A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-28 / 48. szám

Hallottukolvastukláttuk Innen-onnan televízió Fekete rózsa Kegyetlen sors az elhagyottak sorsa. Tőre Anna élni akar. Élni akart akkor is, amikor három városban három férfival bújt össze, s három gyermeke született. Élni akart, csak élni akart. A legnehezebbel próbálkozott meg ezen a golyóbison, hát nem véletlen, hogy élet helyett kínlódás lett sorsa. Kínlódás, ami anyáról lányára száll. S mig az anya szenved, a lánya cselekszik: embert öl. Nem mindennapi bűnügyi történetet dolgozott fel Cseres Tibor. Persze, nem a bűnügy, hanem az emberek kedvéért íródott: emberi jellem- és magatartásformák nyertek pazar kitárulkozást. A küszködö, a szenvedő, az állandó zaklatottságban élö emberi típus elevenedett meg Szönyi G. Sándor rendezésében a képernyőn. S számunkra különösen ismerős, kedves arcok jelenítették meg ezeket az embereket: Csendes László, Váradi Béla, V. Szabó Rózsi — a kassai Thália művészei. Csendes László, a színházban már hosszú évek óta rendszeresen remeklő színész egymásutánban több filmet is forgatott Magyarországon, s egyik alakítása nagyobb telitalálat, mint a másik. Fölöttébb otthonosan mozgott a kamerák előtt, s Géza bácsija tele volt emberséggel, szeretetre, szerelemre vágyással, békével, tisztességgel. És remélem nem csak nekem tűnt úgy, hogy játéka kimunkáltabb, őszintébb, erőteljesebb volt, mint jónevü pesti kollégáié. S ilyenkor, a képernyőn a sztárok mellé állítva látjuk csak igazán, hogy két színházunk művészei meszszemenöen tehetségesek, művészek, de rájuk csak néhanapján figyel a közönség, nevüket kevesen jegyzik meg. És csupán azért nem, mert ők a világot jelentő „doboz" helyett csupán a számukra ugyanúgy világot jelentő kis falusi kultúrházak színpadjain játszanak: öt, tiz, száz ember előtt. Csendes László most kollégái nevében is ország-világ előtt bizonyított: nem a tévé teszi a színészt, hanem a művészete! -zolczer-KIÁLLÍTÁS Ever Púcek festményei Ever Púcek kétségtelenül a mai szlovák képzőművészet legsajátosabb, legegyénibb stílusú képviselői közé tartozik. Bár jónéhány festményén a laikus is fölfedezheti példaképei — mindenekelőtt Josef Capek, Ludovít Fulla, Cyprián Majerník — hatását, mechanikus átvételekről, utánzásról egyáltalán nem beszélhetünk vele kapcsolatban: képei mind mondanivalójukban, mind kifejező eszközeikben eredetiek, s vitathatatlanul kifejezik drámai feszültségekkel, ellentmondásokkal terhes korunkat. Púcek festészetének egyik legfontosabb determinánsa (legalábbis a Novomesky Kiállítóteremben látott képek tanúsága szerint) a gyerekkor, a szülőföld, az otthon a maga szokásaival, meséivel, mindennapi csodáival: királyok, morénák, madárijesztők, vadászó grófok lépnek elénk a már szinte álomnak tűnő gyerekkor emlékvilágából, csodálatosan szép, színekben gazdag képzőművészeti alkotásokká komponálva. A következő 8 determináns a háború: a háborúból elsősorban az iszonyat, a szomorúság, az elesett hősök iránt érzett tisztelet maradt meg Púcek líraian hangolt, rendkívül expresszív festményein. A külső világ hatásaira érzékenyen reagáló festő természetesen a jelenkort sem zárja ki az esztétikailag elsajátítható — elsajátítandó — témák szférájából: az építkezésekről meg a korszerű mezőgazdaságról is van számunkra olyan közölnivalója, amelyet csak ö mondhat el, csak ő tud elmondani — kis felületen, „szűkszavúan", csupán a legfontosabbra összpontosítva. Technikai megoldásai — főként a sajátos fényhatás elérésére alkalmas nitrolakk használata — ugyancsak hozzájárulnak a festmények lenyűgöző hatásának, hangulatának kialakításához, és sohasem öncélúak: a művész mondanivalójának szolgálatában állnak, ez a mondanivaló pedig vitathatatlanul mai, mindannyiunkat érintő, tehát mindannyiunkat érdeklő. A korszerű technikai eljárások, a korszerű kifejező eszközök, a kor talajában gyökerező mondanivaló szintézisének eredménye — Ever Púcek festészete — pedig valóban ízig-vérig korszerű művészet. Varga Erzsébet KÖNYV Volt egyszer egy osztály (Szabó Gyula elbeszéléseiről) A nálunk csak alig-alig ismert kiváló erdélyi író új elbeszéléskötetében — melyet 1980-ban jelentetett meg a bukaresti Albatrosz Könyvkiadó — szülőföldjét, Homoródalmást és Székelykeresztúr környékét, annak múltját hozza közelebb az olvasóhoz. Megismertet bennünket a szülötáj szépségeivel, a székely nyelvjárás ízével és melegével, a népmesék bűvös világával. Az író oly csodálatosan és mesterien ír erről a vidékről, akárcsak Benedek Elek, a székelyek nagy mesemondója Kisbaconról, vagy Tamási Áron Farkaslakáról. Elbeszéléseit az ember s a szülőföld iránti mély tisztelet, a líraiság hatja át. Az Eszet vegyenek! c. munkájában Szabó Gyula népének erejét, az iskolaépítő székelyek szívósságát idézi. Egy másik írás — a Ne ilyen születésnapot! — a háborús időket villantja fel. Az író most is szülőföldjén marad : a háborút a falusi ember szemszögén keresztül vizsgálja. Szerinte a földjétől elszakított székely ember, akinek életét a munka töltötte ki, sosem tudott azonosulni az öldöklés, a pusztítás gondolatával. A homoródalmásiak jelleme, magatartása domborodik ki a Szerencsés hazamenetelt! c. elbeszélésben is. A szűkebb pátria iránt érzett tisztelet és szeretet meggyőző bizonyítéka az a pár szó, mellyel az almási ember bocsájtotta útjára egykor a Keresztúrra igyekvő diákot. Az író így idézi ezt fel :„ ... a legsúlyosabb útravalót a sógorom, anyám nővérének férje adta, aki azzal nyújtotta le a kezét a szénásszekér hegyéből, hogy aztán el ne felejtsem, honnét származom". Homoródalmáson az emberi magatartás és tisztesség második fokmérője a munka volt. „A munka teremtés" — írja Szabó Gyula. „Itt a munkával mérhető minden érték" — olvashatjuk néhány sorral odébb. Ha a tévé ismét műsorra tűzi a Charlie angyalai című amerikai filmsorozat valamelyik részét, akkor érdemes nagyobb figyelmet szentelni a hullámos barna hajú Jacklyn Smith-nek: ő alakítja ugyanis Jackie Kennedyt egy új produkcióban, amelynek egyelőre nincs címe. A többrészes tévéfilm dokumentumok, híradók segítségével nyomon követi John Kennedy és Jacqueline Bouvier megismerkedésének, házasságának történetét egészen az elnök haláláig. Megjelent — a rockzene hívei örömére — Komár László első nagylemeze. A dalok szerzői közt vannak: Presser Gábor, Szörényi Levente, Bródy János. A felvételt vezette és készítette az Omega együttes. A lemezen szerepelnek — többek között — az Óh! Csak a hajnal jönne már!, a Szóljon a zene!, a Mondd kis kócos, hol van a mamád? a Fehér hold, valamint a Szerencsevadász című számok. Képünkön: a lemez borítója Murmanszk sarkköri kikötő fölött áll ez a szovjet katonát ábrázoló óriási szobor, idézve a Nagy Honvédő Háború harcait Szabó Gyula kötete fontos olvasmány: igazi nyitott könyv és értékes tükör, melybe mindenképpen megéri beletekintenünk. Hogy okulásképp az íróval együtt elmondhassuk mi is: „Kitágul az idő; nem élünk sokáig, de valami mindig volt belőlünk, s valami mindig marad". Hogy időben és térben visszatekintsünk, s nyugodt lélekkel kijelenthessük: szülőföldünkön ma is „ugyanúgy ejtik a szót, mint „éretlen gyermekvilágunkban". Csáky Károly Ádám Magda: A kisantant (1920-1938) „A kisantant történetéről, bár igen sok érdemleges írás jelent meg, a közvélemény kevésbé tájékozott. Mi is volt tulajdonképpen ez a szövetség? Mikor, kik és miért hozták létre? Szükségszerű volt-e a megalakulása, vagy létrejötte csupán bizonyos történeti tényezők esetleges együtthatásának köszönhető. Mi volt a szerepe Közép- és Délkelet-Európa történetében?" Ritka érdekességü, s bennünket többszörösen érdeklő tanulmány-kötet jelent meg a Kossuth Kiadónál. Ádám Magda könyve olyan kérdéseket próbál megvilágítani, amelyekre az utóbbi évtizedekben nem találtunk választ. Ahelyett, hogy részletes elemzésébe, netán bírálatába vágnánk, adott terjedelmünk lehetőségein belül idézzünk inkább ízelítőként, néhány passzust a kötetből. „A Monarchia integritásának megőrzését 1914-ig Masaryk is szükségesnek tartotta, mert véleménye szerint ha Ausztria az európai konflagrációban szétesne, a csehek Németországhoz kerülnének" — tudjuk meg például az első fejezetből. Később megtudjuk azt is, hogy „Masaryk terve Közép-Európa elrendezésére az idők folyamán többször változott, méghozzá mindig az integráció szűkítése irányában." igy esett szét végül is a Monarchia s igy jött létre a Kisantant. „Politikai és katonai szövetség volt Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia között. . . Fö célja az első világháború utáni status quo megőrzése volt. Tagjai a magyar revíziós törekvések és a Habsburg-restauráció megakadályozására szövetkeztek. Elnevezését egy magyar újságirótóf kapta, aki nem is sejtette, •hogy új terminológiával gazdagította a diplotnáciai szótárt". Számtalan érdekes, ma már jórészt feledésbe merült eseményről szerezhet tudomást az olvasó Ádám Magda kitűnő monográfiájából. A legnagyobb erénye persze maga a Kisantant történetéből, illetve a közép-európai történelem két világháború közötti szakaszának elemzéséből levonható tanulság. Az, hogy a Kisantant ellenére „1939 márciusában Csehszlovákiát teljesen feldarabolták. Az országot Magyarország is megtámadta, ami a Kisantant szerződések értelmében casus bellit kellett jelentsen, mind Románia, mind Jugoszlávia számára. Jugoszlávia még szóban sem tiltakozott, Románia pedig — mint láttuk — azzal a gondolattal foglalkozott, hogy területét szövetségese (vagyis Csehszlovákia) rovására gyarapítsa. A Kisantant 18 éves fennállása után, tehát de jure is felbomlott. Az első megpróbáltatásnál kártyavárként omlott össze. Akkor hullott szét, amikor a történelem próbára tette tagjainak majdnem két évtizeden keresztül hangsúlyozott egységét s összetartozását". (cselényi)