A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-10 / 41. szám

A Csemadok életéből nek a vers- és prózamondók versenye járási fordulóiban, ahol már első helyezést is elértek. De nemcsak a társadalomtudományi is­mereteket igyekszünk bővíteni. Legutóbb például matematika-tanfolyamot szervez­tünk, amelynek igen élénk volt a vissz­hangja a szülők körében. A tanfolyam • hallgatóit Neumann János emléklappal ajándékoztuk meg. A csehszlovák—szovjet barátság hó­napja rendezvénysorozatának keretében vendégül láttuk a Radnóti Miklós Színpad művészeit, akik egy szovjet szerző vígjá­tékával szórakoztatták közönségünket. A társulat nálunk ünnepelte szlovákiai tur­néjának 50. előadását. Megfelelő terem hiányában nem áll mó­dunkban gyakran kiállításokat rendezni, pedig ezt fölöttébb szükségesnek látjuk. Reprodukciókból .rendezett képzőművé­szeti kiállítással kezdtük ezt a fajta tevé­kenységünket 1977-ben Lenin él címmel. Aztán Janiga József tárlatára került sor, s az alkotóval való találkozás mély benyo­más tett a látogatókra. Gyökeres György művész fotóit is láthatta nálunk az érdek­lődő közönség, ellenben nem sikerült még megrendeznünk Juhász Géza népi faragó kultúrtársunk gyűjteményes kiállítását, jórészt szubjektív okok miatt. Amatőr színjátszóink ís számos szép eredménnyel dicsekedhetnek. 1977-ben villanások címmel irodalmi színpadi ösz­szeállítással adóztunk Ady Endre emléké­nek századik születési évfordulója alkal­mából. Rá egy évre Végh Antal: Kápolna­virág című színművét mutattuk be nagy sikerrel s adtuk elő a környező községek­ben is. Sajnos, a darabbal nem nevezhet­tünk be vetélkedőbe, mert kerületünkben a miénk volt az egyetlen magyar színját­szó csoport, s így nem rendezték meg a kerületi versenyt. 1979-ben vidám eszt­rádmüsorral rukkoltunk elő. Éneklő csoportunk 1978-ban 13 taggal vett részt a munkásmozgalmi dalok járási seregszemléjén, az idén pedig már huszo­nötre emelkedett az énekkar tagjainak száma. E fejlődés elsősorban a népdaléne­kesek Tavaszi szél... versenye 1980. évi sikeres eseménysorozatának az eredmé­nye. Ekkor ugyanis, bár a folklórcsoport­nak közben változott a létszáma, kb. 45 társunk élte át a verseny felemelő izgal­mát. Az ipolyvarbói Menyasszonybúcsúz­tató a nagykürtösi járás közös műsorának részeként osztatlan sikart aratott mind a járási, mind a losonci közép-, illetve a bratislavai országos döntőben. Hagyo­mányápoló csoportunk ezenkívül műsort adott a május elsejei járási ünnepségen, valamint a nagycsalomijai dal- és táncün­nepélyen. A tevékenységünkről szóló beszámoló természetesen nem készülhetett a teljes­ség igényével. Egy-egy műsor elkészítése, a szervezés, a versenyekre való felkészü­lés rendkívül időigényes munka, sok egyé­niáidozatot követel, fáradsággal jár. Azaka­rat, a derűlátás az, amely átsegít ben­nünket minden nehézségen. És igy lesz ez a jövőben is, így kell lennie. Nem tétlen­kedhetünk, tennünk kell, amit ma tennünk kötelesség, hogy holnap is legyen jogunk tenni. Mi történik itt, kérem? — álltak elém a nyitrai útépítő munkások, akik mig a fuvarral megrakott tehergépkocsi érkezését várták, addig-addig tekintgettek be a So­morjai (éamorin) Városi Honismereti Ház kapuján, hogy végül is bekíváncsiskodtak az udvarra, s onnan természetesen a néprajzi, helytörténeti, képzőművészeti anyaggal csa­logató kiállitástermekbe is. Faggatóztak, hátratekintve a honismereti ház udvarába, ahol kék munkaköpenyben lány- és fiúsereg, vagy harminc fiatal sürgött-forgott a kocsi­szín alól a gyepre vontatott szekerek, könnyű csézák, parádés