A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-13 / 24. szám

mágneses világába az emberi sorsokat. Kezemben a mikrofon. Halk szavú anyókák hangja remeg a grafitkristályokban. Számomra az idő valóság lett; tárgyak, tettek, emberi sorsok, arcok szép ősi rendje ... Három éve vetődött fel a gondolat a CSEMADOK helyi szervezetének és az ifjúsági szervezetnek a vezetösé-. Szabó József a hnb titkára gében, hogy összegyűjtik, kiemelik a feledésből a régi parasztvilág tárgyi és írott dokumentumait. Hiszen pár év múlva már késő lesz minden igyekezet. A múlt romantikáját, értékeit tépi, szaggatja a változó kor és a rohanó idő. Több alkalommal is végeztünk tárgyi gyűjtést, s ennek még számos folytatása lesz ... Halk gyermekhangokra kinyílnak a csűrajtók, a szuszékok fedelei, feltárul a komótok rejtegetett világa. A fiatalok összegyűjtik a guzsalyokat, szátyvákat, ecselőket, köpülőket, agyagköcsögöket, tulipántos ládákat, vászonruhákat és egyebeket. — Pali bácsi jöttünk a kődarálóért. — Aztán hová viszitek? — A tájmúzeumba, ami itt lesz a faluban. — IMo még ilyet, hát ezt is sikerült megélnem!? Sajnos, külső támogatás híján a fiataloknak három hosszú esztendőt kellett várniuk, hogy megvalósítsák a tájmúzeummal kapcsolatos elképzeléseiket. S miután a járási nemzeti bizottság végleg megtagadta a támogatást, három falu — Barka, Kovácsi, Lúcska — lakossága elhatározta, hogy önerőből társadalmi munkával hozza létre a múzeumot. így a hnb támogatásával rövidesen hozzálátunk a régi, omladozó iskolaépület tatarozásához, s ha lehetséges, még az idén be is rendezzük a múzeumot. Most már erősen foglalkoztatja a lúcskaiakat a tájmúzeum jövője. A néprajzi tárgyak, régi használati eszközök összegyűjtésének, megőrzésének haszna, fontossága közismert, de a régi, ma már csaknem a feledésbe ment mesterségek emlékeié is. Néhány napja összehívtuk a falu öregeit és közöltük velük, hogy filmszalagra szeretnénk rögzíteni a szén- és mészégetés hagyományait. Lelkesedtek a gondolatért, és sürgették, minél előbb lássunk hozzá, mert bármikor eljöhet értük az Idő, és akkor már nem lesz, aki felelevenítse a vidékünkön valaha igen jellegzetes és meszsze földön híres foglalkozásokat. S mintha csak erre az alkalomra vártak volna, a mai napig megőrizték az égetéshez használt szerszámaikat. SÉTA A FALUBAN A nap a Somhegy irányába halad. Az esti harang szava töri meg az alkonyati csendet. A domboldalakon a búza fiatal hajtásait borzolja a szellő. A falu fölött mosolygó ég kéklik. Előttem pedig ott fekszik a múlt és a történelem. A kőrakásokkal elkerített pici kertekből a délutáni árnyékjárásban kilopóznak a csermelyre a vénülő fák. A forrásoknak göcsörtös tölgyek kivájt belü gyűrűiből, a köpükből bugyog és a csorgok vastorkán a vályúkba ömlik kristálytiszta vize. Majd enyhíteni fogják a nyári forróságot, ha eljön az ideje, most virágzó orgonák meg fehér akácok illata leng a levegőben. A patakban libák bogarásznak. A kerítéseken lécre tűzdelt köcsögök állnak kérdőjelként. A falu őrködik jelene felett, de restaurálják, s így a jövőjére is vigyáz majd a 13. században épült huszita, vagy ahogyan itt nevezik, „rossz" templom. A völgyben, az egykori híres vasgyárra már csak a hatalmas salakhányó emlékeztet. Minden ideköt szülőföldemhez, a faluhoz. Szeretnék átmenteni őseink múltjából egy csipetnyi békés egyszerűséget, emberszeretetet és parasztbölcsességet, modernizálódó hétköznapjainkba. Aladin csodalámpájával a kezemben indulok vissza az időben. Szép napok emlékét viszem a jövő felé. Olvastam valahol, hogy a múlt annyit ér

