A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-23 / 21. szám

(Szűcs Jenő szociofotói) Az ördöggyürűt az özek tapossák, a nemzés ösztönétől űzve rohannak körbe-körbe, ám egy pontra mindig visszatérnek, mély nyomot hagyva maguk mögött az avarban. Ilyen a tanyasi ember élete is: elindul egy pontról, megjárja az élet ördöggyürűit, de mindig visszatér oda, ahonnan elindult: a tanyára. Bizarr rajzolatúak a tanyasi ember ördöggyűrüi. Egyszer visszataszítóak, máskor félelmetesen szépek. Meghatók és káromkodásra késztetök, nevetségesek és fájdalmasan groteszkek. Ez a tanyavilág itt a komáromi járás peremén nem egyeztethető, de még csak nem is hasonlítható Magyarország tanyás megyéinek a tanyavilágához. Szolnok megyééhez éppúgy nem, mint Bács-Kiskun megyééhez, vagy a többihez. S a magyarázat ha nem is kézenfekvő, de sokkal egyszerűbb, mint azt az első látásra gondolnánk: ezek a tanyasiak itt nem „igazi" tanyasiak: Ideván'L m a * mm [Sk I doroltak, idelökődtek, idekényszerültek, vagy egyszerűen idekerültek, s így nem alakulhatott ki bennük a földhöz való kötődés, az a viszony, amely meghatározója volt, és az ma is a paraszt életének. Olyan családot, amelynek minden tagja itt született Búcsi pusztán és itt is élte le az életét, mindössze hármat találhatunk. Ezeknek a tanyasi embereknek az ördöggyűrűit kereste meg Szűcs Jenő a fényképezőgépével, s térképezte föl figyelemreméltó igényességgel, szembeötlő tudatossággal, úttörő szerepet vállalva hazai magyar fotóművészetünknek egy olyan területén, amely mind a mai napig csak fehér foltként szerepel : a szociográfiai fotózásban. Koncsol László ezt mondotta Nagy László dunaszerdahelyi fényképkiállításának a megnyitóján: „Egy közösség első művésze még csak tézis, kihívás, kérdés, az univerzum egyik felének lehetséges kristályosító góca. Nyomában a másiknak is el kell jönnie, válaszul, antitézisül, az univerzum másik felének a góca gyanánt. Két művész már egy kicsiny, de teljes világ lesz . .." Nos, Koncsol László két fős közösségét (annak ellenére, hogy az önálló kiállítással egyre várat magára) mindenképpen kiegészíteném Gyökeres Györggyel háromra, s új színt, friss törekvéseket hozva magával ma már fölzárkózott, ha úgy tetszik, belépett közéjük Szűcs Jenő is. A marcelházai Kisgalériában megnyílt első önálló tárlata huszonegy képből álló, egyértelműen, tisztán fölépített kompozíció, egy szociográfiai ballada. Tükör, amely megmutatja. előrevetíti egy bomlásnak indult közösség megállíthatatlan tragédiáját. Szűcs nem körtönfalaz. Nem retusál és nem színez. Képei erősen szürke tónusúak, mégis csodálatos tömör kontrasztot ad a szürkéből kimerevedő fekete ember. Amennyiben Szűcs szociofotóit összevetjük Tóthpál Gyula szociográfiai jellegű fotóival, csak nagyon nehezen föllelhető és erőltetett összefüggéseket találnánk. A munka ugyan sok esetben egyfajta párhuzamot sejtető, de más a műhely. S itt nem amatör, vagy profi műhelyről van szó, a Koncsol László által fölvetett értelmezésben, hiszen nem az a lényeg, hogy kinek miből fakad a megélhetési forrása, hanem a mindeneken túl fölmutatott mű. A profi kontra amatör kategorizálás mindenütt romboló hatású, nálunk pedig hatványozottan az. A szociográfiai fényképezés felelősség, minden más fotográfiai jelzésnél felelősségteljesebb. Szűcs az emberi sorsot fényképezi a megszállottak energiájával, fölkészülten, tudatosan. Tanítványnak vallja magát, Plekner István tanítványának, akire a szakma sajnos szintén nem figyelt oda kellően, hiszen csak amatőr, aki még járási kiállítást sem nyert. Igaz, Braziliában és a Szovjetunióban több képét nagydíjjal jutalmazták. És Ptekner István büszke lehet a tanítványára, mert fotóművészt nevelt, akit a kishitűség és a szakmai irigység már el nem gáncsolhat. Szűcs