A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-08 / 32. szám

Beszélgetés a jubiláló Dávid Terézzel nem szoríthatom vissza mondanivalómat, nem kergethetem vissza gondolataimat az agyamba, mint ahogy a terhes anya nem késleltetheti a szülés pillanatát. írtam én már zseblámpa fényénél, takaró alatt az ágyban, hogy asztali lámpám fénye ne zavarja a velem egy szobában alvó férjem nyugalmát, írtam gyúródeszkán, kapualjban, fürdőkádban ... Hogy mivé lesz a gyermek mire felnő ? Nos, ez már más kérdés. Ez a determináló körülményektől függ. Ebben szerepet játszik a környezethatás, a nevelés, a lektori vélemény, a dramaturgok, rendezők tevékenysége. Természetesen attól is sok függ, hogy a magzat életképesen érkezik-e a világra? Mit hoz magával a génjeiben? Ezért hát. . a helyett, hogy elkezdenék most mesélni: így volt, úgy volt, inkább hallgatok. Mert sokféleképpen volt. De ezeket már annyiszor elmondtam az író -olvasó találko zokon és az újságíróknak adott interjúkban a legkülönbözőbb alkalmakkor. És papírra is vetettem. Természetesen az elmondottak csak rám vonatkoznak. Én nem akarok általánosítani vagy kanonizálni. Végtére is, mindenki más receptkönyvet használ, másféle élményanyagot tartalékol. Egy bizonyos! Le kell ülni, hozzá kell fogni, imí kell, ha valakinek ilyennemű törekvései vannak. Aztán majd kiderül: lesz-e belőle író vagy sem . . — Sokat írt az ifjúság életéről, társadalmi és pszichológiai problémáiról. Honnan ismerte, ismerj ennyire az ifjúság világát, közérzetét? — Honnan ismerem az ifjúságot? Onnan, hogy én is voltam fiatal. Ha hihető, ha nem! Én is háborogtam, én is meg akartam váltani a világot, én is okosabbnak hittem magam mindenkinél. Az én titkom vagy előnyöm csupán annyi, hogy ifjúkori érzésvilágomat át tudtam menteni, plántálni a mába. No meg aztán fiatalokkal barátkoztam, közöttük viszszafiatalodom, problémáikat nemcsak meghallgatom, de át is érzem .. . Szóval próbálom őket megérteni. Természetesen megkönnyíti a helyzetemet az is, hogy mint afféle „tiszteletbeli fiatal" írásaimban felhasználhatom az átélt- és összegyűjtött tapasztalatokat. Tapasztalataimat egyeztetem a mai fiatalság életérzésével, összehasonlíthatom ifjúkori életélményemet az övékkel. Összeadok, kivonok . .. egyszerű számtani müvelet. Összekeverem az én objektivitásomat a fiatalok még szubjektív érzületével és kijön az eredmény. Állítom, hogy lehet érteni a mai fiatalokat, csak a saját gondolatvilágunkból kell kiindulni. Igazán ök sem extravagáns lények, hanem az idő múlásával együtt fejlődő emberkék. — A szatírát, a szatíra elemeit több könyvében is fölhasználta. A szatirikus írásmód írói alkatához tartozik, tehát belülről fakad, vagy egyszerűen, csak mint műfajt, felhasználta társadalmunk visszás jelenségeinek bírálatához? — A szatirikus látásmód nem csupán írói, de emberi alkatomhoz is hozzátartozik. Ha nem így lenne, nem szemlélhetném a világot a Karinthy-féle görbe tükörben. E tulajdonság vagy látásmód nélkül nem lett volna erőm és kitartásom, eléggé komplikált életemet elviselni. Ha nem tudnék olykor nevetni is, belesavanyodtam volna az életbe. De az irói jellemábrázoláshoz is szükségem van erre a görbe tükörre. Hiszen e tükör sokkal jellegzetesebben adja vissza az emberek egyéni tulajdonságait. Ami szép, azt szabad szemmel is láthatjuk, de ami a szépség mögött megbújik, azt csak a görbe tükör mutathatja meg. No és azt is, amit magamban hordozok, mert én a saját személyemmel szemben sem vagyok kíméletes. — Mit jelent az írónak a siker vagy a sikertelenség? Általában mikor