A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-30 / 22. szám

r:j:\ (A jnb elnöke — aki egyéb^ ' w

ként Somorján lakik és képviselői mandátuma a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság plénumába szól — alacsony, erőteljes férfi. Nem látszik rajta, hogy túl jár már a hatvanon. Hétfő délután van, végéhez közeledik a félfogadási nap, lassan elnéptelenednek a járási hivatal folyosói. Ülünk a szobájában és feketét kortyolva beszélgetünk.) — Túlságosan hosszúra nyúlna a társalgás, ha azzal kezdeném, hogy egy nehéz, mai eredményeinkhez viszonyítva sokkal elmaradottabb időszakban, még az ötvenes évek derekán lettem képviselő — mondja. — Azóta bizony más lett a csallóközi falvak, városok élete. Anyagiakban, életviszonyokban teljes fordulat állt be. Kövesutat, villanyt kapott a falu. Egyre többen tanulhattak a falusi gyerekek közül, de a felnőttek is gazdagodhattak szellemiekben. És egyre jobb, eredményesebb munkájuk nyomán anyagiakban is, hiszen a közös gazdálkodás sikerei révén évről évre emelkedett a mezőgazdasági termelés színvonala. Sorra épültek az új házak, az emberek kinyitották az ablakokat a fénynek. A járás munkaerögazdálkodásának huszonöt éwel ezelőtt még megoldhatatlannak látszó gondjait iparosítással sikerült rendezni. A háborút követő szegénység, a sár meg a sötétség után, a fokozatosan javuló egészségügyi ellátás eredményeképpen, a betegségek és járványok ellen is sikerült fölvenni a küzdelmet. Kétségtelen, hogy az utóbbi huszonöt-harminc év alatt rengeteget fejlődött a dunaszerdahelyi járás. És boldoggá tesz, hogy ebben valamelyest én is segítettem. — Visszaemlékszik még képviselővé választásának első éveire? Véleménye szerint mit kell először is megtanulni egy járási, kerületi vagy akár országgyűlési honatyának? — Azt, hogy kihez forduljon egy-egy ügy intézésekor, s úgy beosztani a munkát, hogy választóinak bármikor őszintén tudjon számot adni közéleti tevékenységéről. Amikor először választottak képviselőnek, rájöttem: ahhoz, hogy megnyerjem választóim bizalmát, ki kell nyitni az ajtókat, beszélnem kell az emberekkel, be kell lépnem az ötvenes években bizony még dohos, zsúfolt, itt-ott szegényszagú — Halló, Szerdahely? A járási nemzeti bizottság elnökével szeretnék beszélni. — Miklós István vagyok, a jnb elnöke. — Én pedig a Hét munkatársa, Miklósi Péter. — Nicsak, egy betű híján egyezik a vezetéknevünk. Tessék, parancsoljon. — Választások előtt állunk. Az elmúlt hetek, de az addig hátralévő napok is a számvetés idejét jelentik. Arra lennék kíváncsi, hogy a legutóbbi választások előtt mit ígértek a Dunaszerdahely környékieknek, mit kért a járás lakossága, s mi valósult meg mindebből. De legfőképpen arra, hogy milyenek egy képviselő gondjai? ... — Jöjjön el, és meglátja. paraszti lakásokba. Oda, ahol sokszor gyanakvással vegyes röstellkedéssel fogadtak. Azóta persze gyökeresen megváltoztak az életkörülmények falun és városon, de az emberekkel való közvetlen s nyílt kapcsolatot ma is a képviselői munka legfontosabb követelményének tartom. — Sokan firtatják, vajon a képviselői tevékenység munka-e vagy hivatás ? — Szerintem elsősorban munka, a küldetését tekintve viszont hivatás. Minden közéleti tevékenység egyben hivatástudatot igényel. — Mire van szüksége leginkább egy képviselőnek ? — Türelemre és emberismeretre. Csak így tanulja meg megkülönböztetni a jogos panaszt a piszkálódástól, a nagyhangút a kárvaliottói. — Sokan jönnek-e a jnb-elnök képviselőhöz protekcióért? — Nálam a fogadóóráimon kívül is, mindenki számára nyitva áll az ajtó. Tény, hogy sokféle személyes ügyben is kérik a segítségemet, de én ezt nem nevezném „protekciónak". Mert ezek a személyes dolgok, kisebb-nagyobb egyéni gondok többnyire a közösséget is érintik, akár óvodai elhelyezésről, akár telekkiutalásról, akár házépítési kölcsönről van szó ... De még akkor is, ha pereskedők kérik: tegyek közöttük igazságot, lényegében az is közügy. Hiszen