A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-21 / 47. szám

nevezett víztároló partján terül el, amely a nagy volgai vízierőmü-rendszer felépítésével jött létre, úgyhogy Kazany ma „hét ten ger" kikötője. Szép nyárutó lehetett akkor is, amikor a múlt század végén Maxim Gorkij, vagyis akkor még a fiatal Peskov Kazanyba érkezett. Csak hát hol van már az a házacska, amely magányosan állt egy kis halmon, a keskeny, szegényes utca végében: az egyik falucska tűzpusztította üres telekre nézett, amit sürüp benőtt a gaz, beléndek, a bogáncs, és a vadsóska. Maxim Gorkij emlékét egy múzeum és egy park őrzi terebélyes, gondozott fáival, sétányaival. Mindenki tudja, ki volt Gorkij. Kísérőm nagy lelkesedéssel beszélt a szocialista irodalom megteremtőjéről, aki itt akart beiratkozni az egyetemre, aztán az élet egyetemeit járta ki... Ebben a parkban töltötte szabad perceit egykor Lev Tolsztoj, a nagy orosz regényíró A város szívében van a Leninről elnevezett állami egyetem. Ma 11 ezer hallgatója van, a fele tatár. A forradalom előtt csak a leggazdagabb tatár családok gyermekei tanulhattak. A forradalomig mindössze hat tatár végezte el az egyetemet. A kazanyi egyetemen tanult Vlagyimir Iljics Uljanov — Lenin. Aranyérmes, kiváló diák volt. Erre nagyon büszkék ma az egyetem pedagógusai. Aztán, amikor bátyja Alekszandr részt vett a cár elleni összeesküvésben, és kivégezték, meg kellett szakítania tanulmányait. Nem messze az egyetemtől van egy kis fából épült ház. Ebben lakott akkoriban az Uljanov-család. Ma ereklyeként őrzi az utókor, és a házban múzeumot rendeztek be. A környéken nem ez az egyetlen Lenin-múzeum. De mégis ennek van a környéken a legnagyobb jelentősége. Itt tartóztatta le a cári rendőrség először a fiatal forradalmár Lenint. A polgárháborúban elesett hősök emlékmüvénél úttörök állnak díszőrséget. Éppen őrségváltás volt. Pioníregyenruhába öltözött fiúk és lányok díszlépésben közeledtek az emlékműhöz. Odaérve meghajoltak és felváltották társaikat. Komolyak és kötelességtudóak ezek a gyerekek. Nem kiséri őket sem pedagógus, sem pedig szülő, mégis fegyelmezettek. Szovjet ®ionirok. Az iskolában kiváló tanulók. A hösök emlékművénél, azok emlékművénél, akik a szovjet hazáért áldozták életüket, csak kiváló tanulók állhatnak őrséget. Kazanyban is minden fiú és lány kiváló tanuló szeretne lenni. A Volga felöl enyhe szetiö támadt. Magamba szívtam a szellő illatát, amelyet a „mátyuska Volga" árasztott: a viz és a halak illatát, amely egykor oly sok szegény ember megélhetését biztosította s ma az ország egyik számottevő iparága. Most már tudom, hogy közel a víz és a kikötő, amely összeköti ezt a várost a volgai erőműrendszer megnyitása óta hét tengerrel, lényegében az egész világgal. Aztán, amikor a kazanyi Kreml felé haladtunk, szőke kísérőm felhívta a figyelmemet a tatár filharmonikusok székházára, ahol az orgonát cseh mesterek készítették és ezzel öregbítették a cseh hangszeripar hírnevét a világban. Jó érzés, büszkeség vett rajtam erőt. Kísérőm később elmondta, hogy nemsokára elhaladunk az előtt a ház előtt, ahol a híres tatár származású világhírű operaénekes Fjodor Saljapin született, aki a harmincas években kétszer is énekelte a bratislavai opera színpadán Borisz Godunov szerepét, és nagy szeretettel fogadta öt nálunk a közönség. A ház egyszerű lakóház volt, olyan, mint a többi és mégis egészen más. Az egyik ablakban zsinegre erősítve apró halak lógtak szárításra. Galina mondta, hogy „zakuszki" készül belőlük, tisztán házi módszerrel. Az a harapásnyi étel, amit ivászat közben nyel le az ember egy-egy pohárka itóka között. Inni is mértékkel és okosan kell tudni az embernek. Esteledett. A nap vörösen bukott le a látóhatár mögé egyenesen a Kujbisevi-tengerbe, amelyet nem a természet, hanem a szovjet ember elméje és akarata hozott létre. Az első éjszaka Kazanyban. Megnézzem-e a szoba négy sarkát és gondoljak-e valamilyen megvalósíthatatlan óhajra? Akkor még nem tudhattam, milyen meglepetéssel szolgál a reggel. KLIMITS LAJOS 1. Tatár lányok 2. A Lenin könyvtár Kazanyban 3. A moszkvai Lenin emlékmű 4. A kikötő épülete 5. A fiatal Lenin 6. Kazany központja 7. A birkózás — tatár népszokás (Felvételek: APN. archívum és P. MARIOT) Emberi sorsok FIATAL APÁK ... Tipeg-topog a szülőszobák felé vezető folyosón a fiatal férfi, néhány pillanatra kiszalad a lépcsőházba, de máris ott van újra a hosszú folyosón; nem ivott, mégis, mintha részeg lenne; s ha hirtelen megkérdeznék: hogy hívják, talán azt mondaná Tóth Juli, pedig Péter, ha mellesleg Tóth is. Aztán — végre, végre! — egy ápolónő jelenik meg a folyosó túlsó végén, közlik vele, hogy „túl van rajta", s tájékoztatják: három kiló ötvenöt deka az utód és nincs semmi baj, anya és gyermeke a legjobb egészségnek örvend. — Három és fél kiló! — motyogja maga elé büszkén, mint aki tudja, azokban a pompás dekákban ö is benne van, s csak azután kérdi, bár inkább kijelentő mondatnak illik be e szólam. — És fiú!? Persze hogy fiú! Hogyan is lehetne lány az ilyen hatalmas súlyú csecsemő, amikor felesége is előre közölte vele, feltétlenül fiú lesz, ifjú Tóth Péter lesz, esetleg Jóska, Tomi, Béla, de semmiképpen sem leány. Hiába, ez már hagyomány, az elsőnek „illik" fiúnak lennie, bár hogy miért, erre senki sem ad értelmes választ. A barátságos ápolónő azonban már nem tudja visszacsinálni a dolgot és közli: lány, szép kis fekete hajú lányka. A fiatalka atyát végeredményben ez sem töri le, s még aznap fünek-fának elújságolja: lány, de milyen lány, csuda lány, az egész szülőotthonban ez volt a legszebb lány. Most itt ülök a vidéki gépgyár ifjúsági szervezetének irodájában a huszonkét éves Tóth Péter diszpécserrel. Kötetlenül, őszintén beszélgetünk arról, vajon nem unta-e már meg az apaságot, elvégre egy gyerek, ugye, nem csupán mosolyog, gögicsél, hanem ... Az immár négyhónapos csecsemő boldog apja azonban közel sem ábrándult ki a családban betöltött új szerepéből. — Ó, a Juditka?... Tipp-topp csaj, már mintha nem tévesztene össze a villanykörtével. Igaz, sokat kell törődni, letenni, fölvenni, dehát mindez bele volt kalkulálva. — Csak ez? — tamáskodom. — Ha arra gondol, hogy pelenkázni is kell, az sem vész. Olyan szakértelemmel csinálom, hogy az asszony sápad az irigységtől. — Vagyis minden a legnagyobb rend ben ... Fekete felhő vonul a derült homlokra. — Juditkával kapcsolatban igen. Viszont albérletben lakunk, ahonnan kifelé áll a rudunk, s a szülök segíthetnének, de nem teszik. Bonyolult családi problémákra terelődik a szó. Köztük a legfájóbb, hogy Péter anyja még nem is látogatta meg unokáját. A fiatal apa egyetlen fiú abban a családban, és a házasságot, a szerelmi házasságot, a mama nem vette jó néven. Ez pedig nagy kár, mert a fiatalok, mármint Juli és Péter nagyon jól megvannak egymással, úgyhogy most már a mamán a sor belátni: az élet nem áll meg, örökké nem ülhet senki az anyja szoknyáján. És ha Péter mamája látná, micsoda szép unokája van, biztosan megbékülne. Most szőkül, „emberesedik", mintha formázná is a nagyanyját — legalábbis a fotók tanúsága szerint. Péter bizakodóan mondja: — Majd kialakul, mindenki láthatja, nem vagyok temetői hangulatban, csak . . . Igen, ez a „csak" kétségtelenül fennáll, remélhetőleg azonban nem sokáig. Mert az újdonsült nagymamát s Péter egész rokonságát szeretettel várják ebben a fiatal családban, ahol a családfő — az egyenjogúság elvét hangoztatva — nem hagy mindent az asszonyra. — Két dolgot nem csinálok: nem vasalok és nem én vásárlom a húst — mondja. — Egyebekben olyan vagyok otthon, akár egy segédmunkás. Nomeg, Juditka is ravasz kölyök ám! — Milyen? — Ravasz. Ebben alighanem rám ütött. Ha éjjel kiesik a cumi a szájából, engem rúg oldalba, keressem meg. Sejti, hogy az anyja a főnök köztünk, öt nem illik molesztálni — válaszolja vidáman, aztán föláll a fotelból, de mielőtt elbúcsúzna, határozottan kijelenti: — Az üzemi bölcsödébe is én hordom majd Jutkát. Érdemes megnézni, hány fiatal apa jár oda!. . . És valóban: egyszerre három-négy alig huszonéves fiatalember ügyködik az öltöztető asztalokon. Profi módra csinálják, a jelenlévő mamák semmi kivetni valót nem találnak az anyai gondokban, a napi munkában osztozó férfiak igyekezetében. De azért nem minden családban ilyen tökéletes a helyzet. Mert — sajnos — vannak elgondolkoztató, söt sírni való esetek is. A gondozónő például két kis apróságra mutat, és fátyolos a szeme, ahogy mondja: — Úgy, de úgy meg tudnám verni ezeknek a gyerekeknek az apját, ha itt volna és ha merném, mert ritka goromba alak. Csakugyan remek lurkók, s tiszták, rendesek. — És mi van az atyával? — Hol kijön a börtönből, hol visszamegy; most éppen benn van. De ha szabadul, akkor is csak az ital a mindene, nem is tudom, mit áll ki némely asszony. Éppen jön is a két csinos lurkó anyja, s vele van a börtönjáró férj huga, aki őszinte ragaszkodással közeledik a két gyerekhez, semmi közösséget nem vállalva „kitűnő" bátyjával. Együtt, négyesben indulnak el. Amikor becsukódik mögöttük az ajtó, a jelenlévő apák egyike átkot szór távollévő „kollégájára": — Minek az ilyen férfinek gyerek?! Meg sem érdemli, hogy ezek a csöppségek apának szólítsák. Egy másik visszás eset főszereplője az „eltűnt" mama, akinek elhagyott fia után tartásdíjat kellene fizetnie a férjnek. Mert ilyen is van. Csak éppen nem fizet, mert hol az ország egyik, hol másik sarkában szorgalmazza az időszakos „férjhezmenést" ... Érzékeny lélek a gondozónő, megint a szemét törölgeti, s úgy mondja nagyot sóhajtva: — Hát, látja, van igazság? Én és a férjem úgy szeretnénk, s nem lehet, ez a nő meg ... Kavarog az élet, s a színek között ott a fekete is, most azonban ismét mosolyoghatok, mert egy újabb huszonévesforma fiatalember érkezik, hogy nagy szakértelemmel vegye kezelésbe fiát: „Kukit ide! Most a kezed!,Nem azt, a másikat!" Kész a szerelés, ölben a gyerkőc, irány a busz. A másfél éves srác mosolyog, pá-pát int. Hiába, jólnevelt legény, tipp-topp srác — ahogy azt a fiatal apák oly büszkén mondják. 17