sikeres az író? — A siker jóleső érzés. Hogy a sikertelenség milyen? Azt csupán olyankor sejtem, amikor egy-egy hivatalból kinevezett kritikus bírálatával találkozom. Szerintem a kritikusok között akad olyan is, aki még csak indulóban van a maga kiszabta pályáján, de máris azt hiszi magáról, hogy megtalálta a bölcsek kövét, hogy tévedhetetlen. Az ilyen kritikusok természetesen engem sem kímélnek, ha alkalmuk adódik magánvéleményüknek nyilvánosan hangot adni. De én az elmarasztaló kritikát nem tekintem a saját sikertelenségem bizonyítékának, csak amolyan hivatalos tartozéknak. Viszont föltétlenül a siker tartozékának tekintem, hogy könyveim megjelenésük után két héttel már nem találhatók a könyvesboltokban, hogy előadásra kerülő darabjaimnál megtelik a nézőtér, játszák magyarul, csehül, szlovákul vagy lengyelül. — Az élet előrehaladtával felgyülemlenek a tapasztalatok. Mit tudna mondani életéről, irodalmi működésének kiemelkedőbb eseményeiről, hazai magyar irodalmunk feladatairól? i — Tapasztalataimról? Átélt eseményekről? Mint már említettem, sokat irtam és még sokat szándékozom írni. De előbb újabb tapasztalatokat kell szereznem . .. Hazai magyar irodalmunk feladata? Szerintem elsősorban a fejlődés. Másodsorban, hogy aki irodalommal foglalkozik, ne legyen túlságosan elégedett önmagával. Harmadsorban pedig senki se mérje saját működése színvonalát irótársai leértékelésével. Olcsó megoldás ez és nem célravezető. Mi, szlovákiai magyarok egy hazában élünk, anyanyelvünkön fejezzük ki magunkat, közös problémákkal viaskodunk. Ne vonjunk tehát felelősségre senkit, hogy még nem írta meg a várva várt szlovákiai magyar regényt. Aki türelmetlen, fogjon hozzá és irja meg. — Végül a sablonos kérdés: min dolgozik, s mit szeretne még megírni? — Min dolgozom? Most áll megjelenés előtt „Mesélő menzedék" című könyvem. Az életemről irok benne. Terveim? A holnapot még meg kell érni. Miről írhatnék? Az ifjúságról már irtam. írtam a fasizmusról, antifasizmusról, ellenállási harcról, a nemzetek és nemzetiségek békés együttéléséről. Foglalkoztam családi problémával, társadalmi kritikával, utópisztikus látomásokkal, írtam az életemről. Az öregekről még nem irtam, de róluk nem is fogok írni. Nem illenek bele az én görbetükör- szemléletembe. Róluk írjanak inkább a fiatalok, ök más szemmel nézik őket. Azt hiszem a közeljövőben a szerelem ről fogok írni. Beszélgetett: DÉNES GYÖRGY r r LAPSZEL ATHALIAROL A SZÍNHÁZBAN Nem tudnám megmondani, hogy mikor foglalkozott utoljára (vagy foglalkozott-e már) a Színház című, s a mi részünkről is kitüntetett figyelmet érdemlő magyarországi színházművészeti, elméleti és kritikai folyóirat a csehszlovákiai magyar színjátszás valamely eseményével, bemutatójával. Ha igen, akkor is már régebben, ami játékszíni kultúránk jelenlegi állapotáról, fejlettségi fokáról, eseményszegénységéről is sejtetni enged egyet s mást. Most azonban, aki kézbe veszi e folyóirat legújabb, júniusi számát, annak címlapjáról a mi komédiásaink — Tóth Erzsébet és Csendes László, valamint Kiss Ágnes, Mihályi Mária, Várady Béla és Szőgyéni Tibor néznek vissza rá. Igen, a kép A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörű szép halála címet viselő Gyurkó László-darab bábjátékos-je/enetének egyik mozzanatát rögzíti a kassai Thália Színpad előadásáról. S aki föllapozza a szóban forgó folyóiratszámot, egyszerre két írást is talál benne erről a bemutatóról (és további fényképfelvételeket, az említetteken kívül még Lengyel Ferenccel, László Gézával, Murányi Anikóval és Kiss Lászlóval). Aki pedig