hintók, lovasszánok, faboro­nák, lószerszámok, a kiállítótermekböl a fü're vándorolt fateknők, tilolók, rokkák s még számos egyéb régi tárgy körül. Mi történik itt? Netán szabadtéri kiállítás­sá változott az udvar? Dehogyis. A tegnap emlékét őrző tárgyakat azonban, melyeket annak idején a CSEMADOK somorjai helyi szervezetének tagjai, önkéntes néprajzi gyűj­tői annyi-annyi lelkesedéssel gyűjtöttek ösz-S2e, időnként tisztítani, restaurálni kell. Injek­ciós tűvel, akár a beteget, beoltani, megsem­misítve a kórokozó szút, amely mit sem gondol az enyészettől egyszer már megmen­tett tárgyak egészségi állapotával, s amely­nek teljesen közömbös, hogy unokáink is látni fogják-e mindazt, ami az idősebbeknek még csak emlék, a fiatalabbaknak azonban ma — s az idö haladtával még inkább — már történelem, egy másfajta életvitel, gazdálko­dás és kultúra beszédes dokumentuma. Mi is történt hát valójában a Somorjai Városi Honismereti Házban augusztus 23. és 28. között? Csupán annyi, (ám e „csupán" ban mily sok a szervezőket dicsérő pedagó­giai érzék, s a más tájegységeink számára is kihívást jelentő példa!), hogy a Nemzeti Front Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Bi­zottsága, együttműködve a Hazafias Nép­front Győr-Sopron megyi bizottságával, a néprajz és a helytörténeti kutatás iránt ér­deklődő fiatalok részére ez idén is megszer­vezte a Nemzetközi Diák Béke- és Honisme­reti Tábort. Kivitelezésébe, programjának biztosításába rajtuk kívül más társadalmi- és tömegszervezetek is bekapcsolódtak. A Duna túloldalán a KISZ Győr-Sopron megyei Bizottsága, az innensőn pedig a SZISZ Járási Bizottsága, a Járási Béketanács, továbbá a CSEMADOK Dunaszerdahelyi Járási Bizott­sága. Az együttműködés annak a jele, hogy mai, rendkívül gyorsan változó világunkban egyre többen tudatosítják a hagyományis­meret szükségét, egyre többen látják meg azt a jellemet formáló, szülőföld iránti hű­ségre, a múlt tárgyain át is a jelen értékeinek megbecsülésére nevelő hatást, melyet a fi­atalok honismereti-néprajzi mozgalma sugá­rozhat szét. Mi az éltetője a mozgalomnak? Az ifjúság eredendő romantikája?Természe­tesen (dőreség volna tagadni) ez is. Az érzel­mi forrásokból táplálkozó romantika azon­ban, ha folyvást olyan kitűnő pedagógiai érzékkel megáldott táborvezetők irányítják, mint azt ez esetben tapasztaltuk, előbb­utóbb az ismeretanyagon alapuló értelem talajában ás magának medret, intellektuális, tudatos élménnyé válik — jellemet formál, embert alakit. A Somorjai Magyar Tannyelvű Gimnázium és a Győri Révai Gimnázium diákjai — akik­ből a tábor részvevői kikerültek — megis­merkedtek egymás országának egy-egy terü­letével. az egymás szomszédságában élő nemzetek kultúrájával, szellemi életével. A győri fiatalok, miután előadást hallgattak végig a Szlovák Nemzeti Felkelésről, annak magyar—szlovák kapcsolatairól, a legendás Nógrádi- és Petőfi partizáncsoport harcairól, elutazásuk előtt részt vettek a Felkelés duna­szerdahelyi koszorúzási ünnepségén — mintegy folytatásaként annak a kegyeleti aktusnak, melynek során a somorjaiak Bal­fon, a fasiszták által meggyilkolt humanista író. Szerb Antal emlékmüvén helyezték el a kegyelet virágait, s melynek során megtekin­tették a Győr közelében álló Radnóti-szob­rot, amely eleven mementóként áll a tájban, hirdetve, amit a jövő nemzedéke is kíván: a béke, a barátság eszméjét. Táborozni, együtt dolgozni, tanulni és szó­rakozni jó — így összegezhetnénk tömören annak a mintegy negyven fiatalnak a vélemé­nyét, aki kijárta ezt a kis honismereti iskolát. Ahhoz, hogy