A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-05 / 49. szám

Az érsekújvári vasútállomás közelében áll a közgazdasági középiskola épülete. A folyosón szolgálatos | lányok tartóztatnak fel. kit keresek. Mondom, Sidó Zoltán igazgatóhelyettest. Éppen órája van, közlik velem, de nemsokára kicsöngetnek. Az első emeleti folyosón várakozom. Csendes az épület, csupán áz osztályokból hallatszik a tanár hangja. A falon végig tablóról néznek rám a végzett növendékek. A folyosó végén népviseletbe öltözött lányok bukkannak fel, a magyar tagozat Sidó Zoltánná vezette tánc- és éneklőcsoportjának tagjai. Tudják, hogy jövünk. Fényképezzük őket. Felberreg a csengő. Kijön az osztályból Sidó Zoltán. Kézfogás, és mindjárt munka. Az iskola udvarán a lányok, fiúk eltáncolnak egy táncot, a többi a fényképész dolga. Utána bemutat bennünket Weiss Pálné mérnöknek, a számítástechnika tanárának, akivel el is beszélgethetünk az osztályban. Bekukkanthatunk német és gépíró órára is. Minden úgy történik, ahogy mondja, mintha előre megírta volna látogatásunk forgatókönyvét. Weiss Pálné hét éve tanit számítástechnikát az iskolában, korábban számtant és fizikát tanított Újvárban (Nővé Zámky), eredetileg a Duslo számítóközpontjában dolgozott. Chomutovi születésű. Apja német, anyja magyar. Most képezi át magát pedagógusnak. — Hogyan férnek össze a lányok a számítástechnikával? — érdeklődöm a tanárnőtől. — Egészen jól. Nincs baj a logikájukkal. Ezt különösen a programozásnál látom. Harmadik osztályban tanulják a gépek kezelését, negyedikben pedig már az analízist és a program kidolgozását számítógépre. A mi gépünk a pöstyéni iskolai számítóközpontban van. Oda járunk gyakorlatra háromszornégyszer évenként. Most már itthon is jobbak a lehetőségeink. Egy egész épületet kaptunk, amelyben számítólaboratórium felépítését tervezzük. A hetedik ötéves tervben várjuk, hogy megkapjuk az SM 4/20 miniszámítógépet. — Miért fontos a gépesítés? — Mert az iskola a gyakorlati életre nevel. Hét éve a számítástechnika csak elméletben létezett az oktató munkában. A diákok nem ismerték gyakorlati hasznát. S a számítástechnikát nem lehet csak oktatni. Meg kell ismerni a gépek kezelését Az élet parancsolja így! Bekopogok a német órára. Mintha távbeszélö-központba lépnék be. A lányok fején fülhallgató. Külön üvegfülkékben ülnek. Magnószalagról hallgatják az élő beszédet. A tanárnő előtt egy egész műszerfal. Ujjai a gombokon ugrálnak. Amelyik gombot lenyomja, abból az üvegfülkéből hallja a diák válaszát. Egy másik teremben gépírásra készen a lányok. Úgy írnak, hogy nem néznek a billentyűkre. A hírügynökségekben sem kattognak jobban a gépek, mint ebben az osztályban. Sidó Zoltán mellettem áll, és nem kis büszkeséggel mondja, hogy a tanulók gép- és gyorsírásban kiemelkedő eredményeket érnek el. Az idei homonnai (Humené) országos versenyen Kundéi Mária gyorsírásban, 99,7 %-os eredménnyel ötödik. Molnár Mária gépírásban, 381,9 gyorsasággal ötödik, Mikulec Katalin szintén gépírásban 379 ütésszámmal hatodik helyen végzett. Molnár Mária bulgáriai nemzetközi gépíróversenyen ötödik lett. Egyik volt növendékük, Fitos Judit, hazai országos gépíróversenyen második helyre került. — Tulajdonképpen milyen tantárgyak