amennyi a jelen hasznára válik belőle. Még emlékeimben őrzöm a falusi nyarakat, a bújócskázást a patak partján, a rabló-pandúr játékot az erdőben, a katona-játékot a templom mellett meg a golyózást, barlangok titkainak felkutatását. Emlékeimben őrzöm a cserebogarakat, a vásznak kert végi öntözését, az ökörvasalók nyikorgását, a vályúknál szomjukat oltó, kolompoló teheneket. Vágyódom ide, és itt is akarok élni, ahol kőrakások választják el a kerteket, a kerítéslécekre köcsögök vannak tűzve, libasereget hajtanak az úton és este tehén bőg a kapu előtt, ahol fát kell hasogatni, vizet cipelni és havat seperni, kapálni és gyalogolni. Vágyódom ide, ahol a küszöbig ér a természet, a kert végén arasznyi patak fut, s partján fatörzslócán üldögélhetek esténként. Innen bámulom a csillagokat, nézem a zöld rétek fölé tornyosuló fehér sziklákat. Békabrekegést és tücsökzenét hoz a szél. Vonz ez az összhang, ez a határtalan felszabadultság, szabadságérzés, feloldódás mindennapi gondjaimból, ez a jóleső csönd, a tiszta, páradús levegő. KORCSMÁROS LÁSZLÓ Emberi sorsok lést; egyre súlyosabbá váló, rendszeres iszákosság esetén pedig kötelező elvonókúrán való részvételt irányoz elö a törvény. 5 Az elvonókúrák sikerét sokan'vitatják, mert köztudott, hogy nagyon sok a visszaesés ... — Tény, nem mindig jár sikerrel az orvosok ez irányú igyekezete, bár az ig zsághoz is hozzátartozik, hogy nagyon szerteagazó problémáról van szó. Az enyhébb, úgymond jóindulatú esetekben — ez mintegy tíz-tizenkét százalék —, az alkoholista elvonókúra nélkül „magától" is meggyógyul. Rádöbben helyzetére, esetleg hallgat az orvos vagy a család józan gondolkodású tagjainak szavára és mintegy „megbeszéli önmagával", hogy nem iszik többé. Látja más betegek sorsát, olykor el is megy az elvonórendelésre, s amit a váróban tapasztal, már elég neki. Bizonyos statisztikai adatok tanúsága szerint a tényleges elvonókúrák eredményessége mintegy negyven százalék. Ez azt jelenti, hogy rögtön az első kúra után minden harmadik-negyedik alkoholista gyógyul meg tartósan. Mások az undort kiváltó injekciók és az absztinenciát biztosító tabletták hatására egy ideig tartózkodnak a szesztől, miután azonban a főnökük megbocsátott vagy a feleségük visszafogadta őket, sajnos újra kezükbe veszik a poharat. Őket tartjuk viszszaeső alkoholistáknak. A legsúlyosabb beteg, a szüntelenül részeg, krónikus „szeszkazán" sok esetben már el sem jut az elvonókúráig, mert a szüntelen alkoholos önmérgezés következményeként föllépett májzsugorodás, fekély, szívbetegség vagy elmebeli hanyatlás kizárja a drasztikus módszereket igénylő elvonókezelést. Ilyenkor szeszmentes kórházi ápolás melletti belgyógyászati kezelés jöhet csak szóba. § Tulajdonképpen kikből verbuválódnak hát az elvonókúrák páciensei? — Lényegében az akaraterejüket s önkontrolljukat veszített időszakos ivókból. Eleinte az ivási alkalom lehet ritkább, aztán már egyre sürübb, de valamennyi poharazgatás közös jellemzője, hogy úgyszólván mindig teljes lerészegedéshez vezet. Divatos szóval élve, akár afféle lavinajelenségnek is mondhatnánk, amikor az iszákos az első korty után nem tudja abbahagyni az ivást, és szinte mindig tökrészegre issza le magát. Gyakori tapasztalat, hogy a kúra után visszaesőket nem is a leküzdhetetlen alkoholvágy, inkább a „szesztestvéri" társaság rántja vissza az ivásba. És elég az első pohár, elég egyetlen enyhe lerészegedés, és a kúra eredménye máris semmivé vált. A visszaeső iszákosok mintegy negyedrésze a szesz valódi rabjává válik és krónikus alkoholistává lesz. Az ilyen ember a szeszben már nem is az élvezetet, az alkalmi kedélyjavítást vagy a búfeledést keresi, hanem