a békesség megteremtése akkor is közösségi érdek, ha csupán két szomszédos ház lakóinak vagy egy utca lakosságának érdeke. Máskor meg egészen nyilvánvaló a közösségi érdek, elvégre nem kezelhetem magánügyként annak az embernek a folyamodását, aki külterületi otthonába kér gázt vagy vízvezetéket . .. Egyvalamire azonban mindig ügyelni kell: az ember sohase Ígérjen semmit könnyelműen vagy felelőtlenül. A választók, a lakosság azt is megérti, ha valamit — többnyire átmenetileg — nem lehet elintézni. Csak mindig az igazat kell mondani és értelmesen érvelni. — A jnb elnökének sokrétű munkája és a képviselői tevékenység köznapi teendői mellett, szokott-e „interpellálni" a kerületi nemzeti bizottság tanácsának ülésein is? — A most véget ért választási időszakban háromszor szólaltam föl ezen a fóru-Pillanatképek egy községről Ipolynyék. Az elönevet kölcsönző folyó néhány kilométerrel délebbre csordogál, a falu már a hegyek lábánál nyújtózik, dimbes-dombos területen. Félreesik a főúttól, mégis a környék legnagyobb községe, központi település. Kétezeregyszázan lakják. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint 89,2 százalékuk magyar nemzetiségű. Sokadszor járok már Ipolynyéken (Vinica) de azért újra meg újra végigbaktatom kuszán ágazó öreg meg új utcáit: a Jókai, a Madách, a Mikszáth, a Petőfi utcát... Betértek a főtértől alig pár száz méterre lévő hatalmas iskolaépületbe, ahol Dobos Sándor igazgatóhelyettes, nemzeti bizottsági képviselő (tanácstag) már vár, hogy a most záruló megbízatási időszakról meg a következőről beszéljen. — Inkább a tényszerűség kedvéért, de azért nem titkolt büszkeséggel említem meg, hogy Ipolynyék a nagykürtösi járás legnagyobb községe. Tudjuk, hogy mind a járási szervek, mind a környező falvak lakosai figyelnek ránk, együtt örülnek sikereinknek, amelyekből az elmúlt öt év alatt akadt jó néhány. Első helyen említeném a vízvezetéket. Már kész a tizenegy kilométer hosszú főnyomócső, és még közel tíz kilométer hosszú csőhálózatot kell leraknunk, hogy aztán minden család vezetékhez jusson. Aztán itt a szép és korszerű bevásárló központ, amely szintén egyik büszkesége a községnek. Ebbe az új épületbe összpontosítottuk a már meglevő, de kis alapterületű korszerűtlen boltokat, s most már bátran beszélhetünk kulturált, színvonalas árusításról. És egy hangulatos presszó is helyet kapott az épületben, hiszen a faluban korábban csak egy öreg kocsma volt, illetve van. A lakosság a város- és községfejlesztési és -szépítési ún. „Z" akcó keretében, társadalmi összefogással fölépítette a ravatalozót, megkezdtük az új óvoda építését — mivel eddig csak szükségmegoldásként használtunk erre nem épp alkalmas termeket —, és jövőre már át is szeretnénk adni rendeltetésének. A községnek már hosszú évek óta van nagy és a célnak megfelelő művelődési „Nagy a család, meg a szomszédokét is hazaviszem " háza, ahol mozihelyiség és nagy terem kapott elsősorban helyet. Sajnos, a kultúrház tervezésekor nem gondoltak kisebb helyiségek építésére, így nem lehetett itt elhelyezni a nyugdíjasok klubját, meg az ifjúsági klubot. De a többi, aránylag színvonalas munkát kifejtő tömegszervezet is helyiséggondokkal küzd. — Mennyire lehet elégedett a község lakossága a szolgáltatásokkal? — Véleményem szerint ezen a téren még lenne tennivaló. Van itt pékség, ahol megsütik az asszonyok által odahaza megdagasztott kenyeret, van műhely, ahol megjavítják a tévé- és egyéb háztartási készülékeket, fodrászszalon, de minden egyéb ami még a szolgáitatások fogalomkörébe beletartozik, hiányzik. Az elkövetkező időszakban ezen a téren szeretnénk rohamosan előbbre lépni. És, persze, hadd említsem meg, hogy van egy termálfürdőnk is, bár ennek téliesítése még nem történt meg. Mi nem félünk attól, hogy nem lesz mit csinálnunk az 1981—86-os megbízatási időszakban. A lakosság igényei megnőttek, és ezeknek a jogos igényeknek a kielégítését a község lakói ugyan elvárják 12