A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-22 / 34. szám

— Nem tudom, mennyire van ellátva pénzzel. Néhány napos vendégeskedés ... többet engedhet meg magának máshol. De lehurrogott. — A társaságával bőven viszonozza a vendéglátást. Ebben biztos vagyok. Érdekes ember az abi. Azt hiszem, jól fogja magát érezni nála. És amikor jólesik, akkor áll tovább. Én nagyon régen jártam már a szigeten. Az első időkben, amikor Adnan bey oda költözött. — Igazán nagyon köszönöm — hálálkodtam, — Itt azt látom — vetettem a címre egy pillantást —•, hogy Izmir. Ez jó. ezt a várost mindenképpen útba akartam ejteni. Ajánlólevelem van egy ott élő német, illetve osztrák régészhez. A vonat közben megállt. Két fiatal nö nézett be hozzánk, helyet kerestek, aztán továbbmentek. Sevket és Saban, mint a mágnes vonzására, egyszerre keljek fel s eredtek nyomukba a folyosóra. — Az idősebbel — intett fejével Serif a távozók után —, Sevkettel már Münchenből együtt jövünk, az ismerőse csak Bécsben csatlakozott hozzá. Ezzel a vonattal mindig sok vendégmunkás utazik. Szerettem volna tudni, kicsoda-micsoda szőke török útitársam, de átallottam egyenesen kérdezősködni. Kerülővel próbálkoztam hát. — Ön szintén szabadságra utazik haza? — Nem. Én szabadságról utazom haza. Egy müncheni barátom családjánál vendégeskedtem. Együtt végeztünk az orvosin három éve. Tavaly ö járt nálam Diyarbakirban. Megtudtam hát, amit akartam. Németországban végzett fiatal orvos. — Ha egyszer arra vetődik, bár ez aligha fér egy tizenötnapos turistaútba, keressen fel — mondta, miközben elővette levéltárcáját, kivett egy névjegyet, és átnyújtotta. Feridun Müren, futottam át a szöveget, alatta a cim és telefonszám. — Érdekes név — jegyeztem meg önkéntelenül. — Mit talál rajta érdekesnek? — Előrebocsájtom — mondtam mentegetőzve —, török tudásom a nullával egyenlő, de van egy török nyelvkönyvem, azt forgattam egy kicsit az út előtt, s onnét tudom, hogy a törökben, csakúgy, mint a magyarban — megakadtam, mert azt, hogy „magánhangzó illeszkedés", nem tudtam németül kifejezni. — Hogy is mondjam ... általában egy szóban vagy csupa magas, vagy csupa mély magánhangzó van. Tetszett neki a megjegyzésem, nevetett. — Igen, ez igy van. De biztosan a magyar nyelvben is akadnak idegen eredetű szavak. A miénkben is van jócskán. Feridun, ez perzsa név. Különben ami a neveket illeti, nálunk most nagy divat a csecsemőknek eredeti török neveket adni. Az a törekvés érvényesül, hogy minél jobban tisztítsuk meg nyelvünket az idegen szavaktól. Egy ideig hallgatagon szívta a cigarettáját. Megfigyeltem, elég erös dohányos volt. Majd ismét hozzám fordult. — Arra gondoltam, milyen hasznos tanácsot tudnék még adni magának. Magamról tudom, milyen jó hasznát veheti az ember sokszor ezeknek. Németország, mikor először mentem oda, nekem legalább olyan ismeretlen világ volt, mint magának Törökország. A turistáknak könnyebb. Róluk vagy utazási irodák gondoskodnak, vagy idegenforgalmi szervek, prospektusok és a többi. Gondolom, néhány látnivalót maga sem mulaszt el majd megnézni, a szakmai érdekességeknél pedig majd útbaigazítja a régészprofesszor, akihez készül. De nem tudom, van-e például szállodája. Gondolom, legalább az első éjszakát Isztambulban tölti. (Folytatjuk) VARGA ERZSEBET OPUS XIV hagyjátok az önmagukba térő ostobákat hagyjátok a köröket most már a spirálisok szép rendje kellene magas tágasságba futó gyors lépcsőfokoké a fejtetőre állított nagy piramisok rendje: ama legelső ponthoz nem lehet immár visszatérni igen a versben a versben is a spirálisok rendje kellene lejárt a buta kör kora e/tiktakkolt felette a tétova idő s mi eljutottunk a tervek meg a koncepciók szép szabályos korszakába tervezzünk hát nagy térségeket s mindenki számára lélegezhető tiszta levegőt mindenki számára olvasható verset tervezzük meg korunk piramisait egetverő gúláit a mának lépjünk bátran a toronyépítő bábeliek kihalt útjára — okosan persze szépen tervszerűen vigyázva hogy emberi nyelvünket ne zavarja össze többé senki gonosz isten KOSÚTHOVÁ ELENA felvétele KONCSOL LÁSZLÓ POÉTIKAI ISKOLA / Verslábak 6. Dactylus Tá-ti-ti, tá-ti-ti, hopp, ide lengj, kicsi szét, ha kibomlasz a szirma nyitó tavasz éjjeli-hajnali mennyei burkaiból, s ha a föld terein ködöket teregetsz, kicsi gazda: az álmaiból kamasz ágaival ki-kihajladozó kikelet puha vackán. S lebben a szél, hova friss moha inti: ma víz viszi, fű szedi, sürgeti, pörgeti, lengeti-pengeti, szétszedi-kergeti, s fölcsap a szél, hova föl sose lát mohaszem, csak a Nap, csak a Hold meg a csillag, a szép, s csupa pántlika fönt az a szél, viharokba fonódva a menny kusza gőztarajában. S csattog a szél, dohog ám, pörö/yét konok ösztönök árama hajtja. Ha árad a szél. kizavarja a füstöt a barna salakba vesző tavasz égi teréből. S leng ma a szél, s vele árad a kék, s belehussan az illat a kékbe. S a szél csupa iz, csupa lengeteg árny, lobogó, remek, illat a fény suhogó szövetében. VARVARA SZOLNCEVA Mi volt ez? Talán álom int ? Nem tehet! Összesúgnak kint a cseppek. ... Igy rézsút szemben csillagok. Homokba vesznek záporok. Szúnyograj-zsongás hullámzó. Nedves láthatár zokog. Ez nem látomás... Ugye nem ? Súgják nevetve a cseppek. (Mázsár László fordítása) 11