iskola legyen ez a javából, a győri szervezők (akik augusztus 17—22. kő-TÁBORI KRÓNIKA A tábor lakói munka közben i 1 4 T* - • , Zf 7 ! ' V '? m-m A honismereti ház régiségei zött fogadták a somorjai csoportot (azzal járultak hozzá, hogy jónevü előadókat bizto­sítottak, akik megismertették a diákokat a helytörténeti, néprajzi, szociológiai gyűjtő­munka alapjaival, a családtörténeti kutatás és a munkáséletmód-kutatás mikéntjével, a helyszíni adatfölvétel módjával. S hogy az ifjú „kutatók" buzgalma ne vesszen kárba, s hogy a diákok a gyűjtésen túlmenően az anyag tudományos feldolgozásának az alap­jait is elsajátíthassák, a győriek okos ötlettel pályázatot írtak ki, melyen természetesen részt vehetnek a szlovákiai magyar fiatalok is. (S hogy ez számukra is kínál lehetőséget, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tavaly kiirt pályázaton egy nagymegyerí diák munkája díjban részesült.) Az elméleti jellegű győri programot So­morján a „muzeológus" gyakorlati munkája követte. Az ismeretszerzés mozzanata ter­mészetesen ebből sem hiányzott. Ahány kézbe vett tárgy: annyi kérdés. Kücsán Jó­zsef néprajzos, a konzerválási munka irányi­tója. derekasan állta a kérdés-zuhatagot, készséggel fedte fel egy-egy tárgy titkát: nevét, alkotóelemeinek funkcióját, a korábbi paraszttársadalomban és gazdasági életben betöltött szerepét. Serényen, lelkiismerete- • sen és jókedvvel folyt a munka. A táborzárás napjára minden egyes múzeumi tárgy „meggyógyult", s megszépülve került vissza a helyére, a kiállitótermekbe. Egy tábor persze, főleg ha fiatalokról, s még inkább, ha nyári vakációt élvező fiata­lokról van szó, nem állhat sem csak munká­ból, sem csak tanulásból. Nem hiányoztak a programból a közös kirándulások sem. Meg­ismerkedhettek a fiatalok Győr. az ősi Pan­nonhalma, a Széchenyi-rezidenciájáról híres Nagycenk és a „múzeumváros", Sopron ne­vezetességeivel; idehaza pedig a dunaszer­dahelyi járással, a csallóközi múltat őrző tájházakkal, forradalmi emlékszobákkal, Trnava és Bratislava nevezetességével. A legoldottabb ismerkedési és barátkozási formát persze a disco jelentette. Győrött is. Somorján is. Ámbár az utóbbi afféle szabály­talan, de annál jobban sikerült discó volt. Részint mert műsoros estté szélesedett. Szépségre ráhangolódva fogadták a diákok Németh Imrének, az Ifjú Szivek Dal- és Táncegyüttes szólóénekesének a szlovákiai tájak magyar népdalkicséböl összeállított műsorát. Részint pedig azért volt szabályta­lan ez a discó. mert a talpalávalót a CSEMA­DOK somorjai helyi szervezetének Csalló pa­rasztzenekara szolgáltatta. S a csallóközi csárdás után még ki se fújhatta magát a vidám diáksereg, amikor már ismét táncba invitálta őket a művelődési ház beatzeneka­ra, melynek jóvoltából Somorján ís elemi erővel tört ki a „limbó-láz". A nemzetközi honismereti tábor, melynek változatos programjából csak néhány ese­ményt emeltünk ki itt, úgy vélem, teljesítette küldetését. Akad talán diák, akiben hajlamot ébresztett a néprajz, a történettudomány, a levéltári kutatómunka iránt. Fontos ez. Ám még ennél is lényegesebb, hogy a kéthetes tábori élet valamennyi részvevője őriz magá­ban számos arcot, rokon mosolyt, más or­szágbeli helyszint, egy-egy képet — talán a pozsonyi várét? a nagycenki kastélyét? —, s ha emlékké távolodik is bennük az eleven élmény, megmarad az együttlét jó hangulata és az a tudat, hogy a Dunán át barátok nyújtottak egymásnak kezet. ZALABAI ZSIGMOND (Gyökeres György felvételei) URBÁN ALADÁR az ipolyvarbói helyi szervezet elnöke • ir»

Next

/
Oldalképek
Tartalom