A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-31 / 44. szám

Csak egy percre. BATTA GYÖRGY, a Kis Építő főszerkesztőjének nevét először újságíróként, majd költőként ismerte meg a hazai közvélemény; az utóbbi években azonban színmüveivel is jelen van irodalmunkban. Töklámpás című mesejátékát, a MATESZ-ban tartott ősbemutató után, szeptember végén a budapesti Gyermekszinház is músorara tűzte. — Miként fogadta a budapesti közönség a Töklámpás premierjét? — Saját darabom fogadtatásáról nagyon nehéz véleményt nyilvánítanom. Annál is inkább, mert úgy érzem, hogy továbbra is még csak tanulom a drámaírás mesterségét. Annyit azonban mégis megállapíthatok, hogy a Töklámpással nem vallottam szégyent; és ez nemcsak az én véleményem. — A bemutató előtt milyen érzelmekkel foglaltál helyet a Gyermekszínház nézőterén ? — Lámpalázam, feszültségem legfőképpen abból eredt, hogy tudatában voltam: nemcsak magamat, hanem mindenekelőtt egész nemzetiségi kultúránkat képviselem. — Van-e tartalmi változás vagy a színpadi megvalósulás eszközeiben föllelhető különbség a komáromi és a budapesti előadások között? — Tartalmi változás tulajdonképpen nincs, csupán néhány apró részlet vált kidolgozottabbá, ami egyrészt saját, komáromi tapasztalata imnak, másrészt Juhász István dramaturgiai munkájának köszönhető. Nyilassy Judit, a Tök lámpás rendezője más eszközökkel dolgozott, mint a mi Holocsy Istvánunk. Dehát ez termé szetes, hiszen ahány társulat, annyi rendezői elképzelés. — Kik játszák a főbb szerepeket? — A főbb szerepeket Rovó Terézia, Korcsmáros György, Sirkó László és Andai Kati játsszák. De jó színvonalon szerepel a többi művész: Marschek Ottilia, Kassai Ilona, Móni Ottó, Rindt Rudolf és G. Szabó Sándor is. — Bizonyára részt vettél a budapesti előadás próbáin. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál? — Ötször voltam ott a próbákon s rengeteget tanultam közben. Nem tudom mikor írok újabb darabot, de hinni szeretném, hogy valamit megértettem abból, amiről „színházi varázslat" néven beszélünk. — Kérlek mutasd be a budapesti Gyermekszínházat! — Ez a társulat Magyarország egyetlen gyermek- és ifjúsági színháza. Aránylag népes gárda van itt együtt, amely nagyon kemény munkát végez a bemutatók előtt. Kulcsembere Nyilassy Judit rendező és igazgató, aki a kissé mostoha körülmények között is azt vallja, hogy a gyermekszínház jelentősen gazdagítja a cseperedő emberkék érzésvilágát. — Véleményed szerint a szüleikkel Budapestre látogató dél-szlovákiai gyerekek is megtekinthetik az előadást? — Sokan fordulnak hozzám azzal a kérdéssel, mondjam meg, mikor játsszák a darabot. Jólesik ez az érdeklődés, de én annak örülnék igazán, ha a MATESZ a mi tájainkon vinné el a Töklámpás üzenetét mindenüvé, tehát Gömörbe és a Bodrogközbe is. A pesti Gyermekszínház egyébként a Paulay Ede utcában, az Operával szemben található, és a^ előadások zöme hétvégén, délelőtt fél tizenegykor és délután háromkor van. (mik) Fotó: Prandl Hordták tudósok, hivatalnokok, orrukra bigygyesztették kékvérű dámák és kikapós hölgyikék — a szemüvegtörténetei „évkönyvei" az idestova nyolcszáz éves okulárét legalább anynyira divatjelenségként tartják számon, mint optikai felfedezésként vagy látásjavító eszközként. Pedig a szemüveg elterjedése és késői karrierje egyáltalán nem diadalútnak indult... „Aki szerencsétlenségére rövidlátó, annak ott a szemüveg: az angol s német dámák fölöttébb bátran viselik, olybá tűnnek vele, mint meganynyi szabadságos egyetemi professzor" — így írt 1891-ben a Margherita című hölgyújság. A szemüvegviselés évszázadokon