A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-31 / 44. szám

Tárgyak és történelem A K0L0N1 FALUMÚZEUM A CSEMADOK helyi szervezetének kezdeményezésére 1970. nyarán kezdtük el a falusi-paraszti élet még fellelhető tárgyi értékeinek összegyűjtését Kolonban (Kolínany). Gazdasági munkaeszközök, háztartási kellékek, használati tárgyak, népviseleti darabok, szőttesek stb. kerültek elő a ládákból, kamrákból. Lipcsey Gyula, Dodek Ilona, Fazekas József, Buday Rózsi, és sokan mások kutatták át a pókhálós padlásokat — tisztították, konzerválták az anyagot. Amikor a község lakói látták, hogy komoly dolog készül, már maguktól is örömmel hozták, kínálták a tárgyakat. A mintegy két hónapig tartó gyűjtés ered-Kolonban már az eladólány iskoláskorában kezdték készíteni a kelengyéjét. A hosszú téli estéken a fonás, a szövés, a varrás, a hímzés és a tollfosztás többek között ezt a célt is szolgálta. A menyasszony kelengyéjéhez saját alsó- és felsőruháin kívül kötelezően legalább hat csinvat-vánkos is, két dunyha, valamint a menyasszonyi láda is hozzá tartozott. Az első világháború után a tulipántos ládát a kasznyisláda (fiókos sublód), majd a harmincas évektől kezdve a magoskasznyi, a mai ruhaszekrények régebbi változata váltotta fel. A fenyődeszkából készült menyaszszonyi láda 130 cm hosszú, 70 cm magas és ugyancsak 70 cm széles volt. Fedele csapóajtószerüen nyílott, és a láda belső bal oldalán elhelyezett kis fiók fedelének felnyitásával támasztották meg, hogy vissza ne csapódjon, ha valamit ki akartak venni belőle. A láda fenekére a ritkábban használt vászonményeként 1970. szeptember 13-án ünnepélyesen megnyitották a múzeumot. Az azóta eltelt tizenegy év alatt sokan felkeresték, s a krónika tanúsága szerint igen neves személyiségek is nagyra értékelik a gyűjteményt, amely nemegy esetben forrásként szolgál a kutatóknak, néprajzosoknak. Példának erre a krónikából idézünk egy jellemző bejegyzést: „Meghatódva állok itt, Kodály tanár úr első gyűjtőhelyén, a Virágok vetélkedése szülőföldjén. Emlékeztessen ez a kis múzeum a fonóbeli nagy éneklésekre, a hajnalig tartó Szentiváni tüzugrásokra." Sajnos a múzeum külső kepe igen rossz benyomást kelt, az épület elhanyagolt, lebontásra vár. Reméljük, ez a probléma is hamarosan megoldódik: ígéretet kaptunk a jnb illetékeseitől, és a nyitrai Honismereti Múzeum igazgatójától, hogy múzeumunk ennek az intézménynek a kihelyezett részlege lesz, és mint ilyen, gyűjteménye még az idén egy általuk felvásárolt falusi tájházba kerül át. A következőkben ennek a gyűjteménynek az anyagából mutatunk be néhány használati tárgyat, illetve munkaeszközt. nemüket, míg felülre a gyakrabban viselt darabok kerültek, gondosan összehajtogatva. A kis fiók mintegy 20 cm széles és olyan hosszú volt, mint a láda belső szélessége. Benne tartották a fontosabb iratokat, a hímzéshez használt fonalat (hímet), orsókat és hasonló apróbb dolgokat. A menyasszonyi ládát asztalosok készítették, ők is festették. Alapszíne általában zöld volt, csak ritkán fordult elő barna, vagy más színű. Elejére, oldalára és fedelére is népi motívumé virágokat festettek szimmetrikusan elhelyezve, legtöbbször körökbe, négyzetekbe, de szabadon is. A virágos díszítésről nevezik tulipántos ládának. Fedele kulcsra záródott. A múltban igen ritkán fordult elö, a falu zárt társadalmi életében, hogy valamely lány más faluba ment volna férjhez. De ha mégis, akkor a falubeli legények útját állták a hozomány vivő szekérnek, láncot feszítettek keresztül az úton, és a vőlegénynek váltságdíjat kellett fizetnie, hogy átengedjék a lányt meg a kelengyéjét. Ezt mindig néhány liter borban alkudták ki. A paraszti társadalom igen nagy becsben tartotta és gonddal őrizte értékeit, erre az itt bemutatott menyaszszonyi láda is jellemző, hisz 1825-ben készült és legutóbbi tulajdonosa a még ma is élő 87 éves özv. Balkó Mária, Manci nene az anyjától örökölte. A CSEMADOK koloni helyi szervezete 1970-ben szerezte meg, és azóta is kis múzeumunk egyik értékes darabja. SÁNDOR JÁNOS