A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-05 / 36. szám

Tárgyak és történelem A népi fazekasság kialakulásában jelentős szerepe volt a fogyasztók ízlésének. Voltak olyan fazekastermékek, amelyeket a fazekasok főleg megrendelésre készítettek, mint pl. a nagy, öblös boroskancsókat, pálinkásbutellákat, vagy az ugyancsak folyadékok tárolására szolgáló egy- vagy kétfülü kantákat. A kancsó — mindig kívül is, belül is mázas cserépedény — elsősorban bor tárolására szolgált. Szája összenyomott, gyakran félig zárt úgy, hogy amikor a korongon kialakított edény száját összenyomják, a nagyobb nyílás felét egy sík agyaglappal takarják el. A díszítetlen kancsóknál rendszerint erre a sík felületre kerül az edény készítésének évszáma. A kancsó használata — mint a borfogyasztás általában — ünnepi alkalmakhoz kötődött, így lehetőséget nyújtott az edény díszítésére is. A leggyakrabban egyszínű sötétzöld, barna, illetve sárga kancsó fő díszítménye rendszerint a füllel szembeni oldalra, a kancsó „elejére" került. A nagykancsók legtöbbje domborműves díszítésű, gyakran valamelyik céh jelvényeit, mesterneveit és a készítés évszámát viselik magukon. Ezek az edények — rendszerint céhkancsók — kizárólag megrendelésre készített mesterremekek voltak. Bár szegényesebb díszítésűek voltak a kisebb méretű boroskancsók, évszámmal azonban ezeket is ellátták. A galántai Járási Honismereti Múzeumban őrzött boroskancsók — díszítmény nélküli sötétzöld darabok — a rajtuk lévő évszámok szerint a múlt század utolsó- illetve századunk első évtizedeiben készültek. Ha az edény szájának csak a kiöntőjét nyomták be, rendszerint nem is boros-, hanem vizeskancsónak használták őket; míg formájuk az egész magyar nyelvterületen elterjedt, elnevezésük nem vált Boroskancsó, vizeskanta, zsírosbödön egységessé: hol kancsónak, hol meg korsónak nevezik őket. Díszítésük is rendszerint elüt az előbbi csoport díszítésétől: ritkábban találkozunk domborműves darabokkal, gyakoribbak a karcolásos vagy az írókával festett motívumok. A nagyméretű tárolóedények között külön csoportot képviselnek az egy- és kétfülü kanták, amelyekről Kresz Mária a következőket írja: „A hatalmas kétfülü kanták a tárolás célját szolgálták, olykor bort tartottak benne. Előkelőbb változatuk mázas, domborműves, feliratos: ilyenek a református egyházak számára készült úrvacsorai borosedények, főleg a Nagykunság környékéről. Mezőtúron egész sorozat maradt fenn a XVIII. század közepétől kezdve, a legkorábbi az 1760-as évből való, melyeket az egyes korsósmesterek ajánlottak fel annak a templomnak, ahová tartoztak." A galántai múzeumban lévő egy- és kétfülü kanták nagy része szintén az Alföldről származik, s egyaránt szolgáltak bor és víz tárolására is. A kétfülü kanták és a fazekak között mintegy formai átmenetet képeznek a zsírosbödönök vagy zsírosfazekak. Amíg azonban a kanták mindig fedő nélküli, szűk szájnyílású edények voltak, a zsírosfazekak száját úgy képezték ki, hogy az edénnyel egyszerre készített fedő a száján körbefutó peremre illeszkedjék. A változatos formájú bödönök egyaránt tartoztak a konyha és a kamra edényei közé, rendszerint zsírt, de lisztet is tároltak bennük. Bár sorozatunkban már szó volt a főzőfazekakról, ezúttal azonban érdemes megemlíteni azokat az edényeket — egy- és kétfülü fazekakat — amelyek kimondottan az élelem tárolására szolgáltak. Ezeknek az edényeknek a száját gyakran úgy képezték ki, hogy kis kiöntőnyílásuk megkönnyítse a folyadék kiöntését, ugyanakkor — bár nem hozzájuk tartozó fedővel készültek — lehetővé tegyék a bennük tárolt élelmiszerek lefedését. Ezeket az edényeket főzésre nem használták, így alkalmat adtak a kívül-belül mázazásra, olykor míves díszítés is került rájuk. SZANYI MÁRIA