egyszerűen ellenállhatatlan fizikai kényszerből iszik. § Mikor lehet tartós a gyógyulás? — Ha a beteg nemcsak megfogadja a javulást, de meg is tartja szándékát. Ehhez az kell, hogy visszanyerje önbizalmát, hogy élvezze családja és munkahelyi környezete támogatását; hogy az élet adta problémákat ne alkohollal akarja korrigálni. Fontos segítséget nyújthat a korábbi alkoholistákat tömörítő egészségügyi gondozó és az ahhoz kapcsolódó klub. Aki egyéni akaraterejével, környezetének támogatásával egy-két évig, vagy'annál tovább is képes ital nélkül élni, az tulajdonképpen gyógyultnak tekinthető. Persze, csupán töle függ, hogy meddig marad egészséges!... 17 A MÁMOR RABSÁGÁBAN !Folytatás lapunk múlt heti számából.) § Múltkori beszélgetésünkből egyértelműen kiderült, hogy az alkoholizmus társadalmi, de főképpen egyéni gyökerei viszonylag mélyek. Joggal merül föl hát a kérdés: hogyan lehet hozzáfogni a gyógyításához? És ki az, akit már szakorvosi kezelésre szorultnak kell tekintenünk? — A fő módszereket tekintve, az egészségügyi hatóságok világszerte háromféle eszközzel harcolnak az alkoholizmus ellen. Az egyik: a szeszes italok fogyasztásának teljes tilalma. A második: a részegségért, esetleg ismétlődő ittasságért különböző megrovó intézkedések és büntetések alkalmazása. A harmadik s egyben a legtöbb reményre jogosító módszer pedig a megelöző-nevelö vagy a gyógyító jellegű ráhatás. Az egyes országok széles körű tapasztalatai azt mutatják, hogy önmagában egyik módszer sem hozza meg a kívánt eredményt. A gyakorlatban ezért a különféle elképzelések egybehangolására van szükség, ám ez is csupán akkor járhat sikerrel, ha a társadalom jóindulata egyben a betegek akaratával párosul. Ebből az alapelvből indulnak ki szocialista társadalmunk egészségügyi szervei is az alkoholizmus elleni harc céljainak és módszereinek megválasztásában. Ezért a legfőbb hangsúlyt, az egészségügyi ellátás mellett, a rászorultak nevelő jellegű tudatformálására, illetve az alkoholizmus elleni harc megelőző jellegére kell fordítani. Ez persze nem zárja ki annak szükségét, hogy indokolt esetekben, az eredményes kezelés vagy a sikeres prevenció érdekében, a különféle korlátozó vagy tilalmi jellegű intézkedéseket is alkalmazni kell. § Hazánkban szabályozza-e valami külön rendelet az államhatalmi, esetleg az egészségügyi szervek szerepét az alkoholizmus elleni harcban? — A nemzeti bizottságok erre vonatkozó jogkörét az 1962-ben született, 120-as számú törvényrendelet szabja meg. Ennek értelmében mind kerületi, mind járási vagy helyi viszonylatban épp a nemzeti bizottságok az alkoholizmus elleni küzdelem fö szervezői és irányítói. Az egészségügyi, illetve a népművelési szervekkel közösen, a lehető leghatékonyabb eszközökkel, szükség esetén pedig megfelelő szigorral kell szembeszállniuk a túlzott mértékű szeszfogyasztás veszélyével. Nagyon fontos, hogy különösképpen a fiatalok őrizkedjenek az alkoholfogyasztástól. Ennek érdekében az egészségügyi felvilágosítás, a széles körű propagáció és a gyakorlati nevelés legtöbb eredménnyel kecsegtető eszközeit kell alkalmazni, valamint megfelelő szervezéssel biztosítani, hogy mindenütt az alkoholmentes italok bő választékát is kínálják. § Ki kötelezhető arra, hogy elvonókúrán vegyen részt? — Az említett törvény értelmében a túlzott feltűnést, esetleg közbotrányt okozó, vagy mások testi épségét veszélyeztető részegeket az erre a célra létesített kijózanító intézetekbe kell szállítani. Ehhez, indokölt esetekben, a közbiztonsági szervek segítsége is igénybe vehető. Több Ízben ismétlődő ittasság esetében orvosi felügyelettel járó keze-