kinőtte magát az „amatőrség" viszszahúzó csávájából szakmailag és emberileg is. Ezt egyszer és mindenkorra tudatosítania kell mindenkinek, aki Szűcs szürke tónusú, mégis erös ellentéteket fölmutató képei elé, mint laikus, vagy műértő odaáll. Mert a szociofotó nem riport, nem emlékkép, hanem a lélek tükre. Ha nem az, akkor értéktelen albumtöltelék. Szűcs Jenő első önálló tárlata négyévi munka eredménye. Mérföldkő, amely kijelöli a további utat. Figyelemmel várjuk a folytatást. SOÓKY LÁSZLÓ MOSZKVAI VENDÉGJÁTÉK Van a moszkvai Akadémiai Kis Színház Erdő című előadásának egy jelenete, amely az első pillanatokban fejtörést okoz a nézőnek, aki úgy tudja: Osztrovszkij drámája a gőgös és ridegen számító orosz nemességet mutatja be, azt, hogy ez a pusztulásra ítélt osztály olykor az erdőben élő vadaknál is rosszabb, mert nem ismer kíméletet, mint ahogy igaz és őszinte érzelmeket sem. Ebben az előadásban azonban Bulanov, a nagyravágyó gimnazista a pénzével vőlegényt fogni akaró s öregedő Gurmizsszkaja helyett, nyílt érzelmekkel közeledik az árva Akszjusához, akit viszont a gazdag földbirtokosnö csak azért mutat be a saját maga számára kiszemelt fiatalembernek, hogy színlelt jószívűségére példát mutatva csitítsa a környékbeli pletykát. .. Bulanov rendhagyó magatartása láttán már-már fölszisszenünk, amikor a múlt század orosz társadalmának törvényei szerint a fonnyadt arcú Gurmizsszkaja pénze valami végtelen természetességgel mégis meghódítja az üresfejű és törtető gimnazistát. Egyszerre bizonyosak vagyunk abban, hogy a rendező: V. / Hjinszkij jól értelmezte a darabot, Bulanov „megtévedésével" épp csak a szerzőnél is hangsúlyosabbá, a mai néző számára érthetőbbé akarta tenni azt a tényt, hogy az akkori orosz társadalomban a pénz meg a hatalom már csírájában elfojtotta a legszebb reményekre jogosító, legőszintébben induló szerelmet is. Új, értelmező komponálás, önálló szcenikus gondolkodás és nem kevés ironikus hajlandóság tapasztalható ebben az előadásában. A darab lényege ellenben csorbítatlan marad! Iljinszkij megkapaszkodik a tradícióban, és a korabeli orosz valóságot érzékenyen követve bontja ki a színjátékban rejlő példázatot, hogy a képmutató hősök igazi létformájának feltárásával a forradalmi cselekvés feltartóztathatatlan közelgésére utaljon. Emellett azonban precízen ügyel a gondos szinészvezetésre is. Gurmizsszkaja szerepében T. A. Jeremejevova jatéka szinészi remeklés. A neves színésznő nem a figura egyéni jellemvonásait játssza el, hanem áldozatokként manipulálva környezetének tagjait az 1800-as évek második felének uralkodó mechanizmusáról mond véleményt. Nagy érdeklődés előzte meg az együttes másik két darabjának bratislavai bemutatóját is. A szovjet irodalom immár klasszikusnak számító remekművét, Jurij Bondarev: A part cimü regényének színpadi változatát V. A. Andrejev. látványos rendezésében mutatta be a színház. Ez az előadás újra igazolta, hogy az Akadémiai Kis Színház valóban bővelkedik a kiváló színészekben; hogy ebben a társulatban a színész a rendezőnek nélkülözhetetlen alkotótársa. Ma már szinte legenda, hogy ebben az 1700-as évek derekán létesült társulatban egész színésznemzedékek nőttek föl, hogy színpadán az orosz színművészet legjobbjai kapnak helyet. Tehetségüket azonban nemcsak az egyéniségükhöz legközelebb álló orosz vagy szovjet drámai alkotásokban tudják érvényre juttatni, hanem egy olyan igényes drámában is, mint Schiller: Fiesco összeesküvése című műve, ami a német klasszicizmus legjelesebb színpadi alkotásai egyikének számit. A moszkvai Akadémiai Kis Szinház nagy érdeklődéssel várt s megérdemelt sikert aratott bratislavai vendégjátékára április utolsó napjaiban került sor. Jó lenne mielőbb viszontlátni ezt a gazdag múltú társulatot. M. P. 15