A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-29 / 35. szám

Ha a mindennapi élet sodrása el nem juttat Táborba, talán sohasem jutott volna eszembe, hogy Dózsa Györgyöt, a tüzes tekintetű, harcsabajszú magyar felkelővezért és az aszkéta, paposarcú cseh forradalmárt, Husz Jánost egymás mellé állítsam. Itt azonban, a nagy forradalmár fővezérről, Jan Zizkáról elnevezett főtéren, szinte szükségszerűen adódott az asszociáció, mitsem törődve a nyelvi, földrajzi és időbeli távolságokkal és a többi tényezővel, ami a két nép két nagy harcosát elválasztotta egymástól. Elválasztotta? Tábor utcáin kószálva arra gondoltam, hogy lényegében egy eszme kétféle megnyilvánulásáról van szó. Dózsának, Húsznak valójában egy a hangja. A tüzes trónon halálra kínzott alföldi parasztvezér és a máglyahalálra ítélt cseh pap az újért, a forradalomért szállt síkra, a két hős sorsa is hasonlóan alakult. Tábor főtere kissé a köbe dermedt múlt. Az évszázados gótikus és reneszánsz épületek, a keskeny, hadászati megfontolások alapján kialakított utcák, közök, terek és terecskék lenyűgözően hatnak a szemlélőre. A középkorú városmagot a maga több mint 350 épületével már az 1960-as években védetté nyilvánították. Tábor az 1420-as esztendőben a huszita mozgalom révén került be a köztudatba. A fellázadt nincstelenek helyesen ismerték fel a Luznice folyó által határolt és védett magas szirt hadászati előnyeit s megtelepedtek itt. Gyors ütemben szinte bevehetetlen erősséggé építették ki a várost. A felkelők innen indultak hadiútjaikra, hogy rettegéssel töltsék el a büszke úri kastélyok lakóit és hirdessék az új eszméket: „Minden, amit a föld adott és ad, egyformán mindenkié s nem lehet egyes embereké, sem királyé, sem pápáé — mindenkié kell hogy legyen, mint ahogyan minden ember egyforma, egyik sem több a másiknál!" Akkoriban azonban az idő még nem volt érett az ilyen nagyszerű forradalmi eszmék számára. Sem a magyar síkságon, sem a romantikus dél-csehországi tájakon. S az úri gög és féktelen bosszúvágy hasonló sorsot szánt Dózsának és Húsznak. A forradalom leverése után Táborban megerősödött a gazdag kereskedők, az egyházi méltóságok, a gazdag mesteremberek befolyása. A forradalmat vérbe fojtó főurak tűzzel-vassal irtották a huszita eszméknek még az emlékét is. Az új forradalomra sokáig kellett várni... dekben jóformán senki sem törődött a város történelmi értékeinek megőrzésével. A felszabadulást követő években a város vezetői és a felettes állami és kulturális szervek egyetemes városfelújítási tervet dolgoztak ki. A cél világos volt: teljes mértékben megőrizni a több mint 17 hektár kiterjedésű belváros minden értékét, rendbehozni a lakóházakat, a romos középületeket, ugyanakkor nem valami halott műemlékvárost létesíteni itt, hanem olyan urbanisztikai együttest, amely teljes mértékben kielégíti a szocialista várossal szemben támasztott igényeket, ahol lakni, élni, dolgozni lehet. Csak százmilliókban lehet kifejezni azt a hatalmas anyagi juttatást, amit a szocialista állam az elmúlt időszakban a huszita forradalom városának megmentésére és komplex továbbfejlesztésére fordított. Nagy mértékben sikerült elhárítani többek között a város házai, utcái alatt húzódó sok kilométernyi hosszúságú alagút-és pincerendszer által okozott veszélyt is. Nem volt ritkaság a múltban, hogy teljesen váratlanul hol itt, hol ott süllyedt és szakadt be az úttest, de az sem volt ritkaság, hogy egy-egy lakóház alatt süppedt be a talaj. A laikus csak elképzelheti, a szakember azonban pontosan tudja, mit jelent egy ilyen elaggott történelmi városegyüttes megmentése és lakhatóvá tétele. Hiszen egy-egy csodálatos díszítésű ötszázéves lakóházat nemcsak kívülről kell aprólékos, pepecselő munkával felújítani, hanem gondoskodni kell arról is, hogy belülről is megfeleljen a mai ember igényeinek. Aki ma Táborban jár, azzal a benyomással távozik onnan, hogy lényegében egy ékszerdobozt látott. S ez nemcsak a patinás főtérre, a városháza és az ott található gótikus, reneszánsz lakóházak, középületek példásan rendbehozott homlokzatára vonatkozik, hanem a csatla-Tábor egyik régi részlete kozó mellékutcákra is. A városvezetés külünleges érdeme, hogy sikerült megőriznie a belváros elevenségét, amely továbbra is élő, lélegző szervezet, ahol a város több mint harmincezer lakosa nemcsak az elmúlt századok forradalmi dicsőségének emlékeire büszke, hanem Az új világ hajnalán, 1945-ben elaggott, elhanyagolt s arra is, hogy ezeket az emlékeket sikerült megmenteni és részben romba dőlt város fogadta a felszabadító szovjet a szocialista jelen szerves tartozékává tenni, seregeket. Táborban nem a harcok okozták a pusztulást, hanem a kapitalista rendszer nemtörődömsége, hiszen a AGÓCS VILMOS két háború közötti időszakban s az azt megelőző évtize- A szerző felvételei A felújított patinas épületekben emléktárgy-boltok, preszszók és cukrászdák létesülnek Műemlék-tatarozás "^finirífjil HÚSZNAK«