A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-01 / 31. szám

lapoznék, egyszerre rácsodálkoztam a hihetetlen nyelvtani hasonlóságra anyanyelvemmel. Szenvedélyesen vetettem magam bele a könyv tanulmányozásába, és egyszerre későn este nem átallottam felhívni Imrét, hogy spontán hálámat ki ne fejezzem neki az ajándékért. Imre apja emelte fel a kagylót, s álmos hangon biztosított róla, hogy igen, megy és szól Imrének, aki már valószínűleg alszik. Nem kellett túl sokat vámom, meghallottam a hangját, aggódva kérdezte: — Valami baj van. Vilo, beszélj! — Csak a hálámat akarom rád önteni, ami kicsordult a szívemből. — Mi az? Miket beszélsz? — Fogalmad sincs róla, milyen örömöm telik a könyvben, tudod, a török nyelvkönyvben, amit egyszer Prágából hoztál. • — Ja? Arról beszélsz? Ez szép, de csak nem ezért vertél ki éjnek idején áz ágyból? Apámat is beleértve. — De. Csakis ezért. Most, rögtön kellett, hogy ezt közöljem veled. Tudod-e, hogy a világon csak a magyar és a török nyelvben fordul így elö: éjjel-nappal? Azaz gedzsegündöz? Minden más nyelvben nappal-éjjelt mondanak! A drót másik végén Imre hápogott. — Vilo, te nem vagy normális... — De te szamár vagy — rikkantottam lelkesen a kagylóba. — Mert azt is tudom már, hogy esek, az törökül szamarat jelent. — Te disznó! Hol ittál? Ugye be vagy rúgva ? — Színjózan vagyok, Imrikém. Szellemi mámor az, ami hatalmába kerített. Mert nem igaz, hogy csak a finnek, stb. a rokonaink. Legalább annyira a török fajú népek is. Ha tudnád ... — Ide hallgass — használta Imre a legnyersebb, kizárólag jó barátai számára fenntartott hangját —, istenülj önmagadban. de engem éjjel ne — és itt olyan kifejezést használt, amit bárki könnyen elképzelhet, azzal lecsapta a kagylót. Elégedetten feküdtem vissza az ágyamba, és folytattam búvárkodásomat, míg az álom erőt nem vett lelkesedésemen. Azért titokban reméltem, hogy még az elutazás előtti napokban Viola hallat magáról. A szenei ház kulcsait becsomagoltam, és személyesen vittem el Viola barátnőjének. Gondoltam, hátha megtudok róla valamit. Vera nyitott ajtót, betessékelt, a kishúgát megkérte, hogy főzzön nekünk kávét, és hellyel kínált. Láttam rajta, hogy Viola említhetett neki valamit szakításunkról, mert a kíváncsiság ott csillogott a szemében, vajon tőlem majd mit hall. — Postán kellett volna elküldenem ezt a kis csomagot. Viola megbízásából, de a közelben jártam, gondoltam, ha itthon talállak, beadom személyesen. — Szóval beadod a kulcsot — mondta Vera kétértelmüen, egyúttal azt is elárulva, tudja, hogy mi van a csomagban. A továbbiakban, mig a feketét ittuk, egymástól vártunk egy szót, egy célzást a kettőnk dolgára. Éreztem, Vera barátnője pártján van," nem azért, mintha meg lehetne érteni Viola eljárását, ó, nem érvek szóltak Viola mellett, csak a puszta és ingatag női szolidaritás. — Mikor utazol? — kérdezte még Vera búcsúzás közben. — Csütörtökön vagy pénteken, attól függ, mikor kapom meg az ajánlólevelet, amit egyik volt professzorom ígért. Valami könyvet lektorál csütörtöki határidővel. Ha lesz ideje közben megírni a levelet, telefonál, s holnap elmehetek érte. Ha nem, akkor csak csütörtökön kapom meg, s pénteken utazom. BARAK LÁSZLÓ: JAN STRASSER: Válaszok Isapur panaszára Ez itt a folyó... (Zs. Nagy Lajosnak ajánlom) / Én nagyon szerettem Isapurt, — Jobban magamat! — s ha szapult is, nem hallotta azt Isten, ő elesett, én állva maradtam a ringben. II Vezekelni érte ? Bolondság! Hiányát úgysem érzi az ország. Intő példa e földi maradvány! Vesztét, ha kéne, újra megszavaznám. III Ez a föld, Isapurt, most nem veszi be: nem fedi arcát kence-fice! Balzsamozott elmék idején, várjon eretnek hullák mezején! Ez itt a folyó. Ami kettőnk közt adva van. Lépd át, ugord át. Hagyjad. Próbáld meg. Amiről beszéltem neked, a túlsó parton van. Úszd át. Haza valóban az, amiről beszéltem, evezd át, repüld át. Most mindent megtehetsz. Csaknem mindent. A legtermészetesebb lesz ezt elhinni. Ha megmozdulsz, a nap egyenesen a szemed közé fog világítani. Mint tegnap is a Stúr utcán. De akkor az még nem volt oly alacsonyan. Mégegyszer elismétlem ezt a mondatot. Ez itt a folyó. Többet mondani róla annyit jelentene, mint többet mondani róla. De az már egy másik folyó lenne. És egy másik vers. Tóth László fordítása CSÁKY KÁROLY: / meg/érkezés átvonul fölöttünk füveivel a tavasz viszik a napot is döcögő szekerek előttünk árnyék s mögöttünk haldokló istenek íme a hetedik nap földreroggyant szülőházak udvarunkon állunk és árvulunk kertjeinkből virágok futnak a télbe fejükön anyák fekete kendői nincs ki megáldjon minket Fotó: KURUCZ SÁNDOR (Folytatjuk)