át a férfiak kiváltsága volt, sem az irodalom, sem a képzőművészet nem ismer olyan nőket, akik okuláréval az orrukon jártak volna. A XVIII. — XIX. századig kell várnunk, míg a dámákon is feltűnik a szemüveg. Sokszor csupán merő kacérságból hordták, hiszen a szebbik nem már akkor is tudta, hogy a szemüveg öltöztet. Ebben a korban a teknőcnyelü lornyon volt a divat: az ovális, ritkábban négyszög alakú lencséket hosszú, egyenes nyélre szerelték. A korabeli ábrázolásokon középkorú, sovány, kissé sótlan küllemű hölgyeket láthattunk: ha orcájukhoz emelik az okulárét, arckifejezésük kérdést, felelősségre vonást sugall, ha csak tartják a levegőben, emelkedett felüllátásukat fejezik ki vele. A rajzokon, karikatúrákon csak az anyós visel szemüveget: tekintélyt parancsolót hatalmasat, melynek kettős nyele vékony szálon függött a nyakában. Aztán a legutóbbi időkig a szemüveg ismét eltűnt a női orrokról. Nem is olyan régen még a hölgyek a moziban megvárták, míg a terem elsötétül, hogy lopva föltehessék szemüvegüket; amint aztán a filmvásznon a hős és a hősnő az utolsó csókban forrt össze, gyorsan kézitáskájukba csúsztatták a pápaszemet. GOETHE VALLOMÁSA Néhány éve viszont a nők szinte büszkén viselik hatalmas szemüvegüket: minél nagyobb minél látványosabb, annál jobb, és az sem baj ha voltaképpen nincs is rá szükségük. Talán nem vagyunk rosszmájúak, ha megkockáztatjuk az állítást: a szemüveg története legalább annyira divattörténet is, mint az optika fejlődésének a regénye. A szemüveg forgandó szerencséje érdekes anyagot szolgáltathat a gondolkodásmód változatait kutatók számára. A mi látáshibás gyerekeinknek már nem kell eltűrniük az iskolatársak gúnyolódásait és a lányok lekezelését, mint nagyapáiknak kellett. Két-három nemzedékkel korábban ugyanis a vicclapok módszeresen pápaszemmel ábrázolták a pipogya alakokat, az irodakukacokat, tornából felmentett eminens diákokat és más szerencsétlen flótásokat. Közéleti személyiségek a világért sem hagyták magukat szemüveggel lefényképeztetni, inkább vaksin hunyorogva bámultak bele a lencsébe. Egyetlen politikus vagy színész sem lett volna hajlandó beismerni, hogy rövidlátó és szemüvegre szorul. Ha viszont valakit Harold Uoydnak hívtak, az már nyugodtan megengedhette magának a szemüveget. jó nagyot, feltűnőt is. Hozzátartozott a komikus maszkjához, szinte mesterségének kelléke volt. de divatot is teremtett vele: 1920 és 1930 közt a nagy. teknőcutánzatú celluloid keretes jellegzetes „Harold Lloyd szemüveg" elterjedt az egész világon, s akinek szüksége volt rá, minden zavar vagy szégyenkezés nélkül viselhette. A színész ráadásul fiatal volt rokonszenves. Megdőlt az öregség és a szemüveg évszázados asszociációja. A szemüveg története tele van ehhez hasonló árnyalattal, aprósággal — előítélettel. Ma már megdőltek az előítéletek, nem szánakozunk, vagy gúnyolódunk a szemüvegeseken. Nem könnyű elemezni e fordulat összetett és összemosódó motívumait. A rokonszenves példaképek hatása mellett — akik természetesen korántsem csak színészek voltak — szerepe volt a megnövekedett egészségügyi tudatosságnak is: a „szemüveg = intelligens ember" asszociációknak is, de a „szemüveg — tekintély" vagy a „szemüveg — finomság" kliséknek is. Amellett a mai élet gyakran megköveteli a fizikai értelemben vett éleslátást: gondoljunk csak az autóvezetésre; a látásjavító eszközök ezért sokkal szélesebb körben használatosak, sokkal kevésbé „szúrnak szemet". Hogy az előítéletek mégsem teljesen sorolhatók csupán a kezdetek kiforratlan jelenségek közé. annak illusztrálására legyen elég egyetlen