A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-13 / 33. szám

\ Hallottuk- olvastuk- láttuk Július Balogh képei A Nagyszombatban (Trnava) élö festőművész még korántsem befejezett életműve ma már egyáltalán nem ismeretlen Bratislava képzőmüvészetkedvelöi előtt (bizonyára sokan emlékeznek még tavalyi kiállítására is, amelyen'" párizsi impresszióit" osztotta meg közönségünkkel); idei tárlata — amelyet július 1 2-ig tekinthettünk meg a Dosztojevszkij utcai kiállitóteremben — ezért nem is igen tartogathatott számunkra nagyobb meglepetést. A művész hatvanadik születésnapja alkalmából kiállított régebbi és új festmények — figurális kompozíciók, tájképek, portrék — alapján tehát csupán azt állapíthatjuk meg Baloghról, amit eddig is mindenki tudott róla, tudniillik, hogy elkötelezett, humanista festőművész, akinek festészete a kor — korunk — valóságában gyökerezik, képei nem is születhettek volna máskor és másutt, mint éppen most és itt, a huszadik század második felének Szlovákiájában, a békés munkálkodás, a társadalom szocialista átépítése korszakában. Ilyen szempontból különösen figyelemreméltóak a Közép-Szlovákia különböző vidékein festett tájképei, amelyeken a társadalmi fejlődést a tájba transzponálva ábrázolja, azaz a maga változásaiban, szüntelen alakulásában-alakitásában jeleníti meg a tájat, szerves egységbe komponálva a természeti környezetet az ún ..második", mesterséges (ember teremtette) természettel. Figurális kompozícióinak leggyakoribb témaja a békés élet, a mindennapi munka, amelynek hétköznapi nagyszerűsége festményeinek stílusát is meghatározza: erőteljes ecsetvonásai mindenekelőtt a tárgyak meg a tájak anyagi voltát, tapinthatóságátmegragadhatóságát érzékeltetik. A hatvanéves Július Balogh már eddig is jelentós művészi értékekkel gyarapította szocialista kultúránkat, s ezt nem szükséges itt különösebb érvekkel bizonygatnom; meggyőzően tanúskodnak erről most kiállított képei, amelyeket remélhetőleg még számos új — legalább ilyen elkötelezett és korszerű — mű követ majd. Varga Erzsébet KÖNYV Fiatal magyar költők 1969-1978 A Magyar Tudományos Akadémia Irodalom tudományi Intézetének Kortársaink sorozatában jelent meg ez az irodalmi portrékat tartalmazó könyv, amely a 69-ben indult fiatal magyar lírikusokat mutatja be, s akik tulajdonképpen új rajt, új nemzedéket alkotnak. A kötetet Vasy Géza szerkesztette s olyan rangos fiatal írók, esztéták és kritikusok működtek közre, mint Alföldy Jenő, Görömbei András, Mezey Katalin, Szakolczay Lajos stb. Nemcsak a portrék érdekesek és figyelemre méltóak, hanem a „Bevezetőül" címen jegyzett három tanulmány, amelyekben Vasy Géza, Szentmihályi Szabó Pé ter és Mezey Katalin igyekszik felmérni a fiatal nemzedék munkáját. Vasy Géza meg allapítja, hogy ez a nemzedék 1969-ben - 8 robbanásszerűen hivta fel magára a figyelmet. Amig jobb megnevezés nincs, megengedhetőnek látszik hatvankilences nemzedéknek neveznköket, hiszen a „fiatal jelzőből már végérvényesen — kikoptak." Vasy megközelítően pontos képet rajzol a fiatal költök tájékozódásáról, elégikus, tragikus, vagy groteszk magatartásukról. Tanulmányába a következő tárgyköröket sorolja be:" A hatvankilences nemzedék", „Életrajz és