A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)
1981-08-22 / 34. szám
Képes krónika Leonyid Brezsnyev az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a Krímben találkozott Erich Honeckerrel, az NSZEP Központi Bizottságának főtitkárával, aki szabadságát tölti a Szovjetunióban. A találkozón jelen volt Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter. A Belfast melletti Long Kesh-i brit koncentrációs táborban augusztus elsején éhségsztrájkban meghalt a 24 éves Kevin Lynch, aki immár hetedik az észak-írországi brit gyarmatosítók éhséghalál vállalásában. Képünkön: Kevin Lynch szülei a koporsó mellett. Teljes ütemben folyik az aratás a kelet-szlovákiai kerületben. A kassai (Kosice) járás sadyi szövetkezetének gabonatábláján Frantisek Mosál' mérnök, gépesítő és Eged Ferenc, a szövetkezet elnöke a szemveszteséget ellenőrzik. Fotó: CSTK A füleki (Fifakovo) gimnázium harminckét tanulója a holysi Május 1 EFSZ földjén részt vett a hagyma betakarításában. Tizenkilencedszer rendezték meg Trencínben, a divat városában az öltözködés, a kiegészítő kellékek és a lakástextil kultúrájának országos kiállítását. A kiállítás megnyitásán megjelent kormányküldöttséget Ján Gregor, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának alelnöke vezette.