A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-03 / 40. szám

tartamára maga is helyet adott a művész fotóinak, majd erre épült kiállitás-sorozata is a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban Vásárúton és Pozsonyeperjesen. Ezeken a tárlatokon, Tóthpál Elementáris szimmetria című gyűjteményén a tájalbumétól eltérő világ fogadja a látogatót. A nagy sikerű, erősen egyéni képanyag a művész legrejtettebb belső világába, világérzésébe, reflexeinek természetébe nyújt betekintést. Kiállítása, illetve az anyagából összeállított, de kiadót, sajnos, máig hiába kereső könyv lényegében nem más, mint megrendítő, de csendes vallomások gyűjteménye. Tóthpált hidegen hagyják a fotózás modern műfogásai és laboratóriumi titkai; eszköztelenül, csak az alapkellékekre hagyatkozva dolgozik anyagán. A világhoz való viszonyát, úgy érzem, elsősorban a részvét határozza meg; ezzel magyarázhatjuk meg képeinek a két háború közti szociofotósok képvilágával rokon karakterét. Lényeges szempont, hogy kiállításának anyagát kivétel nélkül fekete-fehér képek alkotják, s hogy egy-két esettől eltekintve nemcsak hogy szűrőt nem használ, hanem szürke átmeneteket sem igen találhatunk felvételein: legtöbb képe valóban, a szó legszorosabb értelmében fekete-fehér. Kemény, férfias, kontrasztokkal telített, soha el nem érzékenyülő fotós magatartás ez: sokkal KONCSOL LASZLO inkább grafikusi, mint festői kifejezésmód. Képeit a drámák, esetenként a tragédiák és balladák légköre lengi körül. A szerdahelyi tájalbum anyaga a kiállításokéval szemben már nem dráma vagy szikár líra, hanem inkább derűs, leíró epika. A képek megszínesednek, s a világ oldott, természetes állapotában jelenik meg rajtuk, feszültségei rejtettebbek, olykor ki sem tapinthatók. Nem is a jelenség nyílt vagy rejtett belső dialektikájának kidomborítása, hanem a leírás, a szemléltetés, a fölmutatás az ilyen albumok célja: lám, ilyen ez a tájegység, ilyenek a szépségei, adottságai, kincsei, ilyenek és így élnek itt az emberek. A többi már a fotóművész ügyszeretetétől és tudásától függ, ebben pedig, tudjuk, Tóthpál Gyula esetében nincs hiány. így hát a mester a járással való jó kapcsolatát ezzel a szép, gazdag albummal is gazdagítani fogja, kifejezőeszközeinek, irodalomelméleti kifejezéssel élve műfajainak tára új egységekkel bővül, s az album nemzetiségi önismeretünket is el tudja mélyíteni. A dunaszerdahelyi járásról, de nemcsak a járás szülötteihez és lakóihoz beszél.