társadalom", „A megértett történelem", „Hogyan lehet verset írni?", „Az első évtized a mérlegen", „Költészet és kritika". E fejezetcímekből is láthatjuk, milyen odafigyeléssel és gonddal bontja elemeire, analizálja a hatvankilences nemzedék törekvéseit. Ugyanígy vizsgálja Szentmihályi Szabó Péter: „Versforma, rím és ritmus" c. tanulmányában e nemzedék formai jegyeit, Mezey Katalin pedig „A fiatal költőnemzedék műfordítói munkájáról" ir, bemutatva e feltörekvő csoportoknak a világirodalom felé való tájékozódását és minden újnak mohó birtokbavételét fordítói munkásságukon át.. . A kötetben 31 fiatal magyarországi költö portréja található. De kitekint a könyv a romániai, jugoszláviai, csehszlovákiai és szovjetunióbeli fiatalok költészetére is s Görömbei András föltérképezi a fiatal magyar nemzetiségi lírát. A hazaiak közül portrét készített Varga Imréről, Tóth Lászlóról, Kulcsár Ferencről és Mikola Anikóról, méltatva költészetüknek színes, eleven világát. (dénes) Tolnai Ottó: Vi/ágpor A jugoszláviai magyar irodalom, mint köztudott, a hatvanas években szökkent virágába, s érte el az egyetemes magyar literature színvonalát. E virágzás serkentői, ez is közismert, az ún. Új Sympozium-nemzedék tagjai voltak. Pelyhedzö állú, 20—22 éves tinédzserek vezették el, ahogy már ez lenni szokott, a vajdasági s az egyetemes magyar irodalmat a korszerűség újabb fordulójáig. Ma már korántsem jelent olyan izgalmat egy-egy új vajdasági könyv megjelenése, mint tizenöt évvel ezelőtt. Vonatkozik ez a nemzedék motorjára. Tolnai Ottóra is, akinek új, impozáns verseskötete, a „Világpor" előttünk fekszik. A nemzedék motorja, mondottam, s ez mindenképpen igaz. Még akkor is, ha a nemzedék nagy műveit, a szintéziseket, mások irták meg. Tolnai máig nem jutott el a szintézishez, noha hírlik, hogy drámája, a „Végeladás", ilyesmi akar lenni. Mindenesetre a lírában (Tolnai, gondolom, költőnek tartja magát elsősorban) sem a pár éve megjelent, demonstrative „rekapitulációnak" nevezett „Versek", sem a mostani „Világpor" nem nevezhető összefoglalásnak. Igazságtalanok lennénk, persze, ha ezt egyértelműen elmarasztalásként írnánk a szerző számlájára. Mert valószinű, hogy Tolnai (legalábbis a lirában) egyáltalán nem is törekszik erre, nem is akar kiteljesedni, klasszikussá, önmaga szobrává merevedni. A lírát ö (ő is) elsősorban a kísérletezés műfajának minősíti. Mit mondhatunk mégis erről a „Világpor"-ról? Mottóként Keszi Imrét idézi a kötet. annak Bartókkal való beszélgetését: „Hát hogyan lehet ma komponálni, tanár úr? — kérdeztem a cipőmre nézve. — Sehogy — felelte kurtán. — De azért az ember dolgozik". Az olyan tudatos alkotó, mint amilyen Tolnai, nem véletlenül választ mottót magának. Ez a „Sehogy, de azért az ember dolgozik" pontosan rávilágít a szerző, s a „Világ por" problematikájára. Tolnainál régóta érezzük már azt a „sehogy, de Muszáj-Herkulességet," s csak irigyelni tudjuk szívósságát. Mert azért a rengeteg „de" — szöveg közt mindig akad egy-egy remekbesikerült kép, sor, versrészlet vagy akár teljes vers is. Mint itt az „éjfélkor és ötkör" kezdetű hoszszú monológ, amely annak ellenére, hogy ugyancsak az „Ulysses" Molly-monológjából bújt ki, megrendítő szöveg. Tolnai Ottó annak