A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-03 / 40. szám

A Csemadok életéből HAGYOMÁNY- ÁPOLÁS A CSEMADOK gútai (Kolárovo) szervezete 1949. június 3-án Tánczos István, Füri Ernő, Rigó Ferenc, Gögh Jenő, Molnár Ferenc, Kiss József, és több lelkes gútai lakos kezdemé­nyezésére alakult meg. Szorgalmas tagto­borzó munkájukat dicséri, hogy néhány hó­nap múlva 310 tagja volt a szervezetnek, sőt 1952-ben 600 fölé emelkedett. A hatvanas évek óta taglétszámunk 530 körül mozog. Az elhunyt idős tagok helyébe általában sikerül új tagokat szerezni, az átlagos életkor mégis egyre emelkedik a szervezetben. So­kat tett a szervezet fejlődéséért Tánczos István, alapító elnök, Szalai István elnök (a CSEMADOK KB tagja). Molnár Ferenc alapí­tó tag, elnök. Tőle Nagy józsef vette át az elnöki tisztséget. Míg a vezetőség összetéte­le, sőt az elnök személye is gyakrabban változott, a titkári feladatokat Gubicza Géza látja el 1958 óta, méghozzá igen lelkiisme­retesen, s bár ö maga szívesen átadná már ezt a tisztséget másnak, de a vezetőség kérésére aztán mégis mindig tovább végzi az ügyviteli munkát. Gyakran panaszolja, hogy nincs szervezetünknek saját külön helyisége, ahol bármikor összejövetelt szervezhetünk, ahol az írásanyagokat rendszerezve tárolhat­gárda minden évben betanult legalább egy, de gyakran két színdarabot, népszínművet. A kultúrát szerető idősebb emberek ma is nagy elismeréssel emlegetik a legsikeresebb dara­bokat; ilyenek voltak: a Sári bíró, Üldöznek a nők. Revizor, Nagyanyám, A bor, A nyúl. Duda Gyuri, Botcsinálta doktor, Üri muri, Csendháborító, A pettyes. Tizenegyedik pa­rancsolat, Dalol a nyár, Baj van a szerelem­mel stb. Az említett -darabok mindig telt házat vonzottak nemcsak Gútán, hanem a környék más községeiben is. Ma már csak nosztalgiával gondolunk a hajdani sikerekre, a közönség lelkes érdeklődésére, hiszen volt olyan darab is, amelyet Gútán és a környé­kén negyvenszer adtunk elő. Az utóbbi években a helyi művelődési központ égisze alatt dolgoznak műkedvelő­ink. 1980-ban a Juhász Mária és Oláh Jó­zsefné irányításával betanult Kabaré című műsor iránt olyan nagy volt az érdeklődés Gútán, hogy nem fért be mindenki a kultúr­házba, s a szomszédos falvakban is rengeteg érdeklődőt vonzott. Az idén Kandik István vezetőségi tag rendezésében a művelődési Sortánc-járás — 1980 új arcok között mindig ott találjuk Lamos Alajosnét Alsószeliből, Kaláris Benedeket Kolozsnémáról, Morvái Istvánt Gutáról, Papp Ilonkát Búcsról, ők már törzsgárda-tagok­ként járulnak hozzá évről évre a vetélkedő sikeréhez. Az utóbbi években a felnőttek versenyszámai előtt néhány általános iskolás fiatal bemutatkozását szerveztük meg azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az utánpótlás előtt időben teret nyissunk. A tánccsoport érdekes, látványos színfolt­ja szervezetünknek. A városi nemzeti bizott­ság fejlesztési alapjából az utóbbi tíz évben rendszeres támogatást kapott szervezetünk, s ez lehetővé tette tíz táncospár részére megfelelő népviselet és csizma beszerzését. Korábban Varga István, később Csémi Karo­lina vezette a tánccsoportot, melynek tagjai nemcsak a városi rendezvények szívesen látott vendégei voltak, hanem járási rendez­vényeken is szerepeltek. A tánccsoport mun­káját jelenleg oktató hiánya nehezíti. Vezetőségi üléseken néhány évvel ezelőtt gyakran szóba került egy citerazenekar létre­hozásának a kérdése. Nagy József elnök aztán felkarolta a javaslatot, s a városi nem­zeti bizottság már említett támogatása révén rövidesen megvásárolták a szükséges citerá­kat. Kele István vezetésével meg is indult a rendszeres gyakorlás. Az eredmény hamaro­san jelentkezett is, mert a bemutatkozó fel­lépéseket szívesen fogadta a közönség, s az együttes gyakrabban kapott meghívást évzá­ró gyűléseken való szereplésre nemcsak Gú­tán, hanem más településen is. 1980-ban már járási versenyeken szerepeltek, sőt a lévai körzeti versenyen kiemelt csoportként mutatkozhattak be. E csoport felkészülésé­ben is nagy előnyt jelentene egy olyan helyi­ség használata, ahol bármikor szabadon gyakorolhatnának saját szabadidejüknek megfelelően, anélkül, hogy másokat zavar­nának. Szervezetünk a helyi népkönyvtár dolgozó­ival együttműködve évente két-három hazai magyar íróval, költővel szervez találkozót. Az utóbbi években — e sorok írójának irányítá­sával Ordódy Katalin, Mács József, Duba Gyula, Gyurcsó István, Lovicsek Béla, Cson­tos Vilmos, Dávid Teréz és Szombathy Viktor látogatott el hozzánk barátságos beszélge­tésre. Akik eljöttek ezekre a találkozókra, mindig azzal a véleménnyel távoztak, milyen kár, hogy csak kevesen vettek részt az íróval, költővel való meghitt, közvetlen beszélgeté­sen. Igaz viszont az is, hogy a legtöbb esetben nem tudjuk a könyvkereskedésben megvásárolni az adott szerző müveit. Ez kedvezőtlenül befolyásolja a találkozó kime netelét egyrészt azért, mert ha könyvkiállí Sortánc-járás — 1973 ná, azért is fontos lenne számunkra egy ilyen székház, mert így helyet lehetne biztosítani tánccsoportunk ruháinak, a citerazenekar hangszereinek az elhelyezésére, az együtte­sek is zavartalan gyakorlási lehetőséghez juthatnának. Végül pedig a már régen hi­ányolt klubhelyiség helyet kaphatna itt. A vezetőségnek egyértelműen az a véleménye, hogy az említett klubhelyiség az eddiginél jobban előmozdítaná a tagság aktivizálását. Ez pedig nagyon lényeges feladat volt és marad a számunkra, mert a viszonylag elég nagy létszámú tagság egy része azon túl, hogy megvásárolja a tagsági bélyeget, nehe­zen kapcsolható be a szervezet tevékenysé­gébe. Az ötvenes évek második felében és a hatvanas évek elején egy, a tagság által felújított és célszerűen berendezett helyiség szolgálta a szervezet munkáját, s ennek megfelelően élénk volt a tagság kulturális tevékenysége. Ez a helyiség adott otthont a népszerű színjátszó csoportnak egészen az 1965-ös nagy árvízig. A lelkes színjátszó központ égisze alatt került bemutatásra a Szeretni tudni kell című komédia, amellyel a csoport bejutott az amatör színjátszók ver­senyének kerületi fordulójába. A színjátszás régen szervezetünk legnagyobb erőssége volt, s a jövőben sokat kell tennünk azért, hogy önállósítva magunkat, saját erőnkből alakítsunk színjátszó csoportot. A hetvenes évek elején Oláh József (akkor még gútai pedagógus) és Nagy József, a mostani elnök kísérletet tettek a szervezet tevékenységének felújítására. Kezdeménye­zésükre 1973 tavaszán Szól a nóta címen megrendeztük az itteni magyar népdaléne­kesek versenyét, s erre meghívtuk nemcsak járásunk, de a szomszédos járások népdalé­nekeseit is. A kezdeményezés kiválóan be­vált. A belépőjegyek elővételben elkeltek, s a közönség olyan lelkesedéssel fogadta a mű­sort, hogy a következő években is minden tavasszal megrendeztük a versenyt, úgyhogy ez ma már hagyománynak számit. De nem­csak a közönség érzi magáénak ezt a vetél­kedőt, hanem a fellépő énekesek is, mert az Szó/ a nóta — 1981. Kele István a cítera-ze­nekar vezetője az asztalnál középen. Vallomást lobogással ^ r tással, vásárlással és egyben a szerző köny­vének dedikálásával együtt hirdetjük a talál kozót, akkor számíthatunk olyan érdeklődök re is, akik szívesen egészítik ki könyvtárukat olyan könyvekkel, melyeket írójuk dedikált. Másrészt viszont az irodalom iránt érdeklő­dő, érzékenyebb lelkületű olvasó csak azért nem jön el a találkozóra, mert nehezen viselné el azt a tudatot, hogy jelenlétében mások vitatkoznak olyan könyvről, amelyet ö nem ismer. A végén, de nem utolsó helyen említem meg a gútai sortáncjárás jellegzetes hagyo­mányát. A város krónikáját olvasva és az idős emberek elbeszéléseit hallgatva valóban megállapíthatjuk, hogy a pünkösdi vámkerékállitás és sortáncjárás évszázados hagyománya Gutának. A múlt század végéről származó krónika is Gúta község régi szoká­saként említi ezt a hagyományt. A vámkerék felállítására pünkösd szombatján került sor a falu több helyén, általában a vendéglök előtt, vagy azok udvarán. Az erre kiválasztott 18—20 m hosszú fenyőket a Vágón szállí ir»

Next

/
Oldalképek
Tartalom