A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-21 / 47. szám

Nemrégiben, az októberi Bratislavai Zenefesztivál keretében ismét Szlovákia fővárosában találkozhattunk a világhírű és világjáró budapesti karmesterrel, a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjével kitüntetett Ferencsik Jánossal. A Magyar Állami Hangversenyzenekar élén az idei fesztivál egyik legkiemelkedőbb élményét nyújtva, nagysikerű Bartók-hangversenyt vezényelt. Bratislavai koncertjének délelőttjén a Duna parti Dévény-szállóban beszélgettünk. — Karnagy úr. hogyan kezdődött az Ön karmesteri pályafutása 7 — A húszas évek derekán végeztem a budapesti Nemzeti Zenedében; 1927-ben az Operaház társulatának korrepetitora, három évvel később pedig már a karmestere lettem. Még ugyanebben az évben Bayreuth-ban az ünnepi Wagner-előadásokon zenei asszisztens is voltam, és azóta rengeteg országot bejártam. Már a harmincas évek második felében többször szerepeltem Európa, Amerika és Távol-Kelet országainak hangversenydobogóin, a háború után pedig Bécsben, a Wiener Staatsoper vendégkarnagya voltam. A Magyar Állami Hangversenyzenekar élére 1952-ben kerültem, rtt jelenleg a főzeneigazgatói tisztet töltöm be. — Az elmúlt fél évszázad során valóban megismerte a világot, de a világ is megismerte Önt. Mi a véleménye tehát a Bratislavai Zenefesztivál rangjáról, rendeltetéséről? — Talán kezdjük avval, hogy hosszasan húzódó időpontegyeztetési tárgyalások után, gondolom szerencsére, éppen az idei Bartók-évforduló évében sikerült eleget tennünk a fesztiválvezetőség meghívásának. Örömmel jöttünk, annál is inkább, mert zenekarunk jelenleg valóságos fesztiválsorozatban él. Az ősz folyamán Franciaországban és Olaszországban szintén fesztiválokon szerepeltünk, de a Budapesti Művészeti Hetek nyitányaként is hangversenyt adtunk. A Bratislavai Zenefesztiválról röviden csak annyit hogy az elmúlt másfél évtized alatt komoly nemzetközi tekintélyre tett szert, és joggal jegyzik az európai komolyzenei élet fontos rendezvényei között. Számomra ez azért is öröm, mert szinte állandó kapcsolatban vagyok a szlovák főváros zenei életével. — Állandó kapcsolatban ? — Tulajdonképpen igen. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat megbízásából magyarországi szólisták és a szlovák filharmonikusok közreműködésével már elkészült egy lemezünk, amely Párizsban zenei nagydíjat nyert. Időközben befejeződtek a második lemez fölvételei is, a jövő nyáron pedig Brahms Német Requiemjét vesszük együtt lemezre. De már régebben, a felszabadulás után is több ízben jártam itt, és szép számmal dirigáltam Suchort, BabuSek és Moyzes-műveket. — Ennyi együttjátszás után mi a véleménye a Szlovák Filharmóniazenekarról? — Ennek a zenekarnak nincs szüksége rá, hogy külön megdicsérjem, mert tényleg kiváló zenészekből álló együttes. Játékán érződik az egykori Pozsony gazdag zenei öröksége, a bécsi klasszikus zenekultúra közelsége és hatása; mindaz, amit Haydntól Brahmsig a bécsi zenei élet jelentett. — Önt szerint ki a jó muzsikus ? — Aki arra törekszik, hogy minél mélyebben megismerje a partitúrát, s ezáltal mindig föl tud fedezni benne valami újat; szerintem egy partitúra megismerésének nincs határa. — És ki a jó karmester? — A jó karmestert három alapvető tulajdonságáról lehet fölismerni: az egyik, hogy szakmailag támadhatatlan legyen; a másik, hogy pszichológiai készségre van szüksége; harmadsorban pedig szuggesztivan kell tudnia koncentrálni. Emellett tudnia kell legalább egy hangszeren játszani, hogy jól és könnyen igazodjék el a partitúrában; de ismernie kell egy kissé valamennyi hangszert a minél teljesebb tájékozódás miatt. A partitúra mély és átfogó ismerete ugyanis rendkívül fontos; s akkor már az sem lényeges, hogy kis vagy nagy mozdulatokkal dirigál-e, hanem az. hogy megértesse a zenekarral és végül a közönséggel is: mi a kívánsága, milyen a zenei felfogása. — Milyen szerepet tulajdonit a tempó kérdésének? — Nem hiszem, hogy a tempónak különösebb jelentősége volna — a munka minőségét tekintve. A mai szerzők már ritkábban is jelzik; Bartók például gyakran az általa mért és megállapított tempókkal sem értett egyet később, amikor előadta vagy előadták a műveit. — Mitől függ a karmesterek saját stílusa ? — Minden emberre. így a karmesterekre is nagyon jellemző a személyiségük. Ez a személyiség rányomja bélyegét minden cselekedetünkre; természetesen a karmesterek vezénylési stílusát is meghatározza. A legfontosabb, hogy a dirigens mindig indokoltan, értelemszerűen, a szükséges feszültséggel tagolja zenei mondatokra a kompozíciókat. Az erős. jó