határozzák meg az iskola jellegét? — kérdezem Sidó Zoltántól az irodájában. — Vállalati gazdaságtan, könyvvitel, számítástechnika, kereskedelmi számtan, politi-PRANDL SÁNDOR FELVÉTELEI kai gazdaságtan — sorolja. — Ezekhez jön még a kereskedelmi levelezés és a gép- és gyorsírás. Angol, német és orosz nyelvre is tanítjuk diákjainkat. — Hány tanulótok van összesen? — Ötszáznegyvenöt. Ebből 232 tanuló szlovák, 313 magyar nemzetiségű. De ha az osztályok tanítási nyelvét vesszük, a nappali tagozat 13 osztályából csupán négy a magyar tanítási nyelvű. Az évenkénti több mint száz jelentkezőből csak huszonnyolcat vehet fel az iskola! A felvevöterület nagy. A galántai, komáromi, dunaszerdahelyi, nyitrai, újvári és bratislavai járásból jelentkeznek hozzánk gyerekek. A város fiatalabb középiskolái közé tartozik a közgazdasági. 1967-ben került vissza Surányból. Jó hírnévnek örvend. S ezt a diákok szorgalmának és a tantestület jó munkájának köszönheti. A növendékek tudással felvértezve hagyják el az iskolát. Dicséretes a belső fegyelem, s nem utolsósorban az, hogy a tanulók nemcsak a képességvizsgáló országos versenyeken vannak jelen, hanem a város kulturális rendezvényein is. Tömegesen látogatják például a Magyar Területi Színház előadásait. Nemcsak a CSEMADOK újvári szervezetében aktivak, az iskola megannyi tömegszervezeti munkájában is. Ezt bizonyítja bejegyzésük a Csehszlovák Szovjet Baráti Társaság Központi Bizottságának aranykönyvébe. — Miben nyilvánul még meg az iskola jó híre? — faggatom Sidó Zoltánt. — A munkahelyről érkezett köszönő levelekben. Iskolánknak általános és közétkeztetési közgazdasági tagozata van. A közétkeztetési tagozat növendékei már a bolgár tengerparton is megalapozták iskolánk jó hírét. A munkával eltöltött nyári vakációjuk után köszönőlevelek érkeztek hozzánk! Nem maradunk sokáig Sidó Zoltán igazgatóhelyettesi szobájában. Mert amikor azt kérdezem tőle, milyen náluk a diákélet, máris vezet a IV. B osztályba. A tanulók feleljenek erre a kérdésemre. Nagy létszámú lányosztály a IV. B. Helyet foglalok a katedrán. S míg a lányokkal beszélgetek, kísérőm magamra hagy, halaszthatatlan ügyeket intéz. — Milyen tehát a diákélet? — nézek várakozóan a lányokra. — Amilyenné mi magunk tesszük — magyarázza az osztályelnök, az andódi Bilicz Gyöngyi. — Szép eredményekkel dicsekedhetünk versmondásban és kézilabdázásban. — Tavaly a CSEMADOK KB által meghirdetett Harmadvirágzás országos irodalmi vetélkedőben is részt vettünk — mondja a tompái Tóth Viola. — De a városban is gyakran mutatjuk magunkat. — Hol szeretnének elhelyezkedni? — Vállalatoknál — hangzik a válasz. Sidó Zoltánt a szobájában érem utol. Éppen a telefonál. CSEMADOK-ügyben. Elnöke a szövetség újvári helyi szervezetének és a járási bizottságnak, s a Központi Bizottságnak is tagja. Igazgatóhelyettesként az iskola munkáját is irányítja. Tizenegy órát tanít hetente. — A legtöbb lány vállalatnál szeretne elhelyezkedni — mondom neki, amikor befejezi a beszélgetést. — Eddig nem okozott gondot tanulóink elhelyezkedése — töpreng az íróasztala fölött. — De az iskola tavaly végzett 270 növendékéből heten már nem tudtak munkába állni azonnal. Reméljük, hogy ez a helyzet kedvezően megváltozik. \ MÁCS JÓZSEF