok fényképezve mindenhogyan, feleségemmel, gyermekemmel, anyósommal, öreg szüleimmel, csak ezzel a farkaskutyával nem vagyok megörökítve. Ha lenne olyan szíves! Nagyon hálás lennék, és rendesen meg is fizetnék a felvételért... — Rendben van — mondtam, és Gyurcsót utánzó mozdulattal intettem az emberemnek, szoruljon össze jobban a biciklijével és a farkaskutyájával, mert sajnos a gépem olyan (gyári hiba), hogy a kép szélére szorítja a fényképezett személyeket. Az ember szót fogadott, vigyázzba merevedett előttem, s én szakértelemmel belenéztem az ellenőrző tükröcskébe, s mindent rendben levőnek találtam. Ott állt a képben az ember, a bicikli, a kutya, s én kiáltottam: — Most nem mozdulni, nem pislogni, nem szaladgálni... Elkészült a felvétel, az emberem örült. Beinvitált a közeli kocsmába, áldomást ittunk a farkaskutyás képre, amelyből soha nem lett kép. Vagy egészen pontosan úgy lett kép, hogy csak az ember volt rajta a biciklijével, a farkaskutya nem volt sehol. Előhívás közben kiszökhetett a sötétkamra sötétjéből. Egri Viktor a fényképeinkhez vásárolt nagyítólencsével kereste a képen a farkaskutyát, de ugyanúgy nem találta meg, mint korábban félcipőjének a párját. írtam a gyárnak, selejtet hozott forgalomba Flexaret címén. A farkaskutyát például nem is veszi. Válaszában a gyár úgy bánt velem, mint egy kezdővel. Azt ajánlotta, egyelőre szobrokat, vagy helyhez kötött élőlényeket fényképezzek. Szerettem volna megírni a gyárnak, hogy Bábi Tibornak szintén Flexaretje volt, s az övé a kecskét nem vette. Társai helyhez kötötték a szegény állatot, mégsem volt a képen. De aztán beláttam, nem érdemes a gyárral vitatkozni. Meg Egri Viktor is segítségemre sietett. Azt mondta, vágjak ki valahonnan egy farkaskutyát (a határvadászok lapjából) és ragasszam a felvételemre, az ember és a bicikli közé. Úgy tettem, s küldtem a képet Dálnokra. Inkább ne küldtem volna. Jött a felháborodott válasz, mit gondolok én, hogy az ő farkaskutyája kancsal? És felelősségre vont hová tüntettem el a kutyáját? Kutya helyzetbe kerültem. Mikor magyarázkodásom végére értem, kutyául elfáradtam. Szögre akasztottam a fényképezőgépet. Akkor már Bábi, Gyurcsó, Ozsvald sem fényképezett. Ritkán, teljes nap- j fogyatkozáskor vettük elő a masinát ami-jj kor mi sem láttunk semmit az ellenőrző tükröcskébe nézve, s bennünket sem látott senki. Jól elrejtőzködhettünk a természet percekig vagy órákig tartó sötétkamrájában. Tudtuk, ebből a felvételből nem lesz semmi, csak egy nagy folt, ,amit hiábavalóan soha máskor nem akartunk. S örültünk, hogy nem kell az Egri Viktor asztalára tennünk a semmit, s Egri Viktor is örült, hogy nem kell udvariaskodva hosszan nézegetnie a semmit... mács józsef 15