A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-29 / 35. szám

kony rétege maradt vissza, amit szikkadás után leemeltek a rámáról, majd lepréseltek és a napon kiteregetve tovább szárítottak. A mester száradás után enywel kezelte a papirost, hogy ily módon csökkentse annak szívóképességét. Tulajdonképpen ez az ősi gyártási módszer járja napjainkig is, hiszen a papiros nyersanyaga jelenleg is a rongy, a hulladékpapír, de különösképpen a faköszörület és a cellulózrost. A nagytokú gépesítés eredményeképpen a különbség „csupán" « -Jt** fk annyi, hogy manapság hántológépek szabadítják meg a fahasábokat a háncsrétegtől, majd baltázógépek aprítják tovább a leendő cellulóz és papiros nyersanyagát — mígnem a gyártási folyamat legvégén korszerű hengeres vagy síkszitás papirosgépek ontják percenként a friss és sima felületű papírlapok kilométereit. Csak illusztrálásképpen hadd jegyezzem meg, hogy a több mint négymilliárd korona értékben korszerűsített rózsahegyi könnyűipari kombinát — a próbaüzemelést követő teljes felfutás időszakában —, évente kereken egymillió köbméter rönk- és hasábfának megfelelő nyersanyagot dolgoz majd föl! RÓBERT LIPA mérnök, az Ruzomberoki Észak-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyár üzemfejlesztési részlegének igazgatója magas termetű, határozott férfi. Velősen, nyíltan fogalmaz, mint az olyan emberek, akiknek nemigen van ráérős idejük. Most is szinte vallomásszerűen mondja: — Több mint negyed évszázada dolgozom a papírgyárban, otthon is, külföldön is több nagy beruházást láttam már, több részleges korszerűsítésnek voltam a vezetője, de a valóságban csak az utóbbi két-három esztendőben értettem meg az összefogás igazi értelmét. Az utóbbi hónapokban, az együttes szocialista kötelezettségvállalás elfogadása óta, olyan emberi erőfeszítéseknek vagyok itt nap mint nap a tanúja, amely előtt le kell venni a kalapot. — A gyakorlatban ez vajon mit jelent? — A szigorított határidő ellenére teljesen befejeztük már a szerkezetszerelést, a szakipari munkáknál pedig úgy kilencvenöt százaléknál tartunk — mondja határozottan az igazgató, majd hozzáfűzi: — Ami még hátra van, azt is terv szerint elvégezzük! A fokozott munkatempó lényege és az igazgató öröme csak úgy érthető meg igazán, ha hozzáfűzöm, hogy a rózsahegyi papírkombinát korszerűsítéséhez mindössze harminc(!) hónapra volt szükség! Ruzomberokban — hosszas előkészítés után — 1978-ban pörögtek föl igazán az események, amikor is a központi párt- és kormányszervek döntése nyomán elhatározták a régi gyár gyorsütemű újjáépítését; s ennek megfelelően újrarendezték a feladatokat. — Egy ilyen kiemelt fontosságú építkezés igazgatójának talán korlátlan rendelkezési joga van? Róbert Lipa elmosolyodik. — Lényegében igen, ám a feltételei így is korlátozottak. Abból kellett kiindulnunk, hogy a beruházási program korábbi elhúzódása és a fokozott biztonsági követelmények miatt bizonyos áttervezésekre van szükség. Az építkezés kül- és belföldi alvállalkozóinak munkáját egybehangolni pedig ennél is nehezebb feladat... Ráadásul a beruházóktól kezdve a tervezőkön át egészen a kivitelezőkig mindenki a hagyományos módszerrel készült föl, s csak menet közben derült ki, hogy kevés a szállás; hogy nincs mindig itt a megfelelő gép vagy anyag; hogy egészen másként, sokkal szervezettebben és fegyelmezettebben kell dolgoznunk, mint ahogy megszoktuk ... Még szerencse, hogy alkati sajátosságomból eredően alapvetően elégedetlen típus vagyok, úgyhogy önmagammal szemben sem alkalmaztam alacsonyabb mércét. Egy azonban biztos: az újjáépült kombinát előre megállapított szakaszos átadásában nem lesz semmi csúszás, s erre a feszített munkát végző építők ezrei joggal lehetnek büszkék. Keresztül-kasul végigjárom a gyártelepet, meg-megállok a hatalmas hántológépeknél, az aprítékot osztályzó berendezések mellett, a sokemeletnyi főzőkatlanok árnyékában és közben azon tűnődöm: vajon mi volt az, ami a legjobban megmozgatta a rózsahegyi gyárépítők képzeletét, ami a legtöbb újat jelentette számukra? Az igazgató szó nélkül is elértheti tűnődésem, mert ő is körbepillant a nyári verőfényben, tekintete megpihen a vadonatúj csarnokok és a fémesen csillogó berendezések egyikén-másikán, aztán csattanós magyarázattal zárja le beszélgetésünket: — Nézze, részleteiben ezt nehéz lenne meghatározni... Egy dolog azonban okvetlenül biztos: akinek része volt az itt zajló munkában, az szakmailag és emberileg is rengeteget tanult ezen az építkezésen. Bámulatos volt a munkatempó, és a rengeteg napi ütközés ellenére is állítom, hogy ez a beruházás sokkal szervezettebben valósult meg, mint az országos átlag. Lipa mérnök nem mondja, de szavaiból érzem, mire gondol. Arra, hogy a rózsahegyi gyárépítők igyekezete — munkaszervezés és akarat dolgában — több nem kevésbé fontos hazai beruházás ütemes megvalósulása számára példakép lehetne. Nem, nem mondja ki mindezt, mert a liptói emberek nem szeretik a dicsekvést. Annál jobban kedvelik viszont a becsülettel végzett, derekas férfimunkát. MIKLÓSI PÉTER Gyökeres György felvételei 13