A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-11 / 28. szám

Tárgyak és történelem állókára és más hasonló típusú bútorokra éppen a parasztság köréből valók a korábbi adatok. Az állókához hasonló célú — a gyermek megőrzésére is szolgáló „szükségbútor" volt az ülcsik is. Ilyen nem található a galántai Járási Honismereti Múzeum gyűjteményében, de a Csilléry Klára által is publikált ülcsik formájával megegyező a vágsellyei tájház látható kis kocsi kiképzése. A járni tanulás eszközei közül a tájházban a háromkerekű tolóka található meg. Ez abban tér el az ugyancsak általánosan ismert járókától, hogy nem tartotta fogva a gyermeket, hanem járni tanulás közben mintegy támasztékul szolgált neki. A felcseperedett gyermeket, amikor már egyedül is tudott enni, a Galánta környéki falvakban rendszerint a felnőttekkel egy asztalhoz ültették. Általában a felnőttek székére raktak alá párnát, ruhadarabokat, hogy az asztalt felérje. Egyes helyeken azonban magasított lábú gyermekszéket készítettek; ez a felnőttek székének kicsinyített mása volt. A Vágselylyén látható favázas, kukoricaháncsból AZ EGYKORI FALUSI kialakított bútorok közt találunk a szó legszorosabb értelmében vett bútordarabokat mint amilyenek például a bölcső, a gyermekszék, de ide tartoznak az állni, járni tanulás eszközei is, mint az állóka. járóka, tolóka stb. A csecsemő születése után néhány napig az anyja mellett feküdt az ágyban vagy a bölcsőbe került, s ez volt a fekhelye, amíg ki nem nőtte. A Kisalföldön, így Vágsellye környékén is, a bölcső többféle változata ismeretes, vidékünkön azonban leggyakrabban a tájház hátsó szobájában látható talpasbölcsővel találkozunk. „A talpas, vagy ringó bölcső az antik csecsemőágyból fejlődött a késő római vagy kora bizánci időkben úgy, hogy két-két lábát ívelt talppal hidalták át... A magyar előkelők a honfoglalás előtt török közvetítéssel ismerték meg, a magyar parasztoknál a 13 század adatolt." (K. Csilléry Klára, Magyar néprajzi lexikon). A parasztságnál az addig használatos „teknőbölcsőt váltotta fel, de egyes helyeken a két bútordarab párhuzamosan élt egymás mellett. Amikor a gyermek kinőtt a bölcsőből, rendszerint az állókába vagy járókába került. A Mátyusföldön leginkább a Vágselylyén is látható „asztalszék" formájú állókával találkozunk, amely négy becsapolt lábbal ellátott vastag falap, középen a gyermek számára egy lyukkal, olykor még az étel elhelyezésére egy kisebb bemélyedéssel, ellátva. Amolyan „kalodabútor" volt ez, amelybe akkor tették a gyereket, ha az anya vagy más felnőtt dolga végzése közén nem tudott figyelni rá. Amíg a bölcső a felsőbb társadalmi rétegek bútoraként származott le a parasztsághoz, az GYERMEKÉLET TÁRGYI EMLÉKEI font ülőkéjű gyermekszék a közeli Deákiról származik. A gyermekszéket, a bölcsőt, ha a gyermek kinőtte, rendszerint tovább adták más családok gyemekeinek, az állóka általában a padlásra került s később idős, beteg családtagnak szobai szükséghelyül szolgált. Egyes bútordarabok — mint a tolóka. vagy a már említett kiskocsi — a felcseperedett gyermeket „szolgálták" továbbra is, mint gyermekjátékok. Ezekhez lassan-lassan további— hasonló játékok járultak, mint például a lovas kocsi kicsinyített mása, amely ugyanúgy betöltötte a pihenőjáték szerepét — egymást húzgálták benne a gyerekek —, mint a felnőtt életbe való belenevelődés eszközét. A falusi életmód megváltozásával a gyernjekbútorok is átalakulnak. Ma már csak elvétve találunk a nagyapa vagy az ügyes falusi kézműves mester által készített egy-egy, még használatban levő darabot. A fiatalok nehezen fogadják el ezeket az ősi mintára készült bútordarabokat, inkább a korszerűbb anyagból, de nem mindig célszerűbben megformált gyári készítményeket részesítik előnyben. SZANY! MÁRIA Aház belseje és az udvar leírása során gyakran találunk utalást a benne folyó életre, munkára, de részletes leírásának híján vagyunk. Ez nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy nemcsak a ház beosztásában, hanem az ott végzett munkában, az életmódban is nagyok voltak, tájegységek szerint, a különbségek. Maga a ház általában átmeneti pihenőhely — főleg nyáron — az udvaron és a ház körül végzett munka szünetében férfi és nő számára egyaránt. Részben ez az oka annak, hogy a házbeli életmód tárgyi emlékei közül is leginkább az állandósult bútordarabok leírásával találkozunk. Kevés tanulmány foglalkozik azokkal az ideiglenes állapotokkal, amelyek nem egy szokáskörhöz fűződnek, mint amilyen a lakodalom vagy a keresztelő, hanem például a gyermekek életéhez, ennek tárgyi emékeihez fűződnek. Pedig a család vagyoni viszonyai a gyermeket körülvevő tárgyi világban is kifejeződtek. Kétségtelen, hogy a jobbmódúak gyermekeivel többet foglalkoztak otthon, mint a szegényebbekkel. A környezet lehetőségeit bizonyos fokig a tárgyak eredete is jelzi. A használati eszközöket, a gyermekbútorokat többnyire helybeli kézművesek készítették, és ezek több nemzedéken át öröklődtek. A vágsellyei tájház két szobáját a muzeológusok úgy „öltöztették fel", hogy a bútorokon keresztül bepillantást nyújtsanak a gyermek házon belüli életébe. A csecsemők és kisgyermekek számára