A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-12 / 37. szám

hogy igenis ... végrendelet létezik. Ki írta alá? Az hivatali titok ... Tiszteljük a hivatal titkait, ám annál kevésbé tiszteli azt Csibáné, mert őt is meglátogattuk. Szívélyesen és bőbeszédűen fogad. Közli velünk, hogy bizony létezik végrendelet, méghozzá kettő is. Az egyik a közjegyzőnél, a másik meg őnála ... — És ki írta alá azt a végrendeletet? — Az elsőt mind a ketten, Hodosi Károly, meg felesége, Hodosi Katalin, a másodikat meg már csak Katica néni a kórházban. — De hiszen Hodosi Károly azt mondta, hogy ő nem írt alá semmit... — Tudja is ő, mit csinál, hiszen folyton részeg. — A szomszédok azt mondják, hogy csak kábult az orvosságtól, amivel nyugtathatják. Mióta új zár van a kapuján, azóta semmi baja. — És még mit mondanak a szomszédok? — kérdezi gúnyosan Csibáné. — Hogy bankkönyvek is voltak. Tíz-, tizenkét meg tizenhatezer koronára szólók. — Az igaz. Volt hét darab. Abból kettőt Katica néni nekem adott, ötöt meg a bácsi rokonai kaptak. — A bácsi rokonai azt mondják, hogy maga kapott ötöt... Meg hogy egy bundát is elhozott. Tehén árát érőt. . . — No hiszen! Vacak műanyag, megnézhetik ... — s már hozza is a bundát. Megnézzük. Se nem vacak, se nem műanyag. Meglehet, ma is megér egy tehén árát... — No és akkor mi van? Katica néni adta, azért mert ápoltam. Azt nem mondták? — Azt nem. Csak azt mondták, hogy maga azért az ápolásért fizetést kapott a szociális bizottságtól. — No és ha kaptam? Járt nekem. Hiányzott még kis idő a nyugdíjhoz, elmentem a bizottsághoz és mondtam, elvállalnék házi szociális gondozást, mert a nehéz munkát, amit addig csináltam, nem bírom már erővel. Amikor Katica néni ezt megtudta, szemrehányást tett. hogy hát miért akarok idegent ápolni, miért nem vállalom őt? Ö is megfizeti, mint bárki más. Meg is fizette. Amíg a szélütés nem érte, akkor vitték a kórházba. Ott írta aztán alá a második végrendeletet, amiben mindent rám hagyott. . — De amíg él a bácsi, addig ő a törvényes örökös,,övé a haszonélvezeti jog ... — Ha nem lenne végrendelet, ami másképp intézkedik. De van! — Közjegyző előtt csinálta azt Hodosiné? Orvos előtt, aki igazolta, szellemi erőinek teljes birtokában van? — Véletlenül nem volt a közelben orvos. De két ápolónő aláírta, tanúskodott ... — A bácsi is aláírta? — Van olyan végrendelet, amit ő is aláírt. Még februárban. — De hát minek kellett második végrendelet, ha már egy volt? — Mert az elsőn nem volt tisztán olvasható a bácsi aláírása. — Akkor miért nem hívták el őt a második végrendelet aláírásához is? — Nem volt már arra idő. Igen rossz állapotban volt Katica néni ... — De hiszen a kórházból hazavitték. A lakásán halt meg ... — Akkor már beszélni sem tudott... Hodosi Béláné, a bácsi rokona jelen volt a hagyatéki tárgyaláson. — Kinullázták a bácsit — mondja sírva —, Csibáné nyert! — Elismerték a bácsi aláírását? — A közjegyzőnő elismerte, pedig még ő maga is csóválta a fejét, amikor a végrendeleten levő aláírást összehasonlította a bácsi előtte vetett kézjegyével. — És pszichiátriai véleményt nem kért? Meg a második végrendelet közjegyzői hitelesítését? Tudtunkkal nem volt ott közjegyző. — Azt mondják, hogy egyszer volt, de akkor nem volt a néni olyan állapotban, hogy végrendeletet csinálhatott volna, hát dolgavégezetlenül elment. — És most mi lesz? — írásszakértő véleményezését kértük. Meg a pszichiáterét, aki megállapította a bácsi szellemi épségét. De hiszen mi magunkhoz vennénk a bácsit, még csak örökségre sem tartunk igényt, de ő nem akar hozzánk jönni... — Nem megyek! — veti közbe Karcsi bácsi. — A magaméban akarok meghalni, abban a házban, amit a két kezemmel építettem. Nem vagyok ráutalva senkire. Ezerszáznyolcvan korona nyugdíjamból én is meg tudok fizetni egy gondozót. Van még pár kocacsibém, azokat ápolgatom, a kertemben turkálgatok, várják meg, amig meghalok, azután költözzön ide akárki, mit bánom én, vagy legyen az államé, attól legalább kaptam valamit... — De Csibáné kiskorúsítani akarja magát .. . Akkor pedig beviszik a szociális otthonba. — Oda pedig nem megyek. Vigyenek oda olyat, aki odavaló ... — Végrendelkezzék, hiszen a törvény szerint maga az általános örökös ... — Az lennék, ha nem mesterkedne ellenem az az asszony... — a bácsi előveszi a zsebkendőjét... Sír... Milyen kommentárt fűzhet ilyen esethez a riporter? Semmilyent. Feljegyzi, amit hallott, látott, lefényképezi Hodosi Károlyt, a házát, a kertjét, a rokonát, a szomszédasszonyt és Csibánét... Ö azonban még a beszélgetés napján, este tíz óra körül felhív a lakásomon és megtiltja, hogy az arcképét beletegyük az újságba. Rajta ne röhögjön az egész falu. Biztosítjuk őt, hogy nem röhög... de miután törvénytisztelők vagyunk, helyt adunk a kérésének. Ő ugyan egy levelet is ígért, amiben — mint mondta — közli velünk a színtiszta igazságot. A levél a mai napig nem érkezett meg. Úgy látszik, a fehér papír nem bírta el a Csibáné „igazságát". No meg közben a hagyatéki tárgyalás is megvolt, ott javára döntöttek, most már csak a bácsi kiskorúsítása van hátra — azután beköltözhet az „örökségbe". Én tehát csak annyit irtam le. amennyit a saját szememmel láttam, a saját fülemmel hallottam. Láttam a kulcsra zárt sifonért, a lezárt szobaajtót, a kiürített fiókokat, a tehenet érő szilszkibundát és Hodosi Károly könnyeit... De a mosolygását is. Négy nap múltán ismét arra jártam. Kint állt a kapujában és felém nyújtotta dologtól kérges két kezét. — Hát megismer engem a bácsi? — kérdeztem tőle. — Már hogyne ismerném meg. — Maga az lelkem, aki a minap itt volt az újságtól... Örültem, nagyon örültem, hogy felismert. Úgy látszik, szellemileg mégiscsak rendben van a bácsi. Talán mégsem kerül sor a kiskorúsítására. DÁVID TERÉZ (Prand! Sándor felvétele) Emberi sorsok „A hazánkban nyilvántartott nemibetegek mintegy ötven százaléka még nem töltötte be huszadik életévét. Sajnos, az utóbbi másfél évtizedben a tizenöt-tizenkilenc év közötti nemibeteg fiúk száma megkétszereződött, a lányoké pedig megháromszorozódott." (Újsághír) ÉRTELEM ES FELELOSSEG A jómódban élő, értelmiségi családból származó diáklány az egyik prágai gimnázium második osztályába jár. Amikor posta útján megkapta a körzeti nemibeteg-gondozó névre szóló „behívóját", édesanyja elájult. Az orvosi rendelőben könnyek között elszipogott történet nagyon ismerősen, úgy is mondhatnánk, hogy lényegében tipikusan alakult. — Tetszik tudni, van nekem egy állandó ismeretségem, egy tizenkilenc éves srác, akivel már második éve járok. Anyuék nagyon féltenek, esténként sehová sem engednek. Doktor úr, elképzelheti, mennyire örültem, amikor a születésnapomra, életemben először, végre reggelig kaptam kimenőt. Úgy terveztük Ivánnal, ő az a srác, akivel járok, hogy táncolni megyünk. A Vencel-tér alsó sarkán, a Korona előtt volt randink. Várok negyedórát, félórát, nem jön. Igaz, később kimagyarázta, de akkor, én ott olyan borzasztóan elkeseredtem, hogy amikor már egy órája hiába vártam, egyszerűen sírni kezdtem. Akkor odalépett hozzám egy jóképű srác és azt mondta: „Átvágtak, kicsi? Azért ne sírj! Ha velem jössz, megvigasztallak ..." Abban a pillanatban csak arra gondoltam, mi baj lehet, ha vele tartok .. . Tulajdonképpen semmi. Legalább megbosszulom magam Ivánnak. A srác csinos volt, rendesnek látszott. Az is eszembe jutott, hogy így legalább nem vész kárba a kimenőm sem. Fölmentünk egy lakásba, ahol már nyolc fiú és öt lány volt. A magnón jó számok mentek, nekem először csokoládé flippet, aztán konyakot is adtak. Eleinte jól éreztem magam, de aztán túl sokat ihattam, mert rosszul lettem. Nagyon homályosan arra emlékszem, hogy dulakodtunk, azt mondták minek játszom meg magam, és akkor kettő lefogott a többiek pedig ... jaj, még ma is szörnyűnek tűnik az egész! A nevüket? Nem tudom ... Azt hiszem, az egyik lányt Ilonának, azt a srácot pedig, aki leszólított Rozsénak szólították . . . Tényleg, ők hogy tudták meg a nevemet? A kezelőorvos szigorú arca még jobban elfelhösödik: — Úgy látszik, ők óvatosabbak voltak, mint te. Megnézték a táskádban, hogy nálad van-e a személyid, és lejegyezték az adataidat ... Minden esetre most már késő a bánat, mert megtörtént a baj, gyógyulásod több hetet vesz majd igénybe. Remélhetőleg máskor óvatosabb leszel! § S § A helyszín változatlan: a körzeti nemibeteggondozó. A magas, körszakállas fiatalember igyekszik magabiztosnak látszani, még akkor is, amikor már kezében vannak a pozitív leletek. Az orvos gondterhelt arccal fölpillant a kórlapokból, hogy föltegye az ilyenkor szokásos kérdést: — Mondja, kivel volt nemi kapcsolata az utóbbi másfél-két hónapban? A fiatalember felháborodottan tiltakozik: — Az utóbbi időben ? ... Ugyan doktor úr, csak nem képzeli?! Fiatal házas vagyok! Biztos a strandon vagy a gőzfürdőben történhetett. Ott, ugye, a medencék vize, a közös lepedők meg a vécék .. . Az orvos hangja komolyabbra vált: — Nézze, velem ne akarja a bolondját járatni ... A maga betegsége nem nátha, ezt nem lehet villamoson vagy a strandon megkapni! Okosabb, ha megmondja az illető nevét! — A nevét?! — Bizony! És a legjobb lesz, ha rögtön a hölgy címét is hozzáteszi... A tetten ért Casanova elvörösödik. — Soha! Elvégre diszkréció is van a világon! Különben is, én nös vagyok, a szóban forgó hölgynek pedig férje van. Kinos csönd ereszkedik a doktor és a páciens közé. A fiatalember aztán mégis megtörik: — Doktor úr, értsen meg ... Huszonegy éves vagyok és a haverjaimtól úgy tudom, hogy a nők csak a tapasztalt férfiakat szeretik. Még akkor is, ha a férjükről van szó . .. Én meg valahogy eddig ... Szóval úgy gondoltam, lakik a közelben egy olyan kikapós hírű asszony, nem árt, ha szerencsét próbálok nála ... Nagyon sajnálom, hogy ez lett belőle! Ha a feleségem ezt megtudja, végem van, hiszen egy hónapja sincs még, hogy megvolt az esküvőnk .. . § § § A bírósági szenátusok elnökei és a bőrgyógyászok a megmondhatói, hogy olykor bizony Ámor nyilai is mérgezettek .. Példaként itt van akár egy huszonkét éves fiatalasszony: Helena Z. esete. Ez a csinos, szőke teremtés egy esztendei ismeretség után, tiszta és csillapíthatatlannak látszó szerelemből ment férjhez a két évvel idősebb Tibor Z.-hez. A fiatal feleség házasságának hatodik-hetedik hónapjában eleddig ismeretlen, furcsa egészségügyi tüneteket észlelt magán. Elment hát a körzeti orvoshoz, aki rögtön bőrgyógyászhoz utalta. A szakorvos nyílt kérdéseire akarva-akaratlanul elpirult, de aztán határozottan kijelentette, hogy férjén kivül nincs és nem is volt kapcsolata senkivel. A bőrgyógyász beidézte a férfit is, majd a leletek összesítésekor (amikor is kiderült, hogy a fiatal férj házasságon kívüli kapcsolatai során nemibetegséget szerzett) mindkét fél jelen volt. Hogy otthpn aztán mi játszódott le Helena és Tibor Z. között, annak részleteit az olvasó fantáziájára bizom. Tény, hogy először a férfi ruházata hullott a bérház udvarára, utána pedig egy bőrönd csattant ugyanott ... A fiatalasszony másnap reggel pedig nem a munkahelyére igyekezett, hanem először a bőrgyógyászhoz sietett, onnan a legközelebbi ügyvédi munkaközösségbe, amonnan pedig — válóperi bontókeresettel a kezében — a bírósági iktatóirodába tartott. (Folytatjuk) 17