idézet. Goethe egyszer bevallotta, hogy egy szemüveges ismeretlen rosszkedvet ébresztett benne: „Mit tudhatok arról az emberről, akinek nem látom a szemét miközben beszél, mert lelke tükrét két csillogó üvegdarab takarja?" A vallomás kelte 1831. április 5. íme megint csak a gyanakvás. Pedig Goethe korában már századok óta ismerték a szemüveget. Születésének pontos dátuma ismeretlen; egyesek szerint a XIII. század végén már használták, mégpedig először Itáliában. Vagyis Dante ismerhette, akár hordhatta is volna a szemüveget; de nem ejt róla szót, aminthogy később is mellőzik olyanok, mint Marsiglio Ficino, a filozófus, Leonardo da Vinci, akik igencsak figyelemmel kisérték a világ dolgait. Egészen a XVI. század végéig kell elmennünk. hogy először olvashassunk a konkáv és konvex üvegek szerepéről a látás javításában. Minden technikai magyarázat nélkül, de említést tesz a szemüvegről Giovanni Simonetta, a Sforzák titkára egy 1466-ban irt levelében. Normandia és Burgundia hercegeinek vagyonleltáraiban is előfordul a szemüveg, 1400 körül. Ennél korábbi az első képzőművészeti dokumentum, amely szintén olasz. Tomaso da Modena egy freskójáról van szó, 1352-ből. amely a trevisói San Nicolo-templomban látható. AKÁR A KÖRSZAKÁLL Más források szerint a szemüveg feltalálását Roger Bacon XIII. századi angol filozófus és természettudós találta föl. ám ő valójában csak a nagyítólencséről beszélt: észrevette, hogy az öregek és a gyönge látásúak jó hasznát vehetik a megfelelőképpen csiszolt üvegnek. Tehát legföljebb csak előfutárnak tekinthetjük, hiszen különbséget kell tennünk az ókortól használatos nagyítólencse és a tulajdonképpeni szemüveg között. A híres smaragdkő, amellyel Néró a gladiátorjátékokat nézte, amolyan hordozható nagyító volt, amely védte a császár szemét az erős fénytől. Nagyítóeszköz volt a homorú tükör is. melyet egy XVI. századbeli Szent Jeromosábrázoláson láttunk: a szent olvasópultján egy szarvba foglalt tükröcske hever. Egy 1545-ből származó szövegben pedig azt olvashatjuk, hogy a látás megőrzésére az állandó írás közben sokkalta alkalmatosabb a konkáv tükör üvegből. semmint acélból. A szemüveg másik állítólagos atyja Alessandro delta Spina, a pisai Szent-Katalin Kolostor dominikánus szerzetese, aki 1313-ban halt meg. Majd egy bizonyos firenzei Salvino degli Armati bukkan fel (meghalt 1318-ban), akinek még emlékművet is állítottak. Isidoro del Lungo 1920-ban bebizonyította. hogy Salvino csupán a legenda szülötte. ezzel szemben egy muranói Uvegcsiszoló mester az igazi feltaláló. A szemüveg térhódítása lassú: még a reneszánsz nagy természettudósai sem vesznek róla tudomást. Hosszú időn át ügyes mesteremberek készítették, akik még önálló testületbe sem tömörültek; azokra, akik árusították, nagyjából úgy néztek, mint vásári sarlatánokra. Nem csoda hát, hogy a XVI—XVII. század irodalmi dokumentumaiban a szemüveggel kapcsolatos kevés megjegyzés is mind megvető vagy gunyoros; Rabelais például szatirikus célzattal emlegeti. Hasonló a helyzet a képzőművészeti ábrázolásokkal is. Leszámítva néhány olvasásba vagy meditációba merült szentet. A szemüvegesek sora akkor sem lett sokkal jobb, amikor már olyan komoly tudósok foglalkoztak vele, mint Kepler és Gauss. A béke csak napjainkban köszöntött rájuk, s nyomában rögtön jött a felvirágzás, a divat is. Becslések szerint ma már a civilizált világ lakóinak majdnem fele visel rendszeresen szemüveget. Könynyen lehet, hogy a jövő régiségbúvárai korunk jellemző viseletének a szemüveget tartanák — ahogy mi a múlt századénak a bajuszt vagy a körszakállt. 22