A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-19 / 51. szám

és történelem Ezúttal a zoboralji gyűjteményekben még megtalálható csipkeveréshez használt eszközöket mutatunk be. Ezek: a döböz, dubuz vagy pucok; a pucoktartó; a csölönkök, csüllöngők vagy kölöncök; a fejes gombostűk és a fonal. Minden darabja otthon, házilag készült. A döböz (dubuz. pucok) 30—35 cm hosszú, 15 cm átmérőjű háziszőttes vászonból készült zsák. Ennek egyik végét jó erősen megkötötték, a csomót befelé fordítva megtöltötték korpa és homok vagy homok és fűrészpor keverékével. Azért kell a homok a zsákba, hogy nehéz legyen, viszont nem lehet tisztán homokot töltelékként használni mert ez megnyirkosodik és a gombostűk megrozsdásodnának. Amikor jó erősen megtöltötték a zsákot, a száját szorosan bevarrták. A döbözt egy ugyanolyan hosszúságú tartóba kell tenni. A döböz (pucok-) tartónak kétféle változata volt. Az egyik szalmából készült hosszúkás alakú szakajtó lehet. Ezt rozsszalmából készítették, vesszöhéjjai, uvitkával fonták össze és formálták megfelelő alakúra. A másik fajta döböztartó fából készült. A döböz hosszúságának megfelelő nyitott fadoboz két oldalát félgömbölyűn lefűré*v w ^rfft" 11 l-l y' 1 ,1 / I » íj ' fß 1 n szelték, hogy a hengeralakú pucok beleférjen és biztosan feküdjön rajta. A csülönkök. csülöngök vagy kölöncök tulajdonképpen. fonaltartók, orsónak is nevezhetnénk, a csipkeveréshez szükséges fonalat tekerték rájuk. A csipke szélességétől függően több — legkevesebb tíz pár — csölönkre volt szükség. A csőlönkök alakjukra nézve különbözőek lehettek. Legfontosabb volt rajta az a rész, ahová a fonalat tekerték. A készítő ügyességétől, ízlésétől függött, hogy a fogantyúit milyen díszesre faragta ki. Természetesen közrejátszott az a tény is, hogy kinek csinálta. Ha a legény el akarta nyerni a lány kegyét, akkor igyekezett különösen szép — a leggyakrabban szív alakúra — faragni a kölöncöt. De a virágos motívumok sem hiányoztak. A fejes gombostűk — fontos kellékei a csipkekészftésnek. Ezekkel adják meg a hegyes vagy gömbölyű formáját a „csipkefejnek". A Zoboraiján minden faluban tudtak csipkét vemi. Családon belül az asszonyok feladata volt. Ha minden aszszony nem is tudott szép csipkét verni a munka menetét ismernie kellett. A csipke fontos kiegészítője volt a zoboralji népviseletnek. Például a női ingváll ujjának a szegélyét csipkével díszítették, enélkül nem is viselték. A csipke nemcsak díszes volt, de fontos szerepet is betöltött: védte az ing ujját a kopástól. Nemcsak a női ingvállak, de a régies ún. borjúszájú férfiingek ujját is csipkével szegték körül. A múlt század végéig a csipkét cevernából készítették. Később különösen a két világháború között a csipkeverés a Zobor vidékén, különösen a hegy- és vízmegi falvaiban, (Menyhe, Béd, Egerszeg. Vicsáp) virágkorát élte. Ezekben a falvakban a gyári csipkétől alig lehet megkülönböztetni az otthon készítettet. A csipke szélessége a 10—15 centimétert is eléri. Az ágyravalóra készített nagyfejű csipke csodálatosan szép. Az ingujjakra 8 palackás (virágmintás) színes csipkét készítettek, már boltban vásárolt fonalból. Récét is készítettek, ezzel az ágyravalót és a kétszíl lepedőt díszítették. A csipkeverő asszonyok mesterei voltak ennek a sok ügyességet kívánó aprólékos munkának. Sajnos, ma már egyre kevesebben vannak. Az ehhez szükséges eszközök pedig jobbrészt már csak a múzeumokban találhatók — kiállítási tárgyként. JÓKAI MÁRIA