rendszeresen olvassa a Színházat, tudja, hogy a szerkesztőség azoknak a színielőadásoknak biztosít egynél több írást is, amelyeket valamilyen szempontból jelentősnek, meghatározónak ítél meg. A búsképű lovag... színrevitele pedig valóban az. A mi részünkről kis furcsá/kodással fogadhatjuk, hogy a két elemzést a szerkesztőség a lap Világszínház rovatába sorolta be, így azok Giorgio Streh/er Strindberg-rendezéséről, a velencei karnevál színházi eseményeiről, a varsói színházak újdonságairól és a belgiumi színházi életről szóló beszámolók között kaptak helyet. S noha jóleső érzéssel nyugtázható a két írás megjelenése, a magam részéről hiányolok mellőlük egy harmadik dolgozatot is. Valamelyik magyarországi színikritikus elemzését a kassai Gyurkó-bemutatóról. A két megjelent írás ugyanis hazai szerzőinktől származik: Somos Péter fiatal poétáink egyéni hangú és érdekes eredményeket fölmutató kísérletezője, Gize/a Mihaliková pedig a Szlovák Filmtudományi Intézet dramaturgja-munkatársa. Igy A Búsképű lovag... kassai magyar bemutatójának ez a külföldi visszhangja mindenképpen csak hazai értékelési szempontokat hordoz, holott számunkra a hármas megmérettetés lett volna a legizgalmasabb és -tanulságosabb: hogyan látja ugyanazt a színházi produkciónkat a csehszlovákiai magyar, a szlovák és a magyarországi értékelő ? Mindkét elemzés számos olyan pontos megfigyelést tartalmaz, melyeknek mérlegelése feltétlenül szükséges a továbblépéshez, s talán A búsképű lovag... — gal debütáló rendező (Gágyor Péter) és dramaturg (Szigeti László) a színházi törekvéseinek jobb megértéséhez is. Nem lehet célja ennek a lapszemlének, hogy ezeket számbavételezze, hiszen úgyis hasznosabb ennél a tárgyalt írások gondos áttanulmányozása. Egy-egy gondolat azonban feltétlenül kiemelésre kívánkozik ezekből a dolgozatokból. SOMOS PÉTER egyértelműen pozitívnak tartja a rendező és dramaturg látásmódját, „hiszen általa mi is tanúi lehetünk annak a folyamatnak, amelyben a puszta létért folytatott harc ösztönreakciói mélységesen emberi önfelvállalássá, tudatos helyzetvállalássá alakulnak át. Áttekinthetővé, járhatóvá válik az a keskeny ösvény, amely a megmaradnitól az ittmaradnin keresztül az embernek maradni minden körülmények közöttig vezet. Don Quijote habókos mesefigurája szemünk előtt alakul át mindig elbukó, mindig újrakezdő valódi hús-vér, élő és éltető emberré. A legéltetőbbé, hiszen véghezviszi a csodát: neki köszönhetően az arctalan tömegből találomra kiválasztott ápoló—Júdás, Sancho alakja lassanként megelevenedik, hogy gazdája tönkretétele után erősebb, tapasztaltabb, ellenállóbb, életképesebb Emberként vállalja magára Don Quijote szerepét—posztját ... Ez a felismerés volt a kassai előadás legnagyobb etikai pozitívuma." (Don Quijote de la Kassa) GIZELA MIHALIKOVÁ: „A rendező. Gágyor Péter ezzel a bemutatkozásával a kreatív színház érzékeny alkalmazójaként állt elénk. Igyekezete a társulat tagjainak többségénél a színészi munka megújulásához vezetett. ... Ez az előadás világos politikai orientációról és állásfoglalásról, valamint egy olyan elkötelezett politikus színház kialakítására irányuló törekvésről tanúskodik, amely nem csupán a téma megválasztásával, hanem az eszmei irányvonal és művészi megközelítésmód korszerű eszközökkel tolmácsolt egységével is hat." (Gágyor Péter és Szigeti László kreatív színháza). Befejezésül, miként Gizela Miháliková is, mi is csak annak a reménykedésünknek adhatunk hangot, hogy a „társulat művészi vezetése következetesen folytatni kívánja a most megkezdett programot". (tóth) 15