fegyelemmel fölvértezett és kiváló muzsikusokból álló zenekar pillanatok alatt megérti, mit kell tennie; egy másik pedig, talán a gyakorlatlansága vagy alacsonyabb képzettsége miatt, nehezebben old meg bizonyos dolgokat. Ilyenkor fokozott felelősség hárul a karmesterre, a szemével szinte hipnotizálnia kell a zenekart. — Köztudott hogy Önnek jó a kapcsolata a munkatársaival. Mégis hadd kérdezzem meg, vajon előfordul-e, hogy a felkészülés vagy a próbák során vitatkozni kényszerül? — Nemigen ... Az olyan zenekart, ahol vitatkozni, kiabálni kell, azt jobb többé nem vállalni. — Mennyire érzi fontosnak a közönség jelenlétét? — Számomra döntően fontos. A legjobb stúdiófelvétel sem lehet olyan jó, mint az élő előadás; egy lélektelen, sivár stúdióban inkább csak a precizitás fokozódik. Mostanában ezért mind gyakoribbak az olyan felvételek, amelyek közönség jelenlétében készülnek. Az embernek egyszerűen éreznie kell a háta mögött kerekedő visszhangot. Ha a karmester vagy a hangszeres művész nem érzi a közönségben végbemenő reakciót, úgy nagyon nehéz ..bemelegíteni" a fagyos légkört. — Milyennek látja a nagyvilág zenehallgató közönségét? — Úgy tűnik, mintha kezdene föltámadni az emberekben a romantika, bár az utóbbi tíz-tizenöt évben a publikum fokozatosan megismerte és megszerette a huszadik századi muzsikát. Sőt a közönség mostanra már klasszikussá avatta azokat a zeneszerzőket, akiket egy negyedszázada még nem értett meg. Példa erre Bartók befogadása. — Általános probléma, hogy sokan szívesen hallgatnának muzsikát, de nem tudják: hol. kinél kezdjék a komolyzene megértését. Mondjuk egy klasszikus opera megértése feltételez-e zenei előtanulmányokat. vagy anélkül is érthető? — Ne válasszuk külön az operát a többi zenei műfajtól. Akinek érzéke van a muzsikához. az biztosan megtalálja hozzá az utat. A rádió és a televízió is rengeteg komolyzenét sugároz naponta, a szocialista országokban a hangverseny- és operajegyek ára is nagyon olcsó, úgyhogy nem jelent anyagi áldozatot koncertre, operába járni. A zeneértés elsősorban érzék és érdeklődés dolga. De ahogy vannak színvakok, úgy vannak botfülűek is, hiszen nem szüfettünk egyforma képességekkel. Érthető, hogy a színvakoknak kár képtárba menniük, a bizonyítottan botfülűeknek pedig hangversenyre. De nemegyszer kiderült már, hogy a botfülűnek vélteknek is volt lappangó zenei érzékük. A jó nevelés, a megfelelő pedagógiai rávezetés ezért nagyon sokat segithet, hiszen a zene műhelytitkainak részletezése nélkül is rá lehet mutatni a muzsika szépségeire. Egyszerűen tudni kell kedvet csinálni a zenehallgatáshoz. — Mi a véleménye az újszerű zenei stílusnak tartott és az érzelmeink vagy gondolataink helyett inkább az idegrendszerünkre ható kortárs zenéről? — A mai zene egyes ágazatai már jószerével matematikai módon „elkészítve", az emberi érzelemvilágtól idegen effektusokra, hatásokra és zajokra épülnek, sajnos, igen sokszor a hatásvadászat legelképesztőbb eszközeivel. Van egy olyan foka a mai zenélésnek, amelyről bátran bejelenthetem, hogy nem értem, mert az nekem kínaiul van, nem pedig zeneiül... Örömmel látom viszont, hogy a közönség a zene minden műfajában egyre inkább a dallamot, az érzések kifejezését keresi, mert egyszerűen belefáradt az idegjátékokba ... — Ennek ellenére az opera kritikusok, zenetörténészek és esztéták gyakran emlegetik az opera válságát. Ön is érzi ezt a válságot? — Hosszabb távon az opera sorsa elsősorban a zeneszerzőkön múlik, mert a klasszikus operákat játszó zenés színház ma nemcsak hogy életben van, hanem egyre nagyobb közönséget vonz. Ezt a látogatottság számát kimutató egyszerű statisztikai adatokkal lehet bizonyítani. És az operakedvelők tábora világszerte egyre bővül. Válságról legföljebb a modern zeneművészet szempontjából vagy gazdasági szemszögből lehet beszélni, mert a világ egyetlen operatársulata sem tud megállni a lábán intézményes támogatás nélkül. — Karnagy úr. Ön milyen zenét szeret? — Amelynek értelme, jelentése, dallama van. A maiak közül azoknak a zeneszerzőknek alkotásait, akik valódi zenét írnak, azaz modemet és mégis mély ihletésűt. Ezért szeretik világszerte, ezért vált klasszikussá Bartók, és Kodályt is egyre gyakrabban hallani. — Végül mit tanácsol a fiatal muzsikusoknak? — Tanuljanak sokat; törekedjenek arra, hogy minél többet megismerjenek a világ zeneirodalmából. Sohase próbáljanak elképzelni maguknak valamiféle „zenét"; először tanulmányozzák alaposan a partitúrát, mert csak ez vezet az interpretálás lényegéhez. Hangszeres művészként és dirigensként egyaránt. MIKLÓSI PÉTER FOTÓ: GYÖKERES GYÖRGY 15