A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-26 / 39. szám

A Sarló öröksége A SARLO-KONGRESSZUS ÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJÁRA szociofotó kiállítás h v JD 0 ** X 0 I u V JD E V ** a V N M M H >> c e « H e a Röpcédula a Sarló kongresszusa alkalmából meg rendezett szociofotó kiállításról tjr,I! m^ftjr J 17/x J. ,#»»•« (-/.vuJ#f. MEGHÍVÓ a csehszlovábiai magyar föisbolás cserhészeh sajóvőlgyi láborozására A «omtMUÖ«i rcvöihbola Mhiráu Á právM'. hrűnm <x [xirx»iyi m.iv'vor «xyrtomi ífd*stn4.» lulK'otv* c*rW«-Mii«Trtc. a S/ctil liytT«y Kor lO-.'í auvu-.-tusJ-lól U-i<a líor-aiyócs IVWc bó-*><l jrbvö ('»«nUixite lialáratvui latxxorür. A lahochrh- a Mtkcci M»M<b ««ylb búv.-palabia. a SaiAtw «mH l-jte*; palalí ivirlwn terül cl nem me*ue a Irxüolallol A bitarti SrUtec é* Síadvárhorsa palóc b»«é*i* laiaUayoi népi tniltür.íiukról Imex*. Meghívó a csehszlovákiai magyar főiskolás cserkészek sajóvölgyi táborozására Lehetetlen az idő egészét néhány pillanatba összezsúfolni, s képtelenség pár sorban számot adni a Sarló-mozga lom néhány éves tevékenységéről a megalakulástól (1928 augusztusától) egészen a felbomlásáig (1934 közepéig). A Balogh Edgár megálmodta regőscserkészetnek csak ürügy, szervezeti keret volt a cserkészmozgalom, melynek talajáról elindult a sarlósok mozgalma, szándékaik azonban jóval messzebbre, többre irányultak. A betetőzést 1931 szeptembere, a Sarló első kongresszusa jelentette számukra. Ez a kongresszus már az új szövetséges, a munkásosztály és annak élcsapata, a kommunista párt vezető szerepének elfogadását jelentette. Ettől az időtől kezdve velük együtt harcoltak, küzdöttek a falu felemelkedéséért, a paraszti nyomor és a kiszolgáltatottság megszüntetéséért. Tévedés volna, persze, azt hinni, hogy a cserkészmozgalomtól a Sarló I. kongresszusáig nyílegyenes út vezetett. Távolról sem. A buktatók tömegén, és az alkalmatlan „alkalmi" szövetségesek seregén keresztül kellett utat találniuk az igazi problémákhoz és az igazi szövetségesekhez. Hol kezdődött tehát a sarlósok okossága és embersége?! Mindenekelőtt ott, hogy volt kellő bátorságuk túllépni társadalmi korlátaikon, korábbi önmagukon, s a „holnap seregeként" szerveződni egy rendkívül bonyolult társadalmi helyzetben. Ök ugyanis a romantika „vágyfantáziájától" a szociológiai felismeréseken át jutottak el a nemzetközi munkásmozgalomig. Nem véletlen, hogy az új utakat kereső sarlósok számára — a pesti koszorúbotrányig — 1931 véres pünkösdje, a nemeskosúti sortűz jelenti az igazi öntudatra ébredést. Kosúton sok minden tisztázódott és pecsételődött meg a sortűzben. „A szociális magyar értelmiség ifjú generációja — irta ekkor Az Útban Fábry Zoltán — itt találkozott sorsdöntőén a magyar faluval, a kisebbségi sorssal és a kizsákmányolt proletariátussal. Itt először lett vállalás és lett mindjárt vád és ítélet. Vérkeresztség volt ez és a Zsabka Sanyik véréhez, az elhullottak igazságához és harcához most már hűnek kell maradni". Ekkor döbbenhetnek rá a sarlósfiatalok arra is, hogy a csehszlovákiai magyar szellemi élet érzéketlen a valóság iránt. Míg a szlovák szocialista értelmiségiek (davisták) állásfoglalásban tiltakoztak a kosúti események miatt, s ehhez csatlakoztak a cseh értelmiségiek legjobbjai is, a csehszlovákiai magyar írók közül mindössze három akadt (Fábry Zoltán, Földes Sándor, és Forbáth Imre), akik aláírták a szlovák írók tiltakozását, „jóllehet magyar dolgozók vére hullott a nemeskosúti főutcára és magyar képviselő ül a vádlottak padján" — írták felháborodva Az Útba a „halacfó kisebbségi magyar diákság" képviselői. A szlovák és cseh írók tiltakozásában a sarlósok történelmi vonatkozásban a magyar és szlovák, a magyar és cseh nép találkozását látták. Nem véletlen, hogy a szeptemberi kongresszuson elhangzott felszólalások közül azóta is Julius Fuőík szavait idézik a leggyakrabban, aki megállapította: „A nemzet, amelynek tagjaként vagyok itt. uralkodó nemzet ebben az országban. Nem vagyok azonban tagja e nemzet uralkodó kisebbségének, nem is ez az uralkodó kisebbség küldött engem. Küldetésem feladata, hogy e nemzet elnyomott és szenvedő túlnyomó többségének üdvözletét tolmácsoljam Önöknek. Önök a nemzeti felszabadulásért küzdenek, a nemzetiségi elnyomás ellen harcolnak. A helyes útra találtak rá. ha tudják, hogy ez a felszabadító harc a forradalmi proletariátus ügye ... A magyarok nemzeti felszabadulásáért nemcsak Önök harcolnak, magyar entellektüelek, a magyar proletariátus soraiban, a magyarok nemzeti felszabadulásáért küzdünk mi is: munkások, prágai, brünni, hradeci, ostravai entellektüelek s a többi elnyomott nemzetek milliói. Üdvözletünk egyben ünnepélyes jelentkezés a nemzetközi egységfrontba, amely lépésről lépésre, ha veszteségekkel is, de győzelmesen halad a szabadság felé." A Sarló jegyében címmel megjelent és elkobzott kongresszusi vitaanyag egyébként tanúsága lehet annak is, milyen elvek, szempontok, elképzelések vezették a sarlós-fiatalokat. A kongresszus előkészületeit irányító háromtagú végrehajtó bizottság (Balogh Edgár, Ferenc László, Terebessy János) a kongresszusra nemcsak a Sarló tagjait, hanem az egész csehszlovákiai magyar egyetemi hallgatóságot is meghívta. A kongresszuson a Sarló 51 rendes tagja vett részt, s azt 1931. szeptember 24-én nyitották meg, Pozsonyban. „A Sarló nem polgári csömörrel, nem negatívumokkal, hanem az értelmiség fegyverével s organizáló funkciójának öntudatával kapcsolódik be a proletariátus népmozgalommá szélesülő frontjába s így az intelligencia megváltását szorult helyzetéből nem a felörlödésben. az alásüllyedésben, az eltűnésben, hanem a szocialista szervezésben s a szakember-káderek korszerű kialakításában és tudományos felfegyverzésében látja" — mondta bevezetőjében Balogh Edgár. Az egységfront céljait már nem nemzedéki, hanem „történelmi érdekszolidaritás" határozta meg. Arra törekedtek, hogy az értelmiség minden rétege (mérnökök, orvosok, tanítók, írók, művészek) számára új keretet, „átértékelődési" lehetőséget nyújtson a Sarló. Ha — évek múltán — mégsem a szándék, hanem a megélhetési lehetőségek kerültek egyeseknél előtérbe, melyek végső soron a mozgalom sorsát is megpecsételték, ez aligha kisebbítheti a Sarló-mozgalom érdemeit. Elsősorban azt, hogy kovásza, elindítója és éltetője volt az új szocialista értelmiség megszületésének, mely nemcsak az egy hazában élő népek közti megértés és tisztelet hirdetésével szerzett magának nevet és rangot, hanem szocialista eszmei elkötelezettségével is. Találóan írja Viliam Plevza akadémikus, hogy a Sarló megalakulása „a többségében dolgozó rétegekből származó magyar kisebbségi értelmiségnek nemcsak a nemzetiségileg elnyomott magyar népi tömegek iránti odaadását jelezte, de a kisebbség életének felemelése érdekében kijelölte az értelmiség működésének határozott irányát is." Ez a megállapítás különösen érvényes a kongresszust követő időszakban, amikor a Sarló aktívan közreműködött a párt folyóirata. Az Üt szerkesztésében, később pedig — a Sarló feloszlása után — a népfront-korszak idején a sarlósokból verbuválódott a Magyar Nap munkatársai köre is. A Sarló kongresszusa, a marxista-leninista eszmék elfogadása szükségszerűen magával hozta az erők polarizálódását is. Egy-két év aztán jócskán megrostálta azokat, akik csak fél szívvel, kétes meggyőződéssel csapódtak a mozgalomhoz. Egy részüknél a polgári élet nyújtotta lehetőségek csábítóbbak voltak, mint a mozgalomhoz való tartozás, mások eszmei okokból különböztek meg a mozgalommal. Ez azonban természetes folyamat, minden mozgalomra egyaránt jellemző. Az utókor sosem a lemorzsolódottaknak, elinaltaknak, vagy az eszmét megtagadóknak, árulóknak állít emléket, hanem azoknak, akik előbbre vitték a haladás, a szocializmus ügyét. így vagyunk a sarlósokkal, és a Sarló-mozgalommal is. Nem értékeljük túl a mozgalmat ha annak eredményeit, hozadékát hangsúlyozzuk. Annak idején a DAV szerkesztői is elismeréssel szóltak tevékenységükről. A kongresszus vállalkozott arra, hogy kilépve a nemzetiségi elzárkózottságból felsorakoztassa a csehszlovákiai magyar értelmiséget a cseh és szlovák kommunista értelmiség mögött a párt által kitűzött feladatok megvalósítására. Joggal írta erről a nemzedékről később Fábry Zoltán, hogy „Európa volt a hazájuk, szegény nemzet a szerelmük, szocializmus a törvényük, demokrácia a mértékük és az emberség a magyarságuk." Nehéz ezek után magyarázatot találnunk arra, miért vagyunk az utóbbi időben olyan furcsán „szemérmesek", ha a Sarló-hagyomány ápolásáról van szó. Hiányos ismereteink erre aligha adhatnak felmentést, hisz a tanulmányok sokasága bizonyította már — itthon és külföldön —, mit jelentett a Sarló a történelem rettenetes kelet-európai viharaiban a helytállás és a megmaradás, s a népek közti barátság és megértés munkálásában. Az egyéni érdeknek, elfogultságnak vagy tájékozatlanságnak (ez utóbbi tehette „rangrejtetté" a Sarló utolsó kiadványát is a csehszlovákiai magyarság számára) viszont meg kell hátrálnia a közösség érdekei előtt. Hisz az elmúlt évek jócskán megtisztították történelemszemléletünket a korábbi évek hordalékaitól, vulgáris szemléletétől, politikailag káros következményeitől. Ennek köszönhetően tisztázódott a DAV helyzete, s károsnak és politikailag helytelennek minősültek azok a sommás vádak, melyeket az ötvenes évek idején alkalmaztak a davisták tiszteletet és megbecsülést érdemlő munkájával szemben. Tisztázódtak a Sarló körüli félrehallások, félreértések is, s úgy tekintünk ma a mozgalomra, mint nemzetiségi történelmünk haladó hagyományára. FONOD ZOLTÁN 14