ellenére, hogy lírai szintézisére még mindig vámunk kell (aligha véletlen, hogy máig nem adott ki gyűjteményes kötetet!), megint érdekes, fölfigyeltetö verseskönyvet tett az asztalunkra. (cselényi) SZÍNHÁZ ,,Móduvának sűrű vize " (Az Egyetemi Színpad új műsoráról) Bensőséges ünnepi műsorra került sor június első felében a budapesti Egyetemi Színpa don. A társulat tagjai a legkeletibb magyar népcsoport, az évszázadok óta mai településhelyükön élő romániai csángók gazdag folklórkincséből adtak ízelítőt: archaikus nyelvükbe, csodálatos dallamvilágukba avat ták be a mintegy hatszáz-hétszáz főnyi kö zönséget. Színvonalas és jól szerkeszteti műsorukkal egyben a 80 esztendős Domo kos Pál Pétert, a csángók eletének szakava tóit ismerőjét köszöntötték. Domokos Pál Péter szinte egész életét a Kárpátokon túli magyar népcsoport kutatásának szolgálatába állította. Az ő segítsége révén, illetve gyűjtése alapján ismerhette meg Bartók Béla is az 5. magyar népzenei dialektust, a moldvai magyarság tiszta tor rásból táplálkozó népdalanyagát. Az ünnepi est során a népművészet kiváló mesterei hozták közelebb távoli testvéreink kultúráját, életmódját és szokásvilágát. Faragó Laura, Ferencz Éva, Budai Ilona, Marosi Júlia és Kiss Tamás csángó népdalokat, balladákat és kesergőket szólaltattak meg hitelesen, a hagyományokhoz híven. Kuncz László énekművész Kájoni János Cantionale Catholícumából adott elő néhány szép dalt Juhász Zoltán furulyán és dudán szólaltatta meg a régi stílusú dalokat, Kóka Rozália pedig eredeti nyelvjárásban tolmácsolt egy pár népmesét. Elismeréssel szólhatunk Szabó András. Rónaszegi Éva, Homolya Attila és Katkó Tamás versmondók produkciójáról is, akik Kányádi Sándor, Kovács István s a csángó költö. Lakatos Demeter költeményeit szaval ták, illetve régi írásos dokumentumokból mondtak részleteket. Az érdibukovinai székely gyerekek meg az egyházaskozári folklórcsoport tagjainak műsora szintén jól beépült az ünnepi keretbe. A műsor színvonalát nagyban emelte a még mindig nagy szellemi frisseségnek örvendő tudós kutató, Domokos Pál Péter bevezető előadása és a helyenkénti sommás magyarázata. Úgy gondoljuk, az Egyetemi Színpad tagjai műsorukkal is méltóképp tisztelegtek az ün nepelt szelleme, valamint a sokak számára szinte ismeretlen csángó népcsoport kultúrája előtt. Csáky Károly Az Amazonas esőerdőkkel övezett folyamvidékének négymillió négyzetkilométert is meghaladó hatalmas élőhelye még manapság is tudományos meglepetéseket tartogat a kutatók számára. Ez a brazíliai halászfiú örül szép zsákmányának. Jobbra az elefánttrombitálásra emlékeztető hangot adó „pirarara" harcsa, balra a „madárcsicsergést" hallató „kuiukuiu" méteres példánya. A nosztalgiahullám egyik keresett bútordarabja a hintaszék. Képünkön a csíkos huzatú egy régi, már száműzött darab, újjávarázsolt állapotban. Habszivacs (ha lágy ülőkét akarunk), némi textília és festék szükségeltetik az újjászületéshez. Másik képünk az olasz Arrben cég rézcsövekből hajlított hintaszékét mutatja be. A tervezők rádupláztak a régi hangulatra, és a csillogó rézágyak mintájára készítették el az új darabot. Igaz, így sokkal szebb, de sokkal drágább is mint egy eredeti, de